2010-2011 Év végi értekezlet.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
A nevelési tanácsadók szerepe a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos organikus okra vissza nem vezethető rendellenessége.
Advertisements

Félévi értekezlet a Than Károly Gimnázium és Szakközépiskolában
A Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény
3. alprojekt A hátrányos, ill. halmozottan hátrányos helyzetű, a sajátos nevelési igényű illetve tanulási nehézségekkel küzdő tanulók fejlesztésére létrehozandó.
Az együttműködés színterei a segítő pedagógus szemszögéből
Gönczy Pál Általános Iskola
Integrált oktatás az 50 éves Trefort SZKI-ban
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának feladatai a 2011/2012. tanévben Némethné Fülöp Terézia oktatási főosztályvezető
- Statisztikai adatok – Pathways II – Az egész életen át tartó tanulás lehetőségei értelmi fogyatékossággal élő felnőttek számára.
Csillag Ferenc MFPI közoktatási szakértő
Méltányossági elvek a közoktatásban
KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
FÉLÉVI ÉRTEKEZLET 2008 / 2009 Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kápolnásnyék.
Az SNI tanulók státuszhelyzete a jogszabályváltozások tükrében
A sajátos nevelési igényű tanulókkal kapcsolatos változások Dömötör Monika, gyógypedagógiai tanár szeptember 8.
Tájékoztató a 2013/2014. tanévi beiskolázásról. felvételi vizsgákról felvételi vizsgákról A 9. évfolyamra történő beiskolázás esetében a felvételi kérelmekről:
Törvények, feladatok, vizsgálatok, szakvélemények,
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ellátása a jogszabályi előírások alapján Ammerné Nagymihály Emília közoktatási szakértő.
Tájékoztató a 2011/2012-es tanév legfontosabb feladatairól
Dominó Általános Iskola magatartásmódosító programja
SZÜL Ő I ÉRTEKEZLET OKTÓBER 17. GIMNÁZIUMI KÉPZÉS.
A NEVELÉSI TANÁCSADÓ SZAKVÉLEMÉNYE KIRÁLY GABRIELLA KLINIKAI SZAKPSZICHOLÓGUS, GYÓGYPEDAGÓGUS készült az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, és a pedagógiai szakszolgálatok finanszírozása 2008-ban Előadó: Dr. Gergőné Babina Jusztina- igazgatónő Egységes Pedagógiai.
Készítette: Gellénné dr. Nagy Valéria igazgató
1 Mégis, kinek az érdeke? Szakvélemények, tantárgyi felmentések a nevelési tanácsadó, a szakértői bizottság és az iskolák szemszögéből Fehérvári Katalin.
MIÉRT JÓ „KŐRÖSISNEK” LENNI?
TEVÉKENYSÉGÜNK a tanév során. augusztus – szeptember őszi szűrés az óvodákban az 5. életévüket betöltött gyermekek részére logopédiai szűrés csoportos.
Integráló iskolák a közoktatásban
Alsó tagozat és napközi a számok tükrében
Alsó tagozat Demény Gabriella igh
Évvégi beszámoló Felső tagozat Kardos Zsuzsa igh
Pedagógiai munka a Nevelési Tanácsadóban
 Budapesten, a II. kerületben, a Vízivárosban található  140 éves épület  2002-ben teljes felújítás és bővítés.
A tanárképzés szerkezete
Tájékoztató a tanévi beiskolázásról. felvételi vizsgákról A 9. évfolyamra történő beiskolázás esetében a felvételi kérelmekről:  Vagy kizárólag.
Statisztika 2014/2015. félév.
Nevelési terv Helyi tanterv Szakmai program
A tanulmányi munka értékelése (2010/2011.). Jegyek eloszlása a 2010/2011. tanévben.
Félévi értekezlet 2014/2015-ös tanév.
Telefon:72/
A tanév rendje 2015/2016-os tanév.
STATISZTIKAI MUTATÓINK 2014/ LÉTSZÁMOK 1. a1.b1. c2.a2.b2.c2.d3.a3.b3.c3.d4.a4.b4.c5.a5.b5.c6.a6.b7a7.b8.a8.c SZUM
1. 2 A gimnázium tanulmányi átlageredménye 4,27. A legjobb eredményű osztály átlaga: 4,41 A legalacsonyabb átlag: 3,6. Nyolc osztály teljesített a négyes.
Az eredményesség mérése és szakmai ellenőrzés Összeállította: Barcziné Horváth Márta iskolaigazgató, IPR szakértő Kocsis Gáborné IPR szakértő.
Vizsgaszabályzat ismertetése A vizsga ideje  május (csütörtök-péntek)  Azokon a napokon a tanulóknak nincs órarend szerinti tanítás.
Iskolapszichológus protokoll – vitapontok, dilemmák és megoldási javaslatok N. Kollár Katalin és Martonné Tamás Márta február 1.
Önértékelési kézikönyv október 5-i módosítása alapján
1. 2 A gimnázium tanulmányi átlageredménye 4,13. A legjobb eredményű osztály átlaga: 4,62 A legalacsonyabb átlag: 3,53. Hét osztály teljesített a négyes.
Félévi beszámoló Napirend Törvényi változások Törvényi változások Statisztika, tanulmányi helyzet, műszaki beszámoló Statisztika, tanulmányi.
Szülői értekezlet 5.B
A LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉT SZOLGÁLÓ TEVÉKENYSÉGEK
ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
Év Vége.
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
JÁRÁSI SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁG
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Cegléd, június 1. Cegléd, Malom tér 3.
Általános Iskola tanév
Néhány adat a 2016/2017-es tanévről
Tájékoztató A SZAKKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJRÓL
IPR 2009/2010 Ősztől tavaszig IPR.
TANULÓINK SZFP-II programban résztvevő osztályok:
Intézményi szülői munkaközösségi értekezlet
VÁLTOZÁSOK címszavakban.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Szülői választmány 2018.szept. 25.
A gimnázium ÉV VÉGI STATISZTIKÁJA
Gimnáziumi statisztika
Hajnal Gabriella szakmai elnökhelyettes
Pályaválasztási szülői értekezlet
Előadás másolata:

2010-2011 Év végi értekezlet

Lemondok! /Hoffman Rózsa/

Program: Tanévzáró értekezlet Szünet Kiegészítések, kérdések, válaszok. Aktuális események, szervezési feladatok

ADATOK

Tanulólétszám változása az elmúlt tanévhez képest: évvége / jelen állapot Létszám: 296 / 344 Pusztazámor: 46 / 68 Sóskút:250 / 276

Művészetoktatás: 17 fő 16 fő 20 fő 79 fő 80 fő 14 fő 11 fő 35 fő 33 fő   Tantárgy Év eleji adatok Félévi adatok Év végi adatok Sóskút Rajz-grafika 17 fő 16 fő 20 fő Néptánc (2 pedagógus) 79 fő 80 fő Dráma 14 fő 11 fő Kerámia 35 fő 33 fő Citera 10 fő 10 fő Hegedű 13 fő 12 fő Zongora 15 fő Furulya 8 fő 7 fő Szolfézs 6 fő Diósd Furulya-fuvola Furulya-trombita Gitár Zongora (3 pedagógus) 42 fő 19 fő 21 fő 18 fő

Problémás tanulók Sóskút   A közoktatási törvény 3.sz. melléklet 3. pontja értelmében 2 főnek számító tanulók A közoktatási törvény 3.sz. melléklet 3. pontja értelmében 3 főnek számító tanulók Ebből SNI tanulók Alsó tagozat 24 - 1 Felső tagozat 12 6 Összesen 36 7

Pusztazámor   A közoktatási törvény 3.sz. melléklet 3. pontja értelmében 2 főnek számító tanulók A közoktatási törvény 3.sz. melléklet 3. pontja értelmében 3 főnek számító tanulók Ebből SNI tanulók Alsó tagozat 8 - 1 Felső tagozat Összesen

23+7 8 31+8 12 3 15 7 10 19 26 6 9 4 7 ** Egyéb adatok Sóskút   Sóskút Alsó + felső Pusztazámor Alsó Összesen Tanulási nehézséggel küzdő tanulók 23+7 8 31+8 Kontrollvizsgálatra küldött tanulók (Nev.Tan) 12 3 15 (Szakért.Biz) 7 10 Osztályfőnökök véleménye alapján vizsgált tanulók * 19 26 Ebből a Nevelési tanácsadóba küldött tanulók 6 9 A vizsgálatok alapján a következő tanévre 2 főnek számító szakvéleményt kapott 4 7 **

Magatartás

Magatartás 4,31 / 4,28 Igazgató dicséretet kapott:. 179/137 fő Magatartás 4,31 / 4,28 Igazgató dicséretet kapott: 179/137 fő Igazgatói intőt kapott: 10/9fő Osztályfőnöki dicséretet kapott: 424 /369fő Osztályfőnöki intőt kapott: 76/67fő

Mulasztás:. 17250 /19141 Igazolatlan: 62 / 134 Fő: 58,28 / 55,68 Mulasztás: 17250 /19141 Igazolatlan: 62 / 134 Fő: 58,28 / 55,68 Sokat mulasztott: 43 / 61 Nem mulasztott: 8 / 8

Szorgalom

Szorgalom átlag: 4,05 / 4,09

Szorgalom: Kitűnő tanulmányi eredményt ért el: 35 / 67 Pusztazámor: 11 / 23 Sóskút alsó:17 / 33 Sóskút felső:7 / 11

Kitűnő minősítést kapott 80/99 fő 192/227 tantárgyból. A tantárgyi követelményeket nem teljesítette 17/4+2 fő 49/5 tantárgyból. Kitűnő minősítést kapott: A tantárgyi követelményeket nem teljesítette: 1 tantárgyból 31 73 6 3 2 tantárgyból 20 44 5 1 3 tantárgyból 16 29 3 Több tantárgyból 13 39 3 2

Tárgyanként:

Tanulmányi munka

Tantárgyi átlagok:

Tanulmányi átlagok:

Mit tehetünk?

Munkaközösségek