Kosztolányi Dezső (1885-1936) rendhagyó irodalomóra összeállította: Veres András

16 évesen

A pályakezdő (1906 – 1907 körül)

A beérkezett (1924-ben?)

Az Édes Anna megírásának évében (1927)

A már beteg Kosztolányi (1935)

1. Kosztolányi és a Nyugat irodalmi forradalma a) háttér: modern magyar kultúra (a kiegyezéstől a milleneumig) b) előzmények: – népnemzeti költészet (Petőfi- és Arany-kultusz) árnyékában – jelentős novellairodalom (Jókai, Mikszáth, kismesterek), regényirodalom kevésbé ütős

Ezredéves kiállítás Pesten 1896-ban

Jókai Mór a dolgozószobájában

Mikszáth Kálmán portréja

Kosztolányi és a Nyugat irodalmi forradalma a) háttér: modern magyar kultúra (a kiegyezéstől a milleneumig) b) előzmények: – népnemzeti költészet (Petőfi- és Arany-kultusz) árnyékában – jelentős novellairodalom (Jókai, Mikszáth, kismesterek), regényirodalom kevésbé ütős – elavult irodalomeszmény: a magaskultúra hívei sokáig az irodalmat a költészettel azonosították. Jellemző, hogy a századközép vezető kritikusa, Gyulai Pál, jóllehet ő írta a korszak egyik legkitűnőbb regényét (Egy régi udvarház utolsó gazdája, 1857), az itt uralkodó korszerűtlen műfaji kánon szellemében arra fecsérelte el tehetségét, hogy elbeszélő költeményeket hozzon létre. A líra prioritásának következménye (és egyben oka), hogy a jelentős irodalmi fordulatok elsősorban a költészet megújulását jelentették. Így volt ez a reformkorban és az 1840-es években, így az 1900-as évek elején is. Következésképp a széppróza előtérbe kerülését a 19. század második felében a magyar irodalomtörténet-írás hajlamos volt negatívan értékelni, valamifajta irodalmi visszaesés tüneteként kezelni.

1. Kosztolányi és a Nyugat irodalmi forradalma 1. Kosztolányi és a Nyugat irodalmi forradalma c) modern nagyvárosi irodalom: – első hullám: A Hét és írói, kritikusai – második hullám: a századforduló nemzedéke: Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula (iskolai olvasmány: Az egri csillagok, A Pál utcai fiúk) Mindkettőben a széppróza dominál

A Hét címlapja

A Reitter kávéház

1. Kosztolányi és a Nyugat irodalmi forradalma c) modern nagyvárosi irodalom: – első hullám: A Hét és írói, kritikusai – második hullám: a századforduló nemzedéke: Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula (iskolai olvasmány: Az egri csillagok, A Pál utcai fiúk) Mindkettőben a széppróza dominál – harmadik hullám: 1908: a Nyugat nemzedéke (A Holnap antológia) ekkor válik ismét vezető műfajjá a líra: Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Füst Milán – Babits, Kosztolányi és Juhász Gyula tudatosan készültek a költői szerepre, a magyar líra megújítására (Négyesi szeminárium, leveleznek: egymás közönsége-bírálója) – nemzetközi kitekintés, több nyelven olvasnak-fordítanak (→ Kosztolányi: Modern költők, 1914: szimbolisták, Baudelaire és Rilke) – Ady Új versekje (1906) megelőzi őket: Juhász tér meg elsőnek, Babits másodiknak, K. sokáig ellenáll

A Nyugat címlapja

Ady Endre

Babits, Juhász Gyula, Kosztolányi 1923-ban

A Holnap antológia

1. Kosztolányi és a Nyugat irodalmi forradalma c) modern nagyvárosi irodalom: – első hullám: A Hét és írói, kritikusai – második hullám: a századforduló nemzedéke: Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula (iskolai olvasmány: Az egri csillagok, A Pál utcai fiúk) Mindkettőben a széppróza dominál – harmadik hullám: 1908: a Nyugat nemzedéke (A Holnap antológia) ekkor válik ismét vezető műfajjá a líra: Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Füst Milán – Babits, Kosztolányi és Juhász Gyula tudatosan készültek a költői szerepre, a magyar líra megújítására (Négyesi szeminárium, leveleznek: egymás közönsége-bírálója) – nemzetközi kitekintés, több nyelven olvasnak-fordítanak (→ Kosztolányi: Modern költők, 1914: szimbolisták, Baudelaire és Rilke) – Ady Új versekje (1906) megelőzi őket: Juhász tér meg elsőnek, Babits másodiknak, K. sokáig ellenáll

