A Margitszigeti Víztorony:

Az évi LVIII. törvénycikk értelmében a Margitszigetet a Főváros 11 millió koronáért megvásárolta József főhercegtől. A Margitsziget már ekkor is kedvelt kiránduló és pihenőkert volt, valamint eredetileg az Országos Növénykertet is a szigetre tervezték, így a parkok, épületek fenntartása jelentős vízigényt jelentett. Ezért határozták el a margitszigeti víztorony megépítését ben épült, az akkor forradalmi újdonságnak számító vasbetonból. Tervezője az a Zielinski Szilárd, akit ma a vasbeton atyjaként emlegetnek.

A húszas évek kedvelt és látogatott parkjában állt a torony, ahol (a látvány mellett) ilyen és hasonló képeslapokkal örvendeztették meg az odalátogatókat.

1938-ban a szabadtéri színpadot a víztorony melletti területre építették. Részben a nézőteret ezen a részen tudták leginkább a növényzet mögé elrejteni, valamint a területen korábban a tejcsarnok állt, melynek elhanyagolt épületei egyébként is rendezésre szorultak, és nem utolsó sorban a víztorony alkalmas volt a reflektorok elhelyezésére (és itt helyezték el a hangszórót is, melyen keresztül az előadás kezdetét bejelentették).

A II. világháborúban a víztorony katonai objektum volt (Sinkovits Imre életrajzában olvasható, hogy cserkész kármegfigyelőként teljesített itt szolgálatot), a toronycsúcs ablakait befalazták, lőréseket nyitottak rajtuk, a kijárat elé beton védfalat emeltek. A víztorony 1944-ben erősen megsérült, a medencei falain rések voltak, egész darabok hiányoztak belőle. Helyreállítását 1947-ben kezdték meg, ami csak több lépcsőben sikerült. A 60-as évekből származó fotók tanúsága szerint a tető-cserepeket lecserélték, valamint a kupolaterem üvegfalait is kicserélték.

Több, mint két évtizedig gyakorlatilag kihasználatlanul állt, állapota folyamatosan romlott ben városképi jelentőségű műemlékké nyilvánították tavaszán a 168 óra című műsorban kerestek gazdát a víztoronynak, a vételár 100 Ft(!), az eszmei nyilvántartási érték volt (hiszen az épület már nem játszott szerepet a vízszolgáltatásban, így a Vízművek számára inkább csak terhet jelentett). Több, mint két évtizedig gyakorlatilag kihasználatlanul állt, állapota folyamatosan romlott ben városképi jelentőségű műemlékké nyilvánították tavaszán a 168 óra című műsorban kerestek gazdát a víztoronynak, a vételár 100 Ft(!), az eszmei nyilvántartási érték volt (hiszen az épület már nem játszott szerepet a vízszolgáltatásban, így a Vízművek számára inkább csak terhet jelentett).

A felhívás eredménye egy nyilvános pályázat lett, melyet a Göncöl Alapítvány elődje, az akkor még Göncöl Csillagászati és Planetológiai Társaság néven működő független társadalmi szervezet nyert. Ennek alapján kezdődtek el a tárgyalások, amelyek azonban megrekedtek, mert a Vízművek meghívásos versenytárgyalást írt ki, és a vételárat 1,5 millió forintra emelte. Ezt a versenytárgyalást is a Göncöl nyerte meg. Vételi ajánlatot tett, és elkészítette a víztorony közművelődési intézménnyé való átalakításának Program-tanulmánytervét (1983).

Mindezt egy olyan korban, amikor még nem volt reneszánsza az ipari épületek hasznosításának, egyáltalán nem volt természetes, hogy egy ilyen épületet nem pusztulni kell hagyni, hanem kellő átalakítással egy, az eredeti funkciójától gyökeresen különböző szereppel lehet felruházni. Így a Fővárosi Vízművek és a Göncöl júniusában bérleti szerződést kötött. A Göncöllel megkötendő (már az előkészítési szakaszon túl lévő) adásvételi szerződés megkötése előtt néhány nappal azonban a Vízművek felettes szerve, a Közmű Főigazgatóság eltért a korábbi álláspontjától, és adásvétel helyett bérleti szerződés megkötésére utasította a Vízműveket.

Részben a szükséges belső felújítási és átalakítási munkák miatt, részben a különböző szakhatóságoknál elhúzódó engedélyezések miatt a Kilátó Galéria 1986-ban nyitotta meg első kiállítási szezonját.

A Kilátó Galéria név több jelentéssel is bír. Egyrészt a torony legfelső, látogatható szintjéről csodálatos körpanoráma nyílik Budapestre. Másrészt többszörösen szimbolikus jelentésű, hiszen sok külföldi kiállító is részt vett a tárlatokon, így kitekintést adott a kortárs külföldi képzőművészetre, illetve mindig alapelve volt, hogy fiatal vagy még kevésbé ismert művészeknek, új kezdeményezéseknek adjon teret és lehetőséget.

A Göncöl Alapítvány jó gazdaként folyamatosan karbantartotta, felújította a víztornyot, elvégezte a szükséges állagmegóvási feladatokat ban ezeken a feladatokon túli felújítást végeztünk, a műemlék épület adottságait szigorúan figyelembe véve modernizáltuk a földszinti fogadóteret, beázás-mentesítettük a 3. szinten lévő nyitott teraszt. A Kilátó Galéria bejegyzett közművelődési intézmény lett, látogatóinak száma a szezonban (csak májustól szeptemberig van nyitva) fő, annak ellenére, hogy az elmúlt három évben gátolják működésünket. Szerződött alapfunkciója a Nemzeti Parkok Információs Pontja, Budapest szívében, de mégis a természetben, a védett Duna- szigeten – ebben talán a világon egyedülálló.

Napjainkban

Göncz Árpád köztársasági elnök úr kiállítást nyit meg (1992) Képek az elmúlt 25 évből

A Textivál’95 kiállítás meghívója Képek az elmúlt 25 évből

Foglalkozás a torony mellettKépek az elmúlt 25 évből

Díjátadás egy pályázat nyertesénekKépek az elmúlt 25 évből

Kiállításmegnyitó 2006-bólKépek az elmúlt 25 évből

Enteriőr

Több éves kutatómunka eredményeként az idén szeretnénk megnyitni a Margitsziget történetét bemutató kiállítást, amely alapja lesz Krúdy nagy álma, egy „Margitsziget-múzeum” létrehozásának. A Kilátó Galéria megalakulása óta szeretné elérni, hogy a sziget középpontja, sőt, azon is túlmutatva Budapest életében jelentős szerepet betöltő kulturális komplexum legyen – már az 1983-as Program-tanulmányterv is tartalmazza ezen átalakítás terveit. Talán 25 év után végre teljesülhet ez az elképzelés, amely szellemében a Göncöl Alapítvány eddig is tevékenykedett.

Hogy impozánsan a Sziget fölé magasodva, életének 100. éve felé közeledve, adottságait maximálisan kihasználva szolgálhassa a látogatókat a világ egyik, talán legszebb környezetében álló műemlék víztornya. 2008