Egy sokkarú mérleg Bazsa György a MAB elnöke Magyar Szociológiai Társaság Oktatásszociológiai szakosztály Budapest, március 18.

Felsőoktatásunk rendszerváltás utáni „hétpróbája”: Az intézmények nagyfokú autonómiája vs. a)1990-től növekvő mennyiségű, csökkenő minőségű hallgatóság. b)A felsőoktatástól független felvételi rendszer. c)A Bologna-rendszer 2006-ban (PhD 1993-ban). d)Külső és belső minőségbiztosítás. e)Integráció 2000-ben. f)Nem állami hazai és külföldi FOI-k megjelenése. g)Mennyiségi szemléletű normatív működési finanszírozás + infrastrukturális expanzió (ppp).

a)1990-től folyamatosan növekvő mennyiségű, ugyanakkor csökkenő minőségű hallgatóság •Elháríthatatlan társadalmi nyomás a bemenetnél, egyúttal intézményi egzisztenciális érdek. •Az elitképzésben szocializált, ismeretközpontú képzés és a tudós oktatók (Humboldt-egyetem) sokáig nem tudják kezelni, csak most indult meg a tudásfelmérés és kiegyenlítés (l. USA: freshmen). •A bemeneti érdeklődés, jelentkezés szakmák közötti aránytalan megoszlása egyre kevésbé egyezik a kimeneti, rosszul prognosztizált munkaerőpiaci igényekkel (divat- vs. hiányszakmák sora). Nehéz! •A felsőoktatás azt termel, amit tud, a termék eladá- sában és eladhatóságában még kevéssé érdekelt.

b) Felsőoktatástól független felvételi rendszer •A felsőoktatás felvételi követelményrendszere a XX. század végére a közoktatástól független, a tovább- tanulókra többletterhet rovó (őket anyagilag „meg- fejő”), antiszociális iparággá vált. •Logikus megoldás lett volna egy jó kétszintű érettségi rendszer integrálása a felvételi eljárásba: ezt a hallgatói mennyiségben érdekelt felsőoktatás megakadályozta. Ehelyett jött a minimum 160 pont! •Az alacsony felvételi küszöbnek rossz az üzenete. •A jelenlegi rendszer részben érték, részben nép- szerűség, részben vélt majdani elhelyezkedési lehetőségek alapján rangsorolja (támogatja vagy bünteti) az intézményeket. A vidék problémája!

c) A Bologna-rendszer 2006-ban (PhD 1993-ban) •Az európai versenyképesség (mobilitás, kölcsönös elismerések), továbbá a tömeg- és elitképzés koherens megoldása – lehetne/lesz nálunk is. •Néhány problémája: -kétfázisú bevezetés (5 év besűrűsödött 3 évbe) -az ismeret-centrikusság továbbél a student centered, kompetencia alapú, kimenetet értékelő felfogással és gyakorlattal szemben -a „hagyományőrző” academic/professional meg- oszlás helyett uniform E/F szakok (kkk-k) vannak -kreditrendszerünk malfunkcionális -a szakirányok helyzete közel kaotikus -rossz médiaképet táplálunk a Bachelor végzőkről

d) Külső és belső minőségbiztosítás •A Humboldti elitképzés automatikus önminősítésé- vel szemben megjelent a külső, és lassan a belső minőségbiztosítás és az akkreditáció gondolata és gyakorlata. •Az Európai Felsőoktatási Térségben ez a legsikere- sebb közös felfogású és kvázi homogén gyakorlatú tevékenység: ESG, ENQA, EQAR. •A magyar FOI-k a külső akkreditációt (MAB) szüksé- gesnek tartják, elfogadják – vitatva a maguk eseteit. •A belső minőségbiztosítást a törvény és a MAB forszírozza – de ma még integráns része a felső- oktatási szféra gondolkodásának és gyakorlatának.

e) Integráció 2000-ben •Nemzetközi gyakorlatot és hazai hagyományt követő elgondolás – hívekkel és opponensekkel. •Vidéken érdemi, vagy túlzó, Budapesten igen mérsékelt lett a szervezeti integráció. A korrekciók súlya rendszerszempontból partikuláris. •A tartalmi integráció még nem zárult le, kérdés, hogy halad-e a folyamat? Elemzés kellene! •Lehet, hogy a mostani és még bekövetkező integ- rációk a hallgatóhiány miatt megszűnő képzések/ képzési helyek fedőszervei is lesznek?

f) Nem állami hazai és külföldi FOI-k megjelenése •Társadalmi-politikai szükségszerűség volt. •Az egyházi FOI-k fenntartó egyházuk súlyát és presztízsét képezik le. Hitéleti képzésük belső jelentőséggel bír, világi képzéseik kis arányt (<5%) jelentenek a hazai palettán. •A magánintézmények létrejöttét részben szakmai indíték, részben erősen üzleti szándék vezérli. •A külföldi FOI-k hazai megjelenése, működése nehezen áttekinthető – ingerküszöb alatti. •Sem minőségi, sem mennyiségi konkurenciát nem jelentenek az államiak számára. (Köztük sincs MIT.)

f) Mennyiségi szemléletű normatív működési finanszírozás + igen jelentős infrastrukturális (ppp) fejlesztések: alulfinanszírozottság •A „kijárós” támogatásokat meg kellett szüntetni. •Az új normatívák mindig iteráltak az adott helyzet fenntartásához – e téren bátortalan a politika. •A minőséget csak igen mérsékelten (kutatási normatívában) honorálja a rendszer. Most jelent meg a „kutatóegyetem” kategória. •Az új infrastruktúra működtetési és törlesztési költ- ségei – főleg kevesebb hallgatóval – problémásak. •Hosszú távú FOI stratégiához stabil finanszírozási elvek és gyakorlat kell(ene) – mondjuk régóta.

A „hétpróba” nagyobb részt az autonómia próbája volt és az ma is: többségük olyan külső hatás (kényszer = constrains), ami gyakorlatilag korlátozza az autonómiát, mégis intézményi válaszokat igényel. Kialakult közöttük a rendszer egészében is egy mozgó, dinamikus modus vivendi, intézményenként is hol kicsit, hol jobban kilengő amplitúdóval. Az új feladatokhoz a még akadémiai szemléletű veze- tésben erősödik a menedzseri felfogás és gyakor- lat, ám ez még ritkán támaszkodik Mérlegekre.

A magyar felsőoktatás működik, nincs válságban, EFT konform, a hazai szellemi és gazdasági tőkére épülő szektorok sorában a jobbak között van. Változás kell: mennyiség helyett a minőség, érdek helyett az érték legyen fontosabb. Átfogó fejlesztési stratégiára vár. De ez át kell(ene) íveljen pártokat és négyéves ciklusokat.

Köszönöm a figyelmet!