Assisi Szent Ferenc Eredeti neve Giovanni di Bernardone volt, de leginkább Francesco néven ismerték, ugyanis édesanyja francia volt, s Franciácska néven szólította a fiát, melynek olasz megfelelője Francesco. Édesapja Pietro di Bernardone volt, Assisi-beli gazdag ruhakereskedő, a tehetős vállalkozói kör egyik befolyásos tagja. Ferenc tanulmányokkal töltötte ifjúsága nagy részét. Több nyelven folyékonyan beszélt, köztük latinul is, s a tanulás és a harci játékok mellett szívesen mulatozott ifjú nemes barátai társaságában. Mikor 1201-ben Assisi hadba indult az ellenséges Perugia ellen, ő is csatlakozott a harcoló csapatokhoz. Nem sokkal később Collestradánál egy sebesülés miatt fogságba került, majd egy év raboskodás után, nagybetegen tért haza szüleihez.

1203-ban egy új, gyökeresen megváltozott emberként tért haza Assisibe 1203-ban egy új, gyökeresen megváltozott emberként tért haza Assisibe. Ezt tetézte súlyos betegsége is, mely mély lelki válságba döntötte. 1205-ben mégis elindult Apuliába, hogy beálljon Gualtiero di Brienne seregébe, de útban Spoleto felé, egy különös látomás hatására visszatért Assisibe. Ettől az időtől fogva kerülte a barátaival való világias időtöltéseket, helyette inkább magányos helyeken imádkozott, s közben az Assisi mellett élő leprások ápolásával törődött.

Hamarosan zarándoklatra indult Rómába, amely során misztikus élményben volt része San Damiano templomában, Assisi mellett. A megfeszített Krisztus képmása életre kelt, és háromszor így szólt hozzá: „Ferenc, Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől.” Ferenc ezt úgy értelmezte, hogy ez arra a rossz állapotban levő templomra vonatkozik, ahol éppen imádkozott, ezért eladta a lovát és egynémely ruhaneműt az apja készletéből, majd az árát a templom papjának adományozta.

Pietro nagyon felháborodott fia cselekedetei miatt, és megpróbálta fiát észhez téríteni, először fenyegetésekkel, majd testi fenyítéssel. A végső vita után, amely apja kérésére a püspök jelenlétében került sor, Ferenc szakított az apjával, lemondott az örökségéről, és a következő néhány hónapban koldusként élt Assisi környékén. Visszatérve a városba, ahol ezúttal két évet töltött, több romos templomot rendbe hozott, ezek között a Santa Maria degli Angeli kápolnát, azaz a Porciunkulát

Szerzetesrend alapítójaként Jordanus szerint Ferenc 1209. február 24-én, a Máté evangéliuma 10:9 sorainak hatására elhatározta, hogy apostoli szegénységben folytatja életét. Durva csuhát vett fel, és mezítláb, anyagi javak nélkül elkezdett a megtérésről prédikálni. Hamarosan követte őt az első tanítvány, a városból való jogász, Bernardo di Quintavalle, aki minden vagyonát feláldozta a hit érdekében. Hamarosan Ferenc több barátja is csatlakozott hozzájuk. Ferenc soha nem szenteltette pappá magát, s a közösség, melyet vezetett, egyenrangú testvérekként élt együtt, „fratres minores”-nak, vagyis „kisebb testvéreknek” nevezve magukat. 1209-ben Ferenc elvezette tizenegy első követőjét Rómába, és a pápa engedélyét kérte egy új rend megalapításához; ezt meg is kapta III. Ince pápától. A hagyomány szerint a rendjük szabályzatát 1209. április 16-án hagyta jóvá a pápa, s máig ezt a momentumot tekintik a ferences rend hivatalos megalapításának. A rend tagjait frátereknek, azaz testvéreknek nevezték. Céljuk az apostoloknak adott krisztusi útmutatás szerinti élet volt, mely érdekében szegénységi fogadalmat tettek, és vállalták, hogy életüket Isten szolgálatának rendelik alá.

Későbbi élete Innentől kezdve az új rend gyorsan gyarapodott. Amikor 1209-ben Assisi Szent Klára hallotta őt prédikálni az assisi San Rufino templomban, ráébredt elhivatottságára. Rufino nevű bátyja is csatlakozott az új rendhez. 1211. március 28-án, virágvasárnapon Ferenc a Porciuncula kápolnában találkozott Klárával és megalapították a később klarisszáknak nevezett rendet. A rend tagjait a San Damiano templom melletti kolostorban szállásolta el. Ugyanebben az évben Ferenc útra kelt Jeruzsálembe, de a dalmát partok mellett hajótörést szenvedett és visszatért Itáliába.

1213-ban ismét tengerre szállt, ezúttal Marokkó felé, de betegség miatt Spanyolországban megszakította útját. 1215-ben ismét Rómába ment, a negyedik lateráni zsinatra. Valószínűleg ekkor találkozott Szent Domonkossal. 1217-ben a növekvő szerzetes-gyülekezet tartományokra és csoportokra oszlott és különböző csoportokat küldtek Franciaországba, Németországba, Magyarországra, Spanyolországba és Keletre. 1219-ben Ferenc néhány társával együtt Egyiptomba indult. Melek-el-Kamel szultán előtt Ferenc kihívta a muszlim papokat az igaz hit tűz általi próbájára, de ezek nem vállalták. Amikor Ferenc felajánlotta, hogy elsőként lép a tűzbe, és amennyiben a tűztől nem esne baja, a szultán ismerje el Krisztus igaz istenségét, a szultán megengedte neki a prédikálást. 1219. november 5-én hírül véve öt testvére marokkói mártírhalálát, visszatért Itáliába.

1223. szeptember 17-én, a Verna-hegyen való imádkozás közben, Ferencen megjelentek a stigmák. Erről azonban senki sem tudott, csak Ferenc halála után derült ki. 1226-ban gyógykezelésre ment Rietibe, onnan Sienába szállították, végül hazavitték Assisibe, ahol az első szerzetesközösség lakóhelyén, a Porciunkulában hunyt el. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta, és a következő napon letette az Assisi Szent Ferenc-bazilika alapkövét. Assisi Szent Ferencről számos legenda terjedt el. Egyes források szerint prédikált az állatoknak is. Éppen ezért a különféle ábrázolásokon (festmények, szobrok) alakja gyakran látható állatok (elsősorban madarak) társaságában.

Az állatok világnapját 1931 óta Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepelik A legenda szerint Szent Ferenc Cannarióban prédikálni kezdett a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok azonnal engedelmeskedtek… Továbbmenve fölemelte tekintetét, észrevette, hogy az úttól nem messze a fákat óriási madársereg lepte el. Egészen elámult a madarak hihetetlen sokasága láttán, és azt mondta társainak: „Várjatok meg itt, amíg prédikálok húgocskáimnak, a madaraknak.” Letért a mezőre, odament a madarakhoz, és elkezdett beszélni a földön csipegetőkhöz, mire a fákon ülők is mind odasereglettek, valamennyien szép csöndben várták végig a beszédet, s el nem szálltak addig, amíg Szent Ferenc áldásával égnek nem eresztette őket. Amikor Szent Ferenc közöttük sétált, s csuhájával megérintette a madarakat, akkor sem repült el egyik sem.[2]

„Húgocskáim, madarak! Ti igen sokkal tartoztok a Teremtőnek, azért mindig és mindenütt kötelesek vagytok dicsérni őt. Mert kétszeres, sőt háromszoros ruházattal látott el benneteket; szabadságot adott nektek, oda röpülhettek, ahová akartok; Noé bárkájában megőrizte fajotokat, hogy ki ne vesszetek. Hálával tartoztok a levegőért, amelynek uraivá tett. Azután gondoljátok meg, hogy se nem vettek, se nem arattok, Isten mégis gondoskodik rólatok. Inni ad a folyókból és forrásokból, menedéket nyújt a hegyekben és völgyekben, helyet biztosít a fészekrakáshoz a fák lombos ágain. Azután még fonni és szőni sem tudtok, Isten ruház föl benneteket és fiókáitokat. Jótéteményeiből, amelyekkel elhalmozott, láthatjátok, mennyire szeret Teremtőtök. Őrizkedjetek tehát húgocskáim, a hálátlanság bűnétől, s azon legyetek, hogy szüntelenül áldjátok Istent.”

Készitők: Fülőp Kata Kiss Bálint Kiss Bence Kiss Barnabás