XV. Országos Családkongresszus A gender ideológia támadása a tisztaság ellen 2008.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Milyennek akarta Jézus Krisztus a közösséget?
Advertisements

EMBERI JOGOK.
Jézus Istennek nevezése
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
A pasaréti református templom írásos úrasztali terítője
dr. Juhász Péter Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs Főosztály
VI. Köztudatos vállalati magatartás A vállalatok társadalmi felelősségvállalása Szlávik János az MTA doktora tanszékvezető, egyetemi tanár Budapesti.
Várna i Péter március. „… hogy Ő szolgáljon” (Mt 20,28)
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
FERENCES ÉLETÜNK SZENT FERENC KISN Ő VÉREI KÖZÖSSÉGÉBEN.
„Férfinak és nőnek teremtette”
Közösségi munka. 1. A közösségi munka előnyei az egyéni és családi esetkezeléssel szemben A szociális munkások rendelkezésére álló eszközök rendszerint.
Május 13. az első Fatimai Mária jelenés emléknapja
Jézus te vagy minden álmom
Mikortól meddig; Voltam, Vagyok, Leszek?. ÉSZREVÉTLENÜL JELEN VOLTAM AZ ŐSEIMBEN MINDEN EMBERNEK VAN, VOLT, VAGY LESZ ANYJA. IGAZ EZ AZ ÁLLÍTÁS? TEGYÜK.
Gitáros énekek.
7. évfolyam 6. lecke (vázlat)
Esélyegyenlőség a dokumentumokban és a gyakorlatban Budapest, November 10.
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Kedves barátom Mért vagy szomorú, és miért nem vidám?
Ideológiák.
Nagyböjt első hete.
Bibliai gondolatok - olasz tájakkal és zenei aláfestéssel
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
Úton böjtben Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Mi is az az Advent?.
Csak Jézusnak szolgálok, az Ő országát várom,
Készítette: Jon A. Palmer
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
Foucauld atya imája.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
Az Élet Igéje február „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14).
Jöjj tárjunk ajtót még ma mind! A legnagyobb Király van itt, Kit Úrnak vall a föld s az ég, De mint Megváltó jő közénk, Hogy hozzon békét, életet, Jöjj,
HÁZASSÁG – CSALÁD - ÉLET Mégis élni akar Európa?
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Adj hálát Istennek Szívvel, szájjal, élettel, Ki most is mindent jól Cselekszik mindenekkel! Csak jót ad nekünk is Mi bölcsőnktől fogva, Nagy irgalmasságát.
Jöjj, ha éhes vagy.
Nyisd meg a szívem, ó Jézus
Prof. Dr. Neményi Miklós tudományos és külügyi rektorhelyettes A doktori és publikációs adatbázis kialakításának elvei és megvalósítása Nyugat-magyarországi.
JÓ REGGELT !.
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
JÓ REGGELT !. Ki teremtette ezt a világot, az egész világot, az egész világot? Ki teremtette ezt a világot, Atyánk Istenünk! Ki teremtette a sok csillagot,
1. A „két történet” összevetése /1. ( Ter 1,  Ter 2, 4-9 (10-14) ) a) H ASONLÓSÁGOK : – Az ember Isten „alkotása”, „teremtménye”. – A férfi.
Családi életre nevelés Házasság. Tartalom A házasság definíciója és eredete Egyházi házasságkötés Polgári házasságkötés Házasodási tendenciák napjainkban.
A. Az „Ige” kifejezés. János evangélista Jézus Krisztusról mint az „Igéről” ír: - a görög szövegben a Logosz szó szerepel. János a görög filozófiából veszi.
Évközi 2. vasárnap Január 15. – „A” év.
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
Urunk megkeresztelkedése
Évközi 3. vasárnap Január 22. – „A” év.
Harmatozzatok égi magasok
FOUCAULD ATYA IMÁJA.
Harmatozzatok égi magasok
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek, Istenünk oltáránál
Húsvét II Vasárnapja B év
11.
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
Apostoli, Niceai hitvallások
Spinóza ( ) Descartes-nál megoldatlan kérdés: Hogyan lehet hatással egymásra a test és a lélek (nála ugyanis ez két különböző szubsztancia). Spinóza.
II. A HITRŐL 1.
A teremtő és gondviselő Atya
Magára vette szennyes ruhámat, megbékítette Istent, Atyámat
(Apostolok cselekedetei 16, 16-40)
A 8. parancsolat Ne lopj! (2Móz 20,15).
Előadás másolata:

XV. Országos Családkongresszus A gender ideológia támadása a tisztaság ellen 2008.

A gender szó jelentése A gender szó eredete: a nyelvészetből származik. A gender szó eredete: a nyelvészetből származik. A gender szó új jelentésének hivatalos elfogadása ( ENSZ női világkonferencia 1995 ) A gender szó új jelentésének hivatalos elfogadása ( ENSZ női világkonferencia 1995 )

Gender mainstreaming Az es években alakult ki - új radikális feminista irányzat. Az es években alakult ki - új radikális feminista irányzat. Alapgondolatait a marxizmustól kölcsönözte. Alapgondolatait a marxizmustól kölcsönözte. Céljuk, a férfi-női nem kicserélhetősége. Céljuk, a férfi-női nem kicserélhetősége. Tudományos alapja valótlan. Tudományos alapja valótlan.

A gender ideológia terjedését segítő jelenségek A relativizmus világméretű elterjedése A relativizmus világméretű elterjedése A tolerancia fogalmának kiforgatása A tolerancia fogalmának kiforgatása

A gender ideológia terjesztésének stratégiája A népesség szexualizálása. A népesség szexualizálása. A nyilvánosság érzéketlenné tétele. A nyilvánosság érzéketlenné tétele. Lobbizás és hálózati munka Lobbizás és hálózati munka Propaganda hadjáratok Propaganda hadjáratok Tudományos tények elhallgatása Tudományos tények elhallgatása Melegfelvonulások Melegfelvonulások A homoszexuális élettársi viszony törvényesítése A homoszexuális élettársi viszony törvényesítése

A gender ideológia terjesztésének stratégiája Törvény az antidiszkriminációról Törvény az antidiszkriminációról Gyerekek örökbefogadási jogáért vívott harc Gyerekek örökbefogadási jogáért vívott harc A tanárképzés és tanrend átalakítása A tanárképzés és tanrend átalakítása A heteroszexuálisok homofóbként való feltüntetése. A heteroszexuálisok homofóbként való feltüntetése. Állami javak elosztásának gender- egységesítéshez való kötése. Állami javak elosztásának gender- egységesítéshez való kötése.

A gender ideológia terjedésének látható jelei A melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzszexuálisok elismerése. A melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzszexuálisok elismerése. A nő és férfi egyenlővé tétele. A nő és férfi egyenlővé tétele. Az egyetemi oktatásban való megjelenés. Az egyetemi oktatásban való megjelenés. A homofóbia fogalmának megjelenése. A homofóbia fogalmának megjelenése.

A gender ideológia hatása Európában 2006-ban az Európai Parlament határozata 2006-ban az Európai Parlament határozata Kötelező etika oktatást Kötelező etika oktatást A média megjelenések. A média megjelenések. Meleg-felvonulások. Meleg-felvonulások. A gender ideológia megjelenése minisztériumi szinten. A gender ideológia megjelenése minisztériumi szinten. Tananyagok kidolgozása. Tananyagok kidolgozása.

A keresztény emberek értékeinek, szabadságának semmibe vétele Spanyolország- kötelező polgári nevelés. Spanyolország- kötelező polgári nevelés. Németország- kötelező etika oktatás. Németország- kötelező etika oktatás. Kanada- a tanmenet genderhez szabása. Kanada- a tanmenet genderhez szabása. Anglia- büntetés a tisztaságért. Anglia- büntetés a tisztaságért. Pénzbírság a homoszexualitástól való elhatárolódásért. Pénzbírság a homoszexualitástól való elhatárolódásért. Kalifornia- állami támogatás megvonása Kalifornia- állami támogatás megvonása

Hol tart a gender kérdés Magyarországon? Van melegfelvonulás. Van melegfelvonulás. Vannak gender- kutatók. Vannak gender- kutatók. Az antidiszkriminációs programoknak Az antidiszkriminációs programoknak Gender studies. Gender studies. Ismertető a Szociális Minisztérium honlapján. Ismertető a Szociális Minisztérium honlapján. Gender konferenciák. Gender konferenciák.

Mégis, miben- kiben remélhetünk ezek után? A MI TEREMTŐ ISTENÜNKBEN, AKI AZ EMBERT FÉRFINAK ÉS NŐNEK TEREMTETTE. A MI TEREMTŐ ISTENÜNKBEN, AKI AZ EMBERT FÉRFINAK ÉS NŐNEK TEREMTETTE. JÉZUS KRISZTUSBAN AZ Ő EGYSZÜLÖTT FIÁBAN, AKI A BŰNEINKET FELVITTE A KERESZTFÁRA ÉS MEGVÁLTOTT MINKET. JÉZUS KRISZTUSBAN AZ Ő EGYSZÜLÖTT FIÁBAN, AKI A BŰNEINKET FELVITTE A KERESZTFÁRA ÉS MEGVÁLTOTT MINKET. A SZENTLÉLEKBEN, AKI A MI VIGASZTALÓNK. A SZENTLÉLEKBEN, AKI A MI VIGASZTALÓNK. A SZENTHÁROMSÁGOS EGYISTENBEN AKI MINDEN KÖZÖSSÉG ATYJA. A SZENTHÁROMSÁGOS EGYISTENBEN AKI MINDEN KÖZÖSSÉG ATYJA.

Mi az Isten „stratégiája”? SZÍVEN TALÁL SZÍVEN TALÁL ÉS……………… ÉS……………… ÉS KÜLD BENNÜNKET, HOGY HIRDESSÜK MINDEN TEREMTMÉNYNEK - VELÜNK AZ ISTEN. ÉS KÜLD BENNÜNKET, HOGY HIRDESSÜK MINDEN TEREMTMÉNYNEK - VELÜNK AZ ISTEN.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!