Gyermek-és ifjúságvédelem

A gyermek-és ifjúságvédelem történeti áttekintése A gyermekvédelem egyidős az emberiséggel. A gyermekvédelem történelmileg változó diszciplína. A gyermekek védelme nagyon sokféleképpen értelmezhető fogalom. Gyermekvédelmen egy adott ország azon komplex tevékenységrendszerét értjük, melyet a gyermeki szükségletek és jogok minél maradéktalanabb érvényesíthetősége érdekében alakítanak ki problémamegelőző, valamint problémakezelő céllal.

A gyermekek sérelmére elkövetett cselekmények Gyermekek ellen a történelem során számtalan esetben követtek el olyan cselekményt, amelyet ma joggal tartanánk bűncselekménynek. „a XVIII. század végéig, de még a XIX. század kezdetén is általános gyakorlat volt a nem kívánt gyermekek kitétele az utcára, a városok sikátoraiba, vagy vidékre.” A gyermekek sérelmére elkövetett cselekmények történeti értékelésénél három kérdésre kell választ keresni: hogyan alakult a gyermek, mint érték fogalma a különböző korokban, hogyan alakult ezzel összefüggésben a gyermeknek a családban és a társadalomban elfoglalt helye, az egyes történeti korokban mi tekinthető megfelelő és elfogadott szülői magatartásnak, a nem helyénvaló szülői magatartásra adott társadalmi válasz milyen okokra visszavezethetően változik.

A család szerepének, funkcióinak változását eredményező társadalmi-történeti folyamatok I. A történelem során a matriarchátust a patriarchátus váltotta fel, a csoportos együttélés monogám házassággá alakult. Régen a nőkre bízott háztartásvezetés ugyanolyan társadalmilag szükséges tevékenységnek minősült, mint a férfiak által végzett táplálékszerzés. A patriarchális családdal, és méginkább a monogám házassággal ez megváltozott: a nő cseléd lett, a társadalmi termelésből való részvételből kiszorult. Fő feladatává a gyermek és a család ellátása vált. Az iparosodás előtt a család, mint termelő-fogyasztó egység funkcionált. A munka, az otthon és az élet egyéb területei nem váltak el egymástól. Ezekben a társadalmakban a gyermekek 5-7 éves korukat elérve a felnőtt közösség részévé váltak. A XVII.-XVIII. században a polgári társadalom kialakulásával bukkant fel a gyermekkor eszméje. A polgári társadalomban vált először szükségessé, hogy a gyerekek iskolában szerezzék meg azt a tudást, amely a hétköznapokban szükséges. Ez az új folyamat eredményezte a gyermekkor kitolódását 10, 12, 14, majd végül 18 éves korig.

A család szerepének, funkcióinak változását eredményező társadalmi-történeti folyamatok II. A fenti események során a család is átalakult, megváltoztak funkciói: Az iparosodás során a gazdaság növekvő munkaerő-szükséglete a nők és a gyermekek tömeges munkábaállását eredményezte. Ezzel elveszett az egységes termelési funció, és elvált egymástól a család és a temelés, az otthon és a munka. A polgári állam a családra bízta a felelősséget tagjaiért: a gyermekek gondozása, nevelése, a feladatokkal kapcsolatos problémák és konfliktusok megoldása teljes egészében a család feladatává vált, és az alkalmazott eszközök megválasztása is a szülőkre maradt. A szülők joga a fenyítés is – a társadalom közömbös A felnőttkortól eltérő gyermekkori szükségletek és jogok elismerése a gyermekmunka szabályozásával (napi munkaidő, minimális életkor meghatározása) jelent meg először a jogban. A gyermek elleni erőszak és elhanyagolás tüneteire adott társadalmi választ a szegényjog filozófiája határozta meg: a szülők ellenőrzésének és megbüntetésének igényeként, mindez a gyermek megmentésének felhangjával szineződött. Az állam csak akkor lépett fel, ha a munkaerő újratermeléséhez, rendelkezésre állásához fűződő érdeke veszélyeztetve volt, illetve, ha a család alapvető feladatait nem teljesítette. Ilyen esetekben kiemelték a családtagot a közösségből: a felnőtteket a dologházba, a gyermekeket a menhelyre vitték.

A gyermekvédelem célja A csavargók, a bűnelkövető gyermekek és fiatalkorúak számának növekedése állami beavatkozást követelő társadalmi problémává vált. Ebben az időszakban kapcsolódott össze a gyermekvédelem kérdése a fiatalkori bűnözés ügyével. Az intézkedések azonban sokkal inkább a társadalom védelmét célozták a fiatalokkal szemben, mintsem a gyermekek védelmét az ellenük irányuló erőszakkal szemben. Európában a két világháború között a gyermekvédelem alapvető prioritásai nem változtak: a hangsúly továbbra is a társadalom védelmén maradt. Ezen kívül a következőket kell megemlíteni: - A fiatalkorúak büntető felelősségi rendszerének megteremtésével elfogadottá vált, hogy a fiatalkorú elkövetőket a felnőttektől eltérő módon kell kezelni, és velük szemben elsősorban nevelő jellegű intézkedéseket kell alkalmazni. - A gyermekvédelemben a kiskorú sértettek védelmét inkább a nem megfelelő környezetből való kiragadásuk jelentette, mintsem a prevenció vagy rehabilitáció.

A gyermekvédelem fejlődése Magyarországon I. Társadalmi tény volt a nagyarányú gyermekhalandóság, az elhagyott és csavargó gyermekek számának, valamint a fiatalkorúak kriminalitásának növekedése. Az állami gyermekvédelem sokáig maradványelvű volt - csak azokban az esetekben vállalta át a szülők gyermeknevelési, gondozási feladatait, amikor a gyermekek végveszélybe kerültek. Az első reakció az 1901. évi VIII. és XXI. törvénycikk volt, (az ún Széll Kálmán-féle törvények), melyek valós társadalmi szükségletekre reagálva szabályozták a menhelyek felállítását és az elhagyott gyermekekről való gondoskodást. Ez a szabályozás mondta ki először, hogy az elhagyottá nyilvánított, valamint talált gyermeknek joga és szüksége van állami védelemre. Ez azt jelentette, hogy az államnak szociális felelősséget kell vállalnia.

A gyermekvédelem fejlődése Magyarországon II. Kezdettől fogva összemosódtak az egyébként differenciálást igénylő gyermekvédelmi feladatok. Az állami menhelyek váltak a gyermekvédelem központi intézményeivé, amelybe válogatás nélkül kerültek az elhagyott, elhanyagolt vagy már valamilyen bűncselekményt elkövetett gyermekek. A gyermekekkel kapcsolatos problémák Magyarországon is a bűnözés megelőzésével kapcsolatos feladatokként és az antiszociális magatartásra való reagálásként fogalmazódtak meg. Ennek felelt meg a problémák kezelésének módja is: menhelyet, lelencházat, javítóintézetet állítottak fel, létrehozták a fiatalkorúak területi fogházát. Mindezt a fiatalkorúak kriminalitásának visszaszorítása, munkaerejük megmentése, és a közbiztonság megvédése érdekében.

  Magyarország kezdeti, problémakezelő állami gyermekvédelme (1. szakasz) A problémák súlyosbodásának és halmozódásának megakadályozására irányult. A veszélyeztetett (anyagi, erkölcsi elhanyagolás), a fogyatékos, a beteg és az inadaptált (antiszociális fejlődésű) gyermekekre terjedt ki. Szülőpótlás céljából a nevelőszülői családokban való gondozást, egyéb problémák esetén a bentlakásos intézeti neveltetési formát preferálta. Elsősorban a speciális egészségügyi és szociális szükségletek kielégítésére törekedett, és csak kevéssé a speciális oktatási-nevelési igények megoldására.

A hazai gyermekvédelem további szakaszai. 2. szakasz 1945-1949 közötti időszak Az elhagyott és árva gyermekek nagy száma miatt ezt az időszakot a gyermekek szó szerinti megmentésének szükségessége jellemezte. A gyermekek elhelyezése a korábban is létező nevelőszülői hálózat, illetve a gyermekotthonok kialakításával történt.

A hazai gyermekvédelem további szakaszai. 3. szakasz 1950-es évek Erősödött az a törekvés, hogy az állami gondozottak többségét gyermekotthonban kell elhelyezni – szocialista ideológia: szocialista építés során minden deviáns viselkedés, szegénység el fog tűnni. Így eltekintettek a szociálpolitikai és társadalompolitika eszközeinek használatától. Az említett ideológia a közösséget tartotta az egyik legfontosabb értéknek, és olyannyira hitt erejében, hogy szerinte a szakmai nevelés segítségével a társadalom számára hasznosabb, értékesebb emberek nevelhetők fel, mint a családban történő neveléssel. Ez az ideológia a gyermek és ifjúságvédelmi intézmények első működési szabályzatában így jelent meg: „Az intézet célja az állami gondozásba vett gyermekek gondozása, nevelése, helyes irányú testi és szellemi fejldésük elősegítése, hogy egészséges, művelt, erkölcsös, néphez hű, hazáját szerető, a szocialista építésben hasznos munkával közreműködő emberekké váljanak.” Az intézményes intézeti nevelési forma szinte kiszorította az egyéb megoldásokat, különösen a nevelőszülői elhelyezést. A gyermekek védelmére alkalmazott megoldások beszűkültek, szinte egyedüli megoldássá vált a gyermekek kiemelése a veszélyeztető családokból. Egy olyan zárt rendszer alakult ki, mely mint merev struktúra, hosszú ideig ellenállt mindenfajta változásnak és változtatási igénynek.

A hazai gyermekvédelem további szakaszai. 4. szakasz (folyt. köv.) 1956 utáni időszak Az ország nyitottabbá vált, az életszínvonal emelkedett, a társadalombiztosítási juttatások mind a jogosultak száma, mind az ellátások színvonala tekintetében kiszélesedtek. Elkezdődött a teljes foglalkoztatottság kiépítése. A nők tömeges munkábaállását azonban nem kísérte a szolgáltató szféra megfelelő ütemű fejlesztése. Az 1957 és 1961 között működő Országos Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tanács 1961-ben készített felmérése alapján 29 000 veszélyeztetett gyermek került az országos nyilvántartásba. Az OGYIT megszűnése után a gyermekvédelem leszűkült a speciális gyermekvédelemre, azaz a már bekövetkezett problémák orvoslására, a veszélyhelyzet megszüntetésének területére. A gyermekvédelem intézményrendszere a szűkebb értelemben vett gyermekvédelem speciális feladatait teljesítette mind hatékonyabban. Nem az okokat, hanem csak a következményeket próbálta kezelni.

A hazai gyermekvédelem további szakaszai. 4. szakasz (folyt.) A különböző problémákkal és devianciákkal való szembenézésre viszonylag későn, az 1970-es évek közepétől volt hajlandó a társadalomirányítás. Az 1971. évi IV. törvény az ifjúságról újra deklarálja, hogy a gyermekvédelem állami feladat, és a gyermekvédelmi tevékenységet kiterjeszti a hátrányos helyzetű gyermekekre is, elsősorban a szociális és tanulási feltételek általános javítását célozva, hogy veszélyeztetettségük kialakulása megelőzhető legyen. Az állami túlvállalás ezen a rendszeren belül nemcsak abban nyilvánul meg, hogy indokolatlanul könnyen él az állami gondozásba vétellel, mint problémakezelő módszerrel, hanem abban is, hogy nem tart igényt sem a – nem általa létrehozott – társadalmi szervek, sem az egyházak segítségére.

A hazai gyermekvédelem további szakaszai. 5. szakasz (folyt. köv.) 1997 utáni időszak Az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról valódi mérföldkőnek számít a magyar gyermekvédelem történetében új keretet teremtve a gyermekek védelmének és a róluk való gondoskodásnak. A törvény azt a cél tűzte ki, hogy kialakuljon és hatékonyan működjön egy, minden rászoruló gyermek esélyegyenlőségét növelő ellátórendszer, amelyben - a családokat támogató, illetve - szükség esetén a családot kiegészítő, átmenetileg helyettesítő ellátások egymásra épülnek, és - ahol érvényesülnek a magyar és nemzetközi törvényekben és egyezményekben foglalt elvek és értékek.

A hazai gyermekvédelem további szakaszai. 5. szakasz (folyt. köv.) A gyermekvédelmi törvény alapvető szemléletváltozást, teljes körű reformot jelent a gyermekvédelem eddigi megközelítéséhez, és gyakorlatához képest. Ennek főbb elemei: a korábbinál jobban és hangsúlyosabban veszi tekintetbe a gyereket, mint önálló személyt, a családot, mint a saját ügyei intézésében kompetens kisközösséget, és korlátozza az állam és képviselőinek beavatkozási lehetőségeit, szabályozza ezek módját és formáit, meghatározza a szülők jogait és kötelességeit a gyermek nevelésének és fejlődésének biztosításában, ugyanezt teszi az állam kötelezettségeivel és jogaival, a korábban szűken értelmezett gyermekvédelmi felfogással szemben jóval tágabban értelmezi a megelőzés, kezelés és gondozás kereteit, kitágítja az ebben szereplő szakemberek és intézmények körét, szektorsemlegessé, ugyanakkor többszektorúvá téve az ellátás szinte valamennyi formáját. Elismeri a család jogát arra, hogy kérhessen és kapjon segítséget feladatai ellátásához.

A hazai gyermekvédelem további szakaszai. 5. szakasz (folyt. köv.) A gyermekek védelme elsősorban szolgáltatás, így az önkéntességet a lehető legszélesebb értelemben kell használni, ami feltételezi az információk és lehetőségek tlejes körű ismeretét és a választási lehetőségeket is. A törvény értelmében minden településen elérhetővé kell tenni a – lehetőleg - helyben elérhető, vagy helybe hozott szolgálatásokat, amelyek kiterjednek a gyermek komplexen értelmezett jól-létének biztosítására, esélyegyenlőségének legalább elvi lehetőségére. A hatósági feladatok egy részének központosítása, a korábban sokat bírált gyámhatósági munka szakszerűbbé tétele erősíti a szolgáltató és polgárbarát megoldások lehetőségét.

A gyermekvédelmi törvény bevezetésének hatásai Létrejöttek a gyermekjóléti alapintézmények. Átalakulóban van az intézményes gyermekvédelmi gondoskodás. Abszolut értelemben csökkent a beutalt gyermekek száma, Jelentős eredmény, hogy a közép-kelet-európai régióban egyedül Magyarországon csökkent az intézményes gyermekvédelmi ellátásba kerülő 0-18 éves korúak száma, ezen belül is folyamatosan csökkent a 0-3 éves korosztályé. Jelentősen nőtt a nevelőszülői kihelyezések aránya, több, nagylétszámú korszerűtlen gyermekotthon szűnt meg, és kb. 350 lakásotthon jött létre, ahol 3000 gyermek és fiatal él. Ezzel párhuzamosan, de ettől függetlenül 1500 gyermekjóléti szolgálat alakult az alapellátást erősítendő. Ez a települések 90%-ának jól-rosszul való ellátását jelenti. Bevezetésre került a „Macis” elnevezésű egységes nyilvántartási rendszer annak érdekében, hogy a gyermekek fejlődési szükségleteinek figyelembevételével, egységes szempontrendszer alapján tudjanak tevékenykedni és együttműködni a területen dolgozók.

Megoldásra váró feladatok – negatív hatások nincsenek szakmai szabályok, szakmai minimumok, nincsenek etikai kódexek, nincsenek értékelési, monitorozási szempontok, a területen dolgozók magas fluktuációja, valamint a kiégés, fáradtság veszélyezteti a hatékony és eredményes munkát, az anyagi megbecsültség, és szakma társadalmi presztizse pedig még mindig nagyon alacsony

Veszélyeztetettség. Magyarázó modellek 1. A szülő egyéni vonásait hangsúlyozó megközelítések (pszichiátriai modell) egyéni patológiának tekinti a szülőnek a gyermeket bántalmazó vagy elhanyagoló magatartását. Az ilyen magatartás kialakulását a szülő biológiai, pszichológiai, pszichopatológiai jellemzőivel hozza összefüggésbe. Különböző kutatások során számos személyiségjegyet azonosítottak, melyek gyakoribban a bántalmazó, elhanyagoló szülőknél: alacsony önbecsülés, érzelmi depriváltság, magányosság érzése, alacsony frusztrációtűrő képesség, depresszió, súlyos problémák a szülői feladatok teljesítése során.

Veszélyeztetettség. Magyarázó modellek 2. A gyermek közrehatását kiemelő megközelítések A kutatások során későn és másodlagosan merült fel az a szempont, hogy maga a gyermek is közrejátszhat veszélyeztetettségének kialakulásában. A szakirodalmak a gyermekekkel összefüggő faktorok közül a következők szerepét hangsúlyozza: - a gyermek életkora és neme, - fogantatásával és születésével kapcsolatos körülmények (házasságon kívüli születés, nehéz terhesség, illetve szülés, születéskori fejletlenség, stb.), - a gyermek rekcióinak jellege (temperamentum, kihívó magatartás, agresszióra adott reakció, stb.), - a gyermek gondozását nehezítő helyzetek (betegség, fizikai vagy értelmi fogyatékosság, stb.), - nevelésével járó egyéb nehézségek (fejlődésének lassúsága, a gyermekkel kapcsolatos kielégülelen várakozások, stb.

Veszélyeztetettség. Magyarázó modellek 3. A családi rendszer jellemzőit, a családi interkaciót előtérbe helyező megközelítések (interakcionalista modell) ez a felfogás a szülő és a gyermek közötti, a szülők közötti és a más családtagok közötti interakciók jellegét, sűrűségét tartja a veszélyeztetettség egyik fő magyarázó tényezőjének. A gyermekét bántalmazó vagy elhanyagoló anya a kutatások szerint sokkal kevesebbszer lépnek interakcióba gyermekükkel. Egyes szerzők a szülők szociális problémamegoldó készségét tekintik a veszélyeztető magatartás egyik fontos faktorának. A modell értelmezése szerint a gyermekgondozás-nevelés problémái, valamint a napi életvitel problémái frusztrálják, vagy alkalmazkodásra képtelenné tehetik a szülőt, akinél ezért deviáns magatartásformák jelenhetnek meg. Bizonyos modellek szerint a gyermeket bántalmazó, vagy elhanyagoló magatartás összefüggésben van azzal, hogy a szülő ténylegesen milyen támogatást kap a környezetétől, és azt hogyan fogadja el. A szociális támogatás hiánya olyan tényező, mely növeli a szülő stresszes állapotát, és ezzel a gyermekét veszélyeztető magatartásának gyakoriságát.

Veszélyeztetettség. Magyarázó modellek 4. Szociológiai, ökonómiai megközelítések Az alacsony jövedelem és a gyermekbántalmazás kapcsolatát vizsgáló kutatások szerint a bántalmazás minden jövedelmi kategóriában jelen van, a szegénységi küszöb alatt élő családokban azonban nagyobb az ilyen cselekmények előfordulásának a valószínűsége. Ha a szegénységhez hozzájön a szülők fiatal életkora, valamint az egyedül nevelés, akkor ez tovább növelheti a valószínűséget. Gyakran hivatkoznak szakirodalmakban a különböző kultúrák veszélyeztetettséget meghatározó szerepére. A következő tényezőket szokták említeni: - a szubkultúrák eltérő szokásai, értékrendje, - a családi autonómiával kapcsolatos értékek, - a gyermek értékére vonatkozó felfogás, - a gyermekkornak, mint emberi fejlődési szakasznak a felfogása, - a gyermek jogainak és érdekeinek elismerése, - a szülői szerepekre vonatkozó felfogások, - a konfliktusok kezelésével kapcsolatos gyakorlatok, - a gyermekgondozásra-nevelésre vonatkozó felfogások, - a fegyelmezésre vonatkozó felfogások, - a gyermek individuális vagy közösségi jellege.

Milyen jellemzőkkel bírnak a veszélyeztető családok? A hatóságoknál veszélyeztetettként nyilvántartott kiskorúak családjára általában az átlagosnál nagyobb családnagyság, és az atipikus családi struktúra jellemző. Ez az inkongruens családi állapot a családok labilitására és a családon belüli erős fluktuációra utal, amely lényegében az egész családi élet átmenetiségét eredményezi. Társadalmi réteghelyzettől függetlenül minden veszélyeztető családban hiányzik a családi közösség védelmező funkciója. A családi együttélésben jellemző a gyakori családi viszály, konfliktus, melyek megoldásában a családtagok gyakran folyamodnak erőszakhoz, vagy egyéb deviáns megnyilvánulási mintát nyújtanak a gyermeknek. A családi erőszak gyakran manifesztálódik a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményekben, ezeket azonban nem lehet a családban létező egyén problémától elkülönülten vizsgálni.

Mi is a veszélyeztetettség? Veszélyeztetett az a kiskorú, akit a szülők/nevelők oly módon nevelnek és gondoznak, amely egy adott kultúrában, helyen és időben elfogadhatatlan. A hatósági beavatkozás azonban egy sokkal konkrétabban meghatározott, szűkebb veszélyeztetettségi definíció alkalmazását követeli meg. Így a veszélyeztetettség kategóriája három részre bontható: 1.      a gyermek fizikai, egészségi fejlődésének veszélyeztetésére, 2.      a gyermek társadalmi integrációjának veszélyeztetésére, 3.      a gyermek morális fejlődésének veszélyeztetésére.

A gyermek veszélyeztetettségének okai Szociális depriváció - a család és a környezet gazdasági, kulturális meghatározottsága veszélyezteti a gyermek egészségét, testi és szellemi fejlődését, főleg a testi szükségletek és a tanulás, képzés korlátozott esélyeinek kapcsán, Érzelmi depriváció - a gyermek érzelmi szükségletei, kötődése, biztonsága, állandóságérzete nem, vagy csak korlátozottan biztosítható, mert a szülők, a család – elsősorban az anya – ezt nem tudják valamilyen okból nyújtani. Ennek következtében a gyermek érzelmi fejlődése, kötődés-és szeretetképessége sérül, félő, hogy nem lesz képes ő maga sem biztonságos felnőttkapcsolatokra, párkapcsolatra, jó szülővé válni.

A veszélyeztetettség megelőzésének szintjei Elsődleges megelőzés: magában foglalja az univerzális, alapellátási formákat, amelyekre minden gyermek jogosult. Másodlagos megelőzés: magában foglalja a célzott segítségnyújtást, definiálja a rizikófaktorokat, a veszélyeztetett csoportokat és segítséget nyújt, mielőtt a bántalmazás, elhanyagolás bekövetkezne. Harmadlagos megelőzés: speciális ellátásokat jelent, azokban az esetekben, amikor a család, vagy az ellátó intézmény nem a gyerek szükségleteinek megfelelő ellátást nyújtják, bűntalmazóak, elhanyagolók.

A megelőzés és kezelés szintjei A gyermek végleges vagy tartós kiemelése a családból A gyermek időleges kiemelése a családból (önként vagy kötelezéssel) Védelembe vétel és kötelezés A gyermekjóléti szolgálat által koordinált gondozás és figyelemmel kísérés Speciális ellátás gyermekeknek, családoknak Minden gyermeknek és családnak járó ellátás