Szeged, 2014. december 09. Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők számára szervezett képzések tapasztalatairól.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek
Advertisements

Szent Koronát Szolgálók Szövetsége Szent Korona alapú jogrendszer „Állami jelképekről és ünnepekről” szóló, 3. főtörvény Szent Korona alapú jogrendszer.
A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása
Gyermekvédelmi igazgatás – gyámügyi ismeretek
26. § (1) A Hivatal a köznevelési intézmény és fenntartója ellenőrzésére jogosult szervek számára a KIR honlapján zárt rendszert biztosít annak érdekében,
Az Alaptörvény és a közpénzügyek az önkormányzatok szemszögéből
ÖNKORMÁNYZATI IGAZGATÁS
Közigazgatási alapismeretek
A munkavállalók munkavédelmi érdekképviseleti lehetőségei
375/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a kisebbségi önkormányzatoknak a központi költségvetésből nyújtott feladatarányos támogatások feltételrendszeréről.
A törvényességi felügyelettel összefüggő írásbeli kapcsolattartás
Belügyminisztérium Belügyminisztérium dr. Bitay Márton Önkormányzati Stratégiai Főosztályvezető Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX.
Az évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A helyi népszavazás és helyi népi kezdeményezés április 6. Előadó: Dr. Csonka Ernő Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Helyettes Államtitkár,
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A POLGÁRMESTEREK ÉS ALPOLGÁRMESTEREK JOGÁLLÁSA
A 259/2002. (XII.18.) Korm. rendelet január 1-től hatályos módosítása
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
ÖNKORMÁNYZATI SZAKMAI NAP
Gulyás László tű. hadnagy kiemelt főelőadó Tatabánya, november 6. Iparbiztonsági feladatok a nem rendszeres hulladékszállítással kapcsolatosan (az.
főosztályvezető-helyettes
JEGYZŐI ÉRTEKEZLET Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Takács Zsófia október 17.
Polgári védelmi feladatok a nem rendszeres hulladékszállítás során
Főigazgatói értekezlet A KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVVEL KAPCSOLATOS KIRENDELTSÉGI FELADATOK AZ ÁLLÁSKERESÉSI MEGÁLLAPODÁS LEGFONTOSABB VÁLTOZÁSAI november.
Ajánlás a felkészítések (gyakorlás, munkaműhely) tartalmára és módszerére A gyakorlat bemutatása A gyakorlat célja az etilén termékvezetékek sérülése következtében.
A szakképzési jogcím rendelet (139/2008. (X. 22.) FVM r.) módosítása (2010. okt. 1.) Készítette: Wayda Imre vez. főtanácsos vez. főtanácsos Földművelésügyi.
Az önkormányzati szabályozás : jelen és jövő – a hatályos Ötv. és az új Ötv. tervezetének összehasonlítása Dr. Gyergyák Ferenc Konferencia az új önkormányzati.
A helyi önkormányzatok az Alaptörvényben
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult feladatrendszere Térségi Vállalkozói Fórumok január Szolnok, Jászberény, Kisújszállás.
J OGSZABÁLY VÁLTOZÁSOK G YVT. ÉS A C SALÁDTÁMOGATÁSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAI HATÁLYOS :  Családi pótlék – nevelési – iskoláztatási támogatás.
A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások január 1- jétől hatályos képesítési feltételeinek változásai Szakmai Nap – január.
Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztálya
2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Hatályos: január 1-től.
Korona Üzleti és Szolgáltató Központ Makó, Széchenyi tér
Jegyzői értekezlet szeptember 24. Dr Penczné dr Zoltán Zsuzsanna
Az új képviselő-testület megalakulását követő feladatok szeptember 17.
Helyhatósági és nemzetiségi választások október 12. FELKÉSZÜLÉS A POLGÁRMESTEREK, HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK.
KÖZHASZNÚ SZERVEZETEK. irányadó jogszabályok: az egyesületi jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról.
Foglalkoztatási Információs Pontok
A nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletének tapasztalatai Dr. Katona Károly törvényességi felügyeleti osztályvezető.
A nyugdíjazás lehetőségei és aktuális kérdései
Könyvtári fejlesztési koncepció a községekben, megvalósítási lehetőségek Dr. Kenyéri Katalin NKÖM Könyvtári Főosztálya 2005.
Álláskeresőként történő nyilvántartás
Az önkormányzati igazgatás
Az Állami Számvevőszék önkormányzati ellenőrzési tapasztalatai Előadó: Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
Aktualitások: Konszolidáció és Gazdasági Bizottságok
A magyar önkormányzati rendszer bemutatása OSLO április 22
A BEJELENTŐ-VÉDELEM HELYE ÉS SZEREPE AZ OMBUDSMANI TEVÉKENYSÉGBEN
2014 BelügyminisztériumMiniszterelnökség. A helyi önkormányzás alapja:  a közhatalom forrása a nép;  a közhatalom gyakorlásának letéteményesei a helyi.
A többcélú kistérségi társulás finanszírozási gyakorlata Debrecen, Megyeháza-Árpád terem.
A helyi önkormányzatok II.. Tartalom 1.A képviselő-testület. 2.A képviselő-testület bizottságai. 3.Településrészi önkormányzat. 4.Tisztségviselők. 5.Polgármesteri.
Hulladékgazdálkodás önkormányzati feladatai december 6. Szeged Csongrád Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Dr. Balogh Zoltánné.
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
Adóügyi aktualitások (Új jegyzői adatszolgáltatások, egészségügyi szolgáltatási járulék) Lukács György igazgató NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága.
Állam és az önkormányzatok feladatmegosztása, tervezett változások Gödöllő, június 24.
Dr. Polner Eörs Főigazgató Járási Hivatalok létrehozására kötendő megállapodások, ingatlanok helyzete.
MUNKAÜGYI FELÜGYELŐSÉGI NYÍLT NAP ÁPRILIS 03.
Önkormányzat és állam.
A polgármesterség változásai Veresegyház október 15. Dr
Pécs, március 6. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
A magyarországi nemzetiségek és támogatásuk rendszere
E-ügyintézés az adózásban 2006.
Pécs, december 5. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
a Mágocsi Közös Önkormányzati Hivatal
Pécs, szeptember 25. Jegyzői értekezlet Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály.
Közbeszerzési Döntőbizottság
Tájékoztatás jogszabály változásokról
A helyi önkormányzatok feladatrendszere és költségvetése
Előadás másolata:

