„Ám az emberről semmit sem tudunk...”

Az előadások a következő témára: "„Ám az emberről semmit sem tudunk...”"— Előadás másolata:

1 „Ám az emberről semmit sem tudunk...”
- Ludwig von Bertalanffy - A mai rohanó, technikai, mennyiségi tényezőket előtérbe helyező, teljesítményorientált világban alapvetővé válik maga az ember, vagy ahogy az utóbbi évek újságjainak lapjain olvashattuk, egyre nagyobb hangsúlyt kapott az emberi tényező. Az ember alapvető társadalmi tényező: a közösségben a személyiség harmóniája, egészségi állapota szükséges a társadalmi fejlődéshez. A társadalmi haladást, a kedvezőbb életkörülményeket viszont a közösséget alkotó egyének nem képesek megfelelően felhasználni, azzal élni, ha nem egészségesek, ha pl. örömérzésük károsodott. Az alkohol, a különféle kábítószerek rabjaivá válhatnak emberek, akik nem tudnak élni a társadalom nyújtotta örömökkel, értékekkel, kulturális - művészeti - tudományadat lehetőségekkel. Ezekben igaz örömüket nem lelik, tehát káros utakat használnak fel örömszerzésük céljaira. A lelki egészségvédelemre nem csupán a szenvedélybetegségek (pl. az alkoholizmus) nagy száma, hanem az öngyilkosságok, továbbá a neurotikus kórképek, a pszichoszomatikus megbetegedések, valamint a fel nem ismert lelki szenvedések, konfliktusok segítséget sürgető tengere miatt van szükség. A gyakorlati életben orvos, pedagógus, gyógypedagógus, pszichológus, szociológus, s a különféle hivatalokban tevékenykedő, emberi ügyeket intéző szociálpolitikusok, vezetők, személyzeti előadók stb. nem lehetnek meg lelki egészségvédelmi ismeretek nélkül, de bizonyos fokú ismeretre azonban mindenki rászorul. A testi higiéné mellett a lelkivilág védelme is alapvető fontosságú.

2 Tönkre teszi a stressz az életemet.
A munkám borzalmas mennyiségű, de a fizetésem lassan az éhenhaláshoz sem elég…Az anyám megint kiborult és egyre csak azt hajtogatja: „Kellett neked szerelem! Most dédelgetheted azt az élhetetlen, munkanélküli fajankó férjedet és a három kölködet, akikre rááldoztad a legszebb éveidet! Így soha nem fogtok kikecmeregni a nyomorból! Okulhattál volna az én félresikerült életemből…” A férjemnek már elege van abból, hogy állandóan szapulja az anyósa. Ezért aztán én sem tudok kommunikálni vele normálisan, mert amikor a megélhetési problémáinkról szeretnék vele beszélgetni, ő ezt azonnal a személye elleni támadásként értékeli („Én nem tehetek arról, hogy felszámolták a munkahelyemet!”), azonnal megsértődik és elrohan. Egyre többet iszik, gyakran csak hajnalban tántorog haza és előfordult már nem egyszer, hogy összeokádta a lakást… Oda piszkít ahonnan eszik. Kurvára nem értem! Kezdenek összecsapni a hullámok a fejem felett. Nem tudom mi lesz itt! Felrobban az egész család. Mit tegyek, hogy rendet csináljak? Lassan beleőrülök ebbe az egészbe!

3 Az elmebántalmakkal, elmebetegségekkel kapcsolatosan is mind a mai napig elmarad a közvélemény a korszerű ismeretektől. Kisért még ma is az "őrült", "az élő halott" vagy alacsonyabb műveltségű helyeken a gúnyolódó magatartás, a régi "falu bolondja" emléke. Nem egy helyen tapasztalhatjuk, hogy az egyszerűbb települések lakói egy-egy beteget - néha még hivatalos személyek is - mint "bolondot" emlegetik. Sokan nem ismerik a XX. századnak e téren is elért és állandóan fejlődő vívmányait. Nem vesznek tudomást a gyógyulás és a gyógyítás perspektíváiról, s meg nem értő, elmaradott magatartásukkal akadályozzák a jó eredmények széles körű érvényesülését. Az ilyen előítéletek zárják el betegeink elől a visszatérés útját, csupán azért, mert valamikor súlyosabb állapotban voltak, vagy elmeosztályi kezelésben részesültek. Jellemző példa a vak előítéletre az alábbi történet. Ide tartozó mai jelenség az ugratás, a régi, durva gúnyolódás "kulturáltabb" utódja. Nem az egészséges emberek jókedvből fakadó alkalmi tréfálkozásaira gondolunk. Az ilyen legtöbbször nem okoz bajt. Sajnos, a testi fogyatékosságban szenvedők, gyenge idegrendszerűek, labilis magatartásúak, fogyatékos értelműek, esetleges elmebántalom utáni maradványállapotban lévők gyakran kerülhetnek heccelődés központjába. Ez után állapotuk romlik, egyensúlyuk felborulhat. A hiányos ismeretek és előítéletek akadályozhatják az alkoholizmus szenvedélye ellen kezdett eredményes gyógyító és felvilágosító-nevelő munkát is. A moralizáló magatartás, amely erkölcsbíróként pálcát tör a szenvedélybetegség fölött, a gyógyultakat kiközösítésben részesíti. Pesszimistán gondolkodva értelmetlennek vélik a harcot társadalmi és egyéni téren egyaránt. Sematikus gazdasági, társadalmi vagy elavult pszichológiai előítéletekből táplálkoznak az ilyen mondatok: "Nincs semmi értelme az egésznek", vagy "Az apja is ivott..." "Az egész család ilyen volt...", "A természetet úgysem lehet megváltoztatni". „Iszik pénzes, iszik dolgos, iszik csuhás, iszik zsoldos, iszik szolga, iszik dajka, iszik tolvaj, iszik szajha, iszik emez, iszik amaz, iszik derék, iszik pimasz, iszik szőke, iszik barna, iszik tudós, iszik balga,       iszik szegény, iszik beteg, iszik aggastyán és gyerek, iszik főpap, iszik dékán, iszik húgom, néném, bátyám, iszik apám, iszik anyám, iszik minden egyáltalán, iszik száz és iszik ezer, egész világ nyakal, vedel.” - Carmina Burana , részlet-

