Ki a te Istened? Mert vannak úgynevezett „istenek”, akár az égben, akár a földön – és valóban sok ilyen „isten” és „úr” van -, nekünk azonban, csak egyetlen.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Lépj tovább a szolgálatban!
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Hogyan formál át Isten az igehirdetésen keresztül?
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
A SIKERES ÉLET TITKA.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Jézus te vagy minden álmom
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
Az Élet Igéje augusztus Chiara Lubich 1949-es írása.
Bibliai gondolatok - olasz tájakkal és zenei aláfestéssel
Ballagók búcsúztató áhítata.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Boldog 2014-et !.
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
JÓ REGGELT ! Megköszönöm jó Atyám, hogy az elmúlt éjszakán megőriztél engemet és új napot kezdhetek.
JÓ REGGELT !.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Folyamodjatok az Úrhoz,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
ISTEN hozott köztünk!.
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
Lehet-e a 21. században családi szerepekről beszélni?
A boldogság is kegyelemből fakad
Tisztelet – dicsőség Szellemi tekintély Jon Palmer.
Készítette: Jon A. Palmer
A TÉKOZLÓ FIÚ (Ötödik lecke) A döntés. Hogyan jutunk el a keskeny útra? Isten szentsége miatt lehetetlen, hogy a bűnnel közösségben legyünk mivel ez Isten.
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Gyülekezeti látás Jon A. Palmer.
Az Élet Igéje június „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi.
Az Élet Igéje május Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki. ( Jn 14,21)
BB Biblia-kör.
A szolgáló identitás. A szolgáló identitás I. Kor. 3,9-11: „…ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok I.Kor.3,9-11: „…ti pedig Isten szántóföldje,
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.
JÓ REGGELT !.
Főpapi kenet Heidelbergi KT 31..
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal, kezed műve a hajnali harmatcsepp és a Nap. Add, hogy egész nap jókedvű és tiszta legyek: a Világosság.
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
Jézus és a tízparancsolat
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
JÓ REGGELT !. Szólt az Isten egykor: Ábrahám!« Indulj el, s utad bízzad rám! Áldott lesz, ki jót tesz véled, átok sújtja ellenséged; Nagy és erős néppé.
Isten akarata szerint élni ma
Miért olyan fontos a hit?
Felszólító igék Máté evangéliumában
„48Azután így szóltak hozzá a zsidók: „Vajon nem jól mondjuk, hogy samáriai vagy te, és ördög van benned?” 49Jézus így válaszolt: „Bennem nincsen ördög,
Ökumenikus imahét bezárása
A mennyei világ lelki áldásai 1. rész
A) Jézus Krisztus személye
A teremtő és gondviselő Atya
Isten lakhelye.
NEM JÓ AZ EMBERNEK EGYEDÜL? HÁZASSÁG.
HOGY SZELETELEM A PITÉT
Előadás másolata:

Ki a te Istened? Mert vannak úgynevezett „istenek”, akár az égben, akár a földön – és valóban sok ilyen „isten” és „úr” van -, nekünk azonban, csak egyetlen Istenünk van, az Atya, akitől a mindenség származik. Mi őérte élünk. Hasonlóképpen, egyetlen Úr van, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala élünk. 1 Korinthus 8, 5-6.

A mai ember, hogyan alkot magának bálványokat (isteneket)? Tudatos bálványimádás Nem tudatos bálványimádás

Az újjászületett keresztény ember vajon alkothat magának bálványokat? A keresztény ember rutinos, de hajlamos arra, hogy az Isten képét a saját igényeihez alakítsa. A Biblia pontosan annyira mutatja be Istent, amennyire „megérthetjük” a hit által. A befektetett idő és az Istennel való kapcsolat függvénye Isten „ismeretének mélysége”.

Válasz a kérdéseinkre… Ezzel szemben az ember a saját igényeihez képest kialakít magának egy Isten képet, ami ha az ő gyengeségéről van szó kegyelmes, ha a vele szemben elkövetett hibákról van szó, akkor pedig bosszúálló. /SARKOSÍTVA/ A saját igényeinkhez igazított isten kép bálványimádás. MIÉRT? Mert magamat Isten fölé emelem! (Isten értem van gondolkozás, vagy éppen a kiszolgáló Isten képe.) – Hamis képet fest Istenről, és következménye az Istentől való eltávolodás.

Mit mond erről az ige? Bírák 8,33.: De alighogy Gedeon meghalt, Izráel népe ismét elfordult az Örökkévalótól, és hűtlen lett hozzá. Idegen isteneket, a Baálokat kezdték imádni, és Baál-Beritet tették meg istenüknek. Ez pedig olyan súlyos bűn volt, mint amikor egy asszony megcsalja a férjét.

A teljes írás Istentől ihletett…. Gyakorlatban: 1. Megválogatja az igét 2. Félre értelmezi az igét Ige szövegkörnyezetből való kiragadása. Válogatás nélküli tanítások hallgatása, olvasása keveredést okoz benne. Efézus 4,13-14. Meddig fog tartani ez a felépítés? Addig, amíg mindnyájan egységre és harmóniára nem jutunk az Isten Fia megismerésében, és mindabban amit a hitünk magába foglal. (….) Akkor majd nem leszünk többé olyanok, mint a gyerekek. A különböző tanítások nem fognak ide-oda dobálni és elsodorni bennünket, mint a szél és a hullámok a csónakot. Akkor majd nem tud többé befolyásolni bennünket az emberek tévútra vezető ravaszsága. Csak az érem egyik oldalát nézi! Pozitív igék kiemelése, és nem a teljes Bibliát veszi figyelembe. 2 Timóteus 3,16. A teljes írás Istentől ihletett….

Példák: Szuper szellemi szemlélet A szellemi ember mindent megítél. (Károli: 1 Kor 2,15. A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.) Az Egyszerű fordítás jobban megvilágítja a valódi üzenetet: A szellemi ember azonban mindent képes megvizsgálni és helyesen értékelni. Őt azonban – a nem szellemi emberek – nem tudják kiismerni és helyesen értékelni. A szellem vezetése a nagy karizmatikus „Jolly Joker” Az engedetlenség bűne (Emlékezzetek Saulra)

Példák: Áldás szemlélet Mit jelent Ábrahám áldásának örökösévé válni? A Gazdagság lehet mérőzsinórja az „áldottságnak”? A szegénység az „átok jelzőlámpája”?

Példák: A Biblia egészének üzenetét a kegyelem kiemelésével semlegesíti. Vajon merre billen a mérleg? 1 Kor 6,9-10. Vajon talán nem Tudjátok, hogy igazságtalan emberek nem vehetnek részt Isten Királyságában? Ne csapjátok be magatokat! Isten Királyságában nem vehetnek részt a szexuális bűnökben élők, vagy bálványimádók, vagy házasságtörők, vagy prostituáltak, vagy homoszexuálisok, vagy tolvajok, vagy pénzimádók, vagy részegesek, vagy káromkodók, vagy csalók.

MINDEN BAJ FORRÁSA A TÉVES ISMERET! Hogyan tovább? Jézus az Út az Igazság és az Élet.. (Jn 14,6.a.) Megjelenik az igazság az út és a cél (élet) között! Jézus az igazsággal világítja ki az utat az életig! Itt bejönnek a felelősségek: A tanítók felelősége Az igehallgatás felelőssége A Bibliaolvasás felelősége Nézd meg Jézus tetteit, tanításait. Egy folyamatos helyreállítást láthatunk az emberek Istenről kialakult képüket illetően. Pl.: Parázna nő, a törvény betöltése, templomból kiűzött árusok… …Hol van a te Atyád? Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. (Jn 8,19. a.) MINDEN BAJ FORRÁSA A TÉVES ISMERET!

Hogyan éljek Istennek tetsző életet? Ahhoz, hogy Istennek tetsző életet éljünk, elhanyagolhatatlanul fontos, hogy a saját egónkat Isten igéje alá rendeljük! Egyszóval: Újjászületés (Élek többé nem én...) Nap, mint nap meg kell halnunk magunknak, és élnünk Krisztusnak! (A sok baj abból származik, hogy ez nem megy a gyakorlatban.) Az ember legnagyobb ellensége saját maga!

Négy gyakorlati tanács a győzelemhez: Böjt, ami nyílt hadüzenet a kívánságoknak. Adakozás, ami legyőzi a pénz szerelmét, és a világ kérkedését. Alávetettség, engedelmesség, ami Krisztusi jellemre tanít. Máté 11,29.: … és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok… Mások szolgálata, segítése, ami könyörületre tanít.

Mert vannak úgynevezett „istenek”, akár az égben, akár a földön – és valóban sok ilyen „isten” és „úr” van -, nekünk azonban, csak egyetlen Istenünk van, az Atya, akitől a mindenség származik. Mi őérte élünk. Hasonlóképpen, egyetlen Úr van, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala élünk. 1 Korinthus 8, 5-6. Hogy ki a te Istened nem az mutatja meg, hogy mi a „véleményed” erről, hanem az életed gyümölcsei! Hát teremjünk jó gyümölcsöket 