A kamarák szerepe a szakképzés fejlesztésében

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
STRATKOM Kft ÖSSZEFOGLALÓ A SZAKKÉPZÉS IRÁNYAIRÓL ÉS ARÁNYAIRÓL FOLYÓ ESZMECSERÉKRŐL "A kormány szakképzés-fejlesztési koncepciója az új szakképzési törvény”
Advertisements

TÁJÉKOZTATÁS A SZAKMAI VIZSGARENDSZEREK KUTATÁSÁRÓL Dr. Hideg Éva Budapesti Corvinus Egyetem, Jövőkutatás Tanszék Az FKA-KT 4/2006. sz. téma, Megvalósíthatósági.
Versenyképes gazdaság Versenyképes szakképzés
„Szakmai gyakorlat a felsőfokú szakképzésben” WORKSHOP A szakmai gyakorlat megszervezése gazdálkodó szervezetnél, gyakorlóhelyek kiválasztása, minősítése.
Sarkadi Zsolt, Sz-Sz-B Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai szerepvállalás a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok munkájában.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat mint képzőintézmény Bencze Györgyné Hajni.
TANULÓSZERZŐDÉSSEL A MUNKA VILÁGÁBAN
TÁMOP Nagyrendezvény. Az ifjúságsegít ő esetmenedzser létrejötte – case Manager.
A piacgazdaságra nyitott rugalmas képzési rendszer intézményi jogi megvalósulása. A szak- és felnőtt képzőkkel szemben támasztott szakmai jogi feltételek.
A felnőttképzés népszerűsítése az FMM és az NFI stratégiájában Március 6. Kossuth Klub.
A kamara megnövekedett szerepe a szakképzésben
FELNŐTTKÉPZÉS HELYZETE I.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hosszú távú stratégiája, kapcsolata a releváns operatív programokkal.
A kamara szerepvállalása a szociális képzések területén
A TISZK támogató szerepe a szakképzésben április 18. Szebenyiné Csóka Beáta szakmai vezető.
Magyar Pedagógiai Társaság Somogy Megyei Tagozata november 21. Kis Jenőné dr. Kenesei Éva megyei elnök.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
„A szakképzés koordinációjának lehetőségei a Dél-Dunántúli Régióban” Egy konferencia „beharangozója”
Az ÉRÁK legfontosabb céljai A képzés és a munkaerő-piaci szolgáltatások egységes normák szerinti működtetése. A munkanélküliek folyamatos képzésbe kerülésének.
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Felnőttképzési Intézet tevékenységéről.
A gazdasági szféra elvárásai a pályakezdő diplomások tekintetében Budapest, Június 13. Dr. Szilágyi János – MKIK.
Az új szakképzési törvény alkalmazása, a tanulók gyakorlati képzése
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
REFORMÉRTÉKŰ LÉPÉSEK A SZAKKÉPZÉS TERÉN MAGYAR SZAKKÉPZÉSI TÁRSASÁG május 30.
A FELNŐTTKÉPZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Soós Roland ÉRÁK május 29.
Iskola Tagjai: RFKB Támogatások Iskola 1500 fő Képzési irány, arány Önkormányzati fenntartó Szakképzés szervezési társulás (költségvetési szerv) mint.
Változások a szakképzés irányítási rendszerében A szakképzés és a Térségi Integrált Szakképző Központok jelentősége Szőke István szakmai igazgató 2008.
A képzett szakemberekért Fejlesztés és szolgáltatás a szakképzésben. Budapest augusztus 27.
Szakmai tanulási utak Előadás S truktúrák és folyamatok szekció SZABÓNÉ DR. BERKI ÉVA szakképzési és felnőttképzési szakértő VII. Nevelésügyi Konferencia.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Nemzetközi és határ menti együttműködések támogatása.
A TÁMOP-2.2.3/07/2-2F projekt megvalósítása Nógrád megyében
Nógrád TISZK sajtótájékoztató 2009 december 14. A Nógrád TISZK fejlesztése.
Vállalati kapcsolatok fejlesztése Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás.
Az FSZ-, a felsőoktatás és a munkaerőpiac Bánhidyné Dr. Szlovák Éva CSc. főiskolai tanár, igazgató Hajdúszoboszló Február 7. Budapesti Műszaki Főiskola.
Új paradigmák a FSZ képzés kereskedelmi szakmáiban Medvéné dr Szabad Katalin november 30.
Tanulószerződéssel a munka világában Versenyképes gazdaság, versenyképes szakképzés Budapest július 19 Dr. Szilágyi János MKIK képzési igazgató.
