szemiot i ka

A NYELVI JEL - A NYELV, MINT RENDSZER VI. ELŐADÁS A NYELVI JEL - A NYELV, MINT RENDSZER 1. A nyelvi szemiózis 2. Nyelv és beszéd 3. A nyelvi jelrendszer

1. A nyelv, mint jelrendszer a nyelv alkotóelemei (a hangok, a szavak, a mondatok) jelek a nyelv egy összetétel, egy elrendeződés egy rendszer A részek tulajdonsága alapján nem magyarázható meg a működő nyelv.

1.1 két megközelítés hagyományos szemlélet: a legkisebb elemi összetevőtől az egyre bonyolultabb szerkezetű összetevők irányába hangok => szavak => mondatok rendszerszemléletű megközelítés: a nyelv, mint öntörvényű, dinamikus egész – ezen belül egyszerűbb funkcionális részek (kitágítható bármely más nyelvszerű jelrendszerre: egyezményes jelek, képnyelv, számítógép-nyelv)

1.2 Morris három megközelítése a szemiózis három dimenziója szerint formalista (szintaktikai) megközelítés: csak formai szempontokat vesz figyelembe (nem kérdez rá a tartalmi, értelmi vonatkozásokra) empirista (szemantikai) megközelítés: a szemantikai aspektust használja pragmatista megközelítés: a nyelvhasználat szempontjából vizsgálja a kérdést

1.2.1 szintaktikai/formalista szempont Szintaktikai értelemben a jelek minden olyan halmaza nyelvnek tekinthető, amelyben a következő két szabály érvényesül: képzési szabályok: a halmaz elemeinek megengedett kombinációját határozzák meg – példák: átalakítási szabályok: azokat a mondatokat határozzák meg, amelyek más mondatokból nyerhetőek – példák: E szabályok érvényesülése még nem eredményez működő nyelvet, pusztán a nyelv lehetőségét, formális aspektusát határozza meg.

1.2.2a empirista/szemantikai szempont A nyelv szemantikai dimenziója a nyelvi jelek és az általuk denotált, deszignált dolgok kapcsolatára terjed ki. A szemantikai szabály olyan szabály amely meghatározza, hogy milyen feltételek mellett alkalmazható egy jel egy objektumra vagy egy szituációra. A szabály a jelölés feltételeit rögzíti. Két személy, akiknek noha a nyelvi szintaktikai szabályok azonosak, de a szemantikai szabályok különbözőek, nem érti meg egymást.

1.2.2a nyelv: a valóság leképzése? a nyelv a nem-nyelvi objektumok világának a leképezésére szolgál - három lépcsőfokban: 1. a gondolat leképezi az objektumokat, 2. a nyelv leképezi a gondolatokat, 3. és ezen keresztül a nem-szellemi objektumok világát is hagyományos felfogás bírálata: a nyelvi jelek jelöltjei nem minden esetben azonosak a nem-nyelvi objektumokkal (pl. nyelven belüli jelek…)

1.2.3 pragmatikai szempont a jelek felhasználása a kommunikációban: jelek = üzenethordozók a pragmatikai szabályok: értelmező feltételek – a jel az interpretáló számára egy felfogható és megérthető értelem közvetítőjeként működik

1.2.4 Morris tétele „Egy nyelv ─ e szó teljes szemiotikai értelmében véve ─ jelhordozók minden olyan interszubjektív halmaza, amelynek használatát szintaktikai, szemantika és pragmatikai szabályok határozzák meg”

2. Nyelv és beszéd Saussure: langue et parole „A nyelv: grammatikai rendszer, amely potenciálisan minden agyban létezik, pontosabban az egyének egész közössége agyában, hiszen a nyelv teljességében egyikük agyában sem létezik, hanem teljes mértékben csakis a tömegben.” „A nyelvet a beszédtől elválasztva egyúttal elválasztjuk 1. a társadalmit az egyénitől, 2. a lényegest a járulékostól és többé-kevésbé véletlentől is.”