A Modern költők címlapja (1914)

A Budapesti Napló szerkesztősége (1906–1907)

2. Közelítések Kosztolányi költészetéhez a) saját nemzedéki pozíciója → Ezerkilencszázharminchárom, illetve Barkochba (főhőse: Jancsi János alias József Attila): a saját és a háború utáni nemzedék összehasonlítása „Két nemzedék még nem különbözött annyira egymástól, mint a miénk, meg az övék. Nekünk az apánk húszéves korunkban irónnal kezében kiszámította, hogy mennyit kereshetünk ezen vagy azon a pályán, ha serényen dolgozunk, hogy milyen nyugdíjjal, korpótlékkal vonulhatunk majd vissza pihenni s e biztos tudatban könnyű volt elrugaszkodnunk a »rendes« élettől. Őnekik ez a rendes élet a kaland volt, mert körülöttük mindenki csak rendetlenkedett. Mi a korunk sivár eseménytelenségében felnagyítottuk a kis eseményeket, hogy meg ne semmisüljenek. Ők, szegények, a nagy eseményeket voltak kénytelenek lekicsinyíteni, ugyanebből a célból. Mi folyton cigarettáztunk, rontottuk magunkat, szép és rút szerelmek lázában éltünk. Ők nem dohányoznak, tornáznak, korán megnősülnek. Mi naponta ötször-hatszor meg akartunk halni. Ők inkább élni szeretnének, ha lehetne.”

2. Közelítések Kosztolányi költészetéhez b) a kis dolgok felnagyítása: Négy fal között (1907): Plato olvasása közben, Karácsony, Húsvét, Magyar szonettek (ciklus), Üllői-úti fák, Virágének, Chanson stb. Ady lesújtó bírálata: Kosztolányi „irodalmi író”, aki nem képes „emberi dokumentumokat” kínálni → Kosztolányi levele Adynak (1907.V.31.) és Komlós Aladárnak (1929.IX.16.) „Testtelen és vértelen az én poézisom […] hirdetem ami nincs, s bámulom a semmit, az ürességet, ami nekem mégis több, mint az egész buta világmindenség. Én a négy fal között látok délibábokat, a levegőbe rajzolok perzsa arabeszkeket.” „Csodálkozom, hogy ön, aki értő lélek, nem képzeli el, hogy az élet tragikumát – a lényegeset – valaki a »négy fal között« is szemlélheti.”

2. Közelítések Kosztolányi költészetéhez b) a kis dolgok felnagyítása: A szegény kisgyermek panaszai (1910, 1923): szerencsés módon talál rá a gyermekkori nézőpontban arra az optikára, amely méltán látja és láttatja a jelentéktelent is rendkívülinek, hiszen a kisgyermek kellő tapasztalatok és ismeretek híján tökéletesen ki van szolgáltatva környezetének, függő viszonyban tudja magát a legközönségesebb tárgyaktól is. A sötétség félelemmel tölti el, s minden titokzatos körülötte, a „kis mécs”, az „ódon, ónémet, cifra óra”, a különféle fényképek, és főként az emberek, akiknek érzelmi atmoszféráját csalhatatlan pontossággal rögzíti az „elfogulatlan” gyermeki megfigyelés: „Szegény anyám csak egy dalt zongorázik”, „A húgomat a bánat eljegyezte”. A látszólag pillanatnyi benyomások rögzítése mögött valójában egységes világlátás áll: a pszichoanalitikus felfogást (részben Csáth Géza közvetítésével) magáévá tevő Kosztolányi szemében a tudattalan tartalma a legfontosabb, ez pedig a gyermeki élmények újraélésével válik hozzáférhetővé. Már itt úgy értelmezi K. a gyermekkort, mint olyan teljességet, amihez képest a felnőtté válás elszegényedést, beszűkülést hoz.

A napraforgó, mint az őrült röpül a pusztán egymaga, Bácskai rajz (1913) A napraforgó, mint az őrült röpül a pusztán egymaga, a tébolyító napsugárban kibomlik csenevész haja. Bolond lotyó – fejére kapja a sárga szoknyáját s szalad, szerelmese volt már a kóró, a pipacs és az iszalag, elhagyta mind, most sír magában, rí és a szörnyű napra néz, a napra, úri kedvesére, ki részeg s izzik, mint a réz. Aztán eszelősen, bután rohan a gyorsvonat után.

2. Közelítések Kosztolányi költészetéhez 2. Közelítések Kosztolányi költészetéhez c) A kötetet nyitó, Mint aki a sínek közé esett kezdetű vers pedig átvezet Kosztolányi alapgondolatához: a halál szorításában- tudatában élt élet problémájához. A költői megnyilatkozás rendkívüliségét a halál előtti pillanat megvilágosodásához hasonlítja. Egyúttal távlatot és viszonyítási keretet ad a gyermekkori nézőpontnak, amely eleve az élet megértésében érdekelt. E versben sikerült egyetlen metaforába sűríteni a létezés eredendően tragikus hangoltságát.

Mint aki a sínek közé esett Mint aki a sínek közé esett... És általérzi tűnő életét, míg zúgva kattog a forró kerék, cikázva lobban sok-sok ferde kép, és lát, ahogy nem látott sose még: Mint aki a sínek közé esett... a végtelent, a távol életet búcsúztatom, mert messze mese lett, mint aki a sínek közé esett: Mint aki a sínek közé esett - vad panoráma, rémes élvezet - sínek között és kerekek között, a bús idő robog fejem fölött, és a halál távolba mennydörög, egy percre megfogom, ami örök, lepkéket, álmot, rémest, édeset: Mint aki a sínek közé esett. (1910)

Mint aki halkan belelépett Mint aki halkan belelépett. És jönnek távol, ferde illatok Mint kósza lányok és hideg cselédek Kiknek bus kontyán angyal andalog. Mint aki halkan belelépett. Mint aki halkan belelépett Valamibe… s most tüszköl s fintorog Mint trombiták és roppant trombonok S a holdvilágnál szédelegve ferdül Nehéz boroktól és aranyló sertül Ugy lépek vissza mostan életembe Mint kisfiu, ki csendes, csitri, csempe S látok barnát, kókuszt, koporsót, képet – Mint aki halkan belelépett.

Az Így írtok ti első kiadásának (1912) címlapja

Karinthy és Kosztolányi

Karinthy rajza Kosztolányiról

2. Közelítések Kosztolányi költészetéhez c) Tehát K. szerint az életnek önmagában tétje van – a halál révén: „Tudjuk–e, hogy vagyunk. Ez bántott engem egész éjjel. Biztosak vagyunk–e arról? Hátha ez az élet csak egy álom, s nem létező semmi?” [írta naplójába 15 évesen, 1900] „Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, kilencéves koromban, azt az embert, akit talán legjobban szerettem akkor. Költő, művész, gondolkozó is csak azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és halott közt van, a halál hallgatása megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. Ha nem lenne halál, művészet sem lenne.” […] Talán azért nem értenek engem teljesen a magyar földön, hol a »nagyok« mindig politikusok is (Petőfy, Ady stb.). Nekem az egyetlen mondanivalóm, bármily kis tárgyat is sikerül megragadnom, az, hogy meghalok. Végtelenül lenézem azokat az írókat, kiknek más mondanivalójuk is van: társadalmi problémák, a férfi és a nő viszonya, fajok harca stb., stb. Émelyeg a gyomrom, hogyha korlátoltságukra gondolok.” [1933-ban írta naplójába] Itt kissé elveti a sulykot, hiszen a társadalmi problémák igencsak foglalkoztatták (pl. Édes Anna), de a halál korlátozó hatalma valóban minden másnál jobban érdekelte.

Őszi reggeli (1929) [a Számadás ciklusban, 1935. ]. Ezt hozta az ősz Őszi reggeli (1929) [a Számadás ciklusban, 1935.] Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, megannyi dús, tündöklő ékszerét. Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról és elgurul, akár a brilliáns. A pompa ez, részvéttelen, derült, magába-forduló tökéletesség. Jobb volna élni. Ámde túl a fák már aranykezükkel intenek nekem.

József Attila Őszi reggeli-értelmezése: József Attila Őszi reggeli-értelmezése: „A pompa ez, részvéttelen, derült – igen, de a Kosztolányi-vers az és nem az ősz gyümölcse […] mintha az ötven éves Kosztolányiban is a szegény kis gyermek panaszkodnék. […] Hatalmas jáspisfényű körte! Nehéz, sötétsmaragd szőlő! Érzi-e olvasóm, hogy a szót, sötétsmaragd szőlő, nem oly könnyű kiejteni, mint azokat a szavakat, amelyekkel közönségesen élünk? Már csak a mássalhangzók torlódása miatt sem. Így hát a szőlő – nehéz. Pedig ha valaki hozzányúlna, megfogná, fölemelné azt a szőlőt, mindjárt meggyőződne róla, – nem oly nehéz, hogy említésre érdemes volna. Ez a valaki persze meg is enné a szőlőt. Márpedig Kosztolányi nem a szőlőnek, a körtének, hanem önnön magának végzetét sejteti. De ő nem is saját magát, hanem a körtét mondja hatalmasnak s nem önmagát erőtlennek, hanem a szőlőt nehéznek. Jobb volna élni – jobb volna enni a gyümölcsöt, de nem lehet. Nem a szőlő nehéz tehát és nem a körte hatalmas, hanem a vágy, a teljesítetlen vágy. Ebben csak az a feltűnő, hogy nem az ékszer a teljesületlen vágy tárgya, hanem a gyümölcs; a teljesületlen vágy nem szociális, hanem animális, nem felnőtté, hanem a gyermeké. Itt a Kosztolányi-versek álomszerűségének kulcsa: ha ír, ötven esztendős korában is oly sóvárogva nézi az immár elérhetővé vált tárgyakat és az egész világot, mint gyermek a tiltott gyümölcsöt. És a tárgyaknak, melyeket ma már önként, vagy ha úgy tetszik: belső kényszerből tesz a maga számára elérhetetlenné, képeit latin világosságú, kristályos rendbe foglalja, ahogyan az álomban is annyira helyén valónak látszik minden, éber szemmel nézve különös, rendkívüli elem.”

Most harminckét éves vagyok (1917) [A bús férfi panaszai ciklusból, 1924.] Most harminckét éves vagyok. Nyár van. Lehet, hogy tán ez, amire vártam. Egészséges bronzarcomat aranyfénnyel veri a nap, és lassan megyek fehér ruhában a lugasban. Pipámba sárgálló dohány, a füstje kékes, halovány. A fák alatt egy kerti széken alszik szelíden feleségem. A küszöbön fiam. A szeme kék láng, nagy szőke fej. Álmos, puha száján csiklandva csorran a lanyha tej. Vad délután, a föld parázsló. Részeg-virágok és darázs-szó. Ha haldoklom, ezt suttogom. Nyár volt. Jaj, a boldogság máshová pártolt. Egészséges bronzarcomat aranyfénnyel verte a nap, és lassan mentem fehér ruhában a lugasban. Pipámba sárgálló dohány, a füstje kék volt, halovány. A fák alatt egy kerti széken aludt szelíden feleségem. A küszöbön fiam. A szeme kék láng. Nagy szőke fej. Álmos, puha száján csiklandva csorrant a lanyha tej. Vad délután volt és parázsló. Részeg-virágok és darázs-szó.

Ha játszanak a gyermekek… (1928. ) [a Meztelenül c Ha játszanak a gyermekek… (1928?) [a Meztelenül c. kötetből, 1928, 1935] Ha játszanak a gyermekek, órákig készűlődnek, rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenül végeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe, csak eleje s vége. Mondd, nem ilyen–e éppen az ember élete is? Csak elkezdődik s máris befejeződik. A közepe, mint a semmi

A beérkezett (1924-ben?)

2. Közelítések Kosztolányi költészetéhez 2. Közelítések Kosztolányi költészetéhez c) Kosztolányinak e szólamát méltán hozták összefüggésbe a 20. század derekának egzisztencialista bölcseletével – a halál felől megélt élet fölértékelődik (illetve az élet ún. kis értékei is nagyobb jelentőséget kapnak), mert nem hisz semmiféle túlvilági (vagy utókori) vigaszban, illetve kegyelemben: Utókor? Megyünk az úton s elfödi nyomunk a futó por. Halász Gábor Kosztolányiról: „A szeme könyörtelen, de a szíve a torkában dobog.” A megváltás hiánya → egyedüli (bár elégtelen) ellensúly: az emberi szolidaritás.

3. Kitekintés szépprózájára 3. Kitekintés szépprózájára a) hogy mennyire foglalkoztatták a társadalmi igazságtalanságok, jól mutatja szépprózája, mindenekelőtt az Édes Anna című regénye (1927), mely az úr–cseléd problémát állítja középpontba, ráadásul modern történelmi környezetben: a megírás közelmúltjában, 1919-ben játszódik a cselekmény. – Édes Anna, a mintacseléd megöli gazdáit – ebben foglalható össze a történet – Édes Annát teljesen megalázza asszonya, amikor megpróbál elmenekülni, megakadályozza – az Édes Anna úr–szolga viszonya meglehetősen anakronisztikusan hat a 20. században egy magát tüntetően európainak hirdető országban

Édes Anna világa

Közbevetés: Kosztolányitól alkatilag idegen volt az effajta alá-fölévetettség, Az Egy pohár víz című írásában (1920) leír egy jelenetet, amikor a cseléd Egy pohár vizet hoz neki, majd ezt így kommentálja: „Természetellenesnek tartom, hogy kiszolgáljanak. Őseim, nagyapám és apám még pattogva tudtak parancsolni, nem érezték ezt, és lehet, hogy fiam és unokám sem érzi már. Én azonban állandóan érzem, úgy, hogy sokszor aludni se tudok tőle.” E tekintetben olyan erősen élt benne az írtózás, hogy még a grammatikai parancsoló módot is kiiktatta szövegeiből: felszólító mondatai végén pont áll a felkiáltójel helyén.

Szigethy István karikatúrája a húszas évek íróiról

3. Kitekintés szépprózájára (idő hiányában). b) De: 3. Kitekintés szépprózájára (idő hiányában) b) De: az Édes Anna című regényben az úr–cseléd viszony kölcsönös kiszolgáltatottságot eredményez ugyan, a bekövetkező tragédia mégsem szükségszerű! Anna tökéletessége nem egyértelműen pozitív a regény értékrendszerében, nem véletlenül adja Moviszter doktor szájába a következő szavakat: „Higgye el: nem is olyan jó az a nagyon jó cseléd. Legyen olyan, mint a többi: jó is meg rossz is.” A regényben a tökéletesség éppolyan fenyegető, mint a némaság: eleve túlzás, nem emberi vonás. Anna tökéletessége és gépiessége végső soron ugyanazt jelenti. Kezdetben Anna némasága védekezés, illetve távolságtartás a kisszerű környezettel szemben (egyenesen imponáló, hogy nem vesz részt az egymást kibeszélő cselédek és urak párhuzamos társasjátékában). De ugyanez a hallgatás vezet tragédiához – tehát az, hogy nem beszéli, illetve nem beszélheti ki magából sérelmeit. Végső soron a gyilkosság is artikuláció.

3. Kitekintés szépprózájára. b) 3. Kitekintés szépprózájára b) – Kosztolányi szerint az embereket végzetesen megosztják és szembe állítják egymással szerepeik. De éppen azért, mert kölcsönösen egymásra vannak utalva, enyhíthetnék, elviselhetővé tehetnék életüket – a sajátjukét is, a másokét is. Például úgy, hogy méltányossággal, irgalommal közelednek egymáshoz, s kevésbé veszik komolyan szerepeiket; többet: embert látnak-tisztelnek egymásban. Ám az Édes Anna világában (a szó szoros értelmében) véresen komolyan veszik a szerepeket. A Kommün idején is, a Kommün bukása után is. Ha teheti, a házmester (Ficsor elvtárs) éppúgy hatalmaskodik, mint a miniszteri tanácsos (Vizy méltóságos úr). A „világtörténelmi szerepcsere” (a proletárforradalom) azért nem lehet megoldás, mert csak megfordítja a társadalmi igazságtalanságot, de nem orvosolja.

Az Édes Anna megírásának évében (1927)

3. Kitekintés szépprózájára 3. Kitekintés szépprózájára c) Kosztolányi „anarchistá”-nak mondta magát: „Anarchista vagyok testestől-lelkestől. Abból az államrendre nem veszedelmes fajtából, amely nem öl királyokat, az egyént tartja a világ központjának és az élet egyetlen értékének azt, hogy az egyéniséget a magaszűk keretein belül érvényesítheti.” Valójában amikor az igazságtalan világrend és ennek legszembetűnőbb képviselete, a politikai hierarchia ellen lázad, a keresztény álláspont egyfajta egzisztencialista változatát vallja. Nemcsak az igazságtalanság kiküszöbölhetetlen volta vezeti őt Isten jelenlétének tagadásához, hanem az a létezésünk végességéből következő ironikus helyzet is, hogy az emberélet egyetlen igazi egyenlőséget ismer: a halálban való részesülést. Kosztolányi szerint az az egyetlen metafizikai érvényű igazság, hogy születünk és meghalunk.

A már beteg Kosztolányi (1935)

3. Kitekintés szépprózájára. c) K. „anarchistá”-nak mondta magát: 3. Kitekintés szépprózájára c) K. „anarchistá”-nak mondta magát: „Anarchista vagyok testestől-lelkestől. Abból az államrendre nem veszedelmes fajtából, amely nem öl királyokat, az egyént tartja a világ központjának és az élet egyetlen értékének azt, hogy az egyéniséget a maga szűk keretein belül érvényesítheti.” Valójában amikor az igazságtalan világrend és ennek legszembetűnőbb képviselete, a politikai hierarchia ellen lázad, a keresztény álláspont egyfajta egzisztencialista változatát vallja. Nemcsak az igazságtalanság kiküszöbölhetetlen volta vezeti őt Isten jelenlétének tagadásához, hanem az a létezésünk végességéből következő ironikus helyzet is, hogy az emberélet egyetlen igazi egyenlőséget ismer: a halálban való részesülést. Kosztolányi szerint az az egyetlen metafizikai érvényű igazság, hogy születünk és meghalunk. E meggyőződése még inkább fölerősíti benne az emberi méltóság iránti tiszteletet. Kései elbeszéléseiben és verseiben meghatározó motívummá válik (a halál mellett) a részvét, az együttérzés az elesettekkel és megszomorítottakkal. Miért maradt meg a szánalomnál? Alteregója, Esti Kornél így válaszol erre: „Ne érts félre. Én nem gyűlöltem az embereket. Csak bizonyos szomorú lemondással tekintettem rájuk, érzem az élet céltalanságát, s minden dolog viszonylagos voltát. […] Én nem születtem arra, hogy megmentsem az emberiséget, amelyik, mikor nem sújtja tűzvész, árvíz és döghalál, háborúkat rendez és mesterségesen idézi elő a tűzvészt, az árvizet és döghalált.” (Hatodik fejezet)

A Nyugat 25 éves jubileumán (1932. január 10.)

3. Kitekintés szépprózájára. c) 3. Kitekintés szépprózájára c) A létezés legnagyobb tehertételének a szenvedést találta: Mindig, mindenkoron volt annyi közöm a szegényhez, a szenvedőhöz, az elnyomotthoz, mint bármely pártpolitikai tagnak […] Minden írásom, minden észrevételem nekik szól. Azoknak, akik szenvednek, de én részvétemet nem tagadom meg a gazdagtól sem, és ha egy pohos bankigazgató kachetikus arccal megy el mellettem [= leromlott fizikai állapotban], és azt hallom, hogy rákja van, nemigen tudok örülni, mert ő is embertársam, és nem becsülöm túl a vagyont. A nagy szenvedésben mindnyájan találkozunk.”