Az MKIK törekvései a szakképzésben Hálózatszerű működés Projekt típusú munkavégzés Professzionalitás.
Kormányszóvivői tájékoztató 1 Tanulni és versenyben maradni felnőttkorban is.
A szakképzés helyzete Magyarországon
Régió gazdasági kilátásai, szakember igény, szakképzés
Somogy Megye Önkormányzatának szakképzési koncepciója.
NAK, Szakképzési Igazgatóság
Középtávú szakképzési koncepció Borsod-Abaúj- Zemplén Megyében Egységes szerkezetű TISZK-ek létrehozásának lehetősége Előadó: Dr. Simon Csaba Ph. D. mb.
Az új típusú szakképzési rendszer főbb jellemzői MÁV konferenciasorozat 2. rendezvény április 29. Dr. Szivi József SZMM Felnőttképzési és Szakképzési.
Milyen perspektívákat nyit az új OKJ rendszere? Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Tanácsadási osztály Nádráné Tóth Borbála.
SZEREPLŐK ÉS FELELŐSSÉGEK A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN MÁV KONFERENCIA
A STRATOSZ SZAKKÉPZÉSI SZABÁLYZATA 2008 TÁJÉKOZTATÓ DIASOROZAT A STRATOSZ KORSZERŰSÍTETT SZAKKÉPZÉSI SZABÁLYZATÁHOZ KÉSZÜLT: AZ MKIK TÁMOGATÁSÁVAL, A STRATOSZ.
MODERN ÜGYVITELI GYAKORLÓHELY KIALAKÍTÁSA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN
Érdekképviselet, képzés, távmunka Bihall Tamás alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, december 7.
A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKKÉPZÉSI STRATÉGIÁJA
A felnőttképzés, szakképzés fejlesztése és a gazdaság igényei november 21. DAT 2006 Konferencia S2 – Gazdaság vezérelt informatikai szakképzés Szociális.
A gazdaság szerepvállalása a képzési és beiskolázási szerkezet alakításában Budapest április 29. Dr. Szilágyi János.
Az ÉMGK tagvállalatainak szakképzési igényei Miskolc, június. 09. Dr. Barkóczi István – ÉMGK elnök.
Szakképzési közfeladatok a Kamarában
A kamara szerepe a duális szakképzésben január 27.
A felsőoktatási gyakorlóhelyek nyilvántartása november 27. Laczky Gabriella.
A szakmai vizsgák jogszabályi háttere, változások a vizsgabizottsági feladatokban Tájékoztató a szakmai vizsgákon a vizsgabizottság munkájában részt vevő.
A kamarák szerepe és feladatai a szakképzésben Hálózatszerű működés Projekt típusú munkavégzés Professzionalitás.
Learning by working! Dualizáció Magyarországon „A holisztikus megközelítés” Dr. SZILÁGYI JÁNOS Képzési igazgató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar.
A SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TARTALMI IRÁNYAI MFKB megbeszélés február 5.
Az MKIK szakképzési feladatainak aktuális kérdései, különös tekintettel a szintvizsgáztatás rendszerére Budapest, október 18.
A kamarák szerepe a szakképzés fejlesztésében Kalmár Zsolt képzési referens Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
A Kereskedelmi és Iparkamarák szakképzési feladatai 2012.
A köznevelési intézményi rendszer változása, Szakképzési Centrum és Kamara együttműködése a kamarai garanciavállalás sikeres megvalósításáért Kalmár Andrea.
„Újra tanulok” A Nemzeti Munkaügyi Hivatal képzési stratégiája Bálint István Foglalkoztatási főigazgató-helyettes.
HAZAI REGIONÁLIS SZAKMAI VIZSGAKÖZPONT HÁLÓZAT ELKÉPZELÉSEK Dr. Hideg Éva Budapesti Corvinus Egyetem, Jövőkutatás Tanszék „Szakképzési és felnőttképzési.
NEMZETI FEJLESZTÉSI TERV
Fővárosi Petrik Térségi Integrált Szakképzési Központ
Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga
A magyar felnőttképzés rendszere - a szakértők szemével
Előadás másolata:

A kamarák szerepe a szakképzés fejlesztésében Kalmár Zsolt képzési referens Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Az MKIK középtávú szakképzési stratégiájának küldetése 2005-2013 „A munkaerő-piac, a vállalkozások mindenkori igényeit és az egyén karrier lehetőségeit egész életen át biztosító szolgáltatás-centrikus, felhasználóbarát szakképzési rendszer kialakítása.”

