Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Helyi védett értékek bemutatása a

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Helyi védett értékek bemutatása a"— Előadás másolata:

1

2 Helyi védett értékek bemutatása a
védett értékek iránti elkötelezettség megerősítése. A Főváros területén számos kiemelkedő jelentőségű természeti érték található. Ezek egy része országosan védett, de számos (30 feletti érték) fővárosi védelem alatt álló.   A helyi védett területek jobb megismerésével szeretnénk a helyi értékek védelmének szükségszerűségére felhívni a Főváros lakosságának ezen belül a fiatalok figyelmét felhívni és növelni az elkötelezettséget a helyi értékek védelme irányába. Ezek a természeti, kulturális értékek kiváló alkalmat adnak a fővárosi lakosok számára a környezettudatos, egészséges, és valamennyi társadalmi réteg számára elérhető kikapcsolódásra. Lényeges hogy az iskolások ismerjék a budapesti, a környezetükben lévő, ezért nagyon könnyen elérhető – helyi természeti értékeket. Kiemelkedő jelentőségű, hogy a gyerekek már fiatal korukban megismerjék környezetüket és az abban rejlő természeti, kulturális értékeket. Kirándulások, természetismereti rendezvényeink ezt a célt is szolgálják. A projektet a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja támogatta.

3 A projektet a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja támogatta.
A Magyar Természetvédők Szövetsége 1989-ben alakult, 33 szervezet alapította. Több mint 100 hazai környezet- és természetvédő szervezet közössége, amelynek fő célja a természet egészének védelme és a fenntartható fejlődés elősegítése. A tagság kiterjed Magyarország 19 megyéjére és a fővárosra.  A Szövetség rendszeresen szervez szemléletformáló akciókat Budapesten. Kiemelten foglalkozik a helyi védett értékekkel, az elmúlt évben Budapest mellett öt megyében helyi védett értékekkel foglakozó kampányt is folytatott, és ezt a tevékenységet kívánja 2016-ban is folytatni. Honlapunk címe: Együttműködő partnerek:  Budapesti Természetbarát Sportszövetség (BTSSZ) Természetvédelmi és Természetismereti Bizottsága segítséget nyújt a tablók tartalmának összeállításához, kiadványokhoz, kirándulásokon túravezetést biztosít. A rendezvények lebonyolításában együttműködünk a Közép-Magyarországi Zöldkörrel. Záró rendezvényünkön melyet később pontosítunk, a legalább 4 alkalommal résztvevőket tárgyjutalomba részesítünk.    Természetismereti kiadványunk több természetvédelmi területről és az ott található tanösvények bemutatásáról természeti értékről szól mely elérhető és letölthető az MTVSZ honlapjáról. Pld. Naplás-tó; Margit-sziget, Róka-hegyi kőfejtő,Gellért-hegy-zöld turistaút, Kis-Sváb-hegy.  A védett értékek bemutatása több fővárosi rendezvényen: a Föld Napján – kapcsolódva a Duna Ipoly Nemzeti Park rendezvényéhez -, BTSSZ Sas-hegyi ünnepségén, BTSSZ találkozókon, a Magyar Természet napján, közvetítjük a helyi értékekkel kapcsolatos üzeneteket. A rendezvényre kiállított sátorban tablókat állítunk ki, illetve játszóházat szervezünk gyerekeknek és felnőttek számára is. A rendezvényen természetvédelmi totót tölthetünk ki, amelyek a helyi védett értékekkel és a környezetbarát életmóddal kapcsolatos kérdéseket tartalmazzák. A totót kitöltőket ajándékokkal motiváljuk. Várunk minden érdeklődő, természetet kedvelő és védő, Budapestet szerető lakost. Legyünk lokálpatrióták, ismerjük meg Budapest természeti értékeit. A projektet a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja támogatta.

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29


Letölteni ppt "Helyi védett értékek bemutatása a"

Hasonló előadás


Google Hirdetések