Magyar őstörténet ‒ a 10. század

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Pozsony 4. csoport feladata: mutassátok be Pozsonyt – története, fekvése, főbb látnivalók.
Advertisements

A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
Kis országok – nagy örökség.  Földrajzi környezet  Jordán folyó – Holt-tenger  földművelés és állattenyésztés  Kánaán nevezik  XIII. században itt.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A Kárpát-medence a római korban. Pannónia meghódítása  A hódítás előtt Pannónia lakói kelták voltak  Kr.e. IV. században vándoroltak be, de   hoztak.
A Horthy-korszak kezdete Trianoni békeszerződés. 1.Előzmények (a tanácsköztársaság bukása utáni időszak) a.) rövid életű, átmeneti kormányok alakulása.
Velence, a „víz városa”. Kialakulása: ◊Velence kialakulása egyaránt köszönhető a természetnek, illetve az ember munkájának, környezeti feltételeit viszont.
Korond Készítette: Víglási Anna HAT Története  A hagyomány szerint a falu első házai a Korondi-hegyen, a Szállás nevű határrészen épültek ban.
Szövetségi rendszerek Európa az első világháború előtt
Róma történelme A kezdetek. A földrajzi jellemzők tenger határolja, de partvidéke kevésbé tagolt kedvező fekvés  fő kereskedelmi és közlekedési utak.
A Honfoglalás. A Kárpát-medence a honfoglalás előtt  Római uralom vége  hun uralom  Attila halála  hun uralom   germánok uralma Kárpát-medence.
Különadók 2011, Ágazati különadók 2010.december 4-től hatályos 2010.december 4-től hatályos Adókötelezettséggel érintett tevékenység kör: Adókötelezettséggel.
A polisz születése Görög táj képe, ahol a polisz kialakult.
Szent László- Könyves Kálmán Szent László- Könyves Kálmán uralkodása A királyi hatalom megszilárdítása
6. A Kaukázus és Khorezm a magyar őstörténetben Magyar őstörténet 2016/2017, 1. félév.
Magyarország a két világháború között
A VILLÁMHÁBORÚK IDŐSZAKA
Lechner Ödön.
Készítette: Rubik László 5/c
Alsóörsről Csopakra, 2. rész Készítette: Szabó Lilla
(Dávid és Salamon uralkodása)
Az egységes olasz és német állam létrejötte
5. Ősmagyarok a szaltovói kultúra területén?
A krétai és a mükénéi kultúra
Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése
A HIDEGHÁBORÚ KIBONTAKOZÁSA
A közigazgatással foglalkozó tudományok
Nagy Károly.
Az antant győzelme a fordulat éve  USA hadba lépése
A nagyhatalmak versengése és az első világháború
IDEGEN HATALMAK ÁRNYÉKÁBAN
A SPANYOL VILÁGBIRODALOM ÉS NÉMETALFÖLD
MI MARADT A RÓMAI BIRODALOMBÓL?
A dél-koreai Nemzeti Levéltár, Szöul
Magyar őstörténet 2016/2017, 1. félév
AZ ÓKORI KELETI TÍPUSÚ ÁLLAMOK
Bevezetés a jog- és államtudományokba
A korai Egyház Az első közösségek.
Magyar őstörténet 2016/2017, 1. félév
Lovagi Játékok projekt
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Konferenciája
A nagyváradi bazilika.
3. A Kijevi Rusz és a magyarok
5. Ősmagyarok a szaltovói kultúra területén?
Magyar őstörténet 2017/2018, 1. félév
Középkor története 7. osztály
5. Ősmagyarok a szaltovói kultúra területén?
A nagyváros–vidék kettősség az európai térszerkezetben
Az ŐRSÉGBEN jártam Oud of Mooi ???? Saját fotóiból készítette:
Mezey Barna egyetemi tanár
Az Európai Unió földrajzi vonatkozásai
„Bakonyszentlászlói iskola fejlesztése”
A nagyváros–vidék kettősség az európai térszerkezetben
Magyar őstörténet 2018/2019, 1. félév
3. A Kijevi Rusz és a magyarok
Magyar őstörténet a honfoglalásig
Magyar őstörténet 2018/2019, 1. félév
A regionális szintek hierarchikus rendszere
Fekete harkály.
Szent István király *969/970 +Esztergom, augusztus 15.
A tradicionalista (normatív) szemlélet korszaka az orosz irodalomban 2. Эпоха традиционалистского (нормативного) художественного сознания в русской литературе.
Magyar őstörténet tanuláshoz....
Őshaza itt-ott, őshaza mindenütt
5. Ősmagyarok a szaltovói kultúra területén?
3. A Kijevi Rusz és a magyarok
Elődeink nyomában Erdélyben
Az Aranybulla mozgalom és a magyar rendiség kialakulása
Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata
Dr. Parragh László elnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
A harmadik Magyar Köztársaság első évtizede
Előadás másolata:

Magyar őstörténet ‒ a 10. század 2018/2019, 1. félév

Társadalmi szervezet ‒ államszervezet Kettős fejedelemség kende, gyula, karcha Dzsajháni-hagyomány (Ibn Ruszta): „A magyar pedig a turkok egyik fajtája. Főnökük 20 ezer lovassal vonul ki. Főnökük neve K.nd.h. Ez azonban csak névleges címe királyuknak, minthogy azt az embert, akik királyként uralkodik fölöttük, Ğ.l.h-nak hívják. Minden magyar a Ğ.l.h nevű főnökük parancsait követi a háború dolgában, a védelemben és más ügyekben” (HKÍF 33.).

Kettős fejedelemség? VII. (Bíborbanszületett) Konstantin: „A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levediának neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívtak” (HKÍF 121.). Ki volt a kende, ki volt a gyula? (Györffy –Kristó vita)

A szakrális fejedelem sorsa Ibn Fadlán a volgai bulgárokról: „A (Nagy-királyok) uralma negyven esztendő, s ha csak egyetlen nappal is túlhaladtak ezen, megölik őket alattvalóik és kíséretük, és ezt mondják: Már megfogyatkozott értelme és meggyengült ítélete” (MEH 98).

A harmadik főméltóság, a Karcha VII. (Bíborbanszületett) Konstantin: „Első fejük az Árpád-nemzetségből sorban következő fejedelem, és van két másik is, a jila és a karcha, akik bírói tisztséget viselnek, de van fejedelme minden törzsnek” (HKÍF 130).

Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi + a kabarok VII. (Bíborbanszületett Konstantín): „A türköknek ez a nyolc törzse nem hunyászkodik meg a maga fejedelmei előtt, de megegyezésük van arra nézve, hogy a folyóknál, bármely részen üt ki a háború, teljes odaadással és buzgalommal együtt harcolnak” (HKÍF 130.).

Nomád állam Az állam bevételei hadjáratok (Ibn Ruszta: a kazárok minden esztendőben hadjáratot vezetnek a besenyők ellen, a bolgárok gyakran intéznek portyákat a burdászok ellen) kereskedelem – luxuscikkek távolsági kereskedelme, min tud egy nomád eladni (a rablás mint a kereskedelem kikényszerített formája) Az uralkodói tekintély forrása, a hatalom korlátai A nomád állam vérségi rendszere, a törzs mint mesterséges politikai alakulat

Nomádok vagy félnomádok? (Györffy –Kristó vita) Dzsajháni-hagyomány (Ibn Ruszta): „Sátraik vannak, és együtt vonulnak a sarjadó fűvel és a zöld vegetációval” (HKÍF 33.). A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Talaja nedves. Sok szántóföldjük van” (HKÍF 33.). Nomadizáló fejedelmek, hatalmi központok Régészeti (régészek–Kristó vita) és paleogenetikai adatok

A honfoglalás menete Tervezett? A magyarok és kabarok Bécs alatt harcolnak, megismerik a terepet 892: Arnulf megsegítése Szvatopluk ellen (Fuldai évkönyv, HKÍF 188.) Fősereg és menekülők 892: A Kárpát-medence keleti részének megszállása? 894: A magyarok Szvatopluk mellett, Arnulf ellen. A fősereg a Felső-Tiszánál maradt? 895: besenyő támadás Etelköz ellen Fokozatos megszállás 899-ben Arnulf hívja a magyarokat Berengár ellen – ekkor történt a Dunántúl megszállása?

A terület megvédése 907. július 4–7. Brezalauspurc: Pozsony vagy Zalavár? A csata jelentősége: a keleti frankok totális veresége (Lásd Bóna István: A magyarok és Európa a 9-10. században. Bp. 2000.)

Honfoglalók és őslakók Alsó-Pannóniai grófság Pribina, Kocel, Arnulf, Braszlav Mosaburg (Zalavár) Avar-szláv népesség Szvatopluk, morva fejedelem Lásd Fuldai évkönyvek

Árpád dinasztiájának felemelkedése Névsor VII. (Bíborbanszületett) Konstantin 950-ig (HKÍF 131– 132.) Árpád fiai: Tarkacsu, Jeleg, Jutocsa, Zoltán (Levente?) Tarkacsu fia Teveli, Jeleg fia Ezeleg, Jutocsa fia Falicsi (ő most a fejedelem), Zoltán fia Taksony Teveli fia Tormacsu Anonymus: Zolta, Taksony, Géza (HKÍF 343., 347.) Géza fia István

Törzsi állam ‒ a vármegyerendszer alapjai 904: Kurszán halála Törzsfők és törzsek a Kárpát-medencében – területi elhelyezkedés? (Györffy György) A helynevek mint történeti források (Györffy –Kristó vita) Vármegyék nemzetségi alapon (Györffy György) A törzsek és a magyar hadrend (Berta Árpád) A székelyek származása (Ibn Ruszta a volgai bulgárok három fajtájáról – MEH 91.)

Kalandozások 955-ig nyugat felé 13-16 itáliai, 28 német, 12 francia és 1 ibériai félszigeti hadjárat 970-ig kelet felé 17 kalandozó hadjárat A nomád állam legfontosabb gazdasági alapja (lásd fentebb) Harcmodor (Bölcs Leó: Taktika, HKÍF.) Belső és külső igény találkozása A bukás okai A nomád állam bomlása

A keresztény térítés kezdetei 948-950: Bulcsú és Termacsu Bizáncban megkeresztelkedik 953: a gyula Bizáncban megkeresztelkedik, magával hozza Hierotheoszt téríteni (Ioannés Skylitzés, HKÍF 152.) 963: A pápa Zacheust küldi téríteni, de I. Ottó német- római császár elfogja (Liudprand) 972: Wolfgang szerzetes indul téríteni, de Pilgrim, passaui püspök megakadályozza útját 972: I. Ottó Sankt-Gallen-i Brúnót küldi, aki Gézát is megkereszteli Szent Adalbert szerepe? (Lásd Györffy Gy.: István király és műve: 67–81.)

Géza uralma A kalandozások lezárása – külső béke Keresztény térítés és harc az egyeduralomért Az új rend gazdasági alapja?