4 Nem nélkülözhetjük tehát az alapvető pszichológiai és a lelki egészségvédelmi ismereteket, melyeknek megszerzése legalább olyan fontos, mint a mindennapi élet testi ismereteink, fizikai higiénéjének elsajátítása. A szenvedélybetegségek közül az alkoholbetegségen kivül más szerektől is drogfüggőség alakulhat ki. Nálunk elsősorban az alkoholfüggőség áll előtérben, de rohamosan terjed (elsősorban a fiatalok körében) a különféle kábítószerek, drogok hasznáklata is. Vannak, akik az italt kombinálják különféle nyugtatókkal a kábító hatás fokozására. Világviszonylatban vezetünk az öngyilkosság gyakoriságában. Az ún. "nagy pszichiátriai kórképek" - bár statisztikai előfordulásuk viszonylag állandó az egész világon - nagy számuk miatt ugyancsak - jelentős feladatot jelentenek a megelőzés számára. A pszichiátriai kórképek közül kiemelkedő a depresszió, mely a nagyszámú pszichogén, neurotikus, depresszív megnyilvánulással együtt az öngyilkosság megelőzése miatt is igen fontos. A veszélyeztetettek és a betegek szakszerű és rendszeres ellátásával (kezelés, gondozás) lehetséges az öngyilkos halálozás előfordulásának csökkentése. A genetikai tanácsadás, valamint a kialakult esetekben a gyógypedagógia sokat tehet az értelmi fogyatékosság megelőzése, illetve kezelése, rehabilitációja érdekében. A modern kezelés és gondozás, továbbá tapasztalataink szerint az életkörülmények is, sokat segíthetnek az epilepsziás betegek sorsán. Szükséges a rosszullétek ellenőrzése, a betegek hátrányos társadalmi helyzetének javítása stb. Az orvostudomány fejlődésével megnőtt az emberi életkor, nő az idős betegek száma, még jelentősebbek lesznek a nyugdíjasok problémái s velük együtt az öregkori pszichózisok kérdése.

5 Boldoggá tette életemet a családom.
Az AIDS terjedése, a fertőzés lehetősége, a tőle való félelem - új veszélyeket hozott. Másfelől a pusztító betegség olyan idegrendszeri kórképet vetett fel, mint régen - a már megszűnt - paralysis progressiva. Persze maga a betegség (a következmények, a kilátástalanság és kirekesztettség) nyomán jelentkező depresszió is fontos feladatokat jelent. Nagyszámúak a mai fiatalok problémái. Általános a gyors intellektuális érés s ez nem halad az érzelmi és személyiségi fejlődéssel. Vajon megteszünk-e értük mindent? Megfelelő védelmet és alapot ad-e minden család? Vonaton utazva különös beszédre lettem figyelmes. Komoly fülelés és erőlködés után jöttem rá: magyarul társalog két fiatal lány. Szédületes tempóban hadartak és rosszul artikuláltak - ez volt az oka, hogy nehezen ismertem fel, hogy magyarul beszélnek. Az már sajnos hétköznapi jelenség, hogy - a régebben nyomdafestéket nem tűrő szavak - már gyerekeknél is szinte kötőszóként szerepelnek... Pedig a beszéd közlő, kifejező és erkölcsi jelentősége az emberi életben, kapcsolatokban, sőt a lelki egészségben is igen jelentős. Állandóan tapasztaljuk, a lapokban olvashatjuk az agresszió terjedését. A bűnözésben, de a hétköznapokban szóban, tettekben egyaránt. Nálunk is találkozunk a "megvert gyermek", de a "megkínzott öreg" jelenségével is. Mindez s a neurotikus és pszichoszomatikus betegek nagy száma a lelki bántalmak hatalmas társadalmi jelentőségére utal. Az elmondottakat alátámasztja a Magyar Tudományos Akadémia Pszichiátriai Bizottságának nyilatkozata, amely szerint "a pszichés zavarok valamilyen formája a családok legalább egyharmadát közvetlenül érinti". Az egyén és a társadalom sokat tehet a bajok orvoslására. Ehhez azonban megfelelő ismeretekre és szemléletre van szükség. - Az élet sohasem könnyű, minden családban előfordulhatnak kisebb – nagyobb problémák, nézeteltérések, viták. Véleményem szerint a mi családi boldogságunk titka nem más, mint az egymás iránt érzett őszinte, mély szeretet és tisztelet. Szerelemből nősültem és szerelemünk az együtt töltött csodás évek során csak gazdagodott az egymás iránt érzett szeretet egyre mélyülő érzésével. Boldog vagyok feleségem, gyermekeink és unokáink népes körében. Valóra vált egy gyermekkori álmom: Boldoggá tette életemet a családom.

6 A lelki egészségről, a lélek védelméről kezdetben a filozófiában, a filozófiai lélektanban is olvashatunk. Már az ókori bölcsek, vallásbölcsészek, középkori tudósok is gyakran beszéltek a "lélek nyugalmáról", s "lélek harmóniájáról". A kínaiak (Konfucius és Lao-ce), az indiaiak (Buddha), valamint a zsidók (Mózes egyaránt foglalkoztak az ideális, nyugalmat hozó társadalommal. Szókratész tanítványa, Platón (i.e ) nagy hatással volt az etikára, a pszichológiára, magára Freudra is (Becker, Minsel, 1982). A nagy görög filozófus a lelket három részre osztja: "az eszes lélek" - a legnemesebb rész, mely halhatatlan; "a haraglélek" - védi az eszes részt és a szervezetet, egyfelől az érzékiség ellen, másfelől a külvilági káros ártalmakkal szemben. A "vágylélek" az érzéki élet szerve, mely az ösztönök és vágyak hordozója. Az ész az agyban, a harag a kebelben, s a vágy az alsótestben székel. Az ideális személyiség e három rész között s a külvilággal harmóniát tud teremteni. Nem nehéz a három részben a Freud féle felettes én, az én és az id előfutárait felfedezni. (A zsidó Bibliában is kivehető egy hármas felosztás az emberi lélekről: a "ruach" vagy "ruach hakaudes" - a "szent lélek", melyből a keresztény "Szentlélek" is származik, az a rész, melyet a teremtéskor Isten lehelt az emberbe. A "nösomó" az a lélekrész, mely életünket igazítani próbálja a mindennapokban, s végül a "nefes" a vegetatív, testi rész.) Arisztotelész (Kr. E ) szemben a spekulatív Platonnal, empirikus volt. "De Anima" című műve az első és igen jelentős lélektan. Az emberre jellemző az értelem, amelynek segítségével adottságainak tökéletesítése útján törekedhet boldogságra. Ennek lehetőségét az erkölcsi erények megszerzésével használhatja fel. Arisztotelész jelentős munkásságából kiemelhetjük a - drámaelméletével kapcsolatos - katarzis fogalmát: a színműveket néző ember a művészi élménye nyomán érzelmekben megtisztul.