2a Nyelv és beszéd Saussure (I. válaszút): - a nyelv rendszer – beszédtől függetlenül is vizsgálható DE - beszéd nélkül nem létezik nyelv beszéd: nyelvi rendszer egyszeri megvalósulása

2b Nyelv és beszéd oppozíciója nyelv társadalmi =><= beszéd individuális nyelvhez képest egyéni beszéd másodlagos nyelvi lingvisztika =><= beszédlingvisztika Vitatott kérdés: mely egységek sorolhatók a nyelvhez, és melyek a beszédhez?

2.1 nyelvi jelek kapcsolódása Saussure a nyelvi jelek kétfajta egymáshoz kapcsolódását különbözteti meg: (II. válaszút) szintagmatikus és asszociatív viszonyokat. Mivel minden jelnek csak oppozíciói által van saját értéke, egy jelnek különböznie kell az összes többi jeltől („a nyelvben semmi más nem létezik, csak a különbségek”), ugyanakkor a nyelv rendszer voltából következően valamilyen viszonyban is kell állnia a többi jellel. A jelek kapcsolódnak időben lineárisan egymással a beszédaktus, a parole folyamán, vagyis adott jel az őt megelőző és az őt követő jelekkel is valamilyen oppozícióban áll. - szintagmatikus viszony A jelek az emlékezetben (vagyis az agyban) is összekapcsolódnak, csoportokat alkotnak hasonlósági alapon - nem lineárisan. - szemantikai csoportok (poliszémia/metaforizáció, szinonímia, antonímia, heteronímia), - „jelölői” csoportok (homonímia, paronímia, homofónia), - a grammatikai, a szófaji, az etimológiai csoportok. Belső készlet részei - a nyelvet minden egyén tudatában alkotja: langue-jelenség. - asszociatív viszonyok

2.1a kétféle típusú viszonyítás szintagmatikus A szavak összekapcsolódásuk folyamán olyan viszonyokat hoznak létre egymás között, amelyek a nyelv lineáris voltán alapulnak. Az ilyen kapcsolatokat, amelyek a kiterjedésen alapulnak, szintagmának nevezhetjük. A szintagmatikus viszony mindig »in praesentia« áll fenn: két vagy több, egy valóságos sorban egyformán jelenlévő elemen alapul. paradigmatikus (asszociatív) a szavak, közös elemeik révén, összekapcsolódnak az emlékezetben és csoportokká alakulnak (...) nem a kiterjedésen alapulnak: székhelyük az agyban van; annak a belső készletnek a részei, amely a nyelvet minden egyén tudatában alkotja. Ezeket asszociatív viszonyoknak nevezzük Az asszociatív viszony »in absentia« egyesít elemeket egy virtuális mnemonikus sorban. Paradigma – L. Hjelmslev

2.2 nyelvi rendszer vizsgálata A nyelv nyelvészetén belül fontos a diakrón, illetve szinkrón nyelvészet szétválasztása, amelyek korábban összemosódtak. A szinkrón/szinkronikus leírás egy időpillanatban (tehát nem változásában nézve) egy adott nyelvi közösség nyelvének (egy nyelvállapotnak) a leírása - mesterségesen kizárva az időt, azaz a változást. Ez az apróbb változások elhanyagolásával lehetséges. Ha a nyelv rendszer mivolta, a nyelvi jelek viszonyháló mivolta érdekel minket, szinkronikus nyelvészetet kell űzzünk, hiszen a nyelvi jelek csak egy időpillanatban alkotnak egymással rendszert, viszonyhálót. A diakrón/diakronikus leírás a nyelv (az egyes nyelvi jelnségek) időbeli változásának tanulmányozása.

2.2.1 szinkronikus leírás a nyelv egyidejűleg létező dolgok és viszonyok együtteseként jelentkezik, amelynek mindenik része egyszerre adott a megfigyelő számára, és ezért mindenik rész a többivel kölcsönösen, változatlan összefüggésben vizsgálható.

2.2.2 diakronikus leírás a nyelv az időben lefolyó események egymásutánja, ez az összefüggés előtérbe helyezi a nyelvi változás problémáját. A nyelvi változás sohasem a rendszer egészében mehet végbe, hanem mindig az elemeinek egyikén vagy másikán. A nyelv ki van téve az egyéni nyelvhasználat módosító hatásának. A változás nem csak szemantikai összefüggésekre, hanem szintaktikai összetevőkre is kiterjed. Sokat beszélnek arról, hogy a napjainkban használt nyelv egyszerűsödik a régebben használt nyelvhez képest. Elsősorban az igeidők használata esetén figyelhető meg ilyen változás. Ez talán a képi nyelv folyamatos terjeszkedésével hozható kapcsolatba.

