Kivonulás Egyiptomból és a pusztai vándorlás

1. Izrael Egyiptomban Bibliai elbeszélés (Ter 37, 2-50, 26): Józsefet testvérei eladják, és kereskedők viszik Egyiptomba. Testvérei egy éhínség idején – élelemért – mennek Egyiptomban, ahol József időközben a fáraó „intézője” lett. Végül mindannyian Egyiptomban maradnak.

A kivonulás az Egyiptomi „Újbirodalom” korára (II A kivonulás az Egyiptomi „Újbirodalom” korára (II. Ramszesz fáraó uralkodásának idejére) esik: Keletről (a sivatag irányából) különféle népcsoportok menekülnek Egyiptomba a – gyakori szárazság okozta – éhínség elől. Az egyiptomiak engedélyezik egyes csoportoknak, hogy letelepedjenek a Nílus-delta keleti vidékén. A letelepedett népeket munkára fogták a földeken és az ekkor készülő raktárvárosok építkezésein. II. Ramszesz uralkodásának időszakát a felügyelők brutalitása, illetve sorozatos „elégedetlenségi mozgalmak” jellemezték. A zsidók 3-4 generációnyi időt töltöttek Egyiptomban (a különböző szentírási szövegek 400, 430 és 460 évről tudósítanak).

2. A kivonulás eseménye és értelmezése A kivonulás vezetője: Mózes. A Mózes név egyiptomi eredetű – bár ő maga szemita. Mózes kapcsolatban állt a midianitákkal apósa, Jetró révén (Sínai-félszigeti népcsoport).

A kivonuló csoport. Elsősorban egy szemita csoportról lehet szó, de lehet, hogy csatlakoztak hozzájuk más, elszegényedett, elnyomott népcsoportok. A Biblia 600.000 kivonuló férfiról ír: „Izrael fiai elindultak Ramszeszből Szukkot felé, a gyalogos férfiak – családjukat nem számítva – mintegy hatszázezren.” Kiv 12, 37. Ez asszonyokkal és gyerekekkel együtt kb. 3.000.000 embert jelentene. Mivel semmiféle egyiptomi feljegyzés nem maradt ránk a kivonulásról, arra következtethetünk, hogy – a Birodalom szempontjából – egy jelentéktelen (viszonylag kis) népcsoport vonult ki Egyiptomból.

A kivonulás útvonala: a Sás-tenger. Egyes bibliai helyek (papi iratok) a Földközi-tenger mellett helyezik el. Más szövegek (JE) szerint az Akabai öbölről van szó. Mai feltételezések szerint a Szuezi-csatorna vidékén található „Keserű-tavakon” kelhettek át.

A kivonulás (és a létszám eltúlzásának) teológiai értelmezése. Isten diadalmaskodik a kor legerősebb – politikai – hatalmával szemben is: „… senki sem hasonló a mi Istenünkhöz” Kiv 8, 6 Nemcsak valamely csoport, hanem „egész Izrael szabadult ki Egyiptomból”: Isten egész népének ajándékoz szabadságot – politikai értelemben is (ld. későbbi szabadság utáni vágy). Izrael a kivonulást – mindig is – Isten legnagyszerűbb tetteként tartotta számon: „Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt, lovat és lovast a tengerbe vetett.” Kiv 15, 21

3. Isten nevének kinyilatkoztatása A négybetűs név (YHWH) nem egyiptomi és nem is héber eredetű, hanem a Sínai-félszigetről vették át. Az Isten nevének jelentősége: Isten megszólíthatóvá teszi önmagát.

Isten nevének jelentése: Isten úgy mutatkozik be: „Vagyok, aki vagyok.” Maga a héber kifejezés sok mindent jelenthet: lenni, cselekedni, valakivel lenni. Isten nevének a jelentését is a kivonulás (szabadítás) fényénél érthetjük meg igazán: Isten velünk van, figyel ránk, és meghallgat bennünket. Isten nem valamely megváltozhatatlan – kozmikus és/vagy politikai – rend garanciája: Isten megszabadít. Isten részrehajló: az elnyomott, a szegény, az idegen mellett áll.

4. A pusztai vándorlás és a „Sínai istenélmény” (Kiv 19-Szám 10) A pusztai vándorlás útvonala és időtartama is bizonytalan: A Kiv 19 – Szám 10 fejezeteiben leírt Sínai tartózkodás helyszínéről nem tudjuk, hol lehetett: Azt a helyet, amelyet ma a zarándokok – a Sínai-hegyként – felkeresnek csak a Kr.u. első századokban azonosították a „Sínai”-val. Ami biztos: valahol Palesztinán kívül, a Sínai-félszigeten – valószínűleg a midianiták vagy más nomád nép „hegyi szentélye” – lehetett. A népnek azért kell „negyven évig” vándorolnia, mert – miután a Kánaánba küldött kémek visszatértek – nem bízott abban, hogy Isten be tudja vezetni az Ígéret Földjére: így az Egyiptomból kivonulók közül senki sem mehet be Kánaánba. – Ugyanúgy, ahogyan Mózes is negyven napot töltött a hegyen, mielőtt Isten szövetséget kötött vele…

A vándorlás jelentősége: Itt jelenik meg Isten egész Izraelnek („teofánia”). Itt köt szövetséget népével: Törvényt ad népének. Itt építik fel – Isten utasításai szerint – a szent sátrat, a „találkozás sátrát”. Megélték Isten közelségét az istentiszteletben: Innentől kezdve a kultusz az Istennel való találkozás kivételes „helyévé”, alkalmává válik.

5. A Tóra A Tóra szövege: A Törvény nem egy egységes, egyszerre megírt szöveg: bizonyos részeit különböző korokban írták (a ránk maradt szöveg bonyolult keletkezési folyamat eredménye). A Törvény minden részére (minden egyes előírására) úgy tekintettek, mint amit a Sínain kaptak Istentől.

A Tóra teológiai jelentősége. A Tóra legfontosabb teológiai üzenete: Isten megszabadította népét a szolgaságból, így Ő lett Izrael – egyedüli – Ura. Ez egyszerre jelenti más „istenek” tiszteletének a tiltását, de azt is, hogy az emberek sem uralkodhatnak egymáson! A Törvény az életnek és a társadalomnak azt a rendjét írja le, és határozza meg, amelynek az Ígéret Földjén érvényesülnie kell. A szabadulás-élmény és a Törvény összefüggnek: A Tóra visszaszorítja a szolgaság különféle formáit (ld. nemcsak a zsidó, hanem még az idegen „rabszolgát” is fel kell szabadítani a hetedik évben!).