A zene  Zene - muzsika    „A zene kifejezi mindazt, amit nem tudunk elmondani, de elhallgatni sem.” (Victor Hugo)

  "..a valóság zenei megjelenítésében, a valóság zenei "képén" a bennünket körülvevő világot a maga immanens tárgyszerűségében sem közvetlen empíria, sem pedig fogalmi közvetítés útján nem ismerhetjük fel, mert tárgyi konkrétságában nem jelenik meg." (Ujfalussy József: Zenéről, esztétikáról. Zeneműkiadó 1980. 150. p.)

  „A zene - a wikipédia szerint - a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata.” Ebben az összefüggésben egy tudatos zenélésről, zenei improvizációról van szó.”  „…a zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt."

  "Nincs, ami könnyebben alakulna, ami szívesebben cserélne formát s nincs, ami mélyében állandóbb maradna, mint a dallam. Hullámok és felhők játéka mérhető csak ehhez az évezredes játékhoz: minden melódia azonnal változatok százaira öszlik s voltaképp e százféle változatban él..." (Szabolcsi Bence: A zene története. Zeneműkiadó 1974. 7. p.)

  "A primitív ének részben a sírással és üvöltéssel rokon, részben a kötött mozgásritmus szülöttje."  8. p. "Ahogyan megkövesült kagylók formájában ma is itt van még az őskor a lábunk alatt: úgy él tovább az ősember is közöttünk, gyermekmondókák képében. A gyermek valamiképp ma is újraéli a fajta fejlődését, alső dalait még nem a felnőttektől, hanem gyermekelődeitől tanulja ősrégi idők óta s a hívogatók, kiolvasók, eszterlánc-mondókák nyilván alig változtak az utóbbi évezredekben, Európa vagy Afrika földjén éppoly kevéssé mint Amerikában."  11. p.

  Veinemöjnen (Väinemöinen, Vejnemö, Väinölä, Väinö, Vejnő, Vejne, Kalevainen, Uvantolainen) a finn mondák központi hőse. Táltos, varázsló, költő, énekes, aki a világ teremtésében is részt vett. „Tó kicsapott, a föld rengett, Rézhegyek is megreszkettek, Szétrobbantak roppant szirtek, Nagy kőszálak szerte szálltak, Parti kövek kettéváltak.” (Vikár Béla fordítása)   Jubál Orpheus Merlin Klingsor

Pekka Halonen: Vejnemöjnen

Klingsor von Ungerlant 13 Klingsor von Ungerlant 13. szd-i rejtélyes irodalmi alak, csillagjós és költő. A neve előfordul Klingsor von Ungarland, Klinsor, Clinschôr alakban is. A létezése vitatott kérdés az irodalomtörténetben. Egyes szerzőknél (Spangenberg, Wagenseil, Morhof és mások) mint valós személy szerepel. Klingsor von Ungerlant a Codex Manesse miniatúráján (1300 k.). A hetedik költőt utólag adták hozzá a képhez. A képen felül Herrmann von Thüringen őrgróf és felesége, Sophie látható, alul a hét költő: Klingsor von Ungarland, Heinrich von Ofterdingen, "az erényes író" ([Heinrich] der tugendhafte Schreiber, talán a türingiai őrgróf 1208 és 1244 közt szereplő udvari költője), Reinmar der Alte, Wolfram von Eschenbach és Walther von der Vogelweide; a hetedik nincs megnevezve, de a költemény alapján Biterof volt. (Azaz a képen nem egykorú költők is szerepelnek.) A Codex Manesse egy költeményt (Spruchdichtung) közöl „Klingsor von Ungerlant“ neve alatt, mely később Wartburgi dalnokversenyként („Wartburgkrieg“) vált ismertté. A középfelnémet költészet hagyománya szerint erdélyi származású költő volt és II. Endre udvarából került Németországba. Más vélemények szerint Klingensor (vagy Clinsor)valószínűleg német származású volt és Gertrúdissal, II. Endre feleségével került Magyarországra. Magas jövedelmet húzott és személyét az évszázadok során egyre több legenda vette körül, ezért egyesek a létezését is kétségbe vonták. A monda szerint megjósolta Árpád-házi Szent Erzsébet születését. Először Wolfram von Eschenbach Parsifal című művében bukkan fel mint varázsló. Eszerint alakját a Virgilius-monda mintájára ő alakította ki. A hat költő részvételével zajló wartburgi dalnokversenyen (1206) Lipót, osztrák herceg magasztalása során, Heinrich von Ofterdingen Wolfram ellenében Klingsor von Ungerlantot (Magyarhoni Klingsort) hívja segítségül Erdélyből. A Nasion ördög segítségével legyőzi az előbb diadalmaskodó Wolframot s csak mikor ez Szűz Máriát hívja segítségül, hagyja el mint vesztes a thüringiai udvart.

    Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a másiknak neve Czilla. És szűlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak. Az ő atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak. Mózes I. könyve 4. rész

  ORPHEUS legendás dalnok a görög mitológiában. Őt tartották a líra feltalálójának vagy tökéletesítőjének. A zenéjével lecsillapította a vadállatokat, táncra indította a sziklákat, megállította a folyókat. Héthúrú lantján állítólag olyan harmóniákat volt képes megszólaltani, amely megindította az alvilág őreit is. Értette a természet nyelvét, tudott beszélni az állatokkal. Úgy tartják, hogy ő tanította meg az emberiséget az orvoslásra, írásra és földművelésre. Részt vett az argonauták útjában, mivel Kheirón kentaur megjósolta, hogy nélküle nem tudnak elhaladni a szirének mellett. Orpheus zenéje ugyanis sokkal szebb volt, mint a szirének dala, így elterelte a hajósok figyelmét a szirének csábításáról. Amikor Eurüdiké nevű kedvesét elvesztette, lement érte az alvilágba. Zenéjével meglágyította Hádész és Perszephoné szívét (ő volt az egyedüli, akinek ez sikerült), akik visszaengedték Eurüdikét a földi világba. Az egyedüli feltétel az volt, hogy Orpheus haladjon a lány előtt és ne nézzen vissza, de ezt a dalnok nem tudta megállni, így végleg elveszítette őt. Ovidius arról számol be, hogy halálát a menádok okozták. Először megpróbálták agyonkövezni, de a zenétől megszelídült sziklák nem akarták megütni. A feldühödött menádok ezért széttépték.

  Orpheus az ókori mitoszok mesés dalnoka, hős a zenészek és zeneköltők közt, akit a hagyomány Trákiába helyezett, hol Dionysost és a muzsákat ábrándosan tiszelték és e tiszteletből lassankint különböző művészetek fejlődtek. Anyjának is Kalliope muzsát tartották, felesége pedig egy Eurydike nevü nimfa volt. Lantjával csodákat művelt (megmozgatta a fákat s a vizeket, megszelidítette az állatokat). Midőn neje kigyómarás következtében meghalt, leszállott az alvilágba és az árnyak királynőjét annyira megindította, hogy az megengedte Eurydikének a világba való visszatérést, de azon feltétellel, hogyha O. mindaddig vissza nem tekint, amig Eurydikével együtt el nem érik a halandók országát. O. mohó szerelmi örömében és türelmetlenségében nem győzött várni, hátra tekintett és végleg elvesztette Eurydikét.

  Bánatában O. végleg lemondott a földi szerelem gyönyöreiről, s ezzel megára vonta a trák asszonyok haragját, akik darabokra szaggatták, fejét és lantját pedig a tengerbe dobták, mire ezek Leszbosz szigetére úsztak. Ez az O.-monda legrégibb alakja, melynek keretében O. maga olyan egyéniség, mint aminő Linos. Később, különösen Pisistratos óta, O.-t a költőt megkülönböztették O.-tól a paptól, kiben az orfikusok ősrégi, körülbelül Kr. e. 600. keletkezett szektájának alapítóját látták. O. neve alatt maradt ránk temérdek misztikus költemény, verses jóslat, ráolvasás, melyek azonban mind a történeti időben, részben későn keletkeztek. Ugyancsak az O. nevét viseli 87 csekély értékü himnuszon kivül még a következő két költemény (mindkettő hexameterben): 1. Argonautika, hősköltemény a Kr. u. II.-IV. sz.-ból (kiadta Schneider 1803., ford. Szabó István); 2. Lithika, tanköltemény a drágakövek bűvös erejéről, a keletrómai császárság idejéből elég érdekesen és tudományos látkörrel, kiadták Tyrwhitt (1781) és Ábel Jenő (1880), magyarra fordította Latkózcy Mihály (Egyetemes Philoligia KÖzlöny 1881); az összes O. neve alatt terjesztett műveket Herrmann (Lipcse 1805) és Ábel (Párga 1885), a töredékeket Lobeck Aglaophamusában (Königsberg 1829).

  Merlin, latinos alak: Merlinus, Merlin; breton nyelven: Marzin, walesi nyelven: Myrddyn (6. század) legendás walesi költő. A 6. században élt négy nagy bárd (Taliesin, Aneirin, Llywarch Hen, Myrddyn) egyike. Részt vett a szászok ellen vívott arfderyddi csatában, amely az Annales Cambriae szerint 573-ban volt, s a bretonok vereségével végződött. Hűbérura, Gwendolau elesett a csatában, Merlin pedig efölötti bánatában az erdőbe vonult, s megőrült. Alakja körül hatalmas legendaanyag bontakozott ki, ezek egyik legfőbb témája a bretonoknak a szászok ellen vívott harca. A hagyományban Merlin egy személyben őrült, költő, druida, tehát látnok is, aki ismeri a jövőt, s mint látnok és druida, mágikus hatalommal rendelkezik, így lett az Arthur mondakörben varázsló. Általában erdei emberként ábrázolják, aki tébolyultan bolyong a rengetegben, s az elveszett dicsőséget és az elesett hősöket siratja. Neve a Caerfryddin helynév második tagjából származik (fryddyn + moridunon, tengeri erődítmény). Költeményekben LLallawc, illetev Llallogan Vyrdin néven is szerepel. Merlint sok költemény szerzőjének tartották. A költemények nagy része a Black Book of Carmarthen és a Red Book of Hergest című kéziratban maradtak fenn, s a 10. -11.szd. körül keletkeztek, szerzőjük tehát semmiképp sem lehet Merlin. A legtöbb vers prófécia (e műfaj Walesben egészen a 15. szd-ig igen népszerű volt). Általában 8, esetleg 12 sorosak, néha belső rímet, illetve alliterációt alkalmaznak.

Természeti népek: égi adomány Középkor: a zene atyja Püthagorasz Jubál   Természeti népek: égi adomány Középkor: a zene atyja Püthagorasz Jubál Darwin: Állati hangokból ill. azok utánzásából ered Carl Stumpf: az ének az emelt hangú beszédből, a kiáltásokból ered Spencer (kifejezéselmélet): a zene az ember hangzó érzelmi megnyilvánulásaiból ered

A zene kezdeteinek és őstörténetének kutatása:   A zene kezdeteinek és őstörténetének kutatása:   - régészeti leletek (hangszerek) - barlangrajzok - mitológia - ókori írásos kultúrák - zenei etnológia