Komjáthy Jenő – Magyar Költő 1858-1895

A XIX. század végén a magyar líra egyik megújítója. Költészetét mint hidat értelmezhetjük Vajda János és Ady Endre, a romantika és a szimbolizmus között. Élete 1858. február 2-án született a Nógrád megyei Szécsényben. Apja, Komjáthy Anzelm első felesége rövid házasság után meghalt; a Balogh Bertával kötött második házasságából 11 gyermek született, közülük a költőn kívül 4 érte meg a felnőttkort. Tanulmányait a szülő háznál kezdte. Gimnáziumi tanulmányainak színhelyét - apja így látta jónak - 2 évenként változtatta (Selmecbánya, Vác, Besztercebánya, Pozsony). Végül magánúton érettségizett Esztergomban. Első verskísérleteit 1873-ban küldte egy írogató, művelt fiatalembernek, Gáspár Imrének, aki levelezésével összefogta ekkor a Felvidék írójelöltjeit (Reviczky Gyulával is kapcsolatban állt). Komjáthy, a heves vérmérsékletű ifjú, nem engedett apja unszolásának, aki jogi pályára szánta; a bölcsészkarra iratkozott be a budapesti egyetemen (1876). (A homályból) halála napján jelent meg. Líráját 10 évvel halála után emelte ki a feledésből egy, a tiszteletére alakult társaság, amelynek tagjai közt van Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula. Általuk válik Komjáthy költészete a Nyugat fontos tájékozódási pontjává.

Korai költészete Komjáthy Jenő a magyar költészet nagy lázadói közé tartozik. E lázadás mozgatórugói közt leginkább a költő ellentmondásos társadalmi helyzete s különös, szélsőségekre hajlamos személyisége említhető. Fölismeri, hogy a látványos társadalmi föllendülés mögött, a társadalmi közmegegyezés látsza mögött hazug eszmeiség, erkölcsi, értékrendbeli zűrzavar húzódik meg. "Minden értékek átértékelője" lesz. Lázadása szükségszerűen fordul az - uralkodó rétegek által kisajátított - nemzeti ideológia ellen, elvszerűen szakít a hazafias, nemzeti tematikával. Úgy véli, akkor szolgálja a magyarság, a magyar kultúra fölemelkedését, ha egyetemes emberi eszméket szólaltat meg magyar nyelven. A romantika szubjektivizmusához nyúl vissza. Végül föllázad a pozitivizmus ellen is. Filozófiai tájékozódása így az egyéniség jelentőségét hangsúlyozó irányzatok felé fordul (Schopenhauer, gnózis…stb).

Filozófiai motívumok Nietzsche Friedrich Nietzsche filozófiájának hatását láthatjuk, amikor az individuum szerepét vizsgáljuk Komjáthy költészetében. A prófétai magatartáson kívül fontos a Dionüszosz-kultusz hatása is. (Lásd.: Nem egy az Isten) Schopenhauer A dionüszoszi életmámort ellensúlyozza az életcsömör, Schopenhauer gondolatainak egyik központi motívuma. A világ csupán látszat, amit látunk, az csupán Máya fátyla. (Lásd.: In hilariate tristis) Madách Aladár A következő korszak Komjáthy költészetében a Madách Aladár révén megismert spiritiszta tanok készítik elő. A nagy szellem már nem csupán megveti az anyagi létet, de egyenesen a halál utáni testetlen lét után vágyik. (lsd.:Euthanázia) Spinoza Spinoza egy-szubsztancia (minden egy) tana Komjáthynál is megjelenik, panteista felfogásában. Ez a filozófia készítette elő a két ősi tradíciót, amihez a költő visszanyúl.

Schmitt Jenő Henrik Schmitt Jenő Henrik révén Komjáthy megismeri a gnoszticizmust. Ez az "újgnoszticizmus" a leglényegesebb motívum a költészetében. A gnózis az istenséggel való találkozást a személyiség belső élményeként fogta fel. Alapélménye a felemelkedés és a megvilágosodás, végső stádiuma a misztikus egyesülés. (lsd.: Az örök dal) Gnosztikus ihletésű a szerelméhez, Márkus Gizellához írt Éloa-ciklus is. Éloa, a gnosztikus Szophia-mítosz megtestesítője, az emberben lévő istenség női fele, megváltója. (lsd.: Éloa, győztél!) Misztika és gnózis A misztika egység, a gnózis kettősség. Komjáthy a gnózis dualizmusát (az anyagi világ és a tiszta szellemi világ kettőssége) kiegészítette a misztika egységtanával. Versei jellegzetes témája a titkos tudás, a gnózis megszerzése általi megvilágosodás, és így az eggyéválás a mindenséggel. Végső soron minden egy, s minden lélek egyesül a "lelkek tengerében". Ez az élmény Komjáthy költészetének végső pontját jelenti: a prófétaköltő a világban a változást már nem lázadással, erőszakkal akarja elérni (Schmitt Jenő Henrik "ideális anarchizmusának" megfelelően), a szellem mindenható erejével kívánja célját elérni. A misztika és a gnózis egymást egészítik ekkor ki, s elmondhatjuk, a legértékesebb "misztikus" lírai alkotások (a világirodalomban egyaránt) e kettőségben jöttek létre (lsd.: A homályból)

Komjáthy Jenő:A homályból Ki fény vagyok, homályban éltem, Világ elől elrejtezém; Nagy, ismeretlen messzeségben Magányosan lobogtam én. Mig már napok ragyogtak egyre S imádta őket mind a nép; Addig szivem' nem látta egy se, Nem érzé tiszta, nagy hevét. Sugaramat nem verte vissza, Magamban égő láng valék; Világomat gyönyörrel itta Csupán a könnyű, tiszta lég. Csupán a boldog csillagokra Néztem föl nagy éjszakán, Velük keringve és lobogva Epedtem fensőbb lét után. De mostan szivem szerteárad, Gátjára szakítva szétömöl, Keresve földi, égi társat, Kire borulni szent gyönyör. Melege, fénye széjjelomlik Elűzve a sűrű homályt És millió sugárra foszlik, Hogy minden szívet járjon át. Rohanj a lelkek tengerébe Lelkem, te büszke nagy folyam! Szakadj a boldog összeségbe, Hova minden világ rohan. Hajl át az élet-óceánba És mindenekbe halva élj! A szellemek rokon világa Szavadra rég figyel: beszélj! Ölelni vágyom a világot És sirni milliók szivén; Beoltani e tiszta lángot Vágyom millijók szivébe én. Óh jöjjetek velem repülni, Velem zokogni, zengeni, Egy érzelemviharba dülni, egy indulatba remegni! Szivembe' hordom én a lángot, Szivembe' hordom a napot: Óh gyujtsatok rokon világot! Én látok; ti is lássatok!

A magyar költészet időről-időre megfeledkezett Komjáthyról, aztán időről-időre ismét fölfedezte; mindazok a korok, irányzatok érzékenyek felemás értékű költészete iránt, amelyekben valamilyen módon szerep jut a személyiségnek mint értékcélnak; így volt ez a Nyugat fellépésekor, s ez magyarázza a Komjáthy-líra mai újra aktualizálódását is.