Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881)

Gyermek- és ifjúkora Családja a 16. századi délnyugat-oroszországi nemesség sorából való, Dosztojevo falu birtokosai voltak, kik később elszegényedtek. Apja, Mihail Andrejevics Dosztojevszkij fösvény és goromba katonaorvos volt, anyja Marija Nyecsajeva romantikus ábrándozó nő, akit a férje állandó féltékenységgel üldözött. Fjodor Mihajlovics második gyermekként született, hét testvére volt. 1837-ben vesztette el anyját, és ekkor a család is széthullott. 1837 májusában az apa úgy döntött, hogy két legidősebb fiát a Hadmérnöki Intézetbe küldi, így került Fjodor Mihajlovics Szentpétervárra. A szigorú katonai intézményben komor, zárkózott emberré vált, elhagyta régi jókedve. Közben apját, ki akkor már erősen rászokott az italra, parasztjai egy konfliktus miatt agyonverték. Ezután a gyám Dosztojevszkij sógora lett. Az írót 1841. augusztus 5-én tisztté avatták. 1843-ban végre elvégezve az Intézetet mérnökhadnagy lett. Az iskolaévek alatt rengeteget tivornyázott, szórta a pénzt, kölcsönöket vett fel, a tékozló fiú életét élte. 1844 június-júliusában megjelent Balzac Eugéne Grandet regénye Dosztojevszkij fordításában.

Irodalmi fellépése és fogadtatása (1844–1849) Első munkája megjelenése után lemondott állásáról, és romantikus olvasmányai hatására írni kezdett. Állás és támogatás nélkül, szinte nyomorban tengődött első munkája, a Szegény emberek (1845) megírása közben, mely Belinszkijhez, a kor tekintélyes kritikusához eljutva sikert aratott, és ennek kezdeti mámora magával ragadta az írót. Hamarosan elkészült újabb regényével, A hasonmás-sal (1846), melyet azonban már csalódottan, hűvösen fogadott a kritika. Akárcsak következő művét, A háziasszony című elbeszélést. Egyetlen ifjúkori szerelme a gyönyörű J.J.Panajeva volt, de emiatt is gúnyolódások érték. Mindemellett beteges állapotban élt és érzékenység gyötörte. Azonban nem kisebb kortársakkal kellett pályára lépnie, mint Goncsarov, Herzen vagy Turgenyev. Csalódott az irodalomban, mint mesterségben, melyből meg kellett volna élnie, de valójában csak nyomor jutott neki osztályrészül. Ekkoriban jelentéktelenebb írásai születtek, mint az Idegen feleség, a Féltékeny férj című novellák, a Regény kilenc levélben című humoreszk, a Polzunkov (anekdota), A gyenge szív, illetve a Karácsonyfa és esküvő (szatíra).

Dosztojevszkijt anyagi és morális sorsa arra késztette, hogy alaposabban körülnézzen és politika-filozófiai gondolatait megfogalmazza. I. Miklós idején a vezető értelmiségre a rezsim nyílt ellenszenvvel tekintett, a cenzúra keményen lecsapott a gondolkodókra. „A filozófia hasznát még senki sem bizonyította be, kárt viszont okozott” – tartotta Uvarov népművelési miniszter. Az író a Petrasevszkij-kört látogatta, melyben a pétervári tisztikar és értelmiség csoportosodott, s melynek radikálisabb tagjai kisebb csoportot hoztak létre, hogy titkos nyomdát készítsenek tiltott politikai röpiratok terjesztésére. A terv nem valósult meg, mivel 1849 tavaszán a rendőrség – miután huzamosabb ideig figyelte a társaság tevékenységét – lecsapott a csoportra. Dosztojevszkijt is letartóztatták.

Bűn és bűnhődés Dosztojevszkij első érett regénye a Bűn és bűnhődés. Hat részből és egy epilógusból áll; ez a felosztás a cselekmény dinamikájából adódik. Ez az a regény, aminek a történetét röviden el lehet mondani, hisz a lényeg a lélektaniság, nem pedig a cselekmény bonyolultsága. A történet Pétervárott játszódik, és nem szokványos irányból indít az író. A detektívregényben a tett és az elkövető is már az első részben kiderül. A feszültséget nem a nyomozás, hanem a belső dráma adja, a gyors tempó, a dinamikus cselekmény. Raszkolnyikovot kizárják az egyetemről. Nagy nyomorban él, és éretlen, kiforratlan nézeteitől vezérelve megöl egy uzsorásasszonyt, aki, mint hárpia élősködik a fiúhoz hasonló, szegény diákokon. Elhiteti magával, hogy az öregasszonyt megölni helyes dolog, mert az csak egy parazita, s így bűne pozitív cselekedet lenne a társadalommal szemben, felhalmozott vagyonát pedig, felhasználhatná saját karrierje építésében. Gondosan előkészíti, és végrehajtja a bűncselekményt. Azonban teljes pánik keríti hatalmába, és a tökéletes, jól kidolgozott terv összeomlik. Az uzsorás asszony húga váratlanul visszatér, és a fiú őt is megöli. A pénzes ládát nem sikerül megtalálnia, végül (miután majdnem leleplezik) csupán egy pénztárcával és egy maréknyi bizsuval elmenekül. Csekély zsákmányát egy kő alá rejti, és többé nem nyúl hozzá.

A regény hűen követi Raszkolnyikov lassú idegösszeomlását, a bűntudat elhatalmasodását. A regényben végig az a kérdés, hogy Raszkolnyikov elismeri-e bűnösségét, vagy sem. Egyre jobban átengedi magát rejtélyes, gyanút ébresztő különcködéseinek. A belső konfliktus betegségben, és Raszkolnyikov egyre őrültebb viselkedésében nyilvánul meg. Egyrészt él benne a vágy, hogy letagadja a tettét, és védje a cselekedetét. Ezt a vágyat azonban fokozatosan felváltja az a kényszer, hogy tiszta legyen, hogy megvallja cselekedetét és jóvátegye a világ és a saját lelkiismerete előtt. Az egyik legjobb barátja, Razumihin és Szonya Marmeladova, egy fiatal nő, akinek, mivel apja reménytelen alkoholista volt, áruba kellett bocsátania a testét, fokozatosan ebbe az irányba hajtják őt. Találkozásukkor Raszkolnyikov beleszeretett Szonya ártatlan és odaadó lényébe. Szonyának erős, vallásos indíttatású érzéke volt a jó és a rossz megítélésében, és amikor Raszkolnyikov fokozatosan bevallja neki a gyilkosságot, könyörög, hogy adja fel magát. Végül az egyszerű, tiszta szerelme győz Raszkolnyikovon, aki végül feladja magát. Szibériába küldik munkatáborba, ahová Szonya is követi.