Az alapító okirat: (latinul: memorandum) egy jogi aktus írásba foglalása, mely például egy intézmény létrehozására irányul. Célja, hogy egységes szerkezetben,

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Gazdasági vezetői jogállás Dr. Kőszegfalvi Edit. VEZETŐI FELADAT MUNKAVISZONYBAN 500 millió forintos bevétel, finanszírozási szerződéssel rendelkező eü.
Advertisements

– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Ráczné Dr. Rózsa Katalin projektvezető A DASZK fő feladatai TÁMOP /2-2F
1 (törvényi, rendeleti szabályozás) Molnárné Ditzendy Judit főigazgató helyettes.
VÁLTOZÁSOK A SZAKKÉPZÉSBEN április 04. dr. Harangozó Ildikó Fejér Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti.
Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
A képzett szakemberekért SZMBK KERETRENDSZER 2.1. előadás.
A családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokat érintő változások A család és gyermekjóléti szolgáltatás.
Az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet FODOR GÁBOR október 10. ÉRTÉK ÉS MIN Ő SÉG AZ OKTATÁSBAN.
KÖZHASZNÚSÁG MEGTARTÁSA, - MEGSZERZÉSE Molnár Elvira Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum 2014.
Aktualitások és változások a pedagógiai szakszolgálati feladatellátásban 2016 őszén 1.
Off-label alkalmazás a mentésben Dr. Temesvári Péter orvos igazgató Országos Mentőszolgálat.
A 2016/2017. tanév rendje Kecskemét, augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH.
1 A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK JOGSZABÁLYI KÖRNYZETE, ÚJ FOGALMAI Laczkovich Jánosné Budapest, május 17.
Komárom – Esztergom Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Hiányszakmák.
A FELNŐTTKÉPZÉSI A FELNŐTTKÉPZÉSI INTÉZMÉNYEK HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Felnőttképzők Szövetsége Borsi Árpád Budapest, december 10.
RFKB- MFKB* SZAKKÉPZÉSI FÓRUM Nagykanizsa, szeptember 26.
A kamara szerepvállalása a felnőttképzésben évi LXXVII. tv. főbb rendelkezései Tv. hatálya elsődlegesen az állam által elismert vizsgával záruló,
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET 2007 Menner Ákos. A minőségfejlesztés intézményi ritmusa Önértékelés 2006 Önértékelésből származó fejlesztési célkitűzések.
Összefüggő, egyéni gyakorlat. Bologna rendszerű mestertanárképzés.
TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Roadshow Bőcs, január 20.
1 Helyi szintű egyeztetés a köznevelés terén KEF országos konferencia Budapest, március 06. Simonyi István Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI.
A TANULÓSZERZŐDÉS, MINT A DUÁLIS KÉPZÉS MOTORJA InnoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat Szeptember 8. Soproni kereskedelmi.
Az állami köznevelési közfeladat-ellátás
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
Beiskolázás a 2016/2017. tanévre az érettségi utáni képzésekben
Középfokú felvételi eljárás a 2016/2017. tanévben
GAZDASÁGI FÓRUM SZENTGOTTHÁRD
A lemorzsolódás jogszabályi környezete és a lemorzsolódás megelőzését szolgáló jelző- és támogató rendszer Benczúr Katalin főosztályvezető-helyettes Pedagógiai-szakmai.
A szerkezetátalakítási programban bekövetkezett változások
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Szaktanácsadás 2015/2016 Készítette: Szabó Klára.
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Gyűjtőköri szabályzat
Összeállította: Horváth Józsefné
Dr. Kovács László Főtitkár
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
ŐRSÉGI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
Működését meghatározó törvények,rendeletek
Szupergyors Internet Program (SZIP) Jogi akadálymentesítés megvalósítása: Jogalkotással is támogatjuk a fejlesztéseket dr. Pócza András főosztályvezető.
ÚJ UTAKON A SZAKKÉPZÉS Társy József
Az iskolai könyvtár szolgáltatás típusai
Tóth Gábor Heves Megyei Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztály
AZ AUTÓBUSSZAL VÉGZETT MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS ELINDÍTÁSA, HÁROM HÓNAPOS TAPASZTALATA DEBRECENBEN Budapest, Millenáris,
A közigazgatás személyi állománya
A Klebelsberg Központ legfontosabb feladatai és fejlesztései
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 6.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
1993-as közoktatási törvény
Munkavégzésre irányuló jogviszonyok
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
középfokú felvételi eljárás
Jegyzői Értekezlet A településkép védelméről szóló évi LXXIV. Törvény végrehajtásának aktuális Önkormányzati feladatai Lukáts István.
Zanáné Haleczky Katalin október 09.
Törzskönyvi változás-bejelentésekkel kapcsolatos önkormányzati feladatok
ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ évi évközi változások
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A Döntőbizottság tapasztalatai.
Középfokú felvételi eljárás a 2017/2018. tanévben
Országos szakképzési tanévnyitó igazgatói értekezlet 2010/2011. tanév
Dr. Bánky Tamás Építésfelügyeleti szakmai nap július 5.
A többcélú kistérségi társulások közoktatási feladatellátásának elmúlt 6 éve november 30.
A BTMN és SNI tanulókról (jogszabály-változások, vezetői feladatok)
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
Érettségi tájékoztató 2019
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
Értékeink mentén TOP Pályázat benyújtása.
[Év beszúrása]. évi iskolaév Intézmény Tanár Osztály
[Év beszúrása]. évi iskolaév Intézmény Tanár Osztály
A részekre bontás tilalma és annak gyakorlati alkalmazása
Előadás másolata:

Az alapító okirat: (latinul: memorandum) egy jogi aktus írásba foglalása, mely például egy intézmény létrehozására irányul. Célja, hogy egységes szerkezetben, jogi nyelven, de közérthetően közölje létrehozója különböző adatait és célkitűzéseit.

Vonatkozó jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény ( továbbiakban Nkt. ) A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet ( továbbiakban Műk. r. )

A nemzeti köznevelésről szóló évi törvény 21. § (3) A köznevelési intézmény alapító okirata, szakmai alapdokumentuma tartalmazza a) az alapító és a fenntartó, a működtető nevét és székhelyét, b) az intézmény - külön jogszabályban meghatározott - hivatalos nevét, c) az intézmény típusát, d) az intézmény feladatellátási helyét, da) székhelyét, db) tagintézményét, dc) telephelyét, e) alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezését, f) nevelési, oktatási feladatot ellátó feladatellátási helyenként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszámot, g) iskolatípusonként az évfolyamok számát, h) alapfokú művészetoktatás esetén a művészeti ágak, azon belül a tanszakok megnevezését, i) szakképzés esetén a szakmacsoportokat és az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakképesítés megnevezését és azonosító számát, szakgimnázium esetén az ágazatokat, j) a feladatellátást szolgáló vagyont, továbbá a vagyon feletti rendelkezés vagy a vagyon használati jogát, k) az önálló költségvetéssel rendelkező intézmény esetében a gazdálkodással összefüggő jogosítványokat.

Mi kell tehát? (ki, mit, hol, miért, hogyan, miből?) 1.az alapító neve, székhelye 2.a fenntartó neve, székhelye 3.az intézmény hivatalos neve (Műk. r §)hivatalos 4.az intézmény típusa (Nkt. 7. és 20. §)típusa 5.az intézmény feladatellátási helyei: az intézmény székhelye az intézmény tagintézménye(i) az intézmény telephelyei(i) 6. az intézmény alapfeladatának jogszabály szerinti megnevezése (Nkt. 4.§ 1.)alapfeladatának

7.feladatellátási helyenként, művészeti áganként felvehető maximális gyermek-, tanulólétszám 8.iskolatípusonként az évfolyamok száma (Műk. r. 2. § és 193. §)évfolyamok 9.a művészeti ágak, tanszakok megnevezését, 10.szakgimnázium esetén ágazatok is 11.a szakképesítés megnevezése és OKJ azonosító száma, szakmacsoportja feladatellátási helyenként és munkarendenként 12.a feladatellátást szolgáló vagyon (mellékletet csatolni) a) vagyon feletti rendelkezés vagy a vagyon használati joga 13.a gazdálkodással összefüggő jogosítványok Fenntartói határozat száma, keltezés, hatály, aláírás, pecsét