Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Készítette: Klapka Roland És Szőnyi Mihály

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Készítette: Klapka Roland És Szőnyi Mihály"— Előadás másolata:

1 Készítette: Klapka Roland És Szőnyi Mihály
Széchenyi István (1791 – 1860) Készítette: Klapka Roland És Szőnyi Mihály

2 Családi Háttér Arisztokrata családból származik
6. gyermekként született Apja: Széchényi Ferenc Anyja: Festetics Julianna Széchenyi Ferenc Festetics Julianna

3 Élete 1791 Szeptember 21- én Bécsben jött világra. Magántanuló volt.
Szülei katonai pályára küldték 1809-ben Napóleon bukása után sokat utazott. 1814-ben elkezdte naplójának írását. Elhatározta, hogy a nemzetének szenteli magát.

4 Szerepe a reformkorban
ben kezdte meg politikai szereplését. 1825 November 3-án alapította meg a Magyar Tudományos Akadémiát. 1826-ban kilépett a hadseregből. Célja volt: Az érdekegyesítés 1827-ben létrehozta a Nemzeti Casinót.

5 Szerepe a reformkorban
Buda Budapest Több könyvet is írt: - A Hitel - Világ - Stadium - Magyar játékszínrül Vetélytársa lett Kossuth Lajos. Röpiratai: - Kelet népe - Jelenkor - Politikai programtöredékek (leghevesebb Kossuth ellenes röpirata)

6 Szerepe a reformkorban
Várhegy alatti alagút megépítése Budapesti Tunnel Társaság megszervezése. Tisza szabályozásának elindítása 1847. végén összehívott országgyűlésen képviselővé választatta magát. Közlekedés fejlesztéseit egyetértés fogadta

7 Szerepe a reformkorban
A párizsi forradalom után, nem tudta ellensúlyozni Kossuth szerepét. Ezekben az években kitört az 1848-as forradalom. Elvállalta a közlekedés- és közmunkaügyi tárca vezetését(1848.ápr.7.-szept.11.) A pénzhiány miatt összeroppant az idegrendszere, súlyos depresszióba szenvedett.

8 Szerepe a reformkorban
Szept.14-én a kormánygyűlés után orvosa jelenlétében kétszer is öngyilkossági merénylettel próbálkozott. Állapota fokozatosan javult, és egyre többet dolgozott. Megírta: Egy pillantás a névtelen „Visszapillantás”-ra c. könyvet, ebben kigúnyolta az osztrák abszolutista rendszert.

9 Szerepe a reformkorban
Ezt a könyvét névtelenül kiadta, fia segítségével. Döblingből Londonba juttatta. Viszont, a német rendőrség, Széchenyi stílusából rájött, hogy ő írta a könyvet. Ez elegendő volt, arra, hogy felségsértési pert indítsanak ellene.

10 Újabb idegösszeomlás A sok fenyegetés következtében idegei ismét összeroppantak, és többhetes gyötrődés után 1860 Húsvét éjszakáján főbe lőtte magát. Halálhíre országszerte megemlékezésekhez vezetett, ezzel elkezdődött az önkényuralom elleni tömeges tiltakozás.

11 Érdekességek Ő hozta be a lótenyésztés, és a lóversenyeztetést. (azóta is az elsők közt vannak a magyar lovak) A hobbijai közé tartozott a selyem-hernyótenyésztés is.  Széchenyi István az ötezer forintos bankjegyen is látható.

12 Forrás A forrásunk: Britannica Hungarica


Letölteni ppt "Készítette: Klapka Roland És Szőnyi Mihály"

Hasonló előadás


Google Hirdetések