Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Az előadás letöltése folymat van. Kérjük, várjon

Kompetenciafejlesztés Szólások - közmondások

Hasonló előadás


Az előadások a következő témára: "Kompetenciafejlesztés Szólások - közmondások"— Előadás másolata:

1 Kompetenciafejlesztés Szólások - közmondások
Tomasovszky Edit 2014

2 Célkitűzés A szólások – közmondások témakörében jól használható kompetenciafejlesztő feladatokat mutatok be egyrészt azért, mert végre önálló tananyagként bekerült az ötödikes nyelvtankönyvbe, ugyanakkor a felsőbb évfolyamokon is jól használhatóak ezek a feladatok akár egy óra végi „lazító ötpercre”. Szükséges is, mivel felvételikben mindig megtalálhatóak ilyen feladatok, s ismeretükkel a gyerekek nemcsak alapvető bölcsességekkel, tapasztalatokkal lesznek gazdagabbak, hanem műveltségük, szókincsük, nyelvhasználatuk is fejlődik.

3 Megvalósítás Az alábbiakban egy 3 órából álló tematikus óratervemet mutatom be erre a témára, melyben elsősorban a nyelvi – kommunikációs kompetenciájuk fejlődik. Ezen belül a szövegértési készség, a szóbeli kifejezőkészség, az írásbeli kifejezőkészség, a szövegalkotási készség fejlesztése, valamint az önálló véleményalkotás készségének fejlesztése és a gondolkodási képességek fejlesztése, a helyesírási készség, a nyelvhasználati készség, a problémamegoldó gondolkodás, a kommunikációs készség fejlesztése a célunk. Hasznos segítség ebben az interaktív táblára elkészített feladatsor is.

4 Ráhangolás, motivációs játék: kártyákkal
Keresd meg a párodat: Addig nyújtózkodj - ameddig a takaród ér Amit ma megtehetsz – ne halaszd holnapra Kicsi a bors – de erős Sok lúd – disznót győz Bámul, mint borjú az új kapura Falra hányt borsó Egyik kutya – másik eb Amilyen a mosdó – olyan a törölköző

5 A szólás fogalma Szólás: jelképes értelemben használt állandósult szókapcsolat (pl. Itatja az egereket)

6 Találd ki a szólásokat!

7 Activity - mutogatás

8 Szóláskereső Fejezd ki a mondatokat olyan szólásokkal, amelyekben a szem szó szerepel. Nem sok jót lehet várni tőle: Még a szeme sem áll jól. Egyszerre örül és szomorú: Egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon vigyáz rá: Úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére Fejezd ki a mondatokat olyan szólásokkal, amelyekben a fog szó szerepel: Nem sikerül neki: Beletörik a foga Nincs kedve hozzá: Nem fűlik hozzá a foga Fösvénységig takarékos: Fogához veri a garast. Fejezd ki a mondatokat olyan szólásokkal, amelyekben a kutya szó szerepel: Ez a lényeges, fontos az egészben: Itt van a kutya elásva Egyformán rossz mind a kettő: Egyik kutya, másik eb. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: Kutyából nem lesz szalonna

9 Elvesztették a szólások a magánhangzóikat:
S_k v_z l_f_ly_k _dd_g _ T_sz_n. N_m l_tj_ _ f_t_l _z _rd_t. N_h_z f_b_ v_gt_ _ f_jsz_j_t. K_cs_ _ b_rs, d_ _r_s. _h_ny h_z, _nny_ sz_k_s. _g _ h_z _ f_j_ f_l_tt. D_n_t l_h_tn_ v_l_ r_k_szt_n_. H_m_r m_nk_ r_tk_n j_.

10 Szóláskiegészítés Kapós, mint karácsonykor a famozsár
Kapós, mint karácsonykor a szalmakalap Legyen egyszer neki is karácsonya Végigfut a hideg a hátán Hideg leli (rázza) Eső után köpönyeg Hol van már a tavalyi hó? A kisujját sem mozdítja A kisujjában van Szereti, mint kutya a macskát Azt se mondta: fapapucs Szeget üt a fejébe valami

11 Szóláshasonlat fogalma:
A szólást hasonlat formájában fogalmazzuk meg (pl. Lassú, mint a csiga)

12 Közmondás fogalma Egy mondatban megfogalmazott bölcsesség
(pl. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!) Nincs öreg ló, csak rossz gazda!

13 Kutyás közmondások A kutya ugat, a karaván halad.
 Akinek nincs kutyája, maga ugat este.  Amelyik kutya ugat, az nem harap.  Amelyik kutyát meg akarnak ölni, veszett hírét keltik.  Amikor a farok csóválja a kutyát.  Bánja, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett.  Belejött, mint kiskutya az ugatásba.  Bizonytalan, mint a kutya vacsorája.  Eb ura fakó.  Ebcsont beforr.  Ebek harmincadjára jut.  Eben gubát cserél.  Ebül szerzett jószág ebül vész.  Egyik kutya, másik eb.

14 Kutyás közmondások II.  Egyszer volt Budán kutyavásár.
 Ez is csak a mi kutyánk kölyke.  Hamarabb utolérik a hazug embert, mint a sánta kutyát.  Hátrább az agarakkal!  Itt van a kutya elásva.  Jön még kutyára dér.  Késő bánat ebgondolat.  Köti az ebet a karóhoz.  Kutyaharapást szőrivel (gyógyítják).  Kutyaugatás nem hallatszik a mennybe.  Kutyából nem lesz szalonna.  Mintha a kutyák szájából húzták volna ki.  Nehezen alkuszik meg két eb egy csonton.  Nem eszi meg a kutya a telet.  Nemcsak egy tarka kutya van a világon.  Pénz beszél, kutya ugat.  Ugatja, mint kutya a holdat.


Letölteni ppt "Kompetenciafejlesztés Szólások - közmondások"

Hasonló előadás


Google Hirdetések