Szakképzési problémafa Szakképzés társadalmi küldetésének teljesítése: A szakképzés társadalmi leértékelődése A korosztály mindössze 20%-a végez a szakiskolában 1990-ben ez az arány közel 50%-os volt A 18/19 éves korosztály 24%-a szakképzetlen marad 10 év múlva a 15-19 éves korosztály száma negyedével csökken paradigmaváltás a szakképzés és felsőoktatás kapcsolatában egyetemi-főiskolai papírgyárak elszívják az utánpótlást Következmény: NFT II. végére 300-350 ezer fő szakképzett munkaerő hiánya Megoldási módok: Szakképzés vonzerejének növelése, a munka világába történő átmenet ösztönzése; Szakképzettek arányának növelése az ifjúsági képzésben Tanulók 30%-a szerezzen szakiskolai-szakmunkás végzettséget A szakmatanulás képzési ideje 3 év legyen (9 évf. alapképzés)

A tegnap és a holnap gazdasági jellemzői Monopólium Munkakör megtartása Fizetés Gépek eszközök Megállapodottság Szabványok Személyes kapcsolatok Verseny Munkakörteremtés (rész)tulajdon, opciók, jutalék Szellemi érték Gyorsaság, változás Vevői (megrendelői) igények Számítógépre épülő kapcsolat

A tegnap és a holnap szakképzésének jellemzői Lexikális tudás Végtermék-ellenőrzés „Magolás” Passzív idegennyelv-ismeret Kompetenciák és kulcsképességek megteremtése Intelligens tanulási technikák Gyakorlat orientált nyelvtudás Információs technológiai kultúra

A piacképes szakképzés ismérvei Koncepcionális pályaválasztás Jól meghatározott képzési cél Változó munkatartalom követése Változó munkakörnyezethez való alkalmazkodás Rögzült tudás-változó tudás hasznosítása

Szociális kompetenciák Kulcskvalifikációk és kompetenciák a készség és a kompetencia központú pedagógiában Szociális kompetenciák Világos, korrekt kommunikáció írásban és szóban Átértékelődik a funkcionális analfabétizmus (nem pusztán írni, olvasni és számolni tudást jelent), magába foglalja az alapvető kommunikációs készséget és az információtechnológiai tudást, a hálózatok intelligens kezelését Információ befogadása, releváns gyűjtése, átalakítása és beépítése saját munkájába Kommunikációs kultúrák tanulásának készsége Idegen nyelv tanulás ( 3 európai nyelv) Viselkedés és mentális kultúra és interkultúrális műveltség Humán műveltség rehabilitálása, nem csak szaktudás, a világban eligazodni tudás, a társadalom szolgálata Reálisan bemutatni saját képességeit a munkaerőpiacon Együttműködés - team munka, kooperációs modellekben gondolkodni tudás

Kulcskvalifikációk és kompetenciák a készség és kompetencia központú pedagógiában Szakmai kompetenciák Általános szakmai cselekvő készség, innovációs készség (stratégiák, termékek, folyamatok) Önszabályozó tanulás, tanulási - önfejlesztő készség, élethosszig tartó fejlődés Önálló munkavégzés, tervezés, végrehajtás készség: - idő és erőforrások menedzselése - felelősségteljes cselekvés és döntés - követelmény orientáltság (rendszeres ellenőrzés, értékelés teherbírás-terhelés) Célorientált viselkedés Szervezési - vezetési készség Problémamegoldó - kezelő készség, kooperáció- és konszenzus-képes szakember - konfliktusmenedzselés - saját gondolatok és cselekvések értékelése a problémamegoldás és döntéshozatal érdekében. - elméletek és gyakorlat összekapcsolása - vitaszempontok reális értékelése - saját álláspont hiteles és vitaképes bizonyítása

Feszültségpontok a szakképzésben Gazdaság igényeit figyelmen kívül hagyó képzés, szakképzési szolgáltatás hiánya, hibás finanszírozói rendszer Szétaprózott iskolarendszer (több mint ezer szakiskola) Szétaprózott iskolafenntartói önkormányzati rendszer (3200 önkormányzat Magyarországon, Svédországban 300, Angliában 650) Szakképzés a „maradék elv” alapján Felsőoktatási „papírgyárak” Gyenge gyakorlati képzettségi szint a munkáltatók szerint

Középfokú intézmények tanulóinak megoszlása

Szakképzési problémafa Elérendő stratégiai célok: 70%-os foglakoztatási szint elérése: 4,9 millió foglalkoztatott A szakmunkásképzés átjárhatóságának megteremtése Szakképzés-felnőttképzés integrált megújítása Gazdaságot közvetlenül szolgáló rövid ciklusú képzések Mesterképzés az élethossziglan tartó tanulás szerves része, szakmunkás végzettségre épülő új képzési szint legyen Tanulószerződés a magyar szakképzés meghatározó formája Szakképzés ne a maradék elv alapján működjön Megoldandó feladatok: Az állami túlsúly csökkentése, szolgáltató típusú irányítás, feladatok „kiszervezése” a köztestületeknek Az NFT II. projektekben a partnerség elve, tulajdonosi tudat Új felnőttképzési paradigma, felnőttképzési jegyzék legyen

Veszélyek és következmények A felsőoktatásban résztvevők száma háromszorosára nőtt 80 – 100 ezer fő munkaerő hiányzik A következő 8 – 10 évben a középiskolás korosztály ~ 30 %-os csökkenése várható NFT II végére 300 ezer szakmunkás fog hiányozni Tovább romolhat Magyarország versenyképessége

Felsőoktatási létszámok alakulása 1990- 2005 Forrás: OM statisztika

A fiatal és az idősebb felsőfokú végzettségűek, valamint a fiatal felsőfokú és fiatal középfokú végzettségűek relatív bérének alakulása 1994-2002. (forrás: Galasi Péter)

Kamara közjogi feladatai a szakképzésben Gazdálkodó szervezeteknél folyó gyakorlati képzés ellenőrzése. Tanulószerződések megkötése, tanácsadói hálózat működtetése. Gyakorlati szintvizsgák szervezése és lebonyolítása. Mesterképzés és vizsgáztatás szervezése és lebonyolítása Vizsgabizottsági tag delegálása állami szakképesítést nyújtó vizsgákra.

Minisztérium – kamara együttműködése Program és projekt típusú együttműködés az OM-el, megállapodás: 16 szakma átadása, szintvizsgáztatás bevezetése Szociális és Munkaügyi Minisztérium-al új Megállapodás kötése: Átadott szakmákban vizsgaelnöki kinevezés 2007. január 1-től Újabb szakmák átadása (12 hiány, vagy keresett szakma) KKV-k körében munkaerő piaci felmérések, közös kutatások Felnőttképzésben közjogi feladatok átadása NFT II. projektek: kamarai részvétel (TISZK, vizsgaközpontok, pályaválasztás, mesterképzés, gyakornoki program) Szakmai-tanulmányi versenyek szervezése lebonyolítása Stabil, kiszámítható és normatív alapú finanszírozás Gazdálkodók érdekeltsége, adminisztráció csökkentése

Gazdaság – Szakképzés – Stratégiai partnerség A szakképzésben a modernizációs törekvések folytatása stratégiai kérdés: Elindult változtatások „leamortizálódásának” veszélye Súlypont áthelyeződés, felnőttképzés szerepének felértékelődése, gazdaság által igényelt rövidciklusú képzések országos jegyzéke: tevékenység gyakorlásához, kompetenciák elsajátításához strukturált keretbe foglalt felnőttképzési modulrendszer szakképzetlenek, munkanélküliek bevonása állami elismertség, de kamarai keretek között is megvalósítható Felnőttképzési elektronikus hálózat, FELNŐTTNET létrehozása: munkaadók, munkavállalók, képzők részére korszerű szolgáltató tevékenység FAT akkreditáció szakmai közegbe helyezése, államigazgatási eljárás helyett kamarai gesztorálás, szakmai szervezetek bevonása

Gazdaság – Szakképzés – Stratégiai partnerség A legnagyobb gond a regionalitás hiánya: közigazgatási régió kell, munkaerő-piaci szempontok: feladatellátás regionális szinten Szakképzési alap az legyen ami: ne zsákmányszerzés legyen profiltisztítás: csak a szakképzés gyakorlati-tárgyi fejlesztése decentralizált keret elosztásában a cégek alulreprezentáltak az OKÉV-ek szakképzési szerepének kiüresedése munkaerő-piaci alap: forráselvonás a szakképzéstől Szakképzési alap: gyakorlati képzés végzők részére pozitív diszkri- mináció: az adójellegű 20%-os befizetés eltörlése, a többieknél ennek felemelése Gyakorlati képzésben a gazdálkodók érdekeltségének növelése: átalány díjas elszámolás felemelése minimálbér 3-szorosára adminisztrációs költségek normatív finanszírozása

Nemzeti Fejlesztési Terv II. és Szakképzés Közel 8000 milliárd fejlesztés: nem lesz más forrás, „aki kimarad az lemarad” 1 300 milliárd élethossziglan tartó tanulás: gazdaság szerepvállalása, szakképzési alap kiürítése KKV szektor intenzív bevonása: marginalizálódtak, a képzési hajlandóság a „leggyengébb láncszem”: tanácsadói hálózat Képzőktől független regionális vizsga és kompetencia központok: a vizsgabizottság elnökét és tagját a kamara, illetve a szociális partnerek adják; a felhasználói szféra mérje a kimenetet Gyakorlati képzés súlya, szerepe: a gyakorlati oktatók számára államilag támogatott mesterképzés és továbbképzési programok

Független Vizsgaközpontok Logikai keretmátrix: partnerségi modell Országos szint Állami irányítás és felügyelet Akkreditált vizsgahelyek Állami feladatok átvállalása NGO szakmai koordináció Vizsgabizottságok működtetése Vizsgahelyek akkreditációja Regionális szint Vizsgaszervezés regionális állami feladatai Kistérségi szint SZMM, szakképzést felügyelő minisztériumok Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanács Nemzeti Vizsga és Kompetencia Tanács Országos ernyőszervezet NSZI Országos Vizsgaközpont Országos Vizsgahelyszínek Regionális fejlesztési és Képzési Bizottság Regionális szintű ernyőszervezet Regionális Vizsgaközpontok Regionális Vizsgahelyszínek Kistérségi vizsgahelyszínek

A problémák fontossági sorrendje (MKIK GVI felmérés alapján) Hiányosságok-problémák OKJ szakképzettséggel Főiskolai végzettek Egyetemi végzettek Érettségi nélkül Érettségivel Önálló munkavégzés képességének hiánya 1. 2. Gyenge szakmai gyakorlati jártasság 4. Munkafegyelmi problémák 3. 3-4. 7. Munkakultúra hiányosságai általában 5-6. 6. Gyenge szakmai elméleti alapok 5. 9. Rossz együttműködési készség 8. Gazdasági ismeretek hiánya 11. Számítógépes ismeretek hiánya 12. Idegennyelv-tudás hiánya 13.

Nemzeti Fejlesztési Terv II. és a szakképzés Végzést után gyakornoki rendszer a hiány és keresett szakmákban, külföldi munkatapasztalat szerzéssel kombinálva 35-40 új TISZK: 100 milliárd Ft komplex fejlesztés, beruházás: TISZK-ek és RÁK-ok viszonyának a tisztázása párhuzamos fejlesztések, profiltisztítás vagy integráció Már van 16 TISZK: jó ötlet és koncepció, gazdaság szerepvállalása formális, nem lehetett a kamara konzorciumi tag TISZK gazdaság nélkül nem megy: gazdaság meghatározó szerepvállalásával tulajdonosi tudat a TISZK „mindent visz” csak a gazdaság megnyerésével tud önfenntartóvá válni Nemzeti Fejlesztési Terv II. és a szakképzés

Kamarák HR kapacitásának térképe Szakképzési feladatok 16 szakmában 390 regisztrált szakértővel Gazdasági érdekképviseleti szervezetek: a humánerőforrás kapacitása 20 megyei és 3 városi kamara: 93 kirendeltség 85 főállású tanácsadó 50 szakképzési területen dolgozó szakember Gyakorlati képzés kapacitás kiépítése: 10. 000 képzőhely 53. 000 szakképző iskolai tanuló gazd.-nál 32. 000 tanulószerződés 1000 szakértő 10.000 vizsgadelegálás 4000 fő vizsgabizottsági tag 14 000 fő szintvizsga 800 szintvizsga elnök 3500 ellenőrzés, 1500 akkr. Képzés – továbbképzés: 10. 000 fő képzése 212 tanfolyam 42 oktatóterem 12 számítógépterem 1000 fő mester képzése, 600 elnök Összesen: 66 teremben 20. 691 óraszámban

Gyakorlati képzőhelyek ellenőrzése Cél: a gyakorlati képzés feltételeinek vizsgálata, hatékonyságának és szabályszerűségének biztosítása. A képzőhely ellenőrzés struktúrája:

Gyakorlati képzőhelyek ellenőrzése I. Első szintű ellenőrzés Cél: a gyakorlati képzés feltételeinek vizsgálata, hatékonyságának és szabályszerűségének biztosítása Első fokozat: képzőhely ellenőrzése (vállalkozó alapadatok, képzőhely felkészültsége, gyak. oktatók jogszabályi megfelelőssége, képzési dokumentumok, juttatások biztosítása, tárgyi feltételek). Határozat kibocsátásával zárul.   2001/02. 2002/03. 2003/04. 2004/05. Ellenőrzött képzőhelyek száma 4 320 4840 4 670 5 447 Ellenőrzött tanulók száma 18 987 19 384 19 905 29 375

Gyakorlati képzőhelyek ellenőrzése II Gyakorlati képzőhelyek ellenőrzése II. Emeltszintű ellenőrzés (akkreditáció) Második fokozat (akkreditáció): minőségbiztosításra irányuló vizsgálat a szakképzési hozzájárulás terhére visszaigénylő vállalkozások részére Célja: a képzési program, módszertan, valamint szervezési elemek minősítése , a személyi feltételek, a szervezetirányítási módszerek, a képzés dokumentáltsága, nyomon követhetősége, az eszközök és a teljes képzési kapacitás megvizsgálása, az alkalmazott szakoktatók célcsoportra vonatkoztatott pedagógiai, módszertani ismeretének, illetve attitűdjének felmérése. Tanúsítvány megszerzése a cél.

Gyakorlati képzőhelyek ellenőrzése III. Iskolai tanműhelyek ellenőrzése Nem ellenőrzés, hanem helyzetfelmérés, kapcsolatteremtés. A szakképzésről szóló törvény 19/A. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján, 16 szakmában. Modell kísérleti jelleggel 100 tanműhelyt érint. Vizsgált területek: létszámkapacitás, tanulói terhelés, tanulói kedvezmények, juttatások biztosítása, munka- és balesetvédelem, hátrányos megkülönböztetés tilalmának megtartása, valamint a tárgyi feltételek rendelkezésre állása.

A gyakorlati képzőhelyek egységes akkreditácós rendszerének bevezetése I. Cél: a gyakorlati képzés hatékonyságának és minőségének biztosítása kétfokozatú akkreditáció Meghatározás: minőséghitelesítési folyamat (jogszabályi követelmények érvényesülése, kimeneti követelmények megvalósíthatósága) Akkreditáció kiterjedsége: képzési program – kompetencia orientáltság tárgyi-személyi feltételek, képzési kapacitás szervezet fejlesztési képessége, innováció partnerkapcsolatok kezelése Személyi feltételek vizsgálata: oktatók kompetencia vizsgálata pedagógiai kultúra, hozzáadott érték szakmai tapasztalat, attitűd vizsgálat Bevezetés: fokozatosság, támogatói rendszer, tesztkísérlet 1100 képzőhelyen, országosan egységes informatikai rendszer, best practice

Tanulószerződések megkötése, nyilvántartása, karbantartása Tanulószerződés a gazdálkodó szervezet és a tanuló között jön létre (32 ezer tanuló). A kamara szerepe a szerződés megkötésében (vállalkozó bejelentése, képzőhely minősítése, szerződés kitöltése, aláírások, nyilvántartásba vétel) Folyamatos felügyelet, tanácsadás

A szakmai és vizsgakövetelmények korszerűsítése a 16 szakmában Az MKIK és az Oktatási Minisztérium együttműködési megállapodása: 2004. január 27 16 szakma szvk átadása, a 16 szakmában a gyakorlati szintvizsgák rendszerének kidolgozása: Ács-állványozó Asztalos Épületburkoló Kőműves Szobafestő-mázoló Villanyszerelő Bőrdíszműves Cipőfelsőrész készítő Férfiruha készítő Nőiruha készítő Kárpitos Kozmetikus Fodrász Cukrász Pincér Szakács

A 16 OKJ-s szakma szakmai és vizsgakövetelményeinek felülvizsgálatának megvalósítására kidolgozott hálós időterv

A gyakorlati szintvizsga bevezetésének indokai Az oktatás területén előtérbe került a minőségbiztosítás: a képzés nagyobb részét kitevő gyakorlati képzés eredményességéről megbízható információk kellenek Minden minőségbiztosítási rendszer elengedhetetlen feltétele a gyártásközi ellenőrzés, a gyakorlati szintvizsga A gyakorlati szintvizsga növeli a tantervi fegyelmet, a vizsgára készülni kell, az oktatónak a tanulót fel kell készíteni, a tantervi anyaggal foglalkozni kell A képzési idő csak részben növelhető. Tudatosabb, tervszerűbb oktatási metodika, minimumra csökkenthető a napi munkához igazodó ad-hoc jellegű oktatás, amely mozaikszerű tudást ad

Gyakorlati szintvizsgák szervezés és lebonyolítása 16 szakmában, a kamarai gondozásban megjelent Szvk-k által beépültek a tanévrendjébe. Célja a folyamatközi ellenőrzés. Párhuzamosan futó programok problematikája (2 éves képzés, 3 éves képzés, IPOSZ képzési program). Eredményei: nagyobb tantervi fegyelem, a tanuló szembesül saját teljesítményével, reális, független jelzés a gyakorlati képző és iskola felé, javul az együttműködés, tervezettebb képzési ütemet diktál, vizsgatapasztalatot szerezhetnek. Szintvizsga feladatok az MKIK honlapján megtalálható (www.mkik.hu)

Szintvizsgák időpontja az szvk-ban Szakma Időpont Ács 11. évfolyam végén Cipőfelsőrész készítő 12. évfolyam végén Bőrdíszműves 12. évfolyam végén (4. félév) Cukrász 12. évfolyam, a 3. lezárt félév után Férfiruha készítő 12. évfolyamon, a 3. lezárt félév után Épületburkoló Kárpitos (2 éves szakma) Kőműves Kozmetikus (2 éves szakma) 13. évfolyam végén Nőiruha készítő Pincér Asztalos Szobafestő Villanyszerelő Szakács Fodrász 13. évfolyamon, az 5. lezárt félév után

Szintvizsgáztatásban résztvevő tanulólétszámok

Eredmények

Célok a mesterképzés területén A mesterképzés beillesztése a hazai szakképzési rendszerbe. Megteremteni a mestercím elismertségéhez kapcsolódó jogszabályi hátteret. Erősíteni kell a mesterfogalom társadalmi kommunikációját, szakmai rangját. A mestervizsga kölcsönös elismertetése az EU-s országokban.

Regionális Fejlesztési Operatív Program Régió-specifikus szakképzési és szakmai továbbképzési programok lebonyolítása Célja: Humánerőforrás-fejlesztése regionális dimenzióban, a munkaerő-piaci kereslet-kínálat közötti összhang erősítése A munkaerő-piaci igények és képzési kínálat felmérése, ez alapján képzési listák kialakítása régiónként (felmérés vállalkozások körében, hiányszakmák kiszűrése, turisztikára fókuszálva). Hiányzó szakképzési továbbképzési programok kidolgozása. Képzési listákhoz képző intézmények hozzárendelése. 10 ezer fő bevonása a képzésbe

Paradigma-váltás a szakképzésben Szakképzés a 9–10. osztályban Második szakma ingyenessége ésszerű szabályozással rokonszakmák esetén Gyakorlati képzés súlypontja a gazdaságban Tanulószerződéssel a munka világába: tanuló előszerződés, próbaidő intézménye átalánydíjas elszámolás, adminisztrációs terhek csökkentése Gazdaság közeli és az igényeket követő tananyag: team munka, tanulási mezők, vevői megrendelés Szakmánkénti különbségtétel a normatívákban: hiány és keresett szakmák

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Kalmár Zsolt kalmar@mkik.hu