Beszámoló Gödöllő és környéke turisztikai vonzerőleltárának bővítésével, a térség adottságaira épülő, az egyes célcsoportoknak ajánlható programok fejlesztésével.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Szegi község turizmusfejlesztése Kérdőív a fejlesztés koncepciójának összeállításához értékelés.
Advertisements

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Ruska Mónika – Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - Fiatalok Lendületben Programiroda.
MMIK – „a befogadó intézmény” tradicionális múlt tradicionális múlt felkészült szakember gárda (humán erőforrás) felkészült szakember gárda (humán erőforrás)
A Hulladékgazdálkodási technológus FSZ átjárhatósága és kredit beszámíthatóság KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI BSc.
ÉAOP által támogatott klaszterek eddigi eredményei és jövőbeni fejlesztési irányok.
Kiss János Kereskedelmi igazgató Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Bemutatkozás.
Az Észak-Alföldi Operatív Program által nyújtott fejlesztési lehetőségek Dr. Grasselli Norbert igazgatóhelyettes.
BEPTRA „Legjobb Gyakorlatok” kis- és középvállalkozások számára Szakmaspecifikus képzéssorozat Projektsz á m: HURO/0901/138/2.1.2 HURO0901/138/2.1.2 A.
Készítette: Gondos Borbála
TOURINFORM GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉG MEGNEVEZÉSŰ IRODA ÉVI MARKETING TERVE Készítette: Hámori Zsuzsanna irodavezető.
1 HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 3300 Eger, Faiskola u. 15. Tel: +36/36/ , , Fax:+36/36/ Web:
European Commission Enterprise and Industry Az INNO-Way program bemutatása Székesfehérvár november 05.
NTP-TSZV- M CSEÖH MŰHELYFOGLALKOZÁS Kutatási eredmények ismertetése Szegő Dóra.
A munkahelymegőrző támogatás. Alapja  Az évi IV. tv. (a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról) 18. §.  A 6/1996. (VII.16.)
1 VIII. VASÚTI PÁLYÁK TERVEZÉSÉTŐL A KIVITELEZÉSIG VASÚTI PÁLYÁS MÉRNÖKTOVÁBBKÉPZŐ Magyar Mérnöki Kamara Budapest, EU támogatású projektek.
TÁMOP B-13/ SZAKMAI-MÓDSZERTANI TÁMOGATÁS A KOMPLEX TELEPPROGRAM ÉS AZ ELNÉPTELENEDŐ FALVAK TÁRSADALMI GAZDASÁGI FOLYAMATAINAK MEGFORDÍTÁSÁT.
TÁMOP program a Dél-alföldi Régióban Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ.
A MEZŐFÖLD HELYI Közösség Helyi Fejlesztési Stratégiája elkészítésének mérföldkövei, a tervezés jelenlegi állása. Dég, február 24.
Dél-Békés Turisztikai Szolgáltató Szociális Szövetkezet Szegedi Balázs Pusztaottlakai turisztikai fejlesztések
A Europe Direct és más európai uniós tájékoztató hálózatok szerepe Székesfehérvár 2009.március 24.
A Képzési Csoport tevékenysége Budapest Esély Nonprofit Kft
A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TERÜLET 2007 Menner Ákos. A minőségfejlesztés intézményi ritmusa Önértékelés 2006 Önértékelésből származó fejlesztési célkitűzések.
Pályázati lehetőségek Nagy Réka Közművelődési és kulturális intézmények pályázati lehetőségei.
Turisztikai desztináció- menedzsment és klaszter Tóthné Bánszki Zsuzsa Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
Magyarország gyógyfürd ő i és gazdasági vonzata. Magyarország különösen gazdag gyógyvizekben, termál- és gyógyvíz készletei alapján Európa országai közül.
Jó gyakorlatok a tanórán kívüli tevékenységekhez kapcsolódóan Kasza Georgina témavezető.
1 Helyi szintű egyeztetés a köznevelés terén KEF országos konferencia Budapest, március 06. Simonyi István Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI.
Badacsonytomaj. Élmény Környezet Balaton Biztonság Gasztronómia Szállás Attrakciók Egyéb szolgáltatások.
Év végi szám- és betűvető B. Hegedűs Katalin, Kommunikációs Osztály
A Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely munkája – EFOP VEKOP/15 TÁRS PROJEKT bemutatása EFOP VEKOP
Széchenyi Programirodák szervezete és működése
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
NIIF Behívás projekt aktualitások
Turisztikai tanácsadó
Kőszegi Forrás- Kőszeg
A vállalati érdekek és a család összhangjának megteremtése
TÁMOP / „A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)”
Adottságok tényszerű megfogalmazása 4.6. előadás
Megjegyzések Dinya László vitaindító tanulmányához
Digitalizáció a fuvarozásban és a szállítmányozásban - Bevezető
ŐRSÉGI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
Gyakorlati megvalósítása
„Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében”
1. dia A szakdolgozat címe