7 Egy szédült világ. Egy õrült világ
Egy szédült világ! Egy õrült világ! A szép Verona így köszönt: vigyázz, a bosszúvágy elönt! Szépek a lányok, asszonyok; a kertek, parkok gazdagok. Lehetnénk földi mennyország, hát belül miért a pokol rág? Õrült, szédült, õrült világ!

8 (Lőrinc barát) Minden szép szerelem vak! (Lőrinc barát) Az én szívem az Úré! Ám csak így édes a holnap! (Lõrinc barát) Ez a vágy szíveket tép! (Rómeó) Érte én meg is halnék! Az enyém Rómeóé! (Lõrinc barát) Lángra gyúl, s kifullad! (Júlia) Új erõt és reményt ad!

9 Ezt a gondolatot használta fel Freud Breuerral az ún
Ezt a gondolatot használta fel Freud Breuerral az ún. "katartikus módszerben", melyben a betegeket először hipnózisban kérdezték ki, majd később ún. szabad asszociációban. Ennek alapján könnyebbültek meg és javult lelkiállapotuk. "Ép testben ép lélek" - "mens sana in corpore sano" - szólt a régi latin mondás. Az arab középkor nagy tudósa, Szaladin szultán háziorvosa, Maimuni Mózes ( ), a nagy zsidó vallásbölcsész is így vélte. A test és lélek szoros összefüggését is hirdette. Híressé vált tanácsokat adott az egészséges lelki életre. A varázslat, az asztrológia ellen írt Számos kiemelkedő filozófus közül foglalkoznunk kell René Descartes ( ) munkásságával, aki számos mai összefüggésre mutatott rá. Így a "gondolkodom, tehát vagyok" (cogito, ergo sum) nem csupán a lét igazolására szolgált, hanem az emberi élet szellemi természetét is kifejezte. Ugyancsak hangsúlyozta az emberi életben oly fontos szenvedélyeket, melyeken azonban megfelelő vezetéssel és neveléssel uralkodni képes. Az emberi test géphez hasonlítása közben alakult ki benne a fogalom, melyet ma reflexnek nevezünk: a szervezetben, vagy külső ingerekre keletkező izommozgás. Immanuel Kant ( ) 1798-ban foglalkozott a kedély hatalmával és a kóros érzelmeken lehetséges önuralom kérdéseivel. Johann Kaspar Lavater ( ) négykötetes munkája a "Fiziognómiai Fragmentumok", melyben a szerző az embert gondolkodás, érzés és cselekvés egységében szemlélte, s úgy vélte, hogy a lelki működéseket nem lehet elszigetelten tekinteni. A filozófiai és orvosi gondolkodás már az ókortól kezdve befolyásolta egymást. A pszichiátriai irányzat első képviselője Hippokratész (Kr. E ), aki a korában divatos ún. humorálpatológia, a testnedvek - a vér, a fekete- és sárgaepe, valamint a nyál - keveredésével magyarázta a lelki bántalmakat, pl a melankóliát; a lelki bántalmakat tehát testi okokra vezette vissza.

10 Követője, Galenus ( körül), egyesítette a humorálpatológiai szemléletet az alexandriai anatómiai iskola és a sztoikus filozófia nézeteivel. Úgy vélte, hogy a pszichikus tünetek keletkezésében a szexuális élet zavarának (pl. hiányának hisztériában) is szerepe lehet. A középkorban az elmebántalmakat illetően részben a görög orvosi hagyományok, részben misztikus babonás szemléletek uralkodtak. Az elmebántalmakat ördögi megszállottságra vezették vissza, s ördögűző eljárásokat (exorcizmus) alkalmaztak megszüntetésükre. A későbbi századokban az elmebetegek sorsa a bezártság volt, istállókban, börtönökben leláncolva, tétlenségben éltek, melytől elsőként a francia forradalom hatására Philippe Pinel ( ) szabadította meg őket a párizsi Salpetriere-ben. A betegségek keletkezésében a külvilági hatások mellett nagy szerepet tulajdonított a személyiségi hajlamosságnak és az érzelmeknek. Tulajdonképpen - néhány kortársához hasonlóan - az elmebántalmak orvosi szemléletét alakította ki, kórrajz írással, s a betegségek osztályozásával. Ugyancsak humanista jellegű szabad betegellátást és orvosi szemléletet képviselt Vincenzo Chiarugi ( ) Olaszországban, W. Tuke ( ) Angliában és Benjamin Rush ( ) az Amerikai Egyesült Államokban. A fentiek a betegek egészséges személyiségrészének egyaránt nagy fontosságot tulajdonítottak. Pinel tanítványa, Jean-Etienne-Dominique Esquirol ( ) pszichiátriai betegségek "morális" okaival foglalkozva kiemelte az alkoholizálást, melynek intenzitása az elmebántalom korai jele is lehet. Szólt a megelőzésről, a pszichésen beteg emberek házasodását problematikusnak találta, s óvott a gyermekek szellemi túlterhelésétől. Elmebeteg szülők gyermekeinek testi erősítését előbbrevalónak tartotta szellemi nevelésüknél. Kiemelte, hogy a beteg szülők szenvedélyei utódaiknál is megjelenhetnek, s a gyermekek nevelését befolyásolhatják. Pszichésen beteg szülők testi kezelése alapvető, mert - Esquiról szerint - ezzel a lelki betegség oka megszüntethető.

