Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere; Versenyjog.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET
Advertisements

Joint Venture Szövetség rendezvény, Budapest, február 3. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A magyar EU csatlakozást érintő közösségi versenyjogi.
A hatályos és a január 1-jén hatályba lépő közbeszerzési szabályozás
Új közbeszerzési törvény évi CVIII.
Joint Venture Szövetség rendezvény: „EU versenyjog – tilalomfák és lehetőségek” Pécs, április 12. Sárai József Gazdasági Versenyhivatal A közösségi.
A JOGHARMONIZÁCIÓ. Az államok konszenzusa alapján elfogadott, szerződéses és szokásjogi magatartási normák összessége, amelyek a nemzetközi jogalanyok:
Az új Ptk. szerkezete, alapelvei
Egyenlő értékű munkáért egyenlő bér?
Járműkereskedelem és a gazdasági versenyképesség erősödése
Vállalkozások az EU-ban Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány.
Verseny Versenyfelügyelet az egészségügyben és a kapcsolódó piacokon Torjákné Amberger Teréz Gazdasági Versenyhivatal – Versenypolitikai Iroda január.
EU alapismeretek E-Learning.
Az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi szabályozás (SPC) és annak hazai végrehajtása dr. Kiss Marietta Magyar Szabadalmi Hivatal.
Az Európai Unió és Magyarország
Az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusa és jogrendszere
A nemzeti vámjogszabályok
A magyar munkajogi szabályok harmonizációja az EU-ban
Az Európai Unió intézményrendszere Unger Anna december 1.
1 A Ki biztosítja a torzításmentes versenyt? A tagállami intézmények és az Európai Bizottság közötti feladatmegosztás Inotai G. András Európai Bizottság,
A versenytörvény alkalmazásának gyakorlata
Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere
KÖZIGAZGATÁSI SZAKVIZSGA
Vince Péter MTA Közgazdaságtudományi Intézet
dr. Szöllősy András UCP Osztály július 29.
Magyar Controlling Egyesület 1113 Budapest, Bartók Béla út 152. Telefon / fax: 06/1/ Honlap: Számviteli.
Transzparencia, információszabadság és közérdekű adatok nyilvánossága Dr. Fazekas Judit Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes.
Európai közjog és politika Jogász szak (nappali/levelező képzés) 2006/2007./I. félév Széchenyi István Egyetem (Győr)
A szociális biztonság koordinációja az Európai Unióban
EURÓPAI UNIÓS POLITIKÁK
Polgári Légiközlekedési Hatóság
A klaszterek jogi szabályozottsága
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc.
EU ismeretek AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA.
A DIGITÁLIS MARKETING JOGI VONATKOZÁSAI
Közigazgatási Jog 4. Európai Közigazgatás, 11. előadás november 23. Témakörök: 5. Az EU jogrendszerének közigazgatási alapjai 5.1. Az EU jogrendszerének.
Közigazgatási Jog 4 Európai Közigazgatás, 5. előadás október Az Európai Unió területi-helyi közigazgatása 3.1. Regionalizmus az EU-ban integráció.
Szellemi alkotások és a versenyjog évi LVII. Új törvény (Versenytörvény), amely január 1-jén lépett hatályba évi LVII. Új törvény (Versenytörvény),
Európai uniós alapismeretek
1. / Áttekintés ›Az EU természete ›Mikor lehetséges / alkalmas eszköz az EU jog? ›Az EU jogorvoslat keretei ›Tagállammal szembeni EU jogorvoslat ›Kötelezettségszegési.
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
40/2006. (VI. 26.) GKM rendelet BIZTONSÁGI JELENTÉS & ÉVES BESZÁMOLÓ.
A versenytörvény módosítása
Versenypolitika az Európai Unióban. Az összeurópai versenypolitika alapvető céljai: A szabad piaci verseny korlátozásának megakadályozása A szabad piaci.
Külkereskedelem és EU jog Dr. Marosi Zoltán Rein és Társai Freshfields Bruckhaus Deringer Iroda október 18.
„Belső piaci hét” konferenciasorozat, Budapest, november Sárai József Gazdasági Versenyhivatal Az összefonódásokra vonatkozó közösségi szabályozás.
Üzleti Jog I. Versenyjog I. Dr. Pázmándi Kinga Tanszékvezető e.doc. Üzleti Jog Tanszék.
A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés Előadó: dr. Dán Judit Gazdasági Versenyhivatal.
A szolgáltatási irányelv alkalmazásából nyíló lehetőségek a kkv-k számára A gazdasági élet stratégiái június 28. Külügyminisztérium.
A közbeszerzések elméleti háttere I. A szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Európai Uniós ismeretek Az európai integráció kialakulásának története.
Az Európai Unió gazdasági joga I. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET Az információ szükségessége Piaci verseny (piacra jutás, piacon maradás, piacbővítés) Alkalmazkodás, feltételek.
Az Európai Unió gazdasági joga I. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
Az Európai Unió gazdasági joga III. Dr. Nagy Csongor István egyetemi docens.
SIMANECZ TÜNDE FŐTANÁCSOS ADATSZOLGÁLTATÁS ELLENŐRZÉS BÍRSÁGOLÁS HADITECHNIKAI ÉS EXPORTELLENŐRZÉSI HATÓSÁG.
Európai Uniós ismeretek A négy alapszabadság. Alapvető jogok az Európai Közösségben – a 4 alapszabadság EGK – cél: a tagállamok közös piacának kiépítése.
Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Exportellenőrzési Osztály Nemzetközi szankciókban elrendelt külkereskedelmi korlátozásokról November 5.
Az új rendeletek hatálya az uniós tagállamokra
Az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzése Magyarországon
A Versenyjogi szabályozás rendszere Dr. Pázmándi Kinga
Gyakorlati útmutató kis- és középvállalkozásoknak az EK versenyjogról
A hivatalos statisztikára vonatkozó új jogszabályok bemutatása Dr
Készítette: Dr. Domonkos Endre (PhD)
A jogforrási rendszer II.
A MUNKAJOGI JOGFORRÁSOK RENDSZERE
Közbeszerzési kartellek és a korrupció elhatárolása
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA NKE.
Jogharmonizáció az Európai Unióban
Jogharmonizáció az Európai Unióban
AZ EURÓPAI UNIÓ TÖRTÉNETE, INTÉZMÉNYEI
Előadás másolata:

Európai Uniós ismeretek Az Európai Unió jogrendszere; Versenyjog

AQUIS COMMUNITAIRE = KÖZÖSSÉGI VÍVMÁNYOK az EU egységes joganyaga

Acquis Communautaire Nem kötelező jogszabályok Nyilatkozatok Állásfoglalások Célkitűzések Alapelvek Ajánlások Kötelező jogszabályok Elsődleges jog Alapító szerződések Másodlagos jog Rendeletek Irányelvek Határozatok

Közösségi jogforrások Nem kötelező jogforrások: előírások, amelyek betartására nincs szerződéses kötelezettség –Nyilatkozatok –Állásfoglalások –Célkitűzések –Alapelvek –Ajánlások

Közösségi jogforrások Elsődleges jogforrások: kötelező alapszerződések,kiegészítések, módosítások: –Montánunió (Párizs-1951) –Római Szerződések (EGK, Euratom-1957) –Egységes Európai Okmány-1986 –Maastrichti Szerződés (EU-1992) –Amszterdami Szerződés-1997 –Nizzai Szerződés-2000 –1970,1972 – Költségvetési Szerződés –Csatlakozási Szerződések –Lisszaboni Szerződés – 2007

Közösségi jogforrások Másodlagos jogforrások: rendelet irányelv határozat

Az EU versenyjoga Cél: –hatékony verseny védelme és fejlesztése –egységes piac védelme a versenykorlátozással szemben Bizottság, Bíróság szabályozza, ellenőrzi –Bizottságon belül: Verseny Főigazgatóság Közösségi versenyjog Vállalkozásokra vonatkozó szabályok Tagállamokra vonatkozó szabályok

A vállalkozásokra vonatkozó versenyjogi szabályok 1. A vállalati magatartás szabályozása központi elem: Európai Közösségekről szóló szerződés 81. és 82. cikkelye TILOS: –az ár rögzítése –a piac felosztása –a termelés korlátozása –a diszkrimináció –a termékek együttes visszatartása a piacról –az árukapcsolás

2. A monopóliumok helye az EU rendszerében Tiltja a vállalatok közötti versenykorlátozó megállapodásokat. Pl.: árak, üzleti feltételek rögzítése piac, forrás felosztása eltérő feltételek alkalmazása az előállítás, forgalmazás, befektetés, fejlesztés korlátozása + ellenőrzése A vállalkozásokra vonatkozó versenyjogi szabályok

monopolhelyzet akkor is, ha a vállalat meghatározó piaci befolyással és erőfölénnyel visszaél nincs konkréten meghatározva csak a visszaélés tilos, maga az erőfölény nem közösségi versenyjog – tagállamok közötti kereskedelem nem tagállamközi esemény – nemzeti versenyhatóságok A vállalkozásokra vonatkozó versenyjogi szabályok

a kartell-megállapodások semmisek kivétel: ha hozzájárulnak az EU gazdaságának fejlődéséhez, árutermelés, forgalom javulása, műszaki fejlődés mentesítés – Bizottság – egyedi v. csoportos elbírálás alapján A vállalkozásokra vonatkozó versenyjogi szabályok

3. Cégfúziók ellenőrzése fúzió = vállalati összefonódás 1990-es rendelet a fúziók ellenőrzéséről TILOS olyan fúzió, amely erőfölényes piaci pozíciót eredményez 3 fő típus –horizontális –vertikális –konglomerátumszerű

A vállalkozásokra vonatkozó versenyjogi szabályok Brüsszel hozzájárulása szükséges: –a cégek éves forgalma világviszonylatban több mint 5 milliárd euró + a részt vevő cégek közül kettőnek az EK-n belüli forgalma meghaladja a 250 millió eurót tagállamok versenyhatóságainak hozzájárulása szükséges: –ha a fenti összeghatár alatt marad közösségi fúziós eljárás: 2 fázisú –1. fázis: a fúziós rendelet hatálya alá tartozik-e –2. fázis: részletes vizsgálat jogorvoslat: Európai Bíróság

A tagállamokra vonatkozó versenyjogi szabályok 1. Közvállalkozások minden olyan vállalkozás, amely felett az állam közvetve vagy közvetlenül meghatározó befolyással bír a tagállamok nem hozhatnak a közösségi versenyjogi szabályokba ütköző intézkedést

A tagállamokra vonatkozó versenyjogi szabályok 2. Állami támogatások TILOS a versenyt torzító állami támogatás SZABAD: –szociális jellegű támogatás magánszemélyeknek –természeti csapás + más rendkívüli esemény esetén –elmaradott térségek támogatása –tagállam gazdaságában bekövetkezett zavar esetén –gazdasági tevékenység vagy terület fejlesztése –kultúra támogatása

Magyarország és a versenyjog 1990: első versenytörvény elfogadása 1996: tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló LVII. Törvény – azóta többször módosították magyar versenytörvény megfelel a közösségi előírásoknak alkalmazás: Gazdasági Versenyhivatal konkrét ügyekben a Versenytanács dönt

Köszönöm a figyelmet!