Gadamer (1900-2002) filozófiai hermeneutikája

A hermeneutika rövid jellemzése Görög eredetű szó: ermeneüein: magyarázás, értelmezés, tolmácsolás, megnyilatkozás. Hermész alakja a gör. mitológiában: az istenek üzeneteit közvetítette (tolmácsolta) a halandó embereknek. A hermeneutika lényege: a megértés és értelmezés „művészete”, tudománya. Arisztotelész: nála a hermeneutika lényegében logikai grammatika, szövegek elemzésének módszertana.

Antik hermeneutika: a szövegek szó szerinti értelme mellett az allegorikus értelem feltárása. Középkori keresztény teológia és filozófia: elsősorban a bibliai szövegek értelmezése. 17-18. sz.: a szövegek értelmezésével kapcsolatos hermeneutikai kézikönyvek megjelenése. Schleiermacher (1768-1834): kétféle értelmezési szint: grammatikai és divinatórikus (megérzés, megsejtés, kitalálás) értelmezés. Nála a hermeneutika nem egyszerűen értelmezési szabályok alkalmazása, hanem a szellemtudományok általános szemléletmódja. Dilthey (1833-1911): a hermeneutika nem más, mint az „írásban rögzített életmegnyilvánulások megértésének és értelmezésének tana.

Gadamer hermeneutikai szemlélete Heidegger hatásának fontossága: a művészet igazság-kérdésének hangsúlyozása. „A hermeneutika annak művészete, hogy megértsük a másik nézetét.” A hermeneutika elválik egyrészt a tudomány tradicionális fogalmától, másrészt a végső kötelező érvényűség értelmében vett igazság szigorú filozófiai fogalmától vagy igényétől. „A másik ember az út, amelyen haladva önmagunkat megismerjük.” Dialógikus szemlélet: a szövegek, műalkotások értelmezésekor az értelmező egyfajta párbeszédet, dialógust folytat a szöveggel. Fő műve: Igazság és módszer (1960) – egy filozófiai hermeneutika vázlata. Három rész: az igazságkérdés feltárása a művészet tapasztalata alapján; az igazságkérdés kiterjesztése a szellemtudományi megértésre; a hermeneutika ontológiai fordulata a nyelv vezérfonalát követve.

A szellemtudományi megértés (a történelem megértésének) alapvető jellemzői A természettudományi és szellemtudományi (humántudományi) módszer különbsége: Természettudomány: kísérletek, rögzített kutatói nézőpont. Humán tudományok: az embert nem lehet rögzített kutatói szempontból vizsgálni; a megértés és értelmezés mint alapvető módszer. A hagyomány értelmezése: az értelmező és a szöveg közötti eleven párbeszéd (dialogikus viszony).

A természettudományi és szellemtudományi (humántudományi) módszer különbsége: Természettudomány: kísérletek, rögzített kutatói nézőpont. Humán tudományok: az embert nem lehet rögzített kutatói szempontból vizsgálni; a megértés és értelmezés mint alapvető módszer. A hagyomány értelmezése: az értelmező és a szöveg közötti eleven párbeszéd (dialogikus viszony).

Horizont: az értelmezőnek az a látóköre, amely mindent átfog és körülzár, ami egy pontról látható. Horizont-összeolvadás: az értelmezendő szöveg eredeti, születésének történeti szituációjából fakadó horizontjának és az értelmező horizontjának az összeolvadása az értelmezés során. Előítéletek, illetve „előzetes ítéletek”: az értelmezés során saját előzetes véleményeinket nem lehet kikapcsolni, ezek is belejátszanak az értelmezésbe.

Hatástörténet: a hagyomány alkalmazása, a hagyomány értelmezése állandóan zajló folyamat; a dolgot, amelyről a jelenben szó van, nem érthetjük meg a róla korábban mondottak és leírtak figyelembe vétele nélkül.

A művészet antropológiai bázisának feltárása Gadamernél A művészet és a műalkotás ontológiai státusza: Gadamer elutasítja a hagyományos utánzás-elméleteket, művészet és valóság éles szembeállítását. A művészet világa nem látszat-világ. A műalkotás: „a létben való gyarapodás”. A műalkotást létvonatkoztatásainak sokrétűségében, létmódját elemezve mutatja be. A műalkotás megértése mint igazságkeresés: nem egyszerűen mi kérdezzük ki a művet, hanem mi válunk kikérdezetté a mű által.

A szép aktualitása – a művészet mint játék, szimbólum és ünnep A szép fogalmának megújítása az esztétikai hagyomány újraértékelésével: Platón, Kant, Hegel. A műalkotás létmódja: játék és bemutatás. Összekapcsolni a klasszikus és a modern művészetet a létmódjuk alapján: A játék kitüntetett jelentősége az emberi életben. A műalkotások befogadása mint „együttjátszás”: sajátos kommunikatív tevékenység.

A szimbólum létvonatkozásai Szimbólum: a görögöknél tárgyi mivoltában felmutatható vallási vagy világi ismertetőjel: lásd Platón: Lakoma – mitológiai történet; vendégbarátságot kifejező kettétört cserépdarab. Az újrafelismerés mozzanata: a művészetben nem azt jelenti, hogy valamit ismételten látunk, hanem valamit akként ismerünk fel, ami. Az újrafelismerés a maradandót emeli ki az elillanóból. A szimbólum a művészetben nem egyszerűen valamire való vonatkozást jelent, hanem reprezentálja a jelentést.

Ünnep és idő Az ünnep időtapasztalata: a megtartás, az ünnepi idő jelenlétének szuggesztív átélése. Az ünnep egybegyűjti az embereket, hasonlóan a műalkotások bemutatásához: „Ez nem egyszerűen az együttlét mint olyan, hanem az az intenció, amely mindenkit egyesít, és amely megakadályozza őket, hogy egymástól elszigetelt, külön-külön beszélgetésekre vagy magányos élményekre forgácsolódjanak szét.”