11 A francia pszichiáter megelőzésre vonatkozó gondolatai az utána következő pszichiáterek szemléletét nem kis mértékben befolyásolták (H. KIND, 1984). A bécsi pszichiátriai tanszék megalapítója, E. Feuchtersleben ( ) "Lélek diétetikájáról" című 1838-ban megjelent műve úttörőnek számít. A "szellem erejére" támaszkodva véli a legnagyobb lehetőséget "a testet fenyegető veszély elhárítására" - ez a lelki diétetika. Ugyanakkor új szempontként orvosi praxisának tapasztalatait használja fel. Alapgondolata: a megelőzésre képes az értelem, az akarat, a fantázia és a szoktatás összjátékával. Wilhelm Griesinger ( ) nyitotta meg a pszichiátria kapuit a neuropatológia számára. Az elmebántalmakat az agy betegségének tartotta. Mindez természetesen az organikus agyi megbetegedésekkel kapcsolatosan igaz is volt, hiszen modern korunkig a lues (szifilisz = vérbaj) okozta idegrendszeri megbetegedések - főként a paralysis progressiva (a nagyagykéreg idült, szifiliszes gyulladása) - töltötte meg az elmegyógyintézetek nagy részét. "Testi és lelki diétetiká"-ról is beszélt. A túlzott fantáziát veszélyesnek tartotta, s óvott a testi-lelki puhaságtól, amely elősegítheti a nemi ösztön korai fejlődését. A modern pszichiátria egyik nagy úttörője és rendszeralkotója, Emil Kraepelin ( ) a kísérleti pszichológiában is jelentős kutatásokat végzett. A koffein, a tea, az alkohol hatásának a kézírás stb. változásaira számos megfigyelést végzett. Óvott a tanulók túlterhelésétől, az iskolaorvosok beállításától az elmebetegségek megelőzését remélte. Amíg az elődök a szomatikus, testi tényezők kórokozó hatásával foglalkoztak, addig az élettan segítségével közelítette meg a lelki egészség és bántalmak kérdését Ivan Petrovics Pavlov ( ). A feltételes reflexek felfedezéséért Nobel-díjat kapott. Kísérletes úton próbálta megközelíteni a lelki bántalmakat, az ún. "kísérletes neurózisok" előidézésével.

12 August Forel ( ) svájci pszichiáter az alkoholizmus ellen az absztinenciáért harcolt. Lelki egészségről írt könyve több kiadást ért meg. A "mentálhigiéné" kifejezés először amerikai szerző, W. Sweetster ( ) könyvében fordul elő 1843-ban. (Idézi: Bromberg, 1954.) Ezután több könyv jelent meg e témakörből, melyek főként az elmebetegek intézeti és polgári jogaival, szociális problémáival foglalkoztak ben használta először R. Sommer a "pszichés higiéné" kifejezést. Szakszerűbben először egy depresszióból gyógyult beteg foglalkozott könyvében a kérdéssel: Clifford W. Beers ( ). Saját elmegyógyintézeti sorsából kiindulva 1908-ban a pszichiátriai ellátás javításában kereste a lelki egészségvédelem útjait. Az elmeosztályon kialakítandó emberséges bánásmód, a jobb gyógyulás feltételeinek megteremtése indította el a mentálhigiénés mozgalmat. Ez a svájci származású nagy amerikai pszichiáter, Adolf Meyer ( ) támogatásával került hódító útjára. Az elmeintézeti ellátás javítása mellett a pszichés bántalmak és betegségek megelőzése, a visszaesés megakadályozása volt a cél. Meyer az eddig pusztán szociális támogatás helyett - szakszerű - "mentálhigiénés törődést" alakított ki: felesége a kórházból kikerült betegeket otthonukba követte - mai szóval kifejezve -, gondozta. Megalakult az Országos Mentálhigiénés Bizottság, mely az első nemzetközi kongresszusát 1930-ban Washingtonban tartotta. A második világháború után a közben megalakult Elmeegészségügyi Világszövetség (World Federation for Mental Health -- már itt is a "mentálhigiéné" kifejezés helyett megjelenik a "mentális egészség" fogalom) 1948-ban Londonban szervezte első kongresszusát. A világbékével foglalkoztak, a harmadik világháború elkerülésével. Közben a mentálhigiénés mozgalom fokozatosan terjedt ki a gyermekegészségügyre (egyik jelszó: "A gyermekkor a mentálhigiéné aranykora"), az orvostudományra, az iparra és az élet egyéb területeire. Érthető, hogy elsősorban a pszichiáterek közül kerültek ki az úttörők és a követők.

13 Sigmund Freud ( ) a pszichoanalízis megalkotásával a mentálhigiéné szempontjából is korszakalkotó. Hatása alól azok sem tudják magukat kivonni, akik szemléletével ellentétben állnak. Még ők is gyakran "kölcsönöztek" fogalmakat, kifejezéseket tőle (pl. a tagadásét), az átfogalmazásokról nem is szólva. Ugyanakkor bámulatra méltó, hogy a hosszú és termékeny élet folyamán is képes volt saját megállapításai, elméletei változtatására. Egyben utat mutatott utódainak és követőinek a szükségszerű és korszerű fejlődés lehetőségeire, a régi síneken elindítható új utakra. Freud nagy érdeme, hogy az ember lelkivilágáról alkotott képünket a tudattalan megismerésével kitágította és gazdagította. Előtte az embert, a "homo sapienst" csak tudati, racionális lénynek tekintették. Ő bizonyította be, hogy személyiségünk nem csekély részéről nem is tudunk. Erkölcsi világunk, az ún. felettes-én részéről eltiltott, ösztönös, effektív impulzusok nem jöhetnek tudatunkba, s azok az én munkája révén elűzve, tudattalan világba kerülnek. Az én feladata tehát erkölcsi világunk és a belső ösztönös, effektív igények egyeztetése, szabályozása. A primitív, ősibb ösztönök, hajtóerők, az ún. ösztön-én világában vannak. Az ösztön-én (id): a legrégebbi rész azt tartalmazza, amit örököltünk (ti. az ösztönöket), alkatilag meghatározott, fejlődik. Az ösztön-én nem érintkezik közvetlenül a külvilággal. Ha törekvései mindig kielégülnének, az az egyén megsemmisüléséhez vezetne. Jellemzi még, hogy nem ismer félelmet. Nincs benne logika (nem gondolkozik). Nem érdekli a jövő. Csak saját magán belül érzékel: élvezet-kín feszültségét. - Működési elve az örömelv. Az ide száműzött - vagy még manifeszt élményvilágunkban soha sem szerepelt - lelki tartalmak nem kerülhetnek be tudatunkba - legfeljebb "álruhában", pl. álmunkban. Az ilyen ún. elfojtott, tudattalan jelenségek megközelítésére Freud "via regia"-t, királyi utat dolgozott ki, az álomfejtés általa felfedezett módját. meg, amelyek között a tudatelöttes az "előszoba", ahol a ködös lelki tartalmak szóbeli, fogalmi alakot nyernek. Ugyancsak itt van a "cenzor", amely a kifogásolható tartalmakat nem engedi be a tudatba.

14 Freud a legnagyobb ellenkezést az ösztönvilág leírásával váltotta ki
Freud a legnagyobb ellenkezést az ösztönvilág leírásával váltotta ki. Hangsúlyozta az emberi életben a nemi ösztön jelentőségét, valamint fejlődését. Ennek útját a libidótanban írta le, s bemutatta, hogy az érett, felnőtté fejlődésig, az ún. "genitális érettségig" milyen hosszú utat kell megtenni. Felfogása szerint a libidó több állomáson megy át, mely már a csecsemő táplálkozásánál, az anya-gyermek kapcsolatban a szopásban is megmutatkozik. A tej beszívása, az éhség csillapítása, a táplálkozáson kívül a hangadás, a beszéd kialakulása is az ún. orális szakhoz tartozik. Ezt követi a tisztaságra szoktatás, amely elsősorban a székeléssel kapcsolatos. A kisgyermek bilire szoktatása, a szülői-nevelői kívánságnak megfelelő engedelmesség vagy ezzel szembeszállás (makacsság) az anális szak terméke. Beszélnek az uretrális szakról is, mely a vizeléssel kapcsolatos, hasonló lehetőségekkel számol. A továbbiakban a fiúknál a penis áll a fallikus fejlődési fok középpontjában, a lányoknál ennek megfelelően a clitoris. Megfelelő lappangási szak után a serdülőkorban alakul ki véglegesen az érett nemiség, melyben a leírt szakaszokhoz fűződő ún. részösztönök (vagy pregenitális ösztönök) rendeződnek a felnőtt nemi életben. Abban megfelelő helyet is kaphatnak, pl. az oralitás a csókban. A modern pszichiátria és a lelki megelőzés nem nélkülözheti Freud (1900, 1905) regresszió fogalmát. Ez a lélekelemzés kialakulásakor az ösztönfejlődésben túlhaladott szakaszra való visszaesést jelent, s így Freud beszélt pl. orális vagy anális szintre visszacsúszásról. A modern pszichiátriában az egész személyiségfejlődésre is használjuk, pl. a pszichés hospitalizációs ártalmak esetében, amikor egy 6-7 éves - egyébként tisztasághoz szokott gyermek - éjszaka bevizel vagy az ujját kezdi szopni. A regresszió nem feltétlenül kóros jelenség, kitűnik ez az éjszakai alvásnál, vagy egyes fáradtsági szakaszokban láthatjuk. Újabban a regresszióval szemben a progresszió gondolatát is alkalmazzák a lélekelemzésben, tehát az előrehaladást, különösen az énfejlődés terén (pl. Frosch, 1990).

15 A másik fontos - a modern lélekelemzés termékeként megjelenő - , gyakran használt fogalom a self (vagy a Selbst; lásd Horney Harmann, Kohut, Kernberg és mások munkáit, melynek - eddig sajnos - nincs magyar megfelelője. A tulajdonképpeni "önmaga", "saját maga" (francia használatban "soi") a self: főként énünk legbensőbb tartalmi részét, felnőttkorunk számos szubjektív élményünk hordozóját jelenti, mely önértékelésünk, azonosságunk (identitásunk) fontos része (Lukács, 1991). Sokan az én különleges (sőt az egész személyiség) rezervoárjának tekintik, a legszemélyesebb élmények párlatának, sőt hordozójának. Bizonyos fokig kapcsolatban áll az énnel, melynek feladata egyfelől a belső dinamika egyeztetése, integrációja, másfelől a külvilághoz való alkalmazkodás elősegítése, organizációja. Természetesen az itt röviden ismertetettek csak vázlatszerűek, s a későbbi megértést szolgálják. Egyben azonban előremutatnak: a lélekelemzésnek lelki egészségvédelmi jelentőségére. Mint látni fogjuk, az anya-gyermek kapcsolat, a korai lelki sérülések ismerete, az ösztönvilág problémáinak s a tudattalan világának megértése stb. alapvetően hozzájárult a megelőzés tudományának fejlődéséhez. Mindezt követői, a nagy mű folytatói még jobban elősegítették. Közülük elsőként Heinrich Menget ( ) kell megemlíteni, a pszichohigiéné európai megalapítóját. Orvosi tanulmányainak elvégzése után mély benyomást hagyott benne az alkoholizmus népegészségügyi károsító hatása, s csatlakozott Forel, Bleuler és más, absztinenciát hirdetők táborához. Az első világháború szörnyűségei, az agresszió okozta testi-lelki ártalmak keltették fel lelkiismeretét és érdeklődését. Bécsben Freudnál tanult, Federnnel dolgozott együtt, majd Frankfurtban 1928-ban - a később koncentrációs tábor áldozatává lett Karl Landauerrel - átvette a pszichoanalitikus intézetet és poliklinikát.

16 Hitler hatalomátvételekor 1933-ban Baselbe költözött
Hitler hatalomátvételekor 1933-ban Baselbe költözött. Ott egy ideig a népfőiskolán tanított, majd 1937-ben meghívták a baseli egyetemre a "pszichohigiénés lektorátus" alapítására, majd tanszékére. Mint pszichoanalitikus terápiás tapasztalataiban szerzett elméleti és gyakorlati ismereteit nem csupán a kezelésben, hanem a megelőzésben is fel kívánta használni. Az általa felvázoltak számos ponton ma is igen jelentősek. Széles körű kutatói gárdát alakított ki és műveiben sorozatosan nagy horizontú szintézist dolgozott ki (Meng 1958, 1960). A humanizmusért, a világbékéért tevékenykedett. Ennek számos közleményben, sőt előadásban is hangot adott ben a VI. Párizsi Nemzetközi Mentálhigiénés Kongresszuson ugyancsak a békéért tartott előadást. A kríziselmélet kialakulásával a hangsúly egyre jobban a megelőzés felé tolódott. Kiindulásul a Freud által kidolgozott fogalomnak a súlyos veszteségélménnyel, például a hozzátartozó halálával kapcsolatos, az ún. tárgyvesztés nyomán kialakult gyászreakciója szolgál. Lindemann egy éjszakai mulató leégését átélők lelki megrázkódtatásai nyomán alkalmazta a "krízis" kifejezést. A válságos élethelyzet, a krízisproblematika s ennek terápiás megoldása, az ún. krízisintervenció (tehát pszichoterápiás jellegű beavatkozás, segítés) lett az alapköve a "preventív pszichiátriának", mely Gerald Caplan (1964) nevéhez fűződik. Elsősorban a visszafordítható állapotokkal, köztük a reaktív jellegű krízishelyzetekkel foglalkoznak. Pl. a gyászolóknál a megfelelő meghallgatással, törődéssel stb. a gyász okozta krízishelyzet megoldása, maradvány nélküli lezajlásának biztosítása, a korai beavatkozás a szekunder prevenció eszköze. Természetesen a primer prevenció a lelki egészségvédelem igazi célja: a betegség keletkezésének megelőzése, nevelési, genetikai tanácsadással sok baj elkerülhető, vagy a kórházi gyakorlatban pl. lázas fertőző betegségeknél a megfelelő antibiotikumokkal és szomatikus kezeléssel kivédhetők a delíriumok.

17 Az orvostudomány egésze, az egyes szakágak fejlődésének eredményeként sokan a közegészségügy részének vélik. Egyfelől testi higiénére alapozzák - a lelkit. Az egészséges fizikai alapok szükségesek. A tisztaság, a járványok leküzdése, a lakásviszonyok (tér!) mind alapjai az egészséges lelki életnek. Hallunk zajártalomról, környezetszennyeződésről stb. - amelyeknek a lelki hatásával is kell számolni. Másfelől a lelki higiéné művelését a "közegészség" feladatai közé is sorolják. A pszichológia a maga sokrétű eszközeivel, kiterjedt pszichés ismeretekkel, személyiségdiagnosztikai eszközeivel ugyancsak sokkal járul hozzá a megelőzés ügyéhez. A pszichológiai prevenció (Jochen Brandstaädter 1982) pl. a rizikószemélyiség - tehát valamely betegség iránti veszélyeztetettség, hajlamosság - kiszűrésével segíthet a bajok elhárításában. Az egészségpszichológia is tulajdonképpen a megelőzést szolgálja. Genest (1987) idézi az Amerikai Pszichológiai Társaság nyilatkozatát: "Az egészségpszichológia a pszichológiai tudományok összessége, amelynek célja az egészség megtartása, a betegség megelőzése és kezelése, az egészség korellatív sajátosságainak, a betegség okainak és ezzel kapcsolatos működés-zavaroknak megállapítása, az egészségügyi rendszer elemzése és javítása." Ehhez előszeretettel alkalmazzák az orvosi pszichológia, a klinikai pszichológia, a pszichoszomatika, a stresszkutatás stb. anyagát (Schwarzer, 1990). Szemléletükben az életmód befolyásolása áll előtérben. A szociálpszichológia és szociálpszichiátria a megelőzés társadalmi-környezeti szempontjaira helyezi a hangsúlyt. Így foglalkoznak az iskola, a munkahely, a foglalkoztatás kérdéseivel. Nálunk is szomorúan jelentkeznek a munkanélküliség, a társadalom peremére kerülés, a "hajléktalanok" problémái. Ugyancsak a különféle diszkriminációk, a hátrányos helyzet stb. veszélyei is ide tartoznak. A társadalom cinizmusa:”legfőbb érték az ember” valósággá vedlik a szemétdombokon… Szép Új Világunkban tömegek sodródnak a szeméthalmok felé, miközben a közösség jövőjét kirabló, gátlástalan törtetők gúnyos megjegyzései visszhangzanak az agymosott koponyákon belül: „ - Magának köszönheti, aki odakerül!” …Meg azoknak, akik odasegítették.

18 Amíg a lélekelemzés és a családterápia a családtagok egyéni és együttes élményeivel és szerepével foglalkoznak, addig a szociálpszichológia és szociokulturális helyzet patogén hatásait helyezi előtérbe. A második világháború szomorú következményei, a nácizmus szörnyű pusztításai, a koncentrációs táborok hívták fel a figyelmet az "extrém megterhelés" jelentőségére. A testi-lelki gyötrelmek a táborok lakóinál súlyos következményekkel jártak, s ha ezeket át is vészelték, az átélt embertelenségek még gyermekeik lelkivilágában is nyomot hagytak. Az elmondottaknak megfelelően kialakult a "közösségi pszichiátria". Ez a szociálpszichiátriai ismeretek alkalmazását viszi át a gyakorlatba. Különféle intézmények alakultak ki, melyek közül pl. az USA-ban a Közösségi Elmeegészségügyi Központok (Community Mental Health Centerek, CMHC) végzik meghatározott területek lakosságának pszichiátriai ellátását, tanácsadást és megelőzést óta fejlesztették ki ezeket az ambulanciákat John F. Kennedy elnök 1960-ban hozott rendelete alapján. Egyik szempont volt a "de-institucionalizálás", a kórházi befekvés és a drága kórházi ágyak csökkentése. Lehetőség szerint, akit lehet, saját környezetében látnak el. A pszichotrop gyógyszerek, a pszichoterápia és a modern pszichiátria számos új adottsága így előnyösebben és hatékonyabban tudják szolgálni a terület lelki egészségét. Feladatkörük és tevékenységük megfelel nálunk a hazai pszichiátriai ("ideg") gondozóintézeteknek. A szociálpszichiátria kiemeli a társadalom egészének felelősségét a lelki egészségvédelemben. Ez nem lehet a szakemberek kizárólagos feladata. Különösen jelentős a vezetők, az emberrel foglalkozók mentálhigiénés ismerete, tevékenysége: így orvosok, egészségügyi dolgozók mellett közösségi vezetők (pl. nálunk az önkormányzatban), pedagógusok, papok, intézményi igazgatók, személyzeti előadók stb. sokat tehetnek a reájuk bízottak lelki egyensúlyáért. Nem feledkezhetünk meg a rendőrség dolgozóiról sem, akik nemegyszer találkoznak a közrendet megzavaró, vagy bűnözőnek tűnő beteg emberrel. Különösen jelentős a vezetők, az emberrel foglalkozók mentálhigiénés ismerete, tevékenysége: így orvosok, egészségügyi dolgozók mellett közösségi vezetők (pl. nálunk az önkormányzatban), pedagógusok, papok, intézményi igazgatók, személyzeti előadók stb. sokat tehetnek a reájuk bízottak lelki egyensúlyáért. Néhány munkahelyi vezetőnek nem ártana végre tudomásul vennie, hogy hangerővel nem pótolható a szakértelem, üvöltözéssel nem lehet megoldani a felmerülő problémákat.

19 Ismert az "utcai pszichiátria" jelenségköre is: akadnak csellengő, nemegyszer kezelésre szoruló betegek, akik így kerülhetnek a szakszerű segítés és nemegyszer az oly fontos szociális segítés hatókörébe. Szomorú látványban volt részem, amikor az egyik külföldi városban láttam az utcákat elárasztó nagyszámú beteget, amikor éppen "megszüntették az elmeágyakat". (Nyilván ők a későbbiekben különféle szociális intézményekben kaptak helyet.) A sokféle elnevezés mögött sokféle a megközelítésmód, mely különböző helyzetből, tapasztalatból és szemléletből adódik. A különbségek különösen a szempontokban térnek el: fontos, ki mire alapozza a szemléletét, mit tart alapvetőnek és mit nem (sajnos: mit hanyagol el!). Nyilvánvaló, hogy a pszichiáter a tudományából, a gyógyításból, a pszichoterapeuta, a pszichoanalitikus a konfliktusból, a személyiségből stb., továbbá a pszichológus a maga szemléletéből, eszközrendszeréből (mérések, tesztek stb.) indul ki. A mentálhigiéné az elmondottakon kívül felhasználja az emberről szóló összes értékes adatokat, az orvostudomány modern és klasszikus eredményeit, támaszkodik - többek között Pavlov, Cannon és Selye munkásságára. Az orvosi modellalkotás (különösen azok számítógépes változatai) jelentős mértékben hozzájárulnak a kutatási területek feltárásához. Mivel sok pszichiátriai kórkép okát nem ismerjük, így oki megelőzésre csak ritkábban van lehetőség, pl. genetikai tanácsadás révén, testi betegségek korai elhárításával stb. Bár a specifikus megelőzés nem nagyon gyakori, az általános jellegű szempontok segíthetnek. Így: a személyiség működésének és képességének védelme; fejlődésének maximális elősegítése; a lelki megterhelésekkel (stresszel), szemben az egyén lelki erejének, "legyűrőképességének" ("coping") fenntartása, támogatása – végül a sérülékenység figyelembevétele.

20 Mindenki kerülhet nehéz helyzetbe
Mindenki kerülhet nehéz helyzetbe. A közmondás is tartja: "Mindenkit érhet baleset", tegyük hozzá: lelkileg is. A jövő azonban számos lehetőséget tartogat a megelőzéshez, az egyéni megközelítéshez pl. a genetikai tanácsadás révén. Az igazi oki megelőzés bár még várat magára, de így is sokat tudunk tenni. Összefoglalva: a lelki egészségvédelem a lelki betegségek okainak kiiktatásával, a bajok elhárításával az elsődleges prevenciót hajtja végre; a korai beavatkozással, kezeléssel a késői következmények megelőzését, vagyis a másodlagos prevenciót. A betegségek visszaesésének megakadályozását, a társadalomba való eredményes visszatérés elősegítését, a rehabilitációt harmadlagos prevenciónak nevezzük. A "mentálhigiéné" többirányú kritikát kapott (Lamb, 1988). A túlzott várakozások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Így pl. a súlyos, krónikussá váló elmebántalnak - a szkizofrénia, affektív kórképek - előfordulása nem csökkent. A primer prevenció létjogosultságát vonták sokan kétségbe: nem ismerjük az okot, nem tudjuk megelőzni a bajt. Az ilyen érveléssel szemben azonban felhozható, hogy sok esetben egyénileg tudunk segíteni. Másfelől az epidemiológiai érvelések számos hibaforrást tartalmaznak. Ha csak a rendkívüli eltérő számadatokra gondolunk pl. neurotikus betegségek előfordulása különböző szerzők szerint a minimális 0,28%-tól 53,51 %-ig terjed. A személyiségzava- rokat 0,7 %-tól 63 %-ig, a legkülönfélébb módon számítják. A megelőző munkák ellenére az előfordulás csökkenését hiányolják öngyilkosságnál, alkoholbetegségnél: egyénileg mégis sok mindent tudunk tenni a megelőzésért.

21 A WHO meghatározása szerint "az egészség nem pusztán a betegségi tünetek vagy károsodás hiányát jelenti, hanem egyben a testi, lelki, szociális jólét állapotát". Az általánosságban megfogalmazott megállapítás további részletezést igényel. A hihetetlenül nagy irodalom, a számos próbálkozás ellenére a lelki egészségről nincs egységesen kialakult vélemény. A különféle megközelítések az emberről alkotott képtől, elmélettől, s a vizsgálatok módjától függenek. Vonatkoznak ezek az emberi személyiségre vagy annak egy vagy több kiemelt működésére. Egy-egy ember lelki egészségét vagy annak hiányát tesztekkel, pszichodiagnosztikai vizsgálatokkal is próbálják megközelíteni. A szomatikus orvostudományból kölcsönzött "normális" vagy "nem normális" esetleg "abnormális" megjelölést gyakran halljuk a lelki egészséggel vagy betegséggel kapcsolatosan. A "normális" kifejezés vonatkozhat bizonyos számszerű összefüggésekre (statisztikai norma), melyek szerint az átlagemberre jellemzően viselkedők az egészségesek. A "nem normális" viselkedés a környezettől eltérő vagy a személy megszokott magatartásától észlelt eltérés, változás, különbség a laikusokban felkelti a kórosság, az "abnormitás" gondolatát. Ezen megközelítés szerint tehát elsősorban a lelki eredetű kóros tünetek jelentkezésekor beszélhetünk abnormitásról. Így pl. ha egy derűs ember búskomorrá, vagy éppen ellenkezőleg, egy megfontolt, komoly egyén egyik napról a másikra kritikátlanul felhangolttá válik, vagy egy csendes személy sokat, esetleg összevissza beszél. Sokan (Esser, 1987; Holmström, 1987, Antonovsky, 1987; Hurelmann, 1990) folyamatosságot tételeznek fel a normális és az abnormális, tehát az egészség és betegség között. A betegek a pszichiátria alanyai közé kerülnek, a többiek nem. Mivel azonban az egészség skálája igen széles, nagy kérdés, hogy hol a határ, s egyáltalában meghúzható-e? A normális ember általában meg tud birkózni nehézségeivel, konfliktusaival. (Bár az emberi tűrőképesség erősen szituáció - konfliktus – függő és bizonyos esetekben a mintán belül erős szórást mutat!).

22 Beszélhetünk örömkészségről, ha úgy tetszik, egészséges lelki közérzetről. Ennek lehetnek fokozatai pozitív vagy negatív irányban. A beteggé minősítés viszont a környezet, a társadalom részéről akkor következik be, ha az illető belső nehézségei elérnek bizonyos fokot vagy meghatározott külső körülmények kóros reakciót váltanak ki. (Ilyenkor halljuk, hogy "érthetetlen X. dührohama", hogy ilyen "csekélység miatt a plafonig ugrott"). A környezet beteggé minősítő tevékenysége pedig függ a tűrőképességtől, beállítottságtól, pl. bortermelő vidéken elnézőbbek az alkoholbetegekkel, míg ugyanezt az embert mohamedán környezetben nem tűrnék. Összefoglalva: a normalitást és az abnormitást illetően a beteggé minősítés függ a beteg belső világától, következményeinek külső megjelenésétől, a környezet értékelésétől, s a kettő összjátékától, kölcsönhatásától. A kóros megnyilvánulások összeütközésbe hozhatnak embereket az általuk megszokott környezettel. Az eddig jól bevált alkalmazkodás károsodik, sem a tőle elvártaknak, sem a saját igényeinek nem tud megfelelni. A környezethez való alkalmazkodás ugyancsak fontos kritériuma a lelki egészségnek, hiánya elsősorban az én zavart működéséből származik. Kreitmen (1989) úgy véli, hogy jelenlegi tudásunk alapján nem határozható meg a pszichés egészség. Bizonyos betegségeket ismerünk, pl. a skizofréniát vagy az Alzheimer-kórt, s tudjuk, hogy az kóros. Ennek alapján a megelőzésnek is olyan pontokon kellene tevékenykedni, melyeket biztosan ismerünk Frosch (1990) szerint sokszor el sem dönthető a "normális" vagy "nem normális". Egyfelől a környezethez való sikeres alkalmazkodás sem bizonyos, hogy az egyén számára "belső siker" is egyben, azaz egészséges. Még pl. a külvilágnak oly nagyon imponáló, racionális magatartás sem biztos, hogy egészségesebb állapotra utal. Másfelől az egyént körülvevő társadalmi környezet sem egyértelmű.

23 Említést tesz bizonyos kóros igényeket kielégítő környezet "szocioszinton pszichopatológiájáról". Idézi Gilbert tanulmányát Göringről - akit a nürnbergi per alkalmával mint háborús bűnöst tanulmányozott -, kíméletlen, kóros személyiségnek, pszichopatának tartotta. A társadalmi politikai siker és a bűnözés közötti vékony válaszfalat Göringnél anyja, fia gyermekkorában jól jellemezte: "Herman nagy ember lesz vagy nagy bűnöző„. A lelki egészség a fejlődés oldaláról is megközelíthető. Frosch (1990) a pszichológiai és lelki érettség közti párhuzamosságot emeli ki. Beszélnek még éretlen, infantilis vagy érett, illetve felnőtt személyiségről. Még pontosabb az, ha megjelölik a fejlődési fokot, ahol az előrehaladás megakadt. Pl. a lélekelemzés szerint (Freud ) beszélhetünk "orálisan fixált" vagy ún. érett "genitális szintre jutott" "autonóm" személyiségről. Freud szerint a lelki egészség középpontjában egyfelől az ember örömkészsége áll, s az ilyen egyén az életben örömet talál, szeretni és dolgozni képes. Másfelől az "én" ösztönöket szabályozó, egyensúlyozó munkája áll. Ez az ösztönökkel való megfelelő bánásmódban, azok célszerű kielégítésében, szükség szerinti lemondásban, esetleg a kielégületlenség elviselésében (azaz a flusztrációs toleranciában) jelentkezik. Bizonyos fokú belátás a saját lelki világunkba, az önismeret ugyancsak az én feladata. