Prolegomena
Hatalom, mint eredményességet befolyásoló tényező 1.A vezetéshez hatalomra van szükség /adottság?/. 2.A hatalom emberek közötti viszony, ami lehetővé teszi, hogy az alárendelt elfogadja a felettes döntését 3.Semmilyen hatalom nem lehet eredményes a vezetettek beleegyezése, vagy azok engedelmessége nélkül. 4.A hatalmat a vezetőnek el kell fogadtatnia a beosztottakkal. A hatalom elfogadásának három legfontosabb forrása, hogy az alárendelt bízik a felettesében, az alárendelt megszokta, az adott felettes hatalmát legálisnak ismerje el, az alárendelt fél attól, hogy ellenkezése kellemetlen következményekkel járhat (kényszer).
“Amit korábban istenért tettünk, azt ma a pénzért tesszük; vagyis azért ami hatalom és jó lelkiismeret érzésével ajándékoz meg bennünket.” /Nietzsche/ Az egyes ember önmagában vett cél, nem használható fel eszközként más célok érdekében. /Immanuel Kant/ Az embert legmélyebben nem a hatalom és nem is az élvezetvágy hatja át, hanem az élet értelme utáni sóvárgás. Az emberi személy ennek alapján törekszik arra, hogy mindennek megtalálja és beteljesítse az értelmét. /Viktor Emil Frankl/
Jézus alapvetően három téren kívánt a szokásostól eltérő magatartást a tanítványoktól, amelyek tagadhatatlanul olyan kapcsolódási formát rajzoltak meg a korabeli társadalmi struktúrákhoz, melyek joggal tűntek paradoxonnak és éppen ezért egy magasabb értékrend felé mutatónak: az ellenség szeretete (Mt 5,47), a hatalmaskodásról való lemondás (Mk 10,42-44) és a belső szabadság az anyagiakkal kapcsolatban (Mt 6,32k). Ám e viszonyulási formák megvalósítása elsősorban nem a szokványos értelemben vett morális feladatként, tehát a harmonikus együttélés irányában tett lépésként jelentkezett a tanítványok életében, hanem Isten országának velük való egyidejűségének felismerésével.
Steven Lukes találóan fejti ki a hatalom eltérő magyarázatainak közös alapgondolatát Egy vagy több cselekvő személy A hatalma egy cél C elérése érdekében akkor manifesztálódik, ha A a célt C egy vagy több cselekvő személy beleegyezése által eléri B. Ez a magyarázat a nyugati tradíció szerint kétféleképpen értelmezhető:
Az első szimmetrikusan jár el, hiszen abból indul ki, hogy A-nak és B-nek a célja közös. Ekkor a hatalom kooperáción és konszenzuson alapul. A másik magyarázat szerint a hatalomnak létezik aszimmetrikus módja, amikor B beleegyezése kikényszerített. Ekkor viszont a hatalom hierarchián és uralkodáson nyugszik, ill. ezen eszközök által valósul meg A célja. A hatalom forrásaként pedig azok az értékek szolgálnak, amelyekben vagy az egyház, vagy az állam (mint a társadalom elosztó médiuma), vagy mindkettő részesíti/részesítheti az egyént, ill. egyének csoportját.
Michel Foucault: „pasztorális hatalom” Foucault, Michel: Szexualitás és hatalom. In. Uő. Nyelv a végtelenhez. Latin Betűk, Debrecen, Michel Foucault (Poitiers, október 15. – Párizs, június 25.) francia történész, filozófus; a Collège de France tagja; a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója a bölcsészet- és társadalomtudományok területén.
Foucault véleménye szerint is a hatalom analízise állandónak tűnik: legitimitás és konszenzus, vagy kényszer és erőszak. A pásztor nem egy adott terület felett uralkodik, hanem egyének sokasága felett, a nyáj felett kell uralkodnia. Hatalma ezért nem a hódításban, zsákmányokban nyilvánul meg, ezzel szemben elsődleges feladata, hogy másokkal jót tegyen: „zöldellő rétekre vezessen” Morális elkötelezettségének sajátossága, hogy önmagát fel kell áldoznia a nyáj érdekében. Hagyományos hatalomfelfogás szerint ez a mechanizmus éppen fordított: aki jó polgár akar lenni, az elöljáró parancsára fel kell áldoznia magát
A pásztor, aki kényszeríthet, a „felügyelő” pozíciójába kerül A pasztorális hatalommal fémjelzett társadalomban a hétköznapi élet heurisztikus, mert mindenki a saját üdvét keresi. A keresztény társadalmakban senki sem mondta: „Én nem akarok üdvözülni”. A pásztor hatalma – Foucault elméletében - éppen ebben áll, hogy kényszerítheti az embert az üdvözülésre: üdvözülni kötelező. Mindenki a maga üdvösségét keresi, de csak akkor érheti el, ha a másik tekintélyét elfogadja.
Kinek kell engedelmeskedni? A pásztornak. Az ő akaratában Isten akaratát láthatja meg az egyén. Igaz, a keresztény pásztor tanítómester is: igazságot, írást, morált, Isten és az egyház belső parancsolatait tanítja. A keresztény pasztorátus gyakorlásához elengedhetetlen az egyén belső életének ismerete: töredelmes és állandó gyónások, hiszen a pásztor majd megtisztítja az egyén lelkiismeretét. A pásztor tevékenységének így egyik alapvető támasza az igazság reprezentációja, de akár a belső és szubjektív „igazság kitermelése”.
Az aszketizmus – lásd Jézus három radikális elvárása a tanítványoktól - és a civil társadalom között létrejött tehát egy mérsékeltnek mondható morál, ám úgy, hogy a hatalom elsősorban a tiltás mechanizmusai által fejeződik ki. Ne kívánd! A felügyelő pozíciójába került pásztor, akinek engedelmeskedni tartozik a nyáj, már nem a szimmetrikus hatalomgyakorlás képviselője, hanem a hierarchián és az uralkodáson alapuló aszimmetrikusé. Nem életét adja – adott esetben lemond saját érdekeiről -, hanem az általa megkövetelt életfolytatás elfogadásának és tiszteletben tartásának követelményével uralmat gyakorol egyének sokasága felett. (Az aszkéta saját gyengeségei, kísértései és teste felett állandó felügyeletet tart.)
„A keresztény ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek. A keresztény ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenkinek.” Prolepszis Provolúció Transzparencia Eszkhatopraxis
Kötelező irodalom Prőhle Károly: A hit világa Reuss András: Dogmatika. Budapest, George A. Lindbeck: A dogma természete. Budapest, Hilberath,B. J. et. al.: A dogmatika kézikönyve. A. Prolegomena. Vigilia Kiadó, Budapest o. Paul Tillich: Rendszeres teológia. Osiris: Budapest o. Pannenberg, Wolfhart: Rendszeres teológia I. Osiris Kiadó, Budapest o. Zárthelyi dolgozat: december 7.