Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Mozgássérültek Interaktív Portál használatának a lépései
Advertisements

A LEADER+ Pályáztatási feltételek. Kik pályázhatnak?  A pályázónak meg kell felelni a helyi szintű pályázati felhívásban rögzített jogosultsági kritériumoknak.
Civil partnerség – Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében
Emberi Erőforrások Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról november
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Kombinált Mikrohitel Program. Kombinált mikrohitel - közvetítői pályázat • Együttesen igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes mikrohitel,
Mobilitás pályázatok Leonardo da Vinci
Civil szervezetek számára kiírt aktuális pályázatok, törvényi teendők
Civil partnerség – Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében
LEADER II. pályázati forduló. A 2. pályázati forduló célja  Azoknak a helyi akciócsoportoknak a kiválasztása, melyek az 1. fordulón sikeresen túljutottak.
Az Európai Területi Társulások évi támogatására kiírt pályázat (A pályázat kódja: ETT-14) Szilágyi Orsolya Támogatási Főosztály Közigazgatási és.
TÁMOP /10/1 TÁMOP /10/1/KMR Pénzügyi követelmények.
Kis és közepes méretű internetszolgáltatók eszközbeszerzési és hálózatfejlesztési lehetőségei vissza nem térítendő EU-s pályázatok igénybevételével ÜZLETI.
Pénzügyi előadás pályázói információs napra TÁMOP /1.
Pályázatírás és forrásteremtés Fiatalok az Ifjúságért Egyesület - FIE.
Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL TÁJÉKOZTATÁS A PÁLYÁZATRÓL.
Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület ÚMVP IV. tengely LEADER.
1 A KIFIZETÉSEK ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSEK FOLYAMATA A KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETNÉL.
A gondviselői modul az enaplóban
Dobbantó projekt pályázati tájékoztató... a sikeres pályázáshoz szeptember.
NEA szakmai pályázatok 2013.
Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N Pályázat kiírás kódja: NEA-13-N.
Pénzügyi és szakmai elszámolás
NEA működési támogatások (2014)
NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, november
Projektfejlesztés DDOP /2F VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.
Tájékoztató az e-kifizetésről Molnár Balázs, projektmenedzser Völgy Vidék Közösség LEADER HACS Vál,
Tájékoztató a szakmai vizsgaszervezés jogosultságának elnyerésére kiírt pályázatról Huller Gabriella ETI.
ÁROP „Partnerség erősítése”.
Az elektronikus felvételi (e-felvételi) folyamata
„Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban” TIOP-2.2.7/07/2F.
Az m70.hu regisztrációs folyamatát követheti végig illusztrálva – klikkeivel. Minden kattintásra változik a kép, beúszik a magyarázó szöveg. Két dia között.
Kérelem elektronikus benyújtása a Szolgáltatói Nyilvántartásba
Technikai és gyakorlati segítségnyújtás Kifizetési kérelem feltöltéséhez Pályázati Tájékoztató felület az ELEKTRONIZÁLÁS bevezetését követően Előadó: Gombita.
Pályázatok 2011 Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa Babós Csaba, ügyvezető igazgató.
Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL TÁJÉKOZTATÁS A PÁLYÁZATRÓL.
dr. Szedő Szilvia Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium
TÁJÉKOZTATÓ NAP Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Gyakran ismételt kérdések A Nemzeti Együttműködési Alap évi NEA-16-M jelű, „Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.” című pályázatok benyújtásához.
ELŐADÓ: HORVÁTH RITA IRODAVEZETŐ ZALA MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM CIVIL SZERVEZETEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSA NEA-16-M.
2011. évi Kereskedelemfejlesztési pályázat Düh Gergely tanácsadó Ügyfélszolgálati és Stratégiai Elemző Osztály 2012.február 20.
1 NEMZETI KULTURÁLIS ALAP Pályázati kisokos Amit a Nemzeti Kulturális Alapról tudni kell Krucsainé Herter Anikó főigazgató NKA Igazgatósága Budapest, 2016.
Új lehetőségek a civilek számára Morvay Levente. Civil törvény főbb szabályozási területei Szervezeti formák Működés keretei Letétbe helyezés Civil Információs.
2011. január 27. Nemzeti Civil Alapprogram november 26. Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága november.
A Számvitelről szóló évi C. törvény módosításai Készítette: Szabó Gabriella.
A SZÁMVITELI TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Készítette: Szűcs Krisztina.
Decsi Zoltán Kaposvár, március 01. Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés pályázat.
Módosítási kérelem benyújtása internetes pályázatok esetén.
KDOP Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése.
Nemzeti Civil Alapprogram január 31. Budapest.
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
TÁMOP pályázati lehetőségek a szak-és a felnőttképzés területén - 2
TÁMOP B-2-12/ „ÚJ MUNKA – ÚJ ESÉLY” – ROMA NŐK FOGLALKOZTATÁSA A FEJÉR MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT.
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
A NORMATÍVA BEFIZETÉSE
Innovációs célú nemzeti és regionális szintű pályázati források
Udvaros Renáta Nemzeti Együttműködési Alap
Szociális foglalkoztatás aktualitásai
SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ E-napló használatához
TÁMOP B-2-12/ "Munkával a társadalmi integráció elősegítéséért – Roma nők foglalkoztatása a Fejér Megyei Gyermekvédelmi.
A civil szervezetek támogatása és a vonatkozó jogszabályi változások
dr. Szedő Szilvia Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium
A civil terület főbb sajátosságai, jogszabályi változások
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
A civil terület főbb sajátosságai, jogszabályi változások
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Kis közösségek forrásteremtési képességének javítása
NEA – 19 – N Normatív pályázatok
Előadás másolata:

Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról www.civil.info.hu

A 2019. évi NEA forrás terhére az alábbi pályázatok benyújtására lesz lehetősége a civil szervezetnek: egyszerűsített VAGY összevont pályázat, normatív pályázat. A pályázati kiírások megjelenése 2019. januárjában várható. A két kiírás egyszerre jelenik meg, de egyszerűsített pályázat beadására csak az összevont pályázatok beadási határidejét követően kerülhet sor (min. 30 nappal később). A pontos beadási határidőket a pályázati kiírások tartalmazzák majd.

Mit lát majd a pályázó, ha 2019. januárjában belép az EPER-be? Mivel az egyszerűsített és az összevont kategóriák esetében a pályázatok beadási időszaka eltérő lesz, ezért a Pályázó az EPER-be belépve vagy csak az összevont kiírás kategóriáit (működésit és vegyest), vagy csak az egyszerűsített kiírás kategóriát látja minden kollégium tekintetében.

ÖSSZEVONT PÁLYÁZATI KIÍRÁS Célja, hogy a pályázó részére egyszerűbbé váljon a támogatási igény benyújtása: egy pályázati adatlap kitöltésével lenne lehetőség: kizárólag működési vagy „vegyes” (szakmai és működési költségeket is tartalmazó) pályázat benyújtására. Pályázat benyújtására jogosultak (hatókörtől függetlenül): egyesület, alapítvány, szövetség, speciális esetekben határon túli civil szervezet pályázhat.

ÖSSZEVONT PÁLYÁZATI KIÍRÁS külön pályázati kiírás, amelynek működési része egységes tartalommal és feltételekkel, a „vegyes” (szakmai+működési) része pedig kollégiumonként eltérő tartalommal és feltételekkel jelenik meg; támogatási döntéseket a korábbi gyakorlathoz hasonlóan a kollégiumok hozzák meg, egy döntési lista készül, amelyen a működési és vegyes pályázatok is szerepelnek, várólista továbbra is van; alkalmazandó: először a 2019. évi NEA forrás terhére kiírt pályázatoknál, szükséges: Ectv. és NEAr. módosítás.

ÖSSZEVONT PÁLYÁZATI KIÍRÁS NEA-19-Ö-M egységes szerkezetben és feltételekkel jelenik meg mind az öt Kollégium esetében egy pályázó szervezet egy pályázatot nyújthat be támogatási összeg: min. 200.000,- Ft, max. 3.000.000,- Ft saját forrás nem kerül előírásra pályázati díj: 2000,- Ft (2019. évi NEA kiírások esetében egyszer szükséges megfizetni) támogatás formája: visszatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatás; 100 %-os támogatási előleg formájában vagy a beszámoló elfogadását követően folyósított támogatás

ÖSSZEVONT PÁLYÁZATI KIÍRÁS NEA-19-Ö-V

ÖSSZEVONT PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az összevont pályázatok esetében a tisztán működési kategória esetében az eddig is megszokott menüsorral találkozhatnak majd az EPER-ben. Az összevont pályázati kiírás vegyes kategóriája esetében a megszokott menüsor kiegészül a szakmai pályázatoknál használt „Tevékenység bemutatása 2”, „Rendezvények”, valamint ha a kiírás lehetővé teszi, akkor a „Társpályázó adatai” menüpontokkal. Amennyiben az adott kategórián a kollégium döntése értelmében van lehetőség együttműködésben megvalósított pályázat benyújtására, akkor kizárólag a társpályázós költségvetés jelenik majd meg.

EGYSZERŰSÍTETT TÁMOGATÁS NEA-19-EG Célja helyi szinten működő (helyi vagy területi hatókörű) kis civil szervezetek támogatása, akik így normatív alapon, egyszerűbb pályázati adatlap kitöltésével juthatnak majd egyszeri, kisösszegű támogatáshoz. Feltételek: helyi vagy területi hatókörű civil szervezet; a benyújtást megelőző két lezárt üzleti évben letétbe helyezett és teljes számviteli beszámolóval rendelkezik; a pályázat megjelenését megelőző két lezárt üzleti évben a beszámolóval igazolható éves összes bevétele egyik évben sem éri el az ötmillió forintot; az adott költségvetési évben a normatív támogatás kivételével nem nyújtott be más támogatási igényt a NEA forrásaira; a támogatást a civil szervezet a tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó költségek fedezésére fordíthatja; a támogatás összege legfeljebb 200.000 forint.

Belépő felület https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx Új és nem aktív felhasználó Aktív felhasználó Bizonytalan felhasználó FIGYELEM! Az EPER Internet Explorer böngésző támogatottságú program, más böngésző használata (pl.: Chrome, Mozilla Firefox stb.) adat- és funkcióvesztéssel járhat! www.civil.info.hu

Új fejlesztések az EPER-ben Abban az esetben, ha a pályázó jogi státusza olyan az EPER-ben, amit az adott NEA kiírás kizár a pályázati körből (pl.: közalapítvány, természetes személy, stb.), a pályázó ettől függetlenül látja az összes kategóriát, de egy beépített blokkolás miatt egyik NEA kategóriára sem tud pályázatot benyújtani. Az alábbi figyelmeztetést fogja látni a pályázó: „A kijelölt kategórián meghatározott jogi státusz alapján nem nyújthat be pályázatot!” A jogi státuszát a pályázó a „Saját adatok”, „Alapadatok” menüpontban található a pályázói felületen tudja ellenőrizni.

Új fejlesztések az EPER-ben Abban az esetben, ha a pályázónak van már annyi beadott pályázata az adott kiírás egyik kategóriáján, ami kimeríti a maximálisan beadható pályázati darabszámot, és a pályázó szeretne további pályázatot benyújtani ugyanarra a kategóriájára, az alábbi figyelmeztetés és blokkolás lép életbe az akciógomb megnyomását követően: „Az Ön által választott kategóriában nem tud új pályázatot megkezdeni. Lehetséges hibák: Az adott kategóriában van megkezdett pályázata. Amennyiben rendelkezik megkezdett, de nem véglegesített pályázattal, akkor azt a pályázatot kell befejeznie és elküldenie, vagy ki kell törölnie. A nyitó oldalon válassza a [Megkezdett pályázatok] menüpontot, ahol a folytatni kívánt pályázat sorának a kiválasztása után a [Megkezdett pályázat módosítása]-val tudja folytatni a pályázatot vagy a [Megkezdett pályázat törlése] gombbal ki tudja törölni. 2. Az adott kategóriában elérte a maximális beadható pályázatok számát. Ez esetben nincs mód újabb pályázat benyújtására.”

Új fejlesztések az EPER-ben Abban az esetben, ha a pályázónak van már annyi beadott pályázata az adott kiírás egyik kategóriáján, ami kimeríti a maximálisan beadható pályázati darabszámot, de a pályázó ennek ellenére szeretne a kiírás másik kategóriájára is pályázatot beadni, az alábbi figyelmeztetés és blokkolás lép életbe az akciógomb megnyomását követően: „Az akció végrehajtása sikertelen a következők miatt: Jelen kiírás egyik kategóriáján a szervezet már rendelkezik egy beadott pályázattal. A kiírás XY pontja alapján további pályázat beadása nem lehetséges. - NEA-NO-19-Ö-02-V”

Új fejlesztések az EPER-ben Abban az esetben, ha a pályázónak van már annyi beadott pályázata az adott kiírás egyik kategóriáján, ami kimeríti a maximálisan beadható pályázati darabszámot, és a pályázó szeretne további pályázatot benyújtani egy másik kiírás adott kategóriájára, az alábbi figyelmeztetés és blokkolás lép életbe az akciógomb megnyomását követően: „Az akció végrehajtása sikertelen a következők miatt: A szervezet már rendelkezik beadott pályázattal vagy az Egyszerűsített vagy az Összevont kiírás egyik kategóriáján. Jelen kiírás XY pontja alapján erre a kategóriára pályázat benyújtása már nem lehetséges. - NEA-NO-19-Ö-02-V”

Egyszerűsített támogatás – EPER felület

Egyszerűsített támogatás – EPER felület

Egyszerűsített támogatás – EPER felület

Egyszerűsített támogatás – EPER felület

Egyszerűsített támogatás – EPER felület

Egyszerűsített támogatás – EPER felület

Sikeres pályázást kívánunk! www.civil.info.hu