Magyar nyelvújítók, nyelvművelők Készítette: Fenyvesi Bence

Kosztolányi Dezső (1885. március 29.- 1936. november 3.)

Élete 1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád (1859-1926) fizika- és kémiaprofesszor, iskolaigazgató és a francia származású Brenner Eulália (1866-1948) gyermekeként 1933-ban mutatkoztak betegsége (rák) első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1936. november 3-án halt meg Budapesten. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, melyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát.

Munkássága Stílusa pontos, érzékletes és takarékos. Verseiben sokat ad a szépségre, dallamosságra. Különösen prózájában érezzük közvetlennek és természetesnek. Elbeszélései és újságcikkei ma is úgy hatnak, mintha közvetlenül az olvasóhoz beszélne. Verseinek stílusa más: költeményeinek nagy része inkább elkápráztat és gyönyörködtet ritmusával, a szavak szép hangzásával, festői képeivel és hangulatával. Sok verse van azonban, amelynek nem csupán a dallamosság adja legfőbb értékét, hanem a gondolat ereje is.

Bessenyei György (1746-1811. február 24.)

Élete Bessenyei Zsigmond vármegyei táblabíró és Ilosvay Mária fia. 1755-ig szülőfalujában élt, majd 1760-ig a sárospataki kollégium diákja volt. Remete életet élt 1804-ig, mikor bátyjának, Lászlónak leánya Anna odaköltözött hozzá ápolónak. Végrendeletét 1810. november 27-én írta, mikor már súlyos beteg volt, és 1811. február 25-én bontották azt föl; ekkor már ő nem volt az élők közt.

Munkássága 1772-ben megjelent a magyar felvilágosodás kezdetének tekintett Ágis tragédiája című műve. 1773-ban betegsége miatt, gárdahadnagyi rangban megvált a testőrségtől, és a protestáns ügyek bécsi képviselője lett. Új hivatala mellett bőségesen volt ideje az irodalomnak szentelnie magát. A református superintendetiák 1775-ben megvonták tőle a fizetését. Hogy megélhessen, 1779. augusztus 15-én katolikus hitre tért, és az udvari könyvtárnál hivatalt, valamint évi 2000 forint díjat kapott.

Kazinczy Ferenc (1759. október 27. – 1831. augusztus 23.

Élete Kazinczy Ferenc régi nemesi családból származott, Kazinczy József, Abaúj megyei táblabíró és Bossányi Zsuzsanna fia volt. 1830. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága a történelmi osztály tagjává nevezte ki. 1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett. Júniusban tért haza, ekkor nyomtatta utolsó kiadványát. Ez évben az országos kolerajárvány Zemplén megyében is kitört, augusztus 23-án Ő is a járvány áldozata lett.

Munkássága Kazinczyt az irodalomtörténet a hazai nyelvújítás vezéralakjaként, korának nagy irodalomszervezőjeként tartja nyilván. Írói pályája két részre: fogsága előtti (1794. decemberéig tartó) és szabadulása (1801. június vége) utáni részre osztható. Kiterjedt levelezésével irányítója volt az irodalmi életnek, amíg ezt a szerepet át nem vette tőle a Pesten tömörülő fiatalabb írónemzedék.

Kölcsey Ferenc Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 23.

Élete Nemesi családból származott, édesapja Kölcsey Péter, édesanyja Bölöni Ágnes volt. Apja akkor halt meg, mikor fia 5 éves volt, ezért az akkor 5 éves Kölcseyt édesanyja Debrecenbe küldte iskolába, ahol 14 éven át, 1809-ig tanult. Jobb szeme világát gyermekkorában feketehimlő következtében elveszítette. 12 éves korában meghalt édesanyja, ezután a háztartást Panni néni, a család régi, hű szolgája vezette, s gondját viselte mind neki, mind három testvérének.

Munkássága 1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett. E napot 1989 óta a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Juhász Gyula Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.

Élete Juhász Illés (1853–1902) posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild (1862–1953) első gyermekeként született. 1893–1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban. 1902–1906-ban a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt

Munkássága 1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták.

Ady Endre 1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.

Élete Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, ahol Katona Károly tanította írásra, olvasásra, számolásra, bibliai történetekre és zsoltáros énekekre. Szülei idővel gimnáziumba szánták, ez volt az oka, hogy tanulmányait 1886-tól a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt: az elemi befejeztével, 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került

Munkássága Ady Endre a modern magyar sajtótörténetnek is az egyik kiemelkedő alakja. „Újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi (…) költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét” – írta róla Szerb Antal. Ady a nagyváradi Napló munkatársa volt, és itt, a szerkesztőségben ismerkedett meg szerelmével, Lédával.

"Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként." (Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről).