2011. évi támogatási irányelvek NCA Észak-alföldi Regionális Kollégium Nyíregyháza, 2011. február 10.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Projektek pénzügyi végrehajtása. Pénzügyi megvalósítás alapvető dokumentumai  Támogatási szerződés  Szakmai és pénzügyi végrehajtásra vonatkozó előírásokat.
Advertisements

A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
„A megye szerepe a parlagfű elleni mozgalomban” Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett Megyei Parlagfű-mentesítési.
Gordos Márta Európai Együttműködési Programok Igazgatósága
CIVIL SZAKMAI NAP TÓTVÁZSONY Pályázatok által támasztott feltételek Előadó: Szendrei Szilárd Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület.
Változások a Számvitelben
Kombinált Mikrohitel Program. Kombinált mikrohitel - közvetítői pályázat • Együttesen igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes mikrohitel,
Civil szervezetek szerepe és jelentősége
Környezetipari Export Klaszter pályázat 2011-ben Morvai Balázs - Pál Attila KSZGYSZ – dec. 14.
2011. évi Kereskedelemfejlesztési pályázat Bács Edit osztályvezető Ügyfélszolgálati és Stratégiai Elemző Osztály Szeged, január 19.
A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja. „ROMÁK A MUNKAERŐPIACON” konferencia Pécs, szeptember Előadó:
 5600 Békéscsaba, Jókai u. 34.   5600 Békéscsaba, Jókai u. 34. 
Az IKSZT címbirtokos szervezetek működtetési kötelezettségeiről VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Budinszki István szeptember.
A pénzügyi elszámolhatóság kérdései
E-Levéltár projekt Vidra András Projektigazgató
Támogatási Szerződés előkészítése  az előkészítést a Közreműködő Szervezet és a kedvezményezett programmenedzserei közösen végzik  az előkészítés formanyomtatvány,
Európai Uniós pályázatok Unio Tender Europa Kft..
TÁMOP /10/1 TÁMOP /10/1/KMR Pénzügyi követelmények.
Szja-változások Karácsony Imréné szakállamtitkár Pénzügyminisztérium december 3.
Pénzügyi előadás pályázói információs napra TÁMOP /1.
EKOP Elektronikus levéltár
dr. Földy Ferenc Operatív Program Kft február 23.
Nemzeti Civil Alapprogram 2010-es pályázati év Költségvetés tervezése.
ELSŐ SZINTŰ ELLENŐRZÉS ALAPJAI South East Europe Programban
TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK Vizsga Gyakorlati részjegy: –2 ZH –ZH pótlás: utolsó gyakorlat –Gyak UV: vizsgaidőszak első két hetében 2 időpont –Értékelés: az.
Jelentések Munkakezdő jelentések Időközi jelentések  Támogatási szerződés által meghatározott időpontokban és/vagy mérföldkövenként  Tartalma: az adott.
ADÓ Farkas Gábor Szenior Menedzser február 28. Adózás 2006.
IKSZT A támogatás igénylésének feltételeit érintő változások, aktualitások.
Dr. Pintérné Csermák Jolán, szakértő, bejegyzett könyvvizsgáló
SZJA feladatok Gazdasági közjog. Szja 1. 1.Munkabér: Ft/hó jutalom: Ft, étkezési utalvány: 3.000Ft/hó 2. FB tag: Ft/hó 3. megbízási.
Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N.
Pénzügyi és szakmai elszámolás
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, november
Bozsik József mb. főosztályvezető e-Gazdaság Főosztály.
Projektzárással kapcsolatos teendők
Új Széchenyi Hitel és Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Zalán Helga ügyvezető igazgató MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Budapest, február.
TIOP / TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM.
CSŐDELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS MÓDOSÍTÁSOK
TÁMOP TÁMOGATÁS FOLYÓSÍTÁSA, PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS.
Számlaösszesítők használata
EGY SIKERES PROJEKT ISMÉRVEI ÖTLETTŐL A MEGVALÓSULÁSIG Vendler Balázs, ügyvezető.
14.30 Regisztráció Köszöntő – Vértes Tibor, elnök Megnyitó – L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke
A Nemzeti Civil Alapprogram szerepe a civil szektor fejlesztésében
Pannónia Kincse LEADER Egyesület EMVA VIDÉKFEJLESZTÉSI JOGCÍMEK HELYSZÍNI ELLENŐRZÉSSEL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK.
2011. január 27. Nemzeti Civil Alapprogram február 10. Nyíregyháza.
Ez egy különleges év... Groska Éva, Nagy Péter NCA Civil szolgáltató, fejlesztő és információs kollégium.
ÁROP „Partnerség erősítése”.
III. Tengely – I. forduló Térségünk nyertesei számára szervezett szeminárium Március 10. Páliné Keller Csilla.
HEFOP 2.1 Pályázati Kiírás Projektindító február 14. Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
Nemzeti Civil Alapprogram 2010-es pályázati év Költségvetés tervezése.
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
TÁMOP /09 Az önkéntesség elterjesztése Az elszámolhatóság feltételei.
LEADER pályázatok rendelettervezetével kapcsolatos véleményezés legfontosabb pontjai.
A Nemzeti Civil Alapprogram 4 éves működése, a törvénymódosítás indokai, az alapprogram jövőképe CIVIL PARTNERSÉG REGIONÁLIS KONFERENCIA SZOMBATHELY 2007.
2011. évi Kereskedelemfejlesztési pályázat Düh Gergely tanácsadó Ügyfélszolgálati és Stratégiai Elemző Osztály 2012.február 20.
2011. január 27. Nemzeti Civil Alapprogram november 26. Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága november.
Pályázati audit. Jogszabályi háttér as periódusban változatlan volt  Közösségi joganyag 1083/2006/EK rendelet 1828/2006/EK rendelet 1080/2006/EK.
A pénzügyi tervezés és elszámolhatóság kérdései TÁMOP /1 (KMR) és TÁMOP /2 (KONV) A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének.
Helyszíni ellenőrzés Grigely Győző, KDRFÜ. Az ellenőrzés jogi háttere Támogatási Szerződés, ÁSZF 10. pont „Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezettséget.
Nemzeti Civil Alapprogram Jogi háttér, általános tudnivalók január 27.
KDOP Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése.
Az elvárt béremelés végrehajtása esetén igénybe vehető adókedvezmény.
NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma „Így látják a kollégiumok elnökei…” A Nemzeti Civil Alapprogram öt éve a Nyugat-dunántúli Regionális Kollégium.
Nemzeti Civil Alapprogram január 31. Budapest.
Egyházak számvitele Horányi Márton. 296/2013. Korm. rendelet évi CCVI. tv Törvényi háttér:
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
A SZÁMVITELRŐL SZÓLÓ ÉVI C. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAI
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
Projekt ismertető Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó
Előadás másolata:

2011. évi támogatási irányelvek NCA Észak-alföldi Regionális Kollégium Nyíregyháza, február 10.

Változott! Az utolsó támogatási időszak (a jelenlegi NCA végelszámolása) •Kormányrendelet szerint (jelenleg): – – (Elszámolás: 09.30) –160/2003 (X.7) Kormányrendelet módosított 9.§. (7) szerint

Elszámolhatóság Elszámolhatóság fontosabb feltételei •Elszámolható a költségek/ráfordítások ha –Nem ellentétes a támogatási irányelvben leírtakkal tartalmilag, alakilag (bizonylatolás)! –A beszerzés, szolgáltatás igénybevétele (dokumentáltan) a támogatási időszakban történt, vagy arra vonatkozik és –kifizetése is a támogatási időszakban (igazoltan) megtörtént! •Kivétel –Azon 12 havi (egybefüggő 12 hónap) vagy éves díjak, melyek számlázása (teljesítési dátuma is) és kifizetése szerződés szerint a támogatási időszakban történt (Legalább egy része bele kell essen a támogatási időszakba!) •Vírusvédelem: •Folyóirat előfizetés: időszakra •Tagdíj: évi tagdíj •Könyvelési díj: évi könyvelési díj v – időszak

Változott! Az igényelhető támogatás meghatározása •Maradt a korrigált ráfordítás •Változott a táblázat •és Papíralapon csak Ft támogatási igényig lehet pályázni! 0 – 500 eFt300 eFt 500 eFt – 3 mFt300 eFt eFt fölötti rész 16%-a 3 mFt – 10 mFt700 eFt + 3 mFt fölötti rész 15%-a 10 mFt eFt + 10 mFt fölötti rész 12%-a, legfeljebb 3 mFt

Új szabály! az önkéntesség éve Önrész Elvárt (kötelező) önrész 10%!  Pénzbeli •Saját bevételek (tagdíj, adomány, szolgáltatás bevétele…)  Természetbeni •Kapott termék, szolgáltatás…  Önkéntes/társadalmi munka •Közhasznúaknál önkéntes munka (az önkéntes törvény alkalmazása esetén költségek is elszámolhatóak B.6 soron) •Nem közhasznúaknál tagi jogviszonyban társadalmi munka

Pontosítások Elszámolható költségek •Történtek pontosítások –(A.2) Jármű üzemeltetés költségei: javítás-karbantartás elszámolhatósága – forgalmi engedély –(A.5) PR, marketing költségek: kiadványok része kiegészült példákkal –(A.8) Utazás-, kiküldetés költségei: egyéb kategóriába került az utasbiztosítás –(A.12) Egyéb beszerzések, szolgáltatások: tagdíjak között elszámolható a külföldi tagdíj is –(B.3-4) Törvényi változások miatti elnevezés átvezetések történtek –(B.5) Vállalkozó szerződéssel ellátható feladatok közül kikerült innen a menedzsment (igazgató, ügyvezető…)

Pontosítások Elszámolható költségek •Történtek átcsoportosítások! –(A.4) Adminisztrációs költségek közé került •Pénzügyi szolgáltatások díja (A.12 – Egyéb kategóriából) •Hatósági díjak, illetékek (A.12 – Egyéb kategóriából) •Kamat (A.12 – Egyéb kategóriából) –(A.8) Utazás-, kiküldetés költségei közé került •Személyszállítás (A.9 – Szállítás költségei kategóriából)

Korlátozások! Elszámolható költségek •Történtek korlátozások! –A működési támogatás terhére legfeljebb 20-20% számolható el (külön-külön) az alábbi alsorokon: •(A.2) Jármű üzemeltetés költségei •(A.8) Utazás-, kiküldetés költségei •(A.12) Egyéb beszerzések, szolgáltatások –Értékkorlátozás (C.1) Tárgyi eszköz beszerzés: •A Ft feletti egyedi beszerzési értékű tárgyi eszközök beszerzési értékének 50%-a, legfeljebb Ft számolható el a tárgyévben kapott támogatás(ok) terhére. – Ft-os eszköz esetén  Ft számolható el – Ft-os eszköz esetében  Ft az elszámolható

Jó tudni! Fontos szabályok •Adminisztrációs teher csökkentése –Már 2009-től szerződés csak a személyi jellegű kifizetések és a 200 ezer Ft-ot meghaladó beszerzések esetén kell! –2011-től összeszámítási szabály: egy szerződés valamennyi kifizetését összeszámítva kell megfelelni a szerződési kötelezettségnek •Bérleti díj: Ft/hó  4 hóra Ft  kell a szerződés –Már 2009-től a támogatás 20%-ig nem kell benyújtani a 10 ezer Ft-ot meg nem haladó számlákat (csak összesítőn!) •DE! meg kell őrizni, záradékolni kell, szerepelnie kell az elkülönített nyilvántartásban és helyszíni ellenőrzés esetén be kell mutatni

Vigyázat! Fontos szabályok •Összeférhetetlenségi szabályok –2010-től a szervezet hivatalos képviselője (és más általa jegyzett szervezet) részére a kapott támogatásból legfeljebb összesen 20%-ot meg nem haladó kifizetés történhet! •Bér, megbízási díj, vállalkozási szerződés, egyéb személyi jellegű kifizetések –2011-től a fenti szabály kiterjesztésre került az NCA testületi tagjaira is!

További változások •Pályázási lehetőség korlátozása –Azon szervezetek kizárása a pályázatból, amelyek •Tagsága 50%-ot meghaladóan profitorientált és/vagy •Célcsoportja 50%-ot meghaladóan profitorientált •Nyilatkozattételi kötelezettség! •Bírálati rendszer módosítása –Kötelező a bírálati lap használata •Tanács (70%) – Kollégium (30%) közösen határozza meg •Kiírás melléklete! –Összemérés elvének nyomatékosítása •Azonos pontszám esetén a kapott támogatás igényhez mért arányai között nem lehet az eltárás nagyobb 5% pontnál

Új szabály! •Bírálati szempontok •A pályázat áttekinthetősége, kidolgozottsága •A szervezet céljainak és tevékenységének összhangja •A pályázó előző évi aktivitása, szakmai tevékenysége •A kért támogatás összhangban és arányban van-e a pályázatban megfogalmazottakkal és a szükségletekkel?

•A pályázó szervezet tevékenységének társadalmi hasznosulása (Milyen társadalmi aktivitása és hatása van a szervezetnek? Milyen közösségi szolgáltatást végez? stb.) •A folyó évi tevékenység bemutatása. A szervezet tárgyévre vonatkozó tervei. •A pályázati költségvetés kidolgozottsága és indokoltsága.

•A pályázó milyen más forrásokat akar bevonni elképzeléseinek megvalósítása érdekében? •Az esélyegyenlőség elvének érvényesülése (Milyen hátránnyal küzdő célcsoportot segít? stb.) •A szervezet fenntarthatósága és forrásteremtése •A pályázó együttműködése más szervekkel,szervezetekkel.

•A pályázó foglalkoztat-e önkénteseket, munkatársakat. •A szervezet fejlesztése (mit tesz annak érdekében, hogy tovább fejlődjön a szervezet) •A szervezet helyi és térségi társadalmi aktivitása, illetve ezen célok megjelenése a pályázatban.

Nyilvánosság •Közzé kell tenniük a támogatott szervezeteknek, hogy az NCA támogatja tevékenységüket –Működési helyen ki kell függeszteni –Honlapon (ha van) meg kell jelentetni az NCA-t mint támogatót –Esemény megvalósításánál •A hivatalos iratokban fel kell tüntetni (ha van: meghívó, jelenléti ív, sajtóközlemény…) •Az esemény színhelyén meg kell jeleníteni tárgyiasult formában (választás szerint: tábla, felirat, zászló…) –Kiadványokban szerepelnie kell a támogatás tényének –Mindezt BIZONYÍTHATÓAN az elszámolás részeként be is kell mutatni!

Kampányra fel! SZJA 1%