A döntés közlése kijavítás, kiegészítés

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
Advertisements

A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
Vásárlói Panaszok kezelésével kapcsolatos előírások vonatkozó jogszabályok: 1. a kereskedelemről szóló évi törvény (Kertv.)5.§ (4)-(5) bekezdései.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A Végrehajtó Ügynökség, a pályáztatást támogató elektronikus rendszerek, valamint az elszámolhatóság főbb kérdéseinek bemutatása Németh Veronika – NFFKÜ.
1 A diasor hatályosítását végezte: dr. Szalai András, július.
A családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokat érintő változások A család és gyermekjóléti szolgáltatás.
Az étrend-kiegészítők, kozmetikumok forgalmazásának hatósági felügyelete Kereskedők Napja Június 4. Szabó Nikolett Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal.
KÖZHASZNÚSÁG MEGTARTÁSA, - MEGSZERZÉSE Molnár Elvira Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum 2014.
A kifizetési kérelem összeállítása TÁMOP-3.2.9/B-08 Audiovizuális emlékgyűjtés.
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosításáról szóló évi LV. törvény A békéltető testületeket érintő változások Dr. Szomori Béla.
NKE. Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések.
A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE május 26.. A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE Tisztességes verseny a közbeszerzésben.
Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Várható változások a hadiipari tevékenységi engedélyezés területén.
Dr. Pók László SZECSKAY ÜGYVÉDI IRODA Köthetünk-e útján szerződést? „INFORMÁCIÓVÉDELEM MENEDZSELÉSE” LXII. SZAKMAI FÓRUM szeptember.
Közigazgatási szervezetrendszer II. Az államigazgatás szervei – központi és dekoncentrált szervek.
NÉPSZAVAZÁSI KAMPÁNY, JOGORVOSLATI RENDSZER Dr. Székely Tibor a Területi Választási Iroda jogi helyettese.
A TANULÓSZERZŐDÉS, MINT A DUÁLIS KÉPZÉS MOTORJA InnoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat Szeptember 8. Soproni kereskedelmi.
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
Kereskedelmi jog V. Előadás Egyes társasági formák A korlátolt felelősségű társaság.
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
Gazdasági jog III. Előadás Általános szabályok A Gt. általános része.
Munkáltatói intézkedések közlésének Kttv. szerinti szabályozása
Előadó: DDr. Alpár Erzsébet LL.M (München)
HÁZASSÁGI PEREK február 27. Jogász szak, nappali
A közigazgatási hatósági eljárás szabályai
Készítette: dr. Pollák Kitti,
Határozatok elismerése és végrehajtása az Európai Unióban
A közérdekű munka büntetés végrehajtása az önkormányzatoknál
Tájékoztató a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról
Összeállította: Horváth Józsefné
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
KÖFOP – HIVATALOS KÜLDEMÉNYKÖVETŐ
Iratbetekintés, másolat készítés május 14-15
Szupergyors Internet Program (SZIP) Jogi akadálymentesítés megvalósítása: Jogalkotással is támogatjuk a fejlesztéseket dr. Pócza András főosztályvezető.
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
Kommunikáció a könyvvizsgálatban
Elektronikus irat (elektronikus dokumentum) és elektronikus aláírás
A polgári per szakaszai
Az „Út a munkához” program évi változásai
Keresetindítástól a perindításig 1. / keresetlevél benyújtása 2
1993-as közoktatási törvény
Határozatok Fajtái Ítélet per érdemében ítélet teljességének elve
Semmisség Nappali tagozat Győr 2016.
Eljárási cselekmények cél: a polgári eljárás megindítása, lefolytatása és befejezése. fajtái: alanya szerint • bíróság • felek • egyéb alany tartalma szerint.
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
Polgári ügyekben eljáró bíróságok
A FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ PEREK SZABÁLYAI
A KÖZIGAZGATÁSI PERRENDTARTÁSRÓL SZÓLÓ ÉVI I
Dr. Hubai Ágnes Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, elnök
Jegyzői Értekezlet A településkép védelméről szóló évi LXXIV. Törvény végrehajtásának aktuális Önkormányzati feladatai Lukáts István.
Munkaügyi hatósági feladatok 2018.
Szabványok, normák, ami az ÉMI minősítési rendszerei mögött van
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A Döntőbizottság tapasztalatai.
A Közbeszerzési Döntőbizottság tapasztalatai Dr
Dr. Bánky Tamás Építésfelügyeleti szakmai nap július 5.
Adatszolgáltatás a számlákról
A gyermeki jogok érvényesítése
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
Kérdőív a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzésére Készítette: Dancsné Veres Mária 2/24/2019.
Az állami tulajdonú társaságok számvevőszéki ellenőrzésének tapasztalatai Előadó: dr. Nagy Imre felügyeleti vezető Budapest, szeptember 27.
Készítette: dr. Pollák Kitti,
Országos Tűz- és Katasztrófavédelmi Konferencia
Pappné dr. Fülöp Enikő Nyírbátor Város Jegyzője OEVI vezető
Az „Út a munkához” program évi változásai
Vidékfejlesztési pályázatok megvalósításához útravaló
AZ ÁKR. ÉS AZ ÜGYÉSZI FELHÍVÁS, FELLÉPÉS
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Szabálytalanságkezelés
REGIONÁLIS KÉPZÉS REGIONÁLIS KÉPZÉS.
Előadás másolata:

A döntés közlése kijavítás, kiegészítés Győr Nappali 2016.

A közlés jogi hatása A döntés érvényességi kelléke A közlés napja több határidő kezdete Jogorvoslati határidők Teljesítési határidő Elévülési határidő A fellebbezéssel meg nem támadható döntés közléssel jogerős és végrehajtható lesz Elmaradásának következménye akivel a döntést nem közölték azzal szemben jog, kötelezettség nem keletkezik A jogorvoslati határidő nem kezdődik el

Kivel kell közölni a döntést A határozatot az ügyféllel és azzal, akire nézve az jogot vagy kötelezettséget állapít meg, az ügyben eljárt szakhatósággal és a jogszabályban meghatározott más hatósággal vagy állami szervvel. A végzést akire nézve az rendelkezést tartalmaz, valamint azzal, akinek az jogát vagy jogos érdekét érinti, jogszabályban meghatározott személlyel vagy szervvel. Nem minden végzést kell az ügyféllel közölni – ügyfél – illeték és díj nélkül - másolatot kérhet.

Közlési módok Postai úton Személyesen írásban vagy szóban Elektronikus dokumentum formájában, távközlési eszköz útján Hirdetményi úton Kézbesítési meghatalmazott, ügygondnok útján A hatóság kézbesítője útján

Postai kézbesítés I. A közigazgatási döntéseket hivatalos iratként – könyvelt postai küldeményként - kell feladni és kézbesíteni A postai szolgáltatások ellátásáról szóló 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet tértivevény sikertelen kézbesítés – értesítés ötödik munkanapon ismét megkísérli – értesítés ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni – vissza a feladónak „nem kereste” jelzéssel nem veszi át – azonnal vissza a feladónak

Postai kézbesítés II. Eljárásjogi szempontból a postai úton kézbesített döntést mikor kell közöltnek tekinteni? Ha megtagadja – kézbesítés megkísérlésének napja Nem kereste – kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik nap – ekkor kezdődnek a határidők A hatóság ebben az esetben – az irat megküldésével 10 napon belül értesíti az ügyfelet Ügyfél – kézbesítési vélelem megdöntése Ezek a szabályok alkalmazandók a hivatali kézbesítő általi kézbesítésre is.

Kézbesítési vélelem megdöntése A kérelem alapja polgár a kézbesítés szabálytalan volt önhibáján kívüli okból nem vette át az iratot szervezet A kérelem tartalma - elő kell adni azokat a tényeket, amelyek a szabálytalanságot igazolják, az önhiba hiányát valószínűsítik Határidők: tudomásszerzéstől számított 15 nap – legfeljebb 6 hónap végrehajtási eljárás – a tudomásszerzéstől 15 nap, akkor is ha hat hónap eltelt

Kézbesítés elektronikus úton Ha a hatóság a döntést elektronikus úton közölte, és a címzett személy a döntés átvételét öt napon belül nem igazolja vissza, a hatóság másik írásbeli formában közli vele a döntést. Ilyen esetben a döntés közlésének napja a második közlés napja. Törvény vagy kormányrendelet ettől eltérően állapíthatja meg a döntés elektronikus úton való közlésének szabályait. Közöltnek tekinthető a döntés – ha a kézbesítésre biztonságos kézbesítési (kb)szolgáltató útján kerül sor – 83/2012. (IV. 21) Korm. r. A kb. szolgáltató a nyilatkozat kézhezvételét igazolja vissza, az átvétel napján, A kb. szolgáltató azt igazolja vissza, hogy a nyilatkozat átvételét a címzett megtagadta, az átvétel megtagadásának napján, vagy A kb. szolgáltató azt igazolja vissza, hogy a nyilatkozatot a címzett kétszeri értesítése ellenére nem vette át, a második értesítést követő ötödik munkanapon. A kézbesítési vélelem nem alkalmazható Ha az ügyfél rendelkezése kizárja A szolgáltató nem minősül biztonságos kézbesítési szolgáltatónak

A döntés közlése kézbesítési meghatalmazott útján Kézbesítési meghatalmazott - Az ügyfél az első kapcsolatfelvételkor – a meghatalmazás benyújtásával együtt – köteles megnevezni, ha magyarországi lakcímmel vagy székhellyel nem rendelkezik, képviselőt nem nevezett meg, és elektronikus kapcsolattartásnak nincs helye Feladata az iratok átvétele és ügyfélnek továbbítása – a polgári jog szabályai szerint felel A döntés a kézbesítési megbízottal való közlés után 15 nappal tekinthető az ügyféllel közöltnek

A döntés közlése kézbesítési ügygondnok útján A hatóság rendeli ki Feltételei: Az ügyfél lakcíme ismeretlen - hirdetményi kézbesítésnek lenne helye számára kötelezettséget állapít meg alapvető jogát vonja el, korlátozza Az ügyfél tartózkodási helyének kiderítése, a határozat kézbesítése A határozat akkor tekinthető kézbesítettnek ügygondnok kézbesítette sikertelenségét bejelenti – legkésőbb a kirendeléstől számított 15 napon belül.

Hirdetményi kézbesítés Feltételei: Ügyfél lakcíme, székhelye ismeretlen a postai küldemény a címzett ismeretlen helyre költözött jelzéssel érkezik vissza, a nyilvántartó hatóság megkeresése eredménytelen volt A jogutód nem ismert Képviselő, kézbesítési meghatalmazott nincs a hirdetményi kézbesítésen kívül igénybe vehető egyéb közlési módok alkalmazása elháríthatatlan akadályba ütközik, vagy alkalmazásuk előre eredménytelennek mutatkozik. Sokügyfeles eljárások A hatóság hirdető tábláján – internetes honlapon – önkormányzat hivatalos lapjában A hirdetményi közléshez kapcsolódó határidők számításánál a hirdetménynek a hatóság hirdetőtábláján való kifüggesztését kell alapul venni A közlés napja – a kifüggesztést követő 15. nap

Egyéb módon – távbeszélő, fax Szóbeli közlés Feltételei: ha jogszabály nem zárja ki jelenlévő ügyfél Egyéb módon – távbeszélő, fax életveszéllyel, súlyos kárral fenyegető helyzet Jegyzőkönyv – iratokra feljegyezni – aláíratni Ha az ügyfél kéri 10 napon belül írásban is közölni kell A jogorvoslati határidő a közlés napját követő naptól kezdődik

Közérdekű határozatok nyilvánossága A hatóság köteles közzétenni azokat a jogerős, illetőleg végrehajthatóvá nyilvánított határozatait, amelyeket Közfeladat ellátásával kapcsolatban hozott közérdekű keresetindítással meg lehet támadni, Sok ügyfeles eljárásokban hozott korlátozottan rendelkezésre álló természeti erőforrás elosztásáról, illetve felhasználásáról hozott, olyan ügyben hozott, amelyben az ügyfél számára kizárólagos vagy különleges jogot biztosított, Élet, testi épség,valamint a közbiztonság védelme érdekében hozott vállalkozási tevékenység hatósági ellenőrzésével kapcsolatban hozott,  törvény rendelkezése szerint nyilvánosan közzé kell tenni.

Jogorvoslatnak nincs helye A döntés kijavítása Feltételei: név-, szám- vagy más elírás, illetve számítási hiba ha az nem hat ki az ügy érdemére, az eljárási költség mértékére vagy a költségviselési kötelezettségre Módja: a döntés eredeti példányára és – ha rendelkezésre állnak – kiadmányaira történő feljegyzéssel, a hibás döntés bevonása mellett a döntés kicserélésével vagy  kijavító döntés meghozatalával Jogorvoslatnak nincs helye

A döntés kiegészítése Feltételei: Nincs helye: Módja: A döntésből jogszabály által előírt kötelező tartalmi elem hiányzik, vagy az ügy érdeméhez tartozó kérdésben nem született döntés, a hatóság a döntést kiegészíti. Nincs helye: a döntés jogerőre emelkedésétől számított egy év már eltelt, vagy az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sértene. Módja: kicserélés, vagy a döntés példányaira való feljegyzés Jogorvoslat:amivel az eredeti döntés megtámadható volt