HÁZASSÁGI PEREK február 27. Jogász szak, nappali

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Gazdasági vezetői jogállás Dr. Kőszegfalvi Edit. VEZETŐI FELADAT MUNKAVISZONYBAN 500 millió forintos bevétel, finanszírozási szerződéssel rendelkező eü.
Advertisements

A HELYI ÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRENDELETEK SZABÁLYOZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI.
A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre, illetékessége és eljárása a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű-, távhő- és hulladékgazdálkodási közszolgáltatás.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A kollektív munkajogi szabályozás az új munka törvénykönyvében.
A Végrehajtó Ügynökség, a pályáztatást támogató elektronikus rendszerek, valamint az elszámolhatóság főbb kérdéseinek bemutatása Németh Veronika – NFFKÜ.
1 A diasor hatályosítását végezte: dr. Szalai András, július.
Adatkezelés és adatvédelem a polgári peres eljárásban.
A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény módosításáról szóló évi LV. törvény A békéltető testületeket érintő változások Dr. Szomori Béla.
Csődeljárás 1. Megindítási szakasz 33/2009. (VIII.26.) IMR r. kizárt 7. § (2) bekezdés korlátozott 7. § (3) bekezdés Azonnali ideiglenes fizetési haladék.
NKE. Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések.
A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE május 26.. A KÖZBESZERZÉS JÖVŐJE Tisztességes verseny a közbeszerzésben.
1 Az önértékelés mint projekt 6. előadás 1 2 Az előadás tartalmi elemei  A projekt fogalma  A projektek elemei  A projekt szervezete  Projektfázisok.
Bűnüldözési és nyomozóhatósági jogkör. Előadás vázlata Jogi szabályozás NAV hatáskörébe tartozó bűncselekmények NAV nyomozóhatóságai Felderítés, nyomozás.
A TANULÓSZERZŐDÉS, MINT A DUÁLIS KÉPZÉS MOTORJA InnoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat Szeptember 8. Soproni kereskedelmi.
EU pályázati programok A szervezet / változások 1.A pályázók adminisztrációs terheinek csökkentése a projektfejlesztési, pályázati szakaszban.
Kereskedelmi jog V. Előadás Egyes társasági formák A korlátolt felelősségű társaság.
Gazdasági jog IV. Előadás Egyes társasági formák Közkeresleti társaság, betéti társaság.
Gazdasági jog III. Előadás Általános szabályok A Gt. általános része.
dr. Feffer Zsuzsanna EMMI Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztály
Joghatóság, hatáskör, illetékesség
A közigazgatási hatósági eljárás szabályai
Pénztárgépek beszerzésének támogatása 2016
Készítette: dr. Pollák Kitti,
A szerkezetátalakítási programban bekövetkezett változások
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Határozatok elismerése és végrehajtása az Európai Unióban
Törvényes öröklés és végrendelet
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
Vagyonadók, „valódi” illetékek, díjak
Az ellátottjogi képviselő feladata az
Egyes személyiségi jogok érvényesítése iránti perek [új Pp. XXXVIII
Összeállította: Horváth Józsefné
Bevezetés a polgári eljárásjogba
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
Jogi alapismeretek 2013.
Iratbetekintés, másolat készítés május 14-15
A közigazgatási perek II.
Kompetenciák fogalma Joghatóság (nemzetközi értelemben vett hatáskör) ügyek megosztása a különböző államok hatóságai között hatáskör ügyek megosztása a.
Öröklési szerződés és Köteles rész
A kollektív szerződés Dr. Fodor T. Gábor Ügyvéd
A polgári per szakaszai
Joghatóság.
Keresetindítástól a perindításig 1. / keresetlevél benyújtása 2
A polgári eljárás fogalma
A peres felek és más perbeli személyek pertársaság beavatkozás ügyész
Határozatok Fajtái Ítélet per érdemében ítélet teljességének elve
Semmisség Nappali tagozat Győr 2016.
Közigazgatási jog, közigazgatási szervezetrendszer I.
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
Polgári ügyekben eljáró bíróságok
A PP. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEINEK VÁLTOZÁSA
A FIZETÉSI MEGHAGYÁSOS ELJÁRÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ PEREK SZABÁLYAI
A KÖZIGAZGATÁSI PERRENDTARTÁSRÓL SZÓLÓ ÉVI I
Nemeskocs Község Önkormányzatának Településkép-védelmi Rendelete
Jegyzői Értekezlet A településkép védelméről szóló évi LXXIV. Törvény végrehajtásának aktuális Önkormányzati feladatai Lukáts István.
Munkaügyi hatósági feladatok 2018.
Dr. Puskás Sándor Közbeszerzési Döntőbizottság elnök
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A Döntőbizottság tapasztalatai.
A Közbeszerzési Döntőbizottság tapasztalatai Dr
Az Ákr. jogorvoslati rendszere
Kérdőív a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzésére Készítette: Dancsné Veres Mária 2/24/2019.
Scool-Túra Kft Miskolc Széchenyi út 36.
Készítette: dr. Pollák Kitti,
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület – TÁMOP 5.6.1/C projekt
KÜLFÖLDI ELEM ESETÉN ALKALMAZANDÓ KÜLÖNLEGES RENDELKEZÉSEK
AZ ÁKR. ÉS AZ ÜGYÉSZI FELHÍVÁS, FELLÉPÉS
Szabálytalanságkezelés
REGIONÁLIS KÉPZÉS REGIONÁLIS KÉPZÉS.
Előadás másolata:

HÁZASSÁGI PEREK 2017. február 27. Jogász szak, nappali Dr. Zákány Judit PhD óraadó

Kiindulópont 1. – a Pp. rendszere I. rész: Általános rendelkezések II. rész: Elsőfokú eljárás III. rész: Perorvoslatok IV. rész: Különleges eljárások V. rész: Kiemelt jelentőségű perek VI. rész: Kisértékű perek VII. rész: Elektronikus kommunikáció a polgári perben VIII. rész: Vegyes rendelkezések

Kiindulópont 2. - a különleges perek rendszere 1. A Pp.-ben szabályozott különleges perek: Házassági perek Apasági és a származás megállapítása iránti egyéb perek A szülői felügyelettel kapcsolatos perek Gondnokság alá helyezéssel kapcsolatos perek A közigazgatási perek A bíróság fizetési meghagyásos eljárással összefüggő feladatai A sajtó-helyreigazítási eljárás A munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó perek Az alkotmányjogi panasz esetén követendő eljárás Végrehajtási perek --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 2. Egyéb jogszabályban megjelenő különleges perszabályok pl.: Gazdasági társaságokkal kapcsolatos perek Társadalmi szervezetekkel kapcsolatos perek Iparjogvédelmi perek

Kiindulópont 3. – a személyállapoti perek rendszere A személyi állapot/státus fogalma 1. A különleges perek körében szabályozott személyállapoti perek: Házassági perek Apasági és a származás megállapítása iránti egyéb perek A szülői felügyelettel kapcsolatos perek Gondnokság alá helyezéssel kapcsolatos perek Új Pp. : kiegészül az örökbefogadás felbontásával kapcsolatos perrel ---------------------------------------------------------------- 2. Személyállapoti perek, melyekre az általános perszabályok vonatkoznak pl.: Volt házastárs névviseléstől való eltiltása iránti per Gyermekelhelyezés és annak megváltoztatása

A házassági perek típusai -- érvénytelenítési per -- házasság érvényességének megállapítása iránti per -- házasság létezésének megállapítása iránti per -- házasság nem létezésének megállapítása iránti per -- házassági bontóper

A házasság létezésének/ nem létezésének megállapítása iránti per A házasság létezésének megállapítása iránti perek célja A házasság nem létezésének megállapítása iránti perek célja 3. Anyagi jogi háttér: a házasság létrejöttéhez szükséges alaki kellékek (Ptk. 4:5.§ (1) bekezdés)

A házasság érvénytelenítése/ érvényességének megállapítása iránti perek 1. A házasság érvénytelenítése iránti per célja 2. Az házasság érvényességének megállapítása iránti per célja 3. Anyagi jogi háttér: A házasság érvénytelenségét eredményezheti (Ptk. 4:9. §- 4:13. §) Házassági akadály fennállása

A házassági bontóper A házassági bontóper célja Anyagi jogi háttér: Tényállásos bontóper Ptk. 4:21. § (1) bekezdés Megegyezésen alapuló bontás Ptk. 4:21. § (2) bekezdés

A Pp. fogalomhasználata érvénytelenítési per házasság érvényességének megállapítása iránti per házasság létezésének megállapítása iránti per házasság nem létezésének megállapítása iránti per házassági bontóper  házassági bontóper 1. HÁZASSÁGI PER 2. ÉRVÉNYTELENÍTÉSI PER 3. BONTÓPER

A házassági perek különleges eljárási szabályai 1 A házassági perek különleges eljárási szabályai 1. Joghatóság, illetékesség speciális szabályai Joghatóság házassági perekben: fő szabályként kizárólagos (kiv.?) Az illetékességgel kapcsolatos speciális szabályok Vagylagos illetékességi ok Kisegítő illetékességi szabály Kizárólagos illetékességi ok (Új Pp.-ben bővül)

Felek az ér- vénytelenítési perben:   A házassági perek különleges eljárási szabályai 2. A perben részt vevő felekkel kapcsolatos speciális szabályok Felek az ér- vénytelenítési perben:   Érvénytelenségi ok Felperes Alperes Korábbi házasság Házastárs Másik házastárs Ügyész, érdekelt Mindkét házastárs Rokoni kapcsolat Cselekvőképtelen állapot Csak érintett házastárs Teljesen korlátozó gondnokság Gondnokság fennállása alatt Gondnokság megszűnése után Élet- kor Kiskorúság alatt Nagykorúság elérésétől

Perbeli cselekvőképesség Pertársaság Beavatkozás A házassági perek különleges eljárási szabályai 3. A perben részt vevő felekkel kapcsolatos speciális szabályok Felek a bontóperben Perbeli cselekvőképesség Pertársaság Beavatkozás

A házassági perek különleges eljárási szabályai 4 A házassági perek különleges eljárási szabályai 4. A keresetindítás speciális szabályai Érvénytelenségi ok Keresetindítási határidő Korábbi házasság nincs Rokoni kapcsolat Cselekvőképtelen állapot Cselekvőképesség visszanyerésétől 6 hónap Teljesen korlátozó gondnokság Gondnokság fennállása alatt Nincs Gondnokság megszűnése után Gondnokság megszűnésétől 6 hónap Élet- kor Kiskorúság alatt Nagykorúság elérésétől 6 hónap Nagykorúság elérésétől A keresetindítás határideje: 1. Érvénytelenítési per   táblázatban 2. Bontóper A keresetlevél tartalma A tárgyi keresethalmazat korlátozottsága (A keresettípusok változása az új Pp.-ben) Intézkedések a keresetlevél alapján

A nyilvánosság kizárásának szabályai A házassági perek különleges eljárási szabályai 5. A tárgyalással kapcsolatos speciális szabályok A nyilvánosság kizárásának szabályai A felek személyes meghallgatása (Kiv.!!) A tárgyalás elmulasztása Igazolási kérelem specialitása Ideiglenes intézkedés Szünetelés speciális szabályai (Új Pp.-s is)

A házassági bontóper tárgyalásának speciális szabályai A felek személyes meghallgatása az 1. tárgyaláson és a békítés megkísérlése (Kivételek!) Ha eredményes Ha eredménytelen Ezen esetekben nincs kötelező békítés, már az első alkalommal érdemi tárgyalás. permegszüntetés. tárgyalás elhalasztása. Ha 3 hónapon belül nem kérik az eljárás folytatását Ha kérik a folytatást 3 hónapon belül permegszüntetés. folytatólagos tárgyalás kitűzése a kérelem beérkezését követő 30 nap elteltével. A békítés az eljárás bármely szakaszában megkísérelhető, eredményessége esetén permegszüntetés.

A házassági bontóper tárgyalásának speciális szabályai az Új Pp.-ben A felek személyes meghallgatása a perfelvételi tárgyaláson és a békítés megkísérlése (Kivételek!) Ha eredményes Ha eredménytelen Ezen esetekben nincs kötelező békítés, már az első alkalommal érdemi tárgyalás. eljárás megszüntetése. perfelvétel lezárása, és az érdemi tárgyalás kitűzése. Fő szabályként nincs helye az érdemi tárgyalás azonnali megkezdésének. A békítés az eljárás bármely szakaszában megkísérelhető, eredményessége esetén eljárás megszüntetése

Bizonyítás hivatalból A tanúvallomás megtagadásának specialitása A házassági perek különleges eljárási szabályai 5. A bizonyítással kapcsolatos speciális szabályok Bizonyítás hivatalból A tanúvallomás megtagadásának specialitása

A jogerőre emelkedés eltérő időpontja A házassági perek különleges eljárási szabályai 6. A bíróság döntése, perorvoslatok A kérelemhez kötöttség áttörése, hivatalból történő döntés meghatározott kérdésekben Az ítélettel kapcsolatos szabályok (Új Pp.: az ítéletben meg kell állapítani a házassági életközösség időtartamát) Perköltség viselés A jogerőre emelkedés eltérő időpontja Perújítás, felülvizsgálat lehetősége, korlátja

Házassági vagyonjogi per Nem minősül házassági pernek! Mi tartozik ebbe a körbe? Összekapcsolása házassági perekkel: Új Pp.-ben már nem kapcsolható össze!

Köszönöm a figyelmet! zakany.judit@gmail.com