Semmelweis Egyetem 4. sz. Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola ORIENTÁCIÓ – Doktori Szabályzat Orientáció Kiss Hajnal Kiss Hajnal 2015. november.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
– A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény – A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény – A nevelési-oktatási intézmények működéséről.
Advertisements

Közművelődési szakmai továbbképzések, helyük a felnőttképzés rendszerében; az akkreditáció folyamata A közösségi művelődés felnőttképzési feladata Nemzeti.
Pedagógus Hivatás Munkacsoport dr. Liptai Kálmán az MRK alelnöke dr. Gloviczki Zoltán az MRK Pedagógusképzési bizottságának elnöke.
Kókai Ivett közismereti igazgatóhelyettes Érettségi vizsgák 2013/2014. tanév, május-június.
Semmelweis Egyetem Doktori Iskola 2016/2017 Köszöntjük a I. éves PhD hallgatókat!
A Végrehajtó Ügynökség, a pályáztatást támogató elektronikus rendszerek, valamint az elszámolhatóság főbb kérdéseinek bemutatása Németh Veronika – NFFKÜ.
Az új közbeszerzési törvény megalkotásának körülményei, várható jövőbeli változások május 26. Dr. Kovács László Miniszterelnökség Közbeszerzési Szabályozási.
KÖZHASZNÚSÁG MEGTARTÁSA, - MEGSZERZÉSE Molnár Elvira Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum 2014.
A kifizetési kérelem összeállítása TÁMOP-3.2.9/B-08 Audiovizuális emlékgyűjtés.
SZAKMAI GYAKORLATI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017-es tanév Nemzetközi Gazdálkodás szak.
Befolyást a gazdaságnak a felsőoktatásban! Dr. Parragh László elnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Érettségi tájékoztató 2015/ Értékelt vizsga: 290/ 301 Érdemjegy54321 Darabszám
Összefüggő, egyéni gyakorlat. Bologna rendszerű mestertanárképzés.
ERASMUS+ Pályázat 2016/2017. KAPCSOLAT ERASMUS Iroda Dalnoki Brigitta Kecskeméti utca IV. emelet 420. Fogadó óra:
időskorban felmerülő Problémák és megoldásmódok
Palotás József elnök Felnőttképzési Szakértők Országos Egyesülete
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Tanulószerződés-kötés
Összevont munkaközösség vezetői és igazgatótanácsi értekezlet
Tájékoztató a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról
Hogyan lehet sikeresen publikálni?
2017. Szeptemberében induló képzések
Pályaválasztási tanácsadás
Az emberi arcok Óramegbeszélés
Összeállította: Horváth Józsefné
Új továbbképzési lehetőségek tanároknak és oktatóknak
Doktori képzések és oklevelek a FIR-ben
A FELÜGYELŐBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA A VSZT
A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX
2016. szeptember 1-vel életbe lépő új doktori képzésekről
Az Európai Uniós csatlakozás könyvtári kihívásai
Magyar Tudományos Művek Tára
KERESÉS ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRI KATALÓGUSOKBAN
A kétszintű érettségi.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet fejlesztési projektjei az iskolai egészségfejlesztés területén DR. TÖRÖK KRISZTINA.
1993-as közoktatási törvény
TERPLÁN Zénó Program 2016/2017 Mikáczó Viktória tanársegéd
Tartalom Doktori iskolám Kutatási témám Kulcsszavaim MIT?
Felvételi
Intézmény-akkreditáció szakképző intézmények kérelme esetén
Hogyan lehet sikeresen publikálni?
A doktori képzés aktuális kérdései
középfokú felvételi eljárás
Vasas Lívia, PhD 2017 MTMT Vasas Lívia, PhD 2017.
tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
Jegyzői Értekezlet A településkép védelméről szóló évi LXXIV. Törvény végrehajtásának aktuális Önkormányzati feladatai Lukáts István.
Hallgatói juttatási rendszer
ERASMUS+ Pályázat 2018/2019.
Merre tovább a középiskola után?
tanév 1. félévében szakmai gyakorlatot teljesítőknek
Kétszintű érettségi vizsga
KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése A Döntőbizottság tapasztalatai.
Új Nemzeti Kiválóság Program Ösztöndíjak
Az emberi arcok Óramegbeszélés
Hallgatói ösztöndíjak
SZAKKÉPZÉSI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL I. HELYZETFELMÉRŐ SZINT FOLYAMATA 8
Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez
Rappai Gábor, szeptember 25.
Érettségi tájékoztató 2019
Felvételi a középfokú iskolákban a 2016/2017. tanévben
Tájékoztató az EPER pályázati folyamatáról
Szakmai gyakorlat tájékoztató
Erasmus+ és Campus Mundi pályázati tájékoztató Pécs 20/02/2019
Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez
Autós - Motoros Iskola, Kiskőrös, Martini u. 1
Pszichológia BA műhelymunka és szakdolgozat tájékoztató
KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Alapítva: 2002 évben
KONFERENCIA KAFFEE projekt Óvári Márta Köznevelési Főosztály
Kattintson a megfelelő gombra a vetítés elkezdéséhez!
Előadás másolata:

Semmelweis Egyetem 4. sz. Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola ORIENTÁCIÓ – Doktori Szabályzat Orientáció Kiss Hajnal Kiss Hajnal november 30.

TISZTSÉGVISELŐK Ph.D. PROGRAMOK és PROGRAMVEZETŐK 4/1. PSZICHIÁTRIA 4/1. PSZICHIÁTRIA Dr. Tringer László CSc professor emeritus) 4/2. MENTÁLIS EGÉSZSÉGTUDOMÁNY 4/2. MENTÁLIS EGÉSZSÉGTUDOMÁNY Dr. Kovács József DSc Dr. Kovács József DSc egyetemi tanár egyetemi tanár 4/3. EGYÉNEK ÉS KÖZÖSSÉGEK ERŐFORRÁSAINAK SZOCIOLÓGIAI ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS MEGKÖZELÍTÉSE 4/3. EGYÉNEK ÉS KÖZÖSSÉGEK ERŐFORRÁSAINAK SZOCIOLÓGIAI ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS MEGKÖZELÍTÉSE Dr. Pethesné Dr. Dávid Beáta PhD egyetemi tanár TDI VEZETŐ: Dr. Bitter István DSc egyetemi tanár OKTATÁSI ÜGYVIVŐ SZAKÉRTŐ Kiss Hajnal

MŰKÖDÉSI TERÜLET - MAB I. TUDOMÁNYTERÜLET I. TUDOMÁNYTERÜLETorvostudományokTUDOMÁNYÁG 1. klinikai orvostudományok 1. klinikai orvostudományok 2. egészségtudományok 2. egészségtudományok MAB 4.1. melléklet MAB 4.1. melléklet =351&cid=148 =351&cid=148 II. TUDOMÁNYTERÜLET II. TUDOMÁNYTERÜLET társadalomtudományok társadalomtudományok TUDOMÁNYÁG TUDOMÁNYÁG 1. szociológiai tudományok 1. szociológiai tudományok

KÖVETELMÉNYEK I. Sz A fokozatszerzéshez szükséges minimális tudományos közlési teljesítmény FÜGG: Sz A fokozatszerzéshez szükséges minimális tudományos közlési teljesítmény FÜGG: - a tudományszaktól - a tudományszaktól - képzésben való részvételtől - képzésben való részvételtől TELJESÍTHETŐ: az értekezés témájában megjelent közleményekkel HITELESÍTÉS: könyvtári adatlappal

KÖVETELMÉNYEK II Tudományszak 1.1. Tudományszak (klinikai) pszichiátria (klinikai) pszichiátria min. 2 IF 1.2. Tudományszak: egészségtudományok egészségtudományok min. 1,5 IF Részletezve: DSz Tudományszak: szociológia szociológia min.12 pont min.12 pont Részletezve: DSz és 218.

Megszerezhető Ph.D. fokozat tudományága - 4. sz. TDI 1. Klinikai orvostudományok 2. Egészségtudományok 3. Szociológiai tudományok

Ph.D. HALLGATÓI JOGVISZONY I. Képzési formák: Képzési formák: 1) Magyar állami ösztöndíj (MAB) 2) Önköltséges (költségtérítéses)

SEMMELWEIS DOKTORI ÖSZTÖNDÍJ I. Sz Sz Típusai: 1. Sz Doktoranduszi (hallgatói) ösztöndíj 2. Sz. 146, 147, 152. PhD gyakornoki ösztöndíj (doktorjelölti, predoktori) IDŐTARTAM: max 12 hónap lehet

SEMMELWEIS DOKTORI ÖSZTÖNDÍJ II. 1.Hallgatói/Doktoranduszi 1.Hallgatói/Doktoranduszi - Kutatóhely biztosítja (alapítvány, tud. tématámogatás) - nincs főállása - nem ösztöndíjas Feltétel: - Kiemelkedő tan. eredmény - Már jelentős kutatási eredményei vannak - Megjelölik az értekezés elkészítésének időpontját 2. Doktorjelölti/predoktori 2. Doktorjelölti/predoktori - nincs főállás - kiemelkedő eredményt értek el tanulmányaik ideje alatt - 12 hónapon belül elkészítik disszertációjukat

Ph.D. HALLGATÓI JOGVISZONY II. Sz Sz Első alkalommal beiratkozás, minden további félév elején bejelentkezés Első alkalommal beiratkozás, minden további félév elején bejelentkezés Heti képzési idő 36 óra (kurzusok a honlapon)+ max. 4 óra opcionális munkaviszony (állami ösztöndíjas jogviszony esetén) Sz Heti képzési idő 36 óra (kurzusok a honlapon)+ max. 4 óra opcionális munkaviszony (állami ösztöndíjas jogviszony esetén) Sz nap tanulmányi szünet/tanév 25 nap tanulmányi szünet/tanév

BEJELENTKEZÉS A II. szemesztertől 1. Ösztöndíjasoknak: személyesen NEM, bejelentkezés csak a Neptunban 1. Önköltségeseknek: befizetés igazolása + Bejelentkezés a Neptunban

A PhD TANULMÁNYI FÉLÉV I. félév I. félév szept. 1- február 28. szept. 1- február 28. II. félév II. félév március 1- aug. 31. március 1- aug. 31.

HALLGATÓI JOGVISZONY SZÜNETELTETÉSE Sz Sz bejelentkezés hiánya esetén - Az első félév kivételes esetben szüneteltethető sz. melléklet - Szüneteltetés: max. 3 alkalommal, alkalmanként legfeljebb 2 félévre, összesen 3 évre lehetséges - Részletek Sz

KETTŐS JOGVISZONY I. Sz és Sz és Állami ösztöndíjas hallgatók vehetik igénybe, ha teljesítették a képzési szakasz követelményeit (Sz. 185.) Állami ösztöndíjas hallgatók vehetik igénybe, ha teljesítették a képzési szakasz követelményeit (Sz. 185.) – min. 4 lezárt szemeszterben az összesen 180 kreditet (ezen belül 16 tanulmányi kreditet (kurzusok) –Teljesíti a tudományszak által előírt publikációs követelményeket- kutatási kreditpontokat jóváírják Sz

KETTŐS JOGVISZONY II. FELTÉTELEK: FELTÉTELEK: 1) ösztöndíjasként abszolutóriumot szerzett 2) Teljesíti a tudományszak által előírt publikációs követelményeket 3) a soron következő félév megkezdése első 2 hetében fokozatszerzési kérelmét és 4) az erre von. külön kérelmét is benyújtja a DT-ra ELŐNY: a fokozatszerzési díj elengedése (120e Ft) ELŐNY: a fokozatszerzési díj elengedése (120e Ft) HATÁRIDŐK: HATÁRIDŐK: –március 15 vagy –szeptember 15

JELENTKEZÉS KURZUSOKRA BEJELENTKEZÉS - NEPTUN RENDSZEREN BEJELENTKEZÉS - NEPTUN RENDSZEREN Minden tanév I. félévére szeptember 14-ig II. félévére március 14-ig De figyelni a februári kurzusokra!

MIKOR ÉRVÉNYES A FÉLÉV? Ha legalább a kutatási teljesítményt a témavezető leigazolja Ha legalább a kutatási teljesítményt a témavezető leigazolja 30 kredit/félév 30 kredit/félév Összkredit = elvégzett kurzusok + kutatási kredit Összkredit = elvégzett kurzusok + kutatási kredit TDI vezető aláírja a félévet az indexben TDI vezető aláírja a félévet az indexben

KURZUSOK TÍPUSAI Első másfél év alatt 1. Felzárkóztató (F) 1. Felzárkóztató (F) Ajánlott az első 4 félév alatt 2. Központi kötelezően választható (KV) 2. Központi kötelezően választható (KV) 3. Kötelező (K)- a TDI programjain belül kötelező 3. Kötelező (K)- a TDI programjain belül kötelező 4. Speciális – választható 4/1-4/2. pr. 4. Speciális – választható 4/1-4/2. pr. 5. Választható 4/3. pr. 5. Választható 4/3. pr. 6. Felzárkóztató 4/1-4/2-4/3. 6. Felzárkóztató 4/1-4/2-4/3.

KREDIT KÖVETELMÉNY Sz ÖSSZESEN: 16 KREDIT megszerzése ajánlott az első 4 félév alatt (Sz. 169.) EBBŐL: 5 kredit KV + 8 kreditet TDI előírhat (K) és speciálisan választható + 3 kredit szabadon választható kurzusokból MEGSZORÍTÁS: min. 8 kredit a SE doktori kurzusaiból származzon

1. PhD Felzárkóztató kurzusok 4/1. Elemgyógyászat I-II. – szigorlat 4/1. Elemgyógyászat I-II. – szigorlat 4/2. Orvosi pszichológia 1 ea./hét+2,5 h gyak. 4/2. Orvosi pszichológia 1 ea./hét+2,5 h gyak. 4/3. Szociálpszichológia 4/3. Szociálpszichológia Matematikai statisztika A szociológia alapfogalmai XIX. és XX. századi szociológiatörténet A szociológia alapfogalmai, főbb irányzatai

2. KÖZPONTI KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ KV kurzusokból összesen 5 kreditet kell megszerezni. 4/1. pr. 008 KV, 0004 KV, 0042 KV, 0013 KV, 0040 KV 4/2. pr. Ua. KV-kurzussorozat KV 4/3. pr KV Lásd:

PhD TUDOMÁNYOS NAPOK I. Hagyományosan minden év áprilisában Hagyományosan minden év áprilisában Konferenciahirdetmény, regisztráció a -n Konferenciahirdetmény, regisztráció a -n Absztrakt – angol nyelven Absztrakt – angol nyelven Előadás nyelve magyar vagy angol Előadás nyelve magyar vagy angol Központi teszt – 1 tanulmányi kredit Központi teszt – 1 tanulmányi kredit

PhD TUDOMÁNYOS NAPOK II. KÖVETELMÉNYEK: KÖVETELMÉNYEK: –1. évf. – részvétel mindkét napon –2. évf. – poszter prezentáció –3. évf. – előadás

PhD TUDOMÁNYOS NAPOK III. SE 4. sz. Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola SPECIFIKUMOK Saját, háromtagú zsűri Saját, háromtagú zsűri 3 helyezett szekciónként 3 helyezett szekciónként Különdíj a stílusért Különdíj a stílusért –könyvjutalom

ÁTHALLGATÁS I. Sz Hova? a) más mo-i egyetemre b) a SE más doktori iskolájába Hova? a) más mo-i egyetemre b) a SE más doktori iskolájába Áthallgatással max. 6 kredit pont szerezhető Áthallgatással max. 6 kredit pont szerezhető Kérelmezni kell a lehallgatandó kurzus előzetes befogadását az OKB testületénél! (kurzustematikát mellékelni) Kérelmezni kell a lehallgatandó kurzus előzetes befogadását az OKB testületénél! (kurzustematikát mellékelni)

ÁTHALLGATÁS II. Sz Egyetemközi szerződés keretében végzett közös képzés estén Egyetemközi szerződés keretében végzett közös képzés estén - külföldön elvégzett kurzusokkal a kreditek általában 50%-a szerezhető meg (8 kredit)

ERASMUS ÖSZTÖNDÍJ Európai Bizottság biztosította forrás Európai Bizottság biztosította forrás DOKTORANDUSZ HALLGATÓKNAK DOKTORANDUSZ HALLGATÓKNAK Meghirdetve a DT által TAVASSZAL hónapos szakmai gyakorlat - saját szervezés

KURZUSELISMERTETÉS Sz elismerhető max. 6 kredit OKB ELNÖKE RÉSZÉRE ben és papír alapon: OKB ELNÖKE RÉSZÉRE ben és papír alapon: 1) kurzustematika 2) teljesített óraszám 3) Vizsgaeredmény 4) Igazolás a kurzus elvégzéséről

FONTOS ÁLLOMÁS I. Sz TUDOMÁNYOS BESZÁMOLÓ KÉSZÍTÉSE HATÁRIDŐ: június 30-ig MIKOR? Az I. és a II. tanév végén TARTALOM: - a kutatómunka állása - tennivalók a köv. periódusban - tennivalók a köv. periódusban HOVÁ KERÜL? Témavezető, programvezető, TDI vezető, Doktori Titkárság- személyi anyag ŰRLAP: PhD hallgatók adatlapja

FONTOS ÁLLOMÁS II. Tudományszaki besorolás (pecsét DT) Tudományszaki besorolás (pecsét DT) 4. félév végére beíratása az indexbe Sz OPCIÓK: 1. klinikai orvostudomány – pszichiátria min. 2 IF 2. egészségtudomány min. 1,5 IF 3. szociológia – min.12 publikációs pont

ABSZOLUTÓRIUM MEGSZERZÉSE I. Sz , – csak aktív félévben KORAI, 2 éves képzési időszak lezárulta után KORAI, 2 éves képzési időszak lezárulta után FELTÉTEL: 180 kredit (ezen belül 16 tanulmányi kredit) megléte + a tudományszak által előírt IF vagy publikációs pontok teljesítése FELTÉTEL: 180 kredit (ezen belül 16 tanulmányi kredit) megléte + a tudományszak által előírt IF vagy publikációs pontok teljesítése Disszertáció megvédési határideje: 1 év Disszertáció megvédési határideje: 1 év

ABSZOLUTÓRIUM MEGSZERZÉSE II. 3 év után - csak aktív félévben 3 év után - csak aktív félévben Összesen 180 kredit Összesen 180 kredit (tanulmányi 16 + (tanulmányi 16 + kutatási + oktatási) pecsét DT- TDI vezető pecsét DT- TDI vezetőigazolja Disszertáció benyújtásának határideje: Sz legkésőbb a fokozatszerzési eljárást kimondó döntés után számított 2 év legkésőbb a fokozatszerzési eljárást kimondó döntés után számított 2 év

DOKTORI FOKOZATSZERZÉS

KÖZLÉSI KÖVETELMÉNYEK – PhD képzésben lévőknek TUDOMÁNYTERÜLETEK SZERINT 1. orvostudományok és természettudományok Sz (új) 2. szociológia tudományok Sz (új)

NYILATKOZAT SAJÁT EREDMÉNYEKRŐL I. Új! Sz Megosztott elsőszerzőség Új! Sz Megosztott elsőszerzőség – engedélyköteles (VMB) + – Nyilatkozat saját eredményekről (35. sz. melléklet)

NYILATKOZAT SAJÁT EREDMÉNYEKRŐL II. Új! Sz sz. melléklet Új! Sz sz. melléklet - az értekezéshez felhasznált publikációk mely eredményeihez járult hozzá a jelölt a legnagyobb arányban (ábra, táblázat vagy egyéb formában közölt adat) - ALÁÍRJA: témavezető + az 1. és utolsó szerző

FOKOZATSZERZÉSI SZAKASZ –Fokozatszerzésre jelentkezés (Sz. 196., 208.) –Doktori szigorlat Sz. 225,226, 233. –Disszertáció megírása (11. melléklet) –Munkahelyi vita Sz –Disszertáció benyújtása elővéleményezésre Sz. 194., Sz –Disszertáció, a tézisek és az összefoglalók benyújtása Sz. 244, 245. –Nyilvános vita/védés Sz.255,2 56.

JELENTKEZÉS FOKOZATSZERZÉSRE- Feltételek Abszolutórium Abszolutórium Legalább 1 középfokú C típusú nyelvvizsga újból beadni (Sz. 193.) Legalább 1 középfokú C típusú nyelvvizsga újból beadni (Sz. 193.) A2 alapfokú C típusú nyv. A2 alapfokú C típusú nyv. Eljárási díj befizetése Eljárási díj befizetése Jelenleg:120 ezer Ft Mikor? Az abszolutórium dátumától számított 1 éven belül Sz VAGY Sz Képzés nélküli fokozatszerzőként NINCS HALASZTÁS Sz. 195.,196.

SZIGORLATI ÉS VÉDÉSI BIZOTTSÁG KIJELÖLÉSE A témavezető egy provizorikus listát küld a programvezetőnek, több potenciális vizsgáztató megjelölésével A programvezető kiválasztja a listából a funkciót betöltőket A programvezető által jóváhagyott listát Kiss Hajnal megkapja, a szigorlat esetében felkéri a TDI vezetője nevében a bizottságot, majd meszervezik a szigorlatot és a védést.

DOKTORI SZIGORLAT I. MIKOR? - legkésőbb 2 évvel a fokozatszerzésre jelentkezés után Sz Szigorlati tárgy megismerése a 4. szemeszter végéig a tudományszaki besorolással egyidőben Sz SZIGORLATI TÁRGYAK Sz főtárgy, melléktárgy, (módszertan)

DOKTORI SZIGORLAT II. SZERVEZÉS Sz TDI vezető - Szigorlati időpont, hely 30 nappal a szigorlat előtt ismert SZIGORLAT EREDMÉNYE Sz Ötfokozatú skálán (ne legyen elégtelen részjegy) - jegyzőkönyv - Elévülési idő: 5 év

DOKTORI SZIGORLAT III. TÉTELSOROK szamu-doktori-iskola/ TÉTELSOROK szamu-doktori-iskola/ 4/1. program – klinikai tudományszak (pszichiátria) – PSZICHIÁTRIA TS 4/2. program – egészségtudományok tudományszak – EGÉSZSÉGTUDOMÁNYOK TS 4/3. program – szociológia tudományszak SZOCIOLÓGIA, TÁRSADALOMLÉLEKTAN ÉS TÁRSTUDOMÁNYOK TS

SIKERES SZIGORLAT teljesítve

DISSZERTÁCIÓ MEGÍRÁSA A DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI - SZ. 11. melléklet A DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI - SZ. 11. melléklet Szerkezet, terjedelem, betűtípus, fedőlap, összefoglalás, irodalomjegyzék, hivatkozások, ábrák, tézisfüzet Szerkezet, terjedelem, betűtípus, fedőlap, összefoglalás, irodalomjegyzék, hivatkozások, ábrák, tézisfüzet

MUNKAHELYI VITA Sz Sz Programvezető szervezi meg - 1 opponens - 5 fő tudományos fokozattal rendelkező résztvevő - Jegyzőkönyv formanyomtatványa: doktori-iskola/

DISSZERTÁCIÓ ELŐVÉLEMÉNYEZÉSE I. FELTÉTELEK FELTÉTELEK I. NYELVVIZSGÁK (A2+B2) C típus - Kötelezően az egyik angol nyelvvizsga - Az alapfokú (egyetemi ny. szigorlat, záróvizsga) II. MUNKAHELYI VITA

DISSZERTÁCIÓ ELŐVÉLEMÉNYEZÉSE II. MIT KELL BENYÚJTANI Sz MIT KELL BENYÚJTANI Sz A disszertáció, közlemények másolata 1 példányban - tézisek (magyar és angol) - Összefoglaló (magyar és angol) - Fentieket papíron és elektronikusan is! - Témavezetői nyilatkozat + társszerzői nyilatkozat (ha több doktorjelölt szerző az értekezésben felhasznált közleményben) Sz. 241., Sz TDI vezetői ajánlás a publikációs feltételek teljesítéséről és a disszertáció benyújthatóságárólSz. 243.

DISSZERTÁCIÓ ELŐVÉLEMÉNYEZÉSE III. Sz Sz A szellemi alkotások felhasználására vonatkozó- a szerzői jogi engedélyek beszerzéséért a doktorjelölt felelős.

DISSZERTÁCIÓ BENYÚJTÁSA I. HATÁRIDŐ: Sz pozitív elővélemény esetén 2 hét - komolyabb formai, nyelvi, stiláris vagy kutatóhelyi vita korrekciója esetén 2 hónap - Rendkívül indokolt esetben (hiányzó publikáció pótlása esetén) 6 hónap HATÁRIDŐ-MULASZTÁS ESETÉN- képzés nélküli fokozatszerzőnek lehet jelentkezni. Sz. 247.

DISSZERTÁCIÓ BENYÚJTÁSA II. A disszertáció 5 példányban + mellékletek Sz A disszertáció 5 példányban + mellékletek Sz A disszertáció 2 opponenshez kerül A disszertáció 2 opponenshez kerül Írásos bírálat határideje: 2 hónap Írásos bírálat határideje: 2 hónap Sz. 249.

PUBLIKÁCIÓS KÖVETELMÉNYEK ORVOSTUDOMÁNYI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÁSI TÉMÁKBAN (DSz. 214.) (új!) ORVOSTUDOMÁNYI ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÁSI TÉMÁKBAN (DSz. 214.) (új!) Az értekezés témájában írt IF-os cikk 1. a) egy elsőszerzős cikk (IF-ral rendelkező lapban) b) b) egy további, nem feltétlenül elsőszerzős közlemény 2. Egy db IF-os közleménnyel (a,b,c feltétel) 3. Az IF 50%-át elsőszerzős közleménnyel kell teljesíteni Dsz. 25. melléklet 4. Az IF követelmény 10%-a kiváltható (az ért. témájában írt 2 db magyar ny. első szerzős közleménnyel vagy 2 db ért. témájában írt IF nélküli nemzetközi közleménnyel (lásd Folyóiratok listája DSz. 27. melléklet) Elfogadható folyóiratok 4. sz. TDI Elfogadható folyóiratok 4. sz. TDI Lege Artis Medicinae Clinical and Experimental Medical Journal Orvosképzés Addiktológia Alkalmazott Pszichológia Behavioural and Cognitive Psychotherapy Central European Journal of Public Health Clinical Neuroscience/Ideggyógyászati Szemle International Journal for Quality in Health Care International Journal of Mental Health Magyar Pszichológiai Szemle Medicine, Health Care and Philosophy. A European Journal Mentálhigiéné és Pszichoszomatika Psychiatria Hungarica Pszichológia Pszichoterápia Sleep and Hypnosis Szociológiai Szemle European Journal of Mental Health Psychiatric Quaterly Journal of Attention Disorders Journal of Individual Differences

PUBLIKÁCIÓS KÖVETELMÉNYEK SZOCIOLÓGIAI KUTATÁSI TÉMÁBAN SZ SZOCIOLÓGIAI KUTATÁSI TÉMÁBAN SZ DSZ. 26. melléklet (2015) Az értekezés témájában írt közleményekkel megszerezni 1. Min. 12 publikációs pontot 2. Legalább 4 közlemény - ebből legalább 2 nemzetközi folyóiratban - ebből legalább 1 magyar elsőszerzős - legalább 1 elsőszerzős közlemény megjelentetve a SCIE vagy SSCI minősített folyóirataiban, vagy a TDI elfogadható folyóirataiban: Lege Artis Medicinae Clinical and Experimental Medical Journal Orvosképzés Addiktológia Alkalmazott Pszichológia Behavioural and Cognitive Psychotherapy Central European Journal of Public Health Clinical Neuroscience/Ideggyógyászati Szemle International Journal for Quality in Health Care International Journal of Mental Health Magyar Pszichológiai Szemle Medicine, Health Care and Philosophy. A European Journal Mentálhigiéné és Pszichoszomatika Psychiatria Hungarica Pszichológia Pszichoterápia Sleep and Hypnosis Szociológiai Szemle European Journal of Mental Health Psychiatric Quaterly Journal of Attention Disorders Journal of Individual Differences Lege Artis Medicinae Clinical and Experimental Medical Journal Orvosképzés

PUBLIKÁCIÓS KÖVETELMÉNYEK TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK TERÜLETÉN folyóirat cikk, lektorált folyóiratban. A saját kutatási terület legújabb eredményeit összefoglaló referátum, lektorált folyóiratban. A saját kutatási terület interdiszciplináris vonatkozásait újszerű megvilágításba helyező tanulmány, lektorált folyóiratban. A saját kutatási területet érintő önálló könyv vagy fejezet tudományos könyvben (ISBN regisztrált könyv SCI-ben, SSCI-ben, illetve a 27. mellékletben szereplő szakfolyóiratban Első szerző: 5 pont, Társszerző: 4 pont. Lektorált nemzetközi folyóiratban, könyvbenElső szerző: 3 pont, Társszerző: 2 pont. Lektorált hazai, ill. más nemzeti szaklapban, könyvben: Első szerző: 2 pont, Társszerző: 1 pont. Önálló könyvElső szerző: 6 pont, Társszerző: 4 pont.

PUBLIKÁCIÓN MEGJELÖLNI Sz A szervezett képzésben részt vevő doktorandusz tudományos publikáción a doktorandusz munkahelyeként meg kell jelölni (1. egyetemi képzőhelyen végzett kutatómunka esetén az egyetemi intézet/klinika nevét, 2. nem egyetemi képzőhelyen végzett kutatómunka esetén az egyetemi Doktori Iskola nevét).

NYILVÁNOS VITA I. IDŐPONT ÉS HELY: 21 naptári nappal a védés előtt meg kell hirdetni Sz IDŐPONT ÉS HELY: 21 naptári nappal a védés előtt meg kell hirdetni Sz MEGHÍVÓ: minta a MEGHÍVÓ: minta a Tézisek és meghívók leadása Tézisek és meghívók leadása 1. DT 10 db + tudományos önéletrajz 2. TDI 40 db

NYILVÁNOS VITA II. A doktori értekezés védésének menete A doktori értekezés védésének menete 14. melléklet - színhely: egyetemi tan- vagy oktatóterem lehet Sz Egybehangzó értékelés esetén legalább 1 opponens jelenlétében - Az értekezést el nem fogadó bíráló jelenléte Sz. 255.

NYILVÁNOS VITA III. 20 perces előadás 20 perces előadás Válasz az írásban feltett opponensi kérdésekre Válasz az írásban feltett opponensi kérdésekre Válasz a bizottság és a részvevők ad hoc kérdéseire Válasz a bizottság és a részvevők ad hoc kérdéseire Értékelés: titkos szavazással zárt bizottsági ülésen Értékelés: titkos szavazással zárt bizottsági ülésen 1-5-ig pontozás 1-5-ig pontozás Az értekezés elfogadásához a megszerezhető pontok 67%-a szükséges (3-as átlag). Az értekezés elfogadásához a megszerezhető pontok 67%-a szükséges (3-as átlag).

NYILVÁNOS VITA IV. Új! Sz (2015) Új! Sz (2015) 1-1 érdemi kérdés az elnöktől és a bizottság minden tagjától 1-1 érdemi kérdés az elnöktől és a bizottság minden tagjától Jegyzőkönyv módosult: 15. melléklet (2015) ÚJ! A bizottság elnöke által feltett kérdés: A bizottság nem opponens tagjai által feltett kérdések: A nyilvános vitában feltett további kérdések és elhangzott felszólalások a vitában részt vevők nevének feltüntetésével:

A TDI HONLAPJA -szamu-doktori-iskola/ -szamu-doktori-iskola/ - aktuális kurzusok - Belső ajánlás - nyomtatványok - tételsorok

DOKTORI SZABÁLYZAT ELÉRHETŐSÉGE ELÉRHETŐSÉGE content/uploads/2015/11/Doktori- Szab%C3%A1lyzat-1.pdf AZ EGYETEMI DOKTORI TANÁCS HATÁROZATAINAK ELÉRHETŐSÉGE UGYANEZEN AZ OLDALON!