videós team Team vezetője: Tariné Péter Judit Tagok:
A dinamikus WEB alkalmazásának lehetőségei a mezőgazdaságban
TERPLÁN Zénó Program 2016/2017 Mikáczó Viktória tanársegéd
Fiatal Regionalisták VII. Konferenciája
DR TÖRÖK LÁSZLÓ EGYETEMI DOCENS SZTE TRAUMATOLÓGIA
Fazekas Ágnes – Halász Gábor-Horváth László
Az EQAVET szerepe a szakképzés fejlesztésében
„Adjunk esélyt mindenkinek
Sajben - Kenyeres Márta munkaközösség-vezető
A villamos installáció problémái a tűzvédelem szempontjából
TÁMOP A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése – Regionális workshop Zétényi Ákos.
Európai és Magyar Építésügyi Technológiai Platform
Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíjak
LEADER LEADER Intézkedések a Déli Napfény LEADER Egyesület területén
TÁRGYI ESZKÖZÖK ELSZÁMOLÁSA
MÉZEK KÉMIÁJA PÁLYÁZAT
Szakképzési Önértékelési Modell II. Fejlesztési szint EREDMÉNYEK 4. 8
A turizmus tendenciáinak vizsgálata Magyarországon
(Geolevel Geoinformatikai és Szolgáltató Kft.)
Együtt Nyírbátorért Helyi Közösség
A KERÉKPÁROS TURIZMUS LEHETŐSÉGEI
Intézmény minőségirányítási programja
Az AE Szövetség szervezet fejlesztése
Baranya Megyei Önkormányzat
Gyker.uni-eszterhazy.hu A külső szakmai gyakorlatok adminisztrációját támogató rendszer használatának bemutatása EKE  Kutatáshasznosítási Iroda Gyakorlati.
Előadás másolata:

Beszámoló Gödöllő és környéke turisztikai vonzerőleltárának bővítésével, a térség adottságaira épülő, az egyes célcsoportoknak ajánlható programok fejlesztésével foglalkozó munkacsoport tevékenységéről Virág Ágnes Tanársegéd SZIE GTK

Termékcsomag-fejlesztés

Turisztikai termékcsoportok Kulturális és vallási turizmus; Természeti értékekre épülő turizmus; Vadász- és lovas turizmus; Sportturizmus; Borturizmus és gasztronómia.

vonzerőleltár, fejlesztési lehetőségek – SZIE hallgatók; települési értéktárak; kérdőívek – adatbázis frissítése; települési programajánlatok kidolgozása. Eddigi eredmények

Következő lépések További települési értéktárak begyűjtése; Adatbázis frissítése; Települési programajánlatok kidolgozása. Termékcsomagok készítése; Fantázianevek és árazás átgondolása; Értékesítési lehetőségek (belföldi utaztatással foglalkozó utazási irodák, szállodák).

Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Virág Ágnes Tanársegéd SZIE GTK