2.2.3 szinkrónia – diakrónia különbségei A szinkronikus nyelvészet a nyelvvel, a diakronikus pedig a beszéddel foglalkozik. Az „általános grammatika” a szinkrónia területe. 1. A szinkróniában és a diakróniában más-más erők jelennek meg. Ezeket nem lehet törvényeknek nevezni, hiszen a törvény(szerűség) általános és kötelező érvényű kell hogy legyen. A nyelv szinkrón állapotának erői vagy szabályszerűségei gyakran általánosak, de soha nem kötelező érvényűek. A diakrón állapot szabályszerűségei gyakran kötelezőek, de soha nem jelentenek általános érvényességet. – nyelvtörténet nem rendszerjellegű! 2. Egy adott nyelv szinkrón állapota sokkal közelebb áll egy másik nyelv szinkronitásához, mint a maga múltbeli (diakronikus) állapotához.

2.3 leképzési problémák A nyelv és a gondolkodás, a beszéd és az írás kérdése Az összefüggések nem olyan egyértelműek, ahogyan első látásra tűnhetnének. Ugyanis sem a nyelv, sem az írás nem egyszerűsíthető, az őket időben megelőző gondolat vagy beszéd egyszerű leképezésének. Kérdés: csak nyelvileg megformált gondolat létezik? Vagy valamilyen módon a gondolat megelőzi a nyelvet, majd az így kész gondolat nyelvi megformáltságot ölt magára, és kifejeződik. Ugyanezt számon lehet kérni a beszéd és az írás kapcsolatán is. (Saussure az írást a jel jelének, a kiejtett szó képmásának tekintette).

3. A nyelvi jel „A nyelv eszméket kifejező jelek rendszere.” Szükséges egy olyan tudomány, amely „a jelek életét tanulmányozza a társadalmi életen belül” - Ez a szemiológia.

3.1 a jelkérdés megközelítései Az európai hagyományban a nyelvi jel problémája két különálló entitás, a név és a dolog (platonizmus – arisztotelizmus), majd a név és a fogalom (skolasztika) viszonyának problémájaként jelentkezett. A saussure-i nyelvfelfogás egészen más összefüggésbe helyezi ezt a problémát. A nyelvi jelet egységnek tekinti, amely magába építi a dologi és fogalmi összetevőket. A nyelvi jel a fogalom és a hangkép egysége.

3.1.1 nyelvi megformáltság - különbözés Nem létezik nyelvi megformáltság nélküli fogalom, csupán a nyelvileg megformált fogalom jutott el az elkülönültségnek abba az állapotába, hogy más fogalmaktól megkülönböztethetővé válhasson.

3.1.2 hangkép = nyelvi jel A hangkép: megformáltság. A hang csupán egy fogalommal való egysége révén működik nyelvi jelként. Anélkül érthetetlen hangzavar. A hangkép és a fogalom egységére Saussure a papírlap példáját hozza fel, amelynek mindkét oldala megtekinthető, de egyik oldal sem létezhet a másik nélkül. Mivel a mindennapi használatban jelen általában a hangképet értik Saussure egy más terminológiát javasol a nyelvi jel megértésére. A nyelvi jel a jelölt/jelölő egységeként létezik.

3.2 A nyelvi jel szerkezete egy fogalom (a jelölt) és egy hangsor „képzetének”/lenyomatának (a jelölő) kapcsolata Jelölt ───── Jelölő

3.3 a nyelvi jel önkényessége A nyelvi jelnek a legfontosabb tulajdonsága az önkényesség (motiválatlanság). Az asztal fogalmat semmiféle belső kapcsolat nem köti az asztal hangsorral. Az önkényesség nem jelenti azt, hogy a jelölő a beszélő szabad választásától függ. Csupán a jelölő és a jelölt közötti kapcsolat motiválatlanságát fejezi ki.

3.4 A nyelvi jel konvencionalitása A nyelvi jelek ugyanakkor egyezményesek – azaz megegyezésen (konvención) alapulnak. A jelek önkényessége mellett a konvencionalitás hiánya érthetetlenséghez vezetne. A két feltételnek egyszerre kell teljesülnie.

3.5 nyelvi érték A jel olyan módon tagja a zárt nyelvi jelrendszernek, hogy vizsgálata és értékelése csak a többi jellel való kölcsönös összefüggésben lehetséges (pl.: a nyelvi jel a sakkfigurához hasonló, értékét nem lehet önmagában megállapítani; ez az érték mindig viszonylagos, a figurának a sakktáblán elfoglalt helyzete és a többi figurától való függése határozza meg.) Valamely dolog értéke két tulajdonságon alapul: kicserélhető eltérő dolgokra és összehasonlítható a hasonló dolgokkal. Egy szó értékét az adja, hogy kicserélhető egy eltérő dologra (a fogalomra) és összehasonlítható egy másik szóval. Ez az értékvonatkozás a nyelvnek azon a sajátosságán alapszik, hogy az különbségek rendszere.

3.5.1 anyagi oldalról vizsgált nyelvi érték A nyelvi jelnek azt a sajátosságát fejezi ki, hogy nincs egy olyan hangkép, amely a másiknál jobban megfelelne annak, amit jelöl. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy adott hangkép azért kapcsolódik egy adott fogalomhoz, mert különbözik más hangképektől, nem keveredik össze velük. Értéke a különbségen alapszik.

3.5.2 fogalmi oldalról vizsgált nyelvi érték A nyelvi jelnek azt a sajátosságát fejezi ki, hogy egy fogalmat ábrázol. Ez a fogalom azonban nem eleve adott. Ha így lenne, akkor minden szónak, nyelvről nyelvre pontos megfelelői lennének. Hogy ez nem így van, azt a fordítás nehézségei is tanúsítják. A nyelvi jel fogalmi oldalát is a különbség határozza meg, ahogyan a fogalom oldaláról is elválik, különbözik más fogalmaktól.

3.5.3 rendszerszemlélet A nyelv rendszerszemlélete végül ide vezet: a nyelvben nincsenek sem olyan hangok, sem olyan fogalmak, amelyek a nyelvi rendszer előtt léteztek volna, mivel a nyelvi rendszer csakis olyan hangbeli és fogalmi különbségeket tartalmaz, amelyek belőle erednek.

3.6 Jelfunkció Luis Hjelmslev a nyelv elemzésekor megpróbálja kizárni a nyelven kívüli szempontokat és csak a nyelven belüli jelenségekre összpontosít. egy jel, jelöl, deszignál, egy nem-jellel ellentétben jelentést hordoz, tehát: funkcionál! két funktívát különböztet meg: kifejezés és tartalom.

3.6.1 tartalomértelem A forma és a szubsztancia elválasztható egymástól: ezért történhet meg, hogy ugyanazon tárgyi valóságnak a különböző nyelvekben más-más a tagolódása…

3.6.1bis - példa a tartalomértelemre fa”, „erdő” különböző nyelvekben: EN DE FR Baum arbre tree Holz bois wood forest Wald forêt

3.6.2 kifejezés-értelem ugyanaz a dolog kifejeződhet más és más igeidő-, szám- kifejezés-szerkezettel…

3.6.3 a nyelvi jel: kapcsolat A jel a kifejezés síkjának és a tartalom síkjának kapcsolata, ahol a tartalom síkja a tartalomszubsztancia és tartalomforma kapcsolata, a kifejezés síkja pedig a kifejezés-szubsztancia és kifejezésforma kapcsolata.

Könyvészet, források: BORBÁS Gabriella: Ferdinand de Saussure, online: http://borbasgd.netrix.hu/index.php?id=41 SAUSSURE, Ferdinand: Bevezetés az általános nyelvészetbe, Bp.,Gondolat, 1967 VERESS Károly: Filozófiai szemiotika, Stúdium, Kvár, 1999 ZÁNTHÓ Róbert: A nyelvtudomány története, JGYTE Szeged, online http://www.jgytf.u-szeged.hu/~vass/nytt005.htm