Felszíni-, felszínalatti vizek védelme Tiszta víz Felszíni-, felszínalatti vizek védelme

A Föld vízkészlete A Föld teljes vízkészlete: 1500 millió köbkilométer (1 km3 = 1 billió m3) Ebből 83,51% tengervíz 15,45% kőzetvíz 1,007% állandó jégtakaró 0,33% mozgó vízvagyon A légkör vízkészlete nagyjából 9 naponként cserélődik ki; a folyók vize átlag 12 naponként; a világtengerek mintegy 3000 év alatt. Egy liter óceáni víz 35 gramm konyhasót tartalmaz.

Vízhasználat Ma a föld vízkészletének kb. 55%-át használjuk, de ez egy-két évtizeden belül 70%-ra fog növekedni. Egy felmérés szerint egy átlag európai kb.180 liter vizet használ el naponta, ebből 2-3 litert iszik meg. Egyes afrikai országokban 2-5 liter/fő a vízfogyasztás, amiért több kilométert gyalogolnak. Ez egy fél WC öblítésnek felel meg.

A felszíni víz szennyeződése: Deepwater Horizon katasztrófa 2009 szeptemberében fúrták az eddigi legmélyebb, 10.685 méteres olajkutat a Tiger olajmezőn a Mexikói-öbölben. Ez 1500 méterrel nagyobb mélység, mint amennyire a Deepwater egyáltalán le tud fúrni.

A felszíni víz szennyeződése: Deepwater Horizon katasztrófa A Deepwater Horizon olajfúró platform április 20-i balesete után szeptember 19-ig mintegy 4,9 millió hordónyi (780 millió liter) kőolaj ömlött a tengerbe. Az olajömlés forrása 1500 méteres vízben 5900 m mélyen volt. A Deepwater Horizon olajkatasztrófa után volt olyan időpont, amikor az amerikai felségvizek 37 százalékát el kellett zárni az öbölben a kereskedelmi és rekreációs célú halászat elől. 11 ember eltűnt.

Deepwater Horizon katasztrófa: következmények Az olaj nagy része elpárolgott vagy lebomlott, a parti mocsárvidék legnagyobb részére visszatért az élet, és kevesebb állat hullott el, mint amennyitől sokan tartottak. Igaz ugyanakkor, hogy az osztrigatelepek kihaltak vagy kipusztuló-ban vannak. A tengerfenéken továbbra is nagy mennyiségű kiömlött nyersolaj található, ami feltehetően a táplálkozási láncok legalján lévő élőlényeket károsíthatja a leginkább. Ismét engedélyezték a halászatot a Mexikói-öböl amerikai területi vizeinek 90 százalékán, ám az itt kifogott zsákmány még mindig nehezen kel el az aggódó piacon. A BP által létrehozott 20 milliárd dolláros kompenzációs alapból eddig 1,5 milliárd dollárnyi kártérítést fizettek ki a halászoknak és part menti vállalkozóknak. Washington visszavonta a mélytengeri olajfúrásokra fél évvel ezelőtt meghirdetett moratóriumot. Azt megelőzően jelentősen megszigorították az ágazatra vonatkozó előírásokat, az kívánván biztosítani, hogy a fél évvel ezelőtt bekövetkezetthez hasonló katasztrófa soha többé ne fordulhasson elő.

Felszíni víz szennyeződése: Tiszai ciánszennyezés 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult 2000. január 30-án a nagybányai bányavállalat létesítményéből a Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. 1241 tonna hal pusztult el. Veszélybe került Szolnok ivóvíz ellátása.

Tiszai ciánszennyezés: következmények A folyó a vártnál gyorsabban tért magához. 2002-re rendbe jött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya, s 3-4 év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriási lett, mert csökkent a hozam, ma is magas a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma. Magyarország a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be. amely az élővilágot ért károkat és ezek helyreállítási költségeit is tartalmazza. A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mivel az nem válaszolt a peren kívüli megegyezés iránti ajánlatra. Az elhúzódó perben 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a Transgold céget terheli a felelősség. A Transgold tovább folytatja tevékenységét, bár saját állítása szerint jelentős fejlesztéseket végzett a szennyezés visszafogása érdekében. A környezetvédőket aggodalommal tölti el az is, hogy Verespatakon egy kanadai-román cég nyíltszíni fejtésből, ciánalapú technikával akar aranyat kitermelni, ami a 2000-es katasztrófa megismétlődésével fenyegethet.

A nagy csendes-óceáni szemétfolt (the great pacific garbage patch) A Csendes-óceán északi részén úszik a víz felszínén a becslések szerint százmillió tonna, javarészt műanyag hulladékból álló szemétfolt. A szeméttenger nem egybefüggő sziget, hanem nagyjából harmincméteres mélységig a vízben kisebb-nagyobb sűrűséggel lebegő műanyag flakonok, nejlonzacskók és az ezek lassú bomlásából keletkező, pár grammos hulladékdarabkák összessége. A hulladék átlagos sűrűségét négyzetkilométerenként 334 ezer, összesen 5 és fél kilónyi műanyagdarabkára teszik, így a szemétfolt csak a legsűrűbb részein látható szabad szemmel, ahol a bomlási folyamat elején járó friss hulladék található. Optimista becslések szerint a folt mérete 700 ezer négyzetkilométer (ez hét Magyarországnak felel meg), a pesszimisták szerint 15 millió is lehet (ez Ausztrália duplája). A folt létezését 1997-ben fedezték fel. Becslések szerint évente százezer tengeri állat és egymillió madár pusztul bele abba, hogy a szemétfoltból eszik.

Felszínalatti vizek szennyezése 2006. június: a miskolctapolcai karsztvíz bakteriális elszennyeződése. természeti és részben emberi okokra vezethető vissza. Természeti (hidrogeológiai) ok: A 2006 április-júniusi csapadékösszeg – 511,3 mm – az 1960-2006 közötti időszak legmagasabb értéke. Az eddigi legmagasabb karsztvízszint (546,32 mBf) jött létre a Bükk hegységben.

Felszínalatti vizek szennyezése Emberi okok: Masszív fekális szennyezés a tápterületen (Tatár-árok, Juhdöglő-völgy) Következmények: Miskolcon 2006 május végétől június elejéig mintegy 3000 megbetegedés történt, ami a hálózati vízzel kapcsolatba hozható.

A jövő vízgazdálkodása A jelen vízfogyasztását az öblítéses toaletten alapuló vízi-infrastruktúra szinte automatikusan határozza meg, párosulva azzal, hogy a közműves vízellátás csak egyféle, ivóvíz minőségű vizet szolgáltat. A fejlett Európában fejenként és naponta pazarló módon mintegy 240-250 liter vizet használunk. (Az USA-ban 700 litert!) Ebből körülbelül 2-5 liter/fő/nap az úgynevezett fiziológiai vízhasználat, 50 liter a WC-öblítés, 110 liter/fő/nap „megy el” a konyhában és a fürdőszobában, és ezekhez adódik - helytől függően - átlagosan 80 liter/fő/nap veszteség (például elszivárgás a vízellátó hálózatból). A mai háztartásokra jellemző, hogy a legjobb minőségű ivóvizet használják függetlenül attól, hogy ivásról, főzésről vagy WC-öblítésről van-e szó.

A jövő vízgazdálkodása A vízhasználat különösebb nehézség nélkül több mint 50 százalékkal csökkenthető lenne a hálózatok karbantartásának javítása, a víztakarékos berendezések elterjedése és a hatékony árpolitika révén. Az ivóvíz felhasználása akár 50 liter/fő/napra is mérsékelhető, amennyiben azt csupán konyhai és fürdőszobai használatra korlátozzuk. Öblítési célra tisztított szennyvizet vagy esővizet használunk, de ez az épületeken belül kettős hálózatot igényel.

A jövő vízgazdálkodása A háztartásokban a vízen túl a vízminőségi bajokat okozó szénnel, foszforral és nitrogénnel is gazdálkodhatunk. Ezek részben fiziológiai eredetűek, részben pedig a konyhában és a fürdőszobában keletkeznek, és az „integrált” gazdálkodás érdekében célszerű hozzájuk számítani a lebontható konyhai (bio)hulladékot is. Itt csupán két (egymást nem kizáró) alaplehetőséget említünk: (1) a jelenlegi rendszer alkalmazása a bio-hulladék bevonásával; (2) a fiziológiai hulladék szétválasztása és együttes kezelése a bio-hulladékkal.

A jövő vízgazdálkodása Mennyi idő szükséges a felvázolt elképzelések megvalósításához? Reálisan mintegy 20-40 évről beszélhetünk; új települések vagy peremvárosok esetében kevesebbről. Az okok magától értetődők. Így például a jelenlegi komfortszintet biztosító berendezések fejlesztéséhez, a potenciális felhasználók meggyőzéséhez és a piaci lehetőségek felismeréséhez szükséges idő említhető.

A jövő vízgazdálkodása Fokozza a nehézségeket a jelenlegi infrastruktúra rugalmatlansága, amely a múlt tradícióit akkor is őrzi, amikor azok már elavultakká váltak. Érdemes azonban szem előtt tartanunk, hogy lakásunkat 15-20 évenként felújítjuk vagy átépítjük, a szennyvíztelepek és a csatornahálózatok élettartama pedig 30, illetve 50 év körül van.

Felszínalatti vizek szennyezettsége VÉGE a harmadik előadásnak