Meglátni és megbecsülni

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Advertisements

Mit kell tenned, ha meg akarsz térni Istenhez?
MONDJÁTOK EL AZ EMBEREKNEK
Köszönöm Neked Szebenyi Judit.
Hahó, itt az új év ! Boldog 2014-et !.
A házasság még nem a mennyország
Don Bosco Oratóriuma. Don Bosco egykor  nevelni másképp!  a kezdetek: börtön és utca  „az alapítás”  „laboratórium” – a kor oratóriumai  háttérbe.
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Réthelyi Bálint & Gergely
A környezeti problémák megoldása a lelki alapú oktatás által III. Fenntarthatósági Konferencia Somogyvámos október 6.
Sámuel királlyá keni Sault
A keresztség A befogadás szentsége.
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének
Könnyek....
Szent Teréz rózsakertje
Áldott,Békés Ünnepeket Kívánok!
Zene: Claydeman Klikkelj!
Névnapodra Szeretettel!
Születésnapi Versek Jókívánságok!
Nagyböjt, az újrakezdés lehetősége!
Szeretettel köszöntjük a Katolikus Óvodák X. Szakmai Konferenciájának Résztvevőit! KPSZTI, május 10. Szeretettel köszöntjük a Katolikus Óvodák X.
Drága Édesanyámnak, kit a világon
Ahogy engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba” (János 17:18)
Miért ünnepeljük még ma is a reformációt?
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon KÜLDETÉSNYILATKOZATA MUNKAANYAG: az augusztus i csoportmunkák, a vezetőségi együttgondolkodás,
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
Kedves barátom Mért vagy szomorú, és miért nem vidám?
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
A FESTŐ szerint minden szellemiekben fogan meg először, s csak ezután jelenik meg látható világunkban, így a FESTMÉNYen is. E szellemi eredetről mesél.
A BOLDOGSÁG TITKA.
DON BOSCO.
Vállalati kapcsolatok fejlesztése Bikal, február 10. Drahos Péter Országos Egyházi TISZK Nonprofit Kft. © Szöllősi és Társai Bt.
Bosco Szent János. Élete Szegény családban született 1815-ben. Kétéves volt csupán, mikor édesapja meghalt, így édesanyja, Margit, egyedül nevelte három.
ISTEN hozott köztünk!.
Azért, hogy az isteni kegyelem által megtaláljuk ezt az utat, nagyon segít, ha sok módon keresünk és próbálkozunk, hogy azon az úton járjunk, amely.
Novéna Jezsuita Hivatásokért november 6. Második nap.
Egy jezsuita – akit ismerek . Csendesedjek el Fogadjam szívembe Azt, Akivel imádkozom és akiért/akikért imádkozom.
Novéna Jezsuita Hivatásokért november 5. Első nap.
Hallgatva ezt az önazonossági kérdést, amelyet Jézus szegez tanítványaihoz, eszembe jutott pár hasonló kérdést feltenni a mi Társaságunkkal kapcsolatosan:
Csendesedjek el fogadjam szívembe Azt, Akivel imádkozom és akiért/akikért imádkozom.
Csendesedjek el Fogadjam szívembe Azt, Akivel imádkozom és akiért/akikért imádkozom.
1 Továbblépés - Az üzenet.
Csángó mise - Kacsika, Ahogyan a zarándokút nyíregyházi résztvevői látták, gondolták, megélték Homonyik Sándor: Föld és ég gyermekei.
Isten mondta.
Mindig kapcsolatban Vele
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Az Élet Igéje szeptember.
Isten szeretetének szabad szerető viszonzása nem lehet pusztán spekulatív vagy elméleti. Az elméleti elveknek mindenáron döntő cselekvéshez kell vezetniük:,,a.
Brassó Belvárosi Református Egyházközség A magyar reformáció nagy alakjai Előadás sorozat esztendő Reformáció nagyhetében.
Nyisd meg a szívem, ó Jézus
Nem tudom mikor lesz.
Milyen szép a világ Készítette: Süni.
CSODÁS KÍVÁNSÁG 1.
Ó jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok Királya: Ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek,
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Megszentelt Élet Éve Francesco a meglepetések embere: akit Jánosnak kereszteltek – de Ferencnek hívtak a nagyravágyó ifjú - aki soha nem.
Szociális és Gyermekvédelmi feladatellátás a Görögkatolikus Metropóliában.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
A tetté lett szeretet Családi istentisztelet Mikulás napján Program: – Gyülekezés és énektanulás – „A tetté lett szeretet” - totyogók istentisztelete.
Az egyházi szakképzés helyzete Koblencz Attila
Arany János Élete és munkássága.
Nincs ideális Egyház, de van egy, szent, katolikus és apostoli Egyház.
Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének
Kérdések az alkalomhoz:
DON BOSCO SZENT JÁNOS.
Előadás másolata:

Meglátni és megbecsülni Don Bosco Általános Iskola Szakiskola Szakközépiskola és Kollégium Kazincbarcika

BOSCO SZENT JÁNOS 1815-1888 Don Bosco szállást ad az otthontalan árváknak. Megtanítja őket egy szakmára, és arra, hogy szeressék az Urat, együtt énekel, játszik és imádkozik velük. Az első gyermekekből lesznek később az első munkatársai is. Így fejlődik ki az a híres nevelési módszer, amit „Megelőző Módszernek" hívunk: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek, és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!" Idővel az első munkatársakból XI. Piusz pápa segítségének köszönhetően létrejön egy Kongregáció, melynek célja a fiatalok megmentése, küzdve a szegénység minden fajtája ellen. 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Szalézi közösség Az új, Szent József védnöksége alá helyezett szalézi rendházat 2006. szeptember 27-én áldotta meg Seregély István egri érsek. Különösen jelentős missziós tevékenység ez a magyar szaléziak számára. Don Francis Alencherry missziós főnök és Havasi József tartományfőnök európai szintű modern missziós ház modelljévé kívánják tenni Kazincbarcikát. 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Iskolaavatás (Részlet a diákoldalról) Örömteli eseményre új iskolánk avatására gyűltünk össze október 9-én. Felépült a szakképzés új, kétemeletes otthona, városunk egyik legszebb épülete. Sok kedves vendég és a tanulóifjúság körében Don Adrian Bregolin, az iskolánkat fenntartó Szalézi Társaság rendfőnökének helyettese áldotta meg legfiatalabb, de a legmodernebb almamáterét városunknak.  Köszönetünket fejezzük ki a nagylelkű adományozóknak, a szalézi atyáknak, Lux Ambrusnak – iskolánk volt igazgatójának -, aki sokat fáradozott az új épület létrejöttén, és jelenlegi igazgatónknak Kővári Lászlónak, aki befejezte a nagy művet. Hisszük, hogy Isten és Don Bosco atyánk segített iskolánk felépítésében. Tudjuk, hogy Don Bosco mindig azon fáradozott, hogy intézeteket építsen az elhagyott árva fiúknak, templomokat Istennek. Pénze sohasem volt szentünknek, mégis több templomot felépített. Fáradságot nem ismerve koldulta össze a pénzt intézményeire. …..   A mi új iskolánk is Isten és a nagylelkű adományozók segítségével épült fel. … Ígérjük Don Bosco szavait idézve, hogy „szeretetből fogunk dolgozni Isten nagyobb dicsőségére, kitartóan vallási meggyőződésünkben és szilárdan katolikus hitünk szerint.” Bujdosó Anita (Fodrász 12) 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Herbolya, ahol elkezdődött 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Herbolya Kazincbarcika egyik peremvidéke. Egymás után sorakoznak a bedeszkázott ablakú, szétesőfélben levő házak. A nagycsaládok segélyekből tengődnek. Felemelkedni, kilépni ebből az életből alig van esély. 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Festő oktatóterem volt 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Festők terme most 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Kőművesek lesznek 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Hegesztőknek 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Mélygarázsban 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Fodrászműhely jelenleg 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Nyomdász oktatás 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Bérmunka 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Varróműhely 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Tesi óra 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Edit és a „kenőke” Mit jelent a kenőke?? Edit egy általa írt és a Dobbantóban kipróbált projektről mondja el a tapasztalatát. A tanulók által készített képek választ adtak a kérdésre. 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

„Szaléziak, nevelők és tanárok együtt munkálkodnak azon, hogy széthullott családok, nemkívánt, megalázott fiatalok váljanak hasznos tagjaivá a társadalomnak, és jó polgáraivá a mennyországnak” (Részlet: P. Márkus Zoltán SDB Mustármagnyi reményből írásából. Megjelent a Szalézi értesítő 108. évf. 1. sz. 2010 február) 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Dobóczi Anikó verse (12.o) Szeretnélek Szeretnélek téged boldognak látni, Szeretném az élet útját veled bejárni. Szeretném, ha neked nem fájna semmi, Szeretnélek téged magamhoz ölelni. Azt kívánom, hogy legalább annyi teljesüljön, Az életben közénk senki ne kerüljön. 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Köszönet Köszönöm a lehetőséget és a vendéglátást, hogy megláthattam ezt az iskolát. Csodálattal tekintettem az elhívatott pedagógusokra, akik szívvel-lélekkel teszik a dolgukat, mert ezt nem lehet megfizetni és sajnos nem is teszik. 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM

Ajánlás a kollégáknak „Ha mindig szegény gyermekekhez ragaszkodunk, nyugodtak lehetünk: ha másért nem, mert a világ egyik része együtt érez velünk és elvisel minket, a másik része pedig dicsérni fog. Senki sem fog irigykedni ránk…..” (Bosco, 91.) 2010. 02. 23. TTné-MegyesiM