megjegyzések a katonai ügyészi és katonai bírói

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Korrupció az igazságszolgáltatásban és a bűnmegelőzésben Állami szereplők és a korrupció „Kormányzati válaszok” Sántha György, dr. IRM Miniszteri Kabinet.
Advertisements

AKTUALITÁSOK A RENDÉSZETI VEZETŐKÉPZÉSBEN ÉS KIVÁLASZTÁSBAN
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD A FOGLALKOZTATÁSBAN
2014 MUNKAJOGI ELŐADÁS.
A pártfogó felügyelet lényege A pártfogó felügyelet a bűncselekményt elkövetők ellenőrzését, irányítását, a társadalomba beilleszkedésük.
A polgári védelmi szervezetek megalakítása, alkalmazásának időszakai, szabályai Jogszabályi háttér § §1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről (Pv.
Bírák és bírósági vezetők kinevezése és felmentése Magyarországon
Közbeszerzéssel, közbeszerzési eljárás megsértésével kapcsolatos jogorvoslatok (közigazgatási jogorvoslatok) I. Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottság.
Felsőfokú egészségügyi oklevelek elismerése
AZ ÚJ SZABÁLYSÉRTÉSI TÖRVÉNY
A védelmi bizottság elnökének katasztrófavédelmi feladatai Jogszabályi háttér: § §1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról,
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
A magyar joghatóság határai a kibertérben Ügyészi szemmel
Bűntelenség vagy büntetlenség? A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvény alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai.
A Magyar Rendvédelmi Karra vonatkozó jogi szabályozás
Marosi Ildikó PPKE ÁJK május
A Fővárosi Törvényszék
Dr. Bozsó Zoltán r.dandártábornok
Magyar Alkotmányjog II. Óravázlatok
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A POLGÁRMESTEREK VÉDELMI IGAZGATÁSI FELADATAI A JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK TÜKRÉBEN MISKOLC, JÚNIUS 06. FAZEKAS GYÖRGY ALEZREDES.
Változások a szabálysértési jogban
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Belügyi Tudományos Tanács Velünk Élő Tudomány Dr. Dános Valér.
Alkotmány és alaptörvény Kormányzati és politikai döntéshozatal  kurtán 2012.
Bevezetés.
Katasztrófavédelem a védelmi igazgatás rendszerében
Jogszabályi háttér A katasztrófavédelem a polgári védelem és a tűzoltóság országos és területi szerveinek összevonásával alakult meg január 1- jével,
Polgári védelmi kötelezettség, mentesség
Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2012.
AZ ALKALMI MUNKAVÁLLALÓI KÖNYVVEL TÖRTÉNŐ FOGLALKOZTATÁS GYAKORLATA március 26.
Európai közjog és politika Jogász szak (nappali/levelező képzés) 2006/2007./I. félév Széchenyi István Egyetem (Győr)
A Nemzeti Civil Alapprogram szervezeti felépítése, feladat- és hatáskörök Előadó: dr. Ugron Gáspár.
DEMOKRATIKUS INTÉZMÉNYRENDSZER -
A II. félévi tematika Büntető eljárásjog. A tervezett előadások Az eljárás ügyészi szakasza A tárgyalás előkészítése Az első fokú tárgyalás Vád- és védőbeszédek.
A rendészet szervei.
Magyarországon független, demokratikus jogállami berendezkedés, azaz független, alkotmányos demokrácia van, amelyben a közigazgatás részeként funkcionáló.
A nyugdíjazás lehetőségei és aktuális kérdései
Európa Pénzügyi Tanácsadója Árfolyamgát Kik vehetik igénybe az árfolyamgát lehetőségét? Azok az ügyfelek, akik CHF, EUR, vagy JPY alapú, lakóingatlan.
Juhász László százados
Álláskeresőként történő nyilvántartás
Az adatvédelem szabályozása
A BEJELENTŐ-VÉDELEM HELYE ÉS SZEREPE AZ OMBUDSMANI TEVÉKENYSÉGBEN
KÉPVISELET A POLGÁRI PEREKBEN
ÁLLAMTAN I.A magyar államszervezet II.Az egyes szervtípusok III. A jogforrási hierarchia.
Dr. Czepek Gábor Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Magánjogi és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály főosztályvezető.
A KÖZJEGYZŐI FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁS.  A közjegyző jogszolgáltató hatósági tevékenysége  Az eljárás kereteit biztosítja  Érdemi igazságszolgáltatást.
Alkotmányjog 2. A köztársasági elnök.
A közigazgatási bíráskodás - A közigazgatási bíráskodás - Az eljáró bíróságok Polgári eljárásjog Polgári eljárásjogelőadás Dr. Pribula László egyetemi.
ÁLLAMTAN I.A magyar államszervezet II.Az egyes szervtípusok III. A jogforrási hierarchia.
A közigazgatási perek I.
A rendészetért felelős miniszter irányítása alá tartozó rendészeti, rendvédelmi szervek általános jellemzése 2. foglalkozás PP-je.
Magyar Rendvédelmi Kar Büntetés-végrehajtási Tagozat
A közigazgatási eljárás II.
Az igazságszolgáltatás: Résztvevő szervek, a bíróságok
A bíróságok: bírák és további személyek
Az ügyészi szervezet és feladatok
Polgári ügyekben eljáró bíróságok
Az alkotmány és az alkotmánybíróság.
A BIZTONSÁG ÉS VÉDELEM KULTÚRÁJA
Kompetenciák 1. Joghatóság
A II. félévi tematika Büntető eljárásjog.
A Fővárosi Törvényszék
A rendészet, rendvédelem szervei
A jogrendszer tagozódása
Közalkalmazottak besorolása, illetménye, pedagógusokra vonatkozó új munkajogi szabályok, előmeneteli rendszer.
Előadás másolata:

megjegyzések a katonai ügyészi és katonai bírói „Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak V. Országos Fóruma” Alkotmányjogi megjegyzések a katonai ügyészi és katonai bírói jogviszonyok kapcsán Szilvásy György Péter 2013. november 21.

Hatályos Btk. (2012. évi C. tv.) 127. § (1) bek. VISSZATEKINTÉS Hatályos Btk. (2012. évi C. tv.) 127. § (1) bek. E törvény alkalmazásában katona a Magyar Honvédség tényleges állományú, a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja.

a) 2011. évi CLXIV. törvény a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról 11. § (1) Ügyésszé azt a cselekvőképes magyar állampolgárt lehet kinevezni, akinek egyetemi jogi végzettsége van, és külön jogszabály szerint jogi szakvizsgával rendelkezik. A katonai ügyészi kinevezés további feltétele, hogy a kinevezendő személy a Magyar Honvédség hivatásos állományú tisztje legyen. b) 2011. évi CLXII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról 5. § (1) A katonai bíróvá való kinevezés előfeltétele az is, hogy a kinevezendő személy a Magyar Honvédség hivatásos tisztje legyen. A kinevezésre történő előterjesztéshez a honvédelemért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges. A katonai bírót erre a tisztségre kell kinevezni.

A Hszt. hatálya alá tartozó szervek hivatásos állományú tagja KIZÁRÓLAG VÁDLOTT lehet a büntetőeljárásban.

A fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. törvényerejű rendelet idején még egységes a szabályozás, sőt az eredeti Hszt.-ben is. De ma már külön törvények szabályozzák az eltérő jogviszonyokat.

Indokolt-e? ne ugyanazon szerv tagjai járjanak el „társaik” ügyében (de: katonák? – ügyészek, bírák?) egyszer nyomozó, másszor ügyész/bíró? (de: beosztott ügyészek, bírák) lehetnek ülnökök (de egyesbíró vagy másodfokú tanács tagja nem)

Ráadásul a Be. szerint: 472. § (1) A katonai büntetőeljárásban első fokon és másodfokon hivatásos bíróként katonai bíró, első fokon ülnökként katonai ülnök jár el. (2) Az elsőfokú bíróság a 14. § (1) bekezdés a) pontjában és a 16. § (1) bekezdés a)–v) pontjában meghatározott bűncselekmények esetén tanácsban, egyéb esetekben ülnökök közreműködése nélkül, egyesbíróként jár el. (3) Az első fokú bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban is eljárhat, ha megállapítja, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmény a vádirati minősítéstől eltérően súlyosabban minősülhet. (4) A katonai büntetőeljárásban az ülnök a vádlottnál alacsonyabb rendfokozatú – az (5) bekezdés esetét kivéve – nem lehet. A tanácsot rendszerint annak a Btk. 127. § (1) bekezdésében meghatározott szervnek [megj.: OGY őr nem is lehet, nem rendvédelmi szerv] az ülnökeiből kell megalakítani, amelynél a vádlott az elkövetés időpontjában szolgálatot teljesített. Igazságszolgáltatási érdekből ettől a szabálytól el lehet térni.

Természetesen újraszabályozásra szorulna a fogalmazói/titkári tisztség ellátásának, a bírói tanács összetételének, a hivatásos szolgálati jogviszonyban eltöltött idő beszámításának stb., stb. kérdése is.

Köszönöm a figyelmet! szigyp@gmail.com