Szeged, december 09. Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők számára szervezett képzések tapasztalatairól

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 32. § (2) bekezdés j) pontja alapján az önkormányzati képviselő eskütételét követően három hónapon belül köteles részt venni a kormányhivatalok által szervezett képzésen. Jogszabályi háttér

Képzés célja Az újonnan megválasztott önkormányzati képviselők ismeretekkel rendelkezzenek az önkormányzati törvény legfontosabb előírásairól, a jogszabályi környezetről.

Képzésbe bevont kör Helyi önkormányzati képviselők – kötelező A polgármestereket, illetve a nem képviselő bizottsági tagokat is szívesen láttuk. Összesen 405 képviselő részére volt kötelező. 17 polgármester részt vett (Nagytőke, Derekegyház, Pusztaszer, Csengele, Bordány, Zsombó, Öttömös, Dóc, Domaszék, Ferencszállás, Tiszasziget, Székkutas, Mártély, Mindszent, Apátfalva, Óföldeák, Pitvaros).

Képzés megvalósítása 1 napos képzés keretében. A járásszékhely városokban. Lehetőséget biztosítva, hogy a képviselők bármelyik helyszínen csatlakozhattak a képzéshez.

Időpontok és a helyszínek Klebelsberg Művelődési Központ (Kistelek, Petőfi u. 7-9.) Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatal (Mórahalom, Szentháromság tér 1.) Művelődési Központ Konferenciaterem (Csongrád, Szentháromság tér 8.) Szentes Város Polgármesteri Hivatal Díszterme (Szentes, Kossuth tér 6.) Csongrád Megyei Kormányhivatal Nagyterme (Szeged, Rákóczi tér 1.) Polgármesteri Hivatal (Makó, Széchenyi tér 22.) Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatal Díszterme (Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.)

Képzés tananyaga I. modul – A helyi önkormányzatok szerepe a magyar államszerkezetben II. modul – A képviselő-testület, bizottság szerepe, működése III. modul – A helyi önkormányzat tisztségviselői IV. modul – A képviselő-testület hivatala és társulása V. modul – A helyi önkormányzati képviselő szerepe, jogai és kötelezettségei VI. modul – A helyi önkormányzatok feladatai és gazdálkodása VII. modul – Törvényességi felügyelet

Gyakori kérdések (1) 1.Főállású polgármesteri tisztséggel összeférhetetlen-e a szülői munkaközösség vezetése? (Kistelek) 2.Polgármester újratárgyaltatja a javaslatot, a megismételt szavazásnál kell-e minősített többség, ha az eredeti döntéshez kellett? (Mórahalom) 3.Javaslatként hangzott el: a határozatképesség ne legyen szükséges az ülés folyamán, elegendő a szavazás idején (Mórahalom) 4.Amennyiben valamelyik képviselő nem vesz részt a szavazásban, ez hogyan számít a határozatképesség szempontjából? (Mórahalom) 5.Részönkormányzat létrehozására milyen szabályok vonatkoznak? (Makó)

Gyakori kérdések (2) 6.Összeférhetetlenségi ok bejelentésének elmulasztásának jogkövetkezménye? (Makó) 7.Amennyiben az Országgyűlés feloszlatja az alaptörvény- ellenesen működő képviselő-testületet, akkor az új képviselő-testület megalakulásáig ki látja el a feladatokat? (Kistelek) 8.A képviselőnek a vagyonnyilatkozatához gyermeke hány éves koráig vagy milyen feltételek fennállásáig kell csatolni annak vagyonnyilatkozatát? (Csongrád) 9.Lehet-e alpolgármester bizottság tagja? (Csongrád, Kistelek, Mórahalom)

Gyakori kérdések (3) fő feletti település társadalmi megbízatású alpolgármestere lehet-e a KLIK fenntartásában működő oktatási intézmény vezető-helyettese, alkalmazottja? (Csongrád) 11.Alpolgármester megbízatása visszavonható-e? (Kistelek) 12.Társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíjának mekkora az összege? (Kistelek) 13.Az önkormányzati alapítású gazdasági társaságra vonatkozik-e az Mötv. 36. § (1) bekezdés ab) pontos kivétel (egészségügyi dolgozó, eü-i int. főigazgatója, ….)? (Kistelek) 14.Szinte valamennyi helyszínen felmerült. A köztartozásmentes adózói adatbázisba való felvétel igazolása

Gyakori kérdések (4) 15.Médiatartalom szolgáltatóra vonatkozó összeférhetetlenség (az érintett képviselő egyesületi elnök, ingyenes terjesztésű lap)? (Szentes) 16.Falugondnok lehet-e helyi önkormányzati képviselő? (Szentes) 17.Vagyonnyilatkozat tekintetében mit kérdezhet a sajtó? (Csongrád) 18.Egyéni vállalkozóra vonatkozik-e a köztartozásmentességi előírás? (Kistelek) 19.Zárt ülés elrendelésekor az üzleti érdek védelmének törvénybe ütközően tág értelmezése milyen jogkövetkezménnyel jár? (Kistelek) 20.Alpolgármester visszahívásának módja azonos-e a megválasztásáéval? (Kistelek)

Gyakori kérdések (5) 21.Ha az alpolgármestert már megválasztották bizottsági tagnak, le kell-e mondania? (Csongrád) 22.A 2000 fő lakosságszámot meg nem haladó község számára akkor is kötelező közös hivatal létrehozása, ha az önkormányzat rendelkezik az önálló hivatal fenntartásához szükséges saját forrásokkal? (Makó) 23.Képviselő tehet-e fel kérdést közmeghallgatáson? (Hódmezővásárhely) 24.Amennyiben a képviselő munkanélküli, képviselői tevékenysége jogosítja-e társadalombiztosítási ellátásra, beszámít-e a nyugellátásra jogosító időbe? (Hódmezővásárhely)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!