Az ember: filozófiai megközelítések

1.1. Az emberrel kapcsolatos alapvető filozófiai kérdések Mi az ember? Mi az emberi lét (élet) megkülönböztető jellegzetessége más létezőkéhez képest? Mi az, ami az embert emberré teszi? A lényeg kérdése. Ki vagyok én? Mi különböztet meg más emberektől? Az egyediség, az individualitás problémája. Miben áll egy ember azonossága az élete folyamán? Az időbeli azonosság problémája. Hogyan ismerhetjük meg az embert, önmagunkat? Az ember, az egyén megismerésének problémája.* *Ez a filozófiára jellemző módszertani önreflexió, módszertani tudatosság. A filozófiai vizsgálatban egyszerre elemezzük a kutatás tárgyát és a tárgyhoz való hozzáférés módját, azaz a vizsgálat módszerét.

1.2. Az áttekintett álláspontok Az emberrel kapcsolatos kérdéseket három nagy filozófiai megközelítés szempontjából tárgyaljuk: a mentalista* ( a gondolkodásból, a tudatból kiinduló; a tudat jelenségeit meghatározónak tekeintő; tudatfilozófiai) a naturalizált** és az egzisztencialista megközelítés szempontjából. Ezek nem elméletek, csak megközelítési irányok, amelyeken belül különböző elméleteket dolgoztak ki. A tárgyalás még így sem átfogó: vannak elméletek, amelyek egyikbe sem illenek bele. Csak néhány szerző alapján vázoljuk az egyes megközelítéseket jellemző főbb téziseket, gondolatmeneteket, és a velük szemben megfogalmazott ellenvetéseket. *mentális (lat.): észbeli, értelmi **A naturalizáltat csak érintjük; tanulmányaik során még számtalan, az emberre vonatkozó naturalizált elképzeléssel találkoznak.

2.1. A mentalista megközelítés kiindulópontja Elemi hétköznapi tapasztalat, hogy az ember megkülönböztető sajátossága a beszéd és a gondolkodás. Az ember gondolkodó lény, értelmes / eszes állat. Miben nyilvánul ez meg? Jelenségek: összetett tevékenységek, mint nyelv, kultúra. A mentalista megközelítés szerint közvetlenül tapasztaljuk, hogy gondolkodunk, hogy tudattal rendelkezünk, és azt gondoljuk, hogy elsősorban ennek köszönhető az összes többi megnyilvánulási forma. Tehát ha meg akarjuk tudni, hogy mi az ember, akkor a gondolkodást, a tudatot kell tanulmányozni.

2.2. Az ember gondolkodó lény: Descartes Descartes a megismerés problémájából indul ki. (Értekezés a módszerről 4. része*) 1. érv a hétköznapi tapasztalat megbízhatóságával szemben, amely könnyen becsaphat bennünket 2. álom argumentum (lásd előző óra) 3. démon argumentum, érv az univerzális állítások (mint pl. 2+2=4) megbízhatóságával szemben 4. konklúzió: „cogito ergo sum” *Descartes, R. 1992: Értekezés a módszerről (ford.: Szemere S. és Boros G.) Bp.: IKON. 42-43. o. Lásd az „Ismeretelmélet ” c. előadások diáit is!

2.2. Descartes: Az ember gondolkodó lény Descartes gondolatmenete: Tudattartalmaimról (gondolatok, szándékok, érzések, emlékek, észleletek) közvetlen és megingathatatlan tudásom van. Tehát például nem csak tudom, hogy 2·2=4, hanem azt is tudom, hogy ezt tudom. Nem csak látom a falat, hanem tudom, hogy most látom a falat. Közvetlenül beláthatom, hogy nem lehetségesek ezek a tudattartalmak anélkül, hogy lenne egy tudat, ami tartalmazza ezeket. Kell léteznie valakinek, akinek ezek a tudattartalmai. Tehát, ha közvetlen és bizonyos tudásom van a mentális tartalmakról, akkor közvetlen és bizonyos tudásom van arról, hogy az én, vagyis az, aki tudattartalmakkal rendelkezik, létezik. 6

tudattartalmakkal rendelkezik, 2.3. A descartes-i „én” Tehát létezik egy speciális dolog, az „én” (azaz a szubjektum, az alany). Jellemzői: tudattartalmakkal rendelkezik, a cselekedeteim alanya, (ő dönt, és kezdeményezi a cselekedet végrehajtását), a testtől független gondolkodó létező (szubsztancia), introspekció segítségével közvetlenül megismerhető, ez az, ami az ember lényege, ami az embert emberré teszi. Az én minden emberben közös. *

2.3. A descartes-i „én” II. Ez a gondolkodó szubsztancia teljes szabadsággal rendelkezik a testi világgal szemben a tudattartalmai megválasztása tekintetében, mivel a testi létezőktől független. Ezt demonstrálja a módszeres kétely. Hiszen a cogito-érv során képes voltam kételkedni, képes voltam mindent kétségbe vonni, és ezzel megváltoztatni, amit korábban gondoltam a világról. Vagyis képes voltam szándékosan megváltoztatni az állításokhoz való viszonyomat: amit eddig bizonyosnak tartottam, azt most kétségesnek tekintem.

2.4. Az ember Az ember két (egymásra visszavezethetetlen) szubsztanciából áll: 1) testi (vagy anyagi) szubsztancia, melynek lényege a kiterjedés 2) lelki (vagy szellemi) szubsztancia, lényege a gondolkodás Az ember lényege a gondolkodó szubsztancia, az „én”. Az ember individualitása az egyéni tudattartalmakban és a testi különbségekben nyilvánul meg. A személy időbeli azonosságát az én időbeli azonossága biztosítja.

2.5. Alapfeltevés az introspekciót illetően Az ember egyik legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy tudattal rendelkezik, és ezen belül öntudattal, azaz képes saját elméjének működéséről tudomást szerezni. Ez a tudás a legközvetlenebb, tehát ha valamit egyáltalán megismerhetünk, akkor az éppen saját tudatunk, és semmiben sem lehetünk bizonyosabbak, mint e tudásunkban. Az introspekció saját tudatunkról kitüntetett tudást eredményez.

2.6. Introspekció Az „én” tehát az ember lényege és megismerésének kulcsa. Az „én” elsődleges megismerési módja az introspekció. Introspekció (lat.): befelé nézés, önmegfigyelés, az elme önmagára (működésére, eseményeire) irányuló figyelme; a tudat működéséhez és tartalmaihoz való hozzáférés módja. Közvetlen (nem következtetett) és azonnali tudást biztosít.* Számára a tudat transzparens, azaz minden részletében hozzáférhető.* Tévedhetetlen.* Pl. az az állítás, hogy arra gondolok, hogy itt vagyok, nem bizonyulhat hamisnak. Csak egyes szám első személyben lehetséges.* Hagyományosan az észlelés mintájára, egyfajta belső észlelésnek fogják fel. *Lásd az „Elmefilozófiai” c. előadás diáit is!

2.7. A descartes-i „én” kritikája Az „én” a megismerés alanya és az introspekcióban a megismerés tárgya is, illetve az kellene, hogy legyen. Azt valóban tapasztalom, hogy minden mentális tartalomnak – gondolatnak, észleletnek, érzésnek stb. – én vagyok az alanya. De nem tapasztalom magát az „én”-t ezen tartalmak nélkül, és nem tudom az „én”-t tárgyként megvizsgálni. Ebből az következik, hogy nincs alapom azt állítani, hogy lenne egy olyan önálló létező, mint az „én”. Csak az észleletek vannak, és az „én” nem más, mint észleletek nyalábja. A másik két tárgyalt megközelítés a mentalista én kritikájaként is felfogható. *Hume, D. 2006: Értekezés az emberi természetről (ford.: Bence Gy.) Bp.: Akadémia. 247-8. o.

3.1. A naturalista megközelítés lehetséges kiindulópontjai 1. Az ember biológiai lény: értelmes állat. Evolúcióval alakult ki. Az ember a biológiai fejlődés egy újabb foka, folytonos a kapcsolata a természettel, a többi élőlénnyel. Nincs szakadék az ember és a többi állatfaj között. Az ember minden tulajdonságát a biológiai felépítése és evolúciós kialakulása alapján kell megérteni. 2. Az ember fizikai létező: komplex fizikai rendszer. Nincs szakadék ember és fizikai környezet között. Az ember minden tulajdonságát alapvető fizikai struktúrája alapján kell megérteni. (Pl. gondolkodás  agyi folyamatok  neurális kölcsönhatások  elektron kisülések, stb.) *Ezeket néha önálló tényezőnek tekintik, néha azonban a biológiaira redukálhatónak. A pszichológiai és a társas tulajdonságok biológiaira történő visszavezetés azonban nem feltétele a naturalista megközelítésnek.

3.2 A naturalizmus jellemzői Az embert a többi állathoz hasonlóan alapvetően a természettudomány módszereivel kell tanulmányozni. A filozófiai tárgyalásnak is összhangban kell lennie a természettudományos módszerekkel és világképpel. Az ember meghatározó sajátosságai végső soron biológiai-fizikai, (és esetleg pszichológiai és/vagy szociológiai) jellemzőkkel magyarázandók. Az ember minden tulajdonságának összhangban kell lennie azzal, hogy természeti lény – „bele kell simulnia” a természet rendjébe. (Szemben pl. azzal, hogy az ember isten képmására és a világ uralkodójának teremtetett. Móz.I.1.26.)

3.3. Az introspekció naturalista kritikája I. Nem igaz, hogy a tudat transzparens. Vannak olyan elemek a tudatalattiban, amelyek introspekcióval nem, csak pszicho-analízissel tehetők hozzáférhetővé (Freud). Sok gondolat, vágy és érzés tudattalan, és a nem tudatos nem is hozzáférhető az introspekció számára. Hasonló érveket szolgáltat tudattalan mentális tartalmak létezése mellett a kísérleti pszichológia (pl. ingerküszöb alatti észlelés). Ugyancsak a tudatalatti, illetve a nem tudatos mentális tartalmak miatt nem igaz az sem, hogy a tudat tévedhetetlen. Pl.: A kísérleti személy azt hiszi, hogy nem lát valamit, miközben meg tudja mondani, hogy mi lehet az, később le tudja írni, stb.

3.4. Az introspekció naturalista kritikája II. Viszont ha külső álláspontról kiderül, hogy hamis az introspekcióval szerzett tudás az elméről, akkor ez mégsem az egyetlen, de talán nem is a legjobb hozzáférés. Az introspekció alapvetően szubjektív, nem reprodukálható. Ráadásul a belső észlelés analógiája alapján félrevezeti a vizsgálatot. Azt a látszatot kelti, hogy az emberen belül van egy kis emberke, egy „homunculus”, aki a tudattartalmakat észleli, figyeli.

3.4. Az ember megismerése kívülről Mi a mentalista „én”? Ilyen nincs, de ha lenne, sem tudnánk, mi az. Az ember megértéséhez nincs is szükség erre a feltételezésre. A naturalizált megközelítés feladata feltárni, ami objektíve megragadható az emberből, ami publikus tapasztalattal elérhető, és a kutató közösség által ellenőrizhető. Az ember tudományos megismerése az E/1. személyű introspekció meghaladása az E/3. személyű megfigyelő perspektívájából.

3.5. A naturalizált emberkép Az embernek van egy biológiailag (és esetleg pszichológiailag, és esetleg társadalmilag) determinált lényege, természete, amely meghatározza, hogy mit tekintünk embernek, az emberi fajt, hogy milyen dimenziók mentén különböznek az egyes egyedek, minden egyed jellemzőjét. Minden viselkedés és minden tulajdonság végül oksági magyarázatot nyer. Pl. behaviourizmus: „Az egyén ingerekre adott válaszok funkcionálisan egységes rendszere.” (B. F. Skinner)

A naturalista és a mentalista emberképek összehasonlítása Descartes szerint az ember Naturalizált ember Az ember gondolkodó és testi szubsztanciából áll. Lényegét azonban a gondolkodó szubsztancia, az „én” adja (ami a testtől független) Az ember megismerésének elsődleges eszköze az instrospekció. Az ember individualitása az egyéni tudattartalmakban és a testi különbségekben nyilvánul meg. Teljes szabadsággal rendelkezik a testi világgal szemben a tudattartalmai megválasztása tekintetében. Az ember fizikai (ill. kémiai / biológiai) létező. Tulajdonságait alapvetően fizikai sajátosságai alapján lehet megérteni. Az embert a többi állathoz hasonlóan alapvetően a természettudomány módszereivel kell tanulmányozni. Az ember meghatározó sajátosságai végső soron biológiai-fizikai, és esetleg pszichológiai-szociológiai jellemzőkkel magyarázandók. Az ember nem szabadabb, mint bármely más dolog, és szabadsága fizikai tulajdonságaitól függ.

4.1. Az egzisztencialista megközelítés (Martin Heidegger alapján) Mi az ember? Hogyan jelenik meg számunkra a maga mindennapiságában, filozófiai és tudományos megközelítésektől elvonatkoztatva?

4.1. Az egzisztencialista megközelítés (Martin Heidegger alapján) Az ember tevékenykedik a világban, a napi gyakorlat szerint viszonyul a dolgokhoz és más emberekhez. Pl.: munkába megyünk, autót vezetünk, műhelyben dolgozunk, ebédelünk. Nincs „én”, nincsenek molekulát és részecskék, nincs reflexió, introspekció, kísérlet stb., eszünkbe sem jutnak mindezek. Tesszük a dolgunkat és pontosan értjük a dolgokat, amelyek körülvesznek minket, amelyeket használunk. Nem elkülönítve látjuk magunkat a dolgoktól, hanem azokkal egységben. A szokásos világunkban, azt megértve tevékenykedünk. Az emberi lét (élet) világban való lét, jellemzői: Holizmus*; Hétköznapiság; Megértő lét; Tevékenység (nem szemlélődés). *A holizmus azt jelenti, hogy egészelegesen értjük meg a jelenségeket. Nem a részleteket, az összetevőket elemezzük külön, majd ezekből rekonstruáljuk az egészet, hanem az egészből, és a részletnek abban betöltött szerepéből értjük meg a részleteket. (Vö.: Descartes elemző módszerével!)

4. 2 Egy heideggeri példa: a kalapács I. Mi egy kalapács 4.2 Egy heideggeri példa: a kalapács I. Mi egy kalapács? Mitől lesz valami kalapács?

4.2 Egy heideggeri példa: a kalapács II. Egy kalapács nem azért kalapács, mert ilyen és ilyen atomok alkotják. Egy dolog azáltal válik kalapáccsá, hogy specifikus viszonyba kerül a tevékenykedő és megértő emberrel, aki elnevezi azt és elkezdi azt a mindennapi életében kalapácsként használni. Az ősember számára, aki még nem ismerte a fémet, egy pattintott vagy csiszolt kőeszköz töltötte be a kalapács szerepét. Nem létezett olyan dolog a számára, hogy fém. Azután ráébredt, hogy a kő léte/létszerkezete „mélyebb”, mint gondolta, és a fémművesség hétköznapi tevékenységgel föltárta a lét egy mélyebb rétegét, fölfedezte, megértette és elnevezte azt az új dolgot, amelyet mi fémnek ismerünk. Ez tette lehetővé az általunk is ismert és megszokott kalapács megalkotását.

4.3 Ember és kalapács léte Egy dolog (ember vagy kalapács) lényegét tehát nem annak szubsztanciális mivolta adja (vagyis hogy milyen atomokból vagy milyen hipotetikus descartes-i létezőkből van), hanem az a hétköznapi egzisztenciális helyzet, amelyet a létben elfoglal. A kalapács esetében ez egy emberi, hétköznapi munkatevékenység. Az ember esetében ez az alapvető viszony a világhoz és önmagához (a világban való létéhez) a megértés. Hiszen tud élni a világban. Ez a megértés elsősorban egy gyakorlati viszonyulás: tudni hogyan. Megérteni elsősorban annyi, mint tudni bánni vele, tudni megcsinálni, eligazodni benne, jártasnak lenni egy területen, tudni megoldani a feladatot, képesnek lenni belátni, stb. (Pl. mester a műhelyben.) A filozófus megértése nem más, mint ennek a gyakorlati megértő viszonynak a feltárása, értelmezése, kifejtése.

4.4. Az emberi lét megértő lét Heidegger szerint az emberi létezés alapvető jellegzetessége, hogy megértő lét. Azaz az ember viszonyul a saját világban való létéhez (életvilágához), és ez az alapvető viszony a megértés. Azaz: Önmaga megértésére törekszik, és ennek alapján viszonyul sajátmagához és társaihoz. (Pl. életstratégiát készít, válni akar valakivé/valamivé, méltóságot tulajdonít magának és másoknak, szembenéz a halállal stb.) Megérti a világát, tud benne élni. Az ember lényege, hogy valahogyan érti a világot és benne önmagát. Ez különbözteti meg minden más létezőtől.

4.5. A mentalista megközelítés kritikája 1. Az egzisztencialista kritikája a mentalista megközelítéssel szemben: A mentalista nem az alapvető jellegzetességekből indul ki. A tudatosság, a racionális kritikai reflexió nem elsődleges, csak akkor merül föl amikor a gyakorlati viszony nem működik. (Pl. amikor nem indul az autó, akkor elkezdjük vizsgálni, mi baja lehet, amíg megy, addig csak használjuk.) A tudatos viszonynak, valamint az objektum-szubjektum tudatos szétválasztásának az előfeltétele és alapja a gyakorlati létezés. Descartes elfelejt rákérdezni, hogy mi a feltétele annak a reflexiónak, amiből ő, mint alapvetőből kiindul. Ahhoz, hogy szemlélődő viszonyt tudjunk kialakítani, mindenekelőtt élni kell, viszont az élet világban való létet jelent. A világ nem az, amit gondolok, hanem az, amit megélek. Ebben a világban pedig fel sem merül például a szkeptikus kérdés, és az „én” nem egyszerűen egy „logikai változó”, mint Descartes-nál.

4.6. A naturalista megközelítés kritikája 2. Az egzisztencialista kritikája a naturalista megközelítéssel szemben: a tudományos megközelítés is racionális kritikai reflexió, tehát vonatkozik rá mindaz a kritika, ami a mentalistára. Valamint a tudományok által vázolt kép sokszorosan közvetített (elméletek, mesterkélt kísérleti szituációk, tagolt tudományos diszciplínák, stb.). Ezért ha átlagos hétköznapi létünkben tárul fel legközvetlenebbül, hogy mi valójában az ember, akkor a tudományos megközelítésben a lehető legtávolabb vagyunk ettől, és így valószínűleg félreértéshez vezet. Pl. ahhoz, hogy a tudomány megpróbálja az embert is úgy kezelni, mint egyfajta dolgot.

Összefoglalás Mentalista: - Szubsztancia-dualizmus (az ember lényege a gondolkodó szubsztancia, az „én”.) - Kiindulópont a tudat, a gondolkodás jelenségei. (Mint közvetlenül adottak.) - Megismerésük: introspekció révén. ( E/1.) Naturalista: - Monizmus (nincs két szubsztancia, csak egy)* - Evolucionizmus - Ember megismerése a természettudomány eszközeivel (fizika és/vagy kémia és/vagy biológia; esetleg társadalomtudományi módszerekkel kiegészítve) Egzisztencialista: Az ember lényege a teoretikumtól elvonatkoztatva, a mindennapi gyakorlat holisztikus közegében értelmezve, a hétköznapi lét-megértését mint gyakorlati viszonyulást alapul véve tárható fel. *A naturalizmus szubsztancia monizmusa anyagi (materialista) monizmus. Elvileg lehetséges szellemi (idealista) monizmus is. Utóbbi álláspontot képviselte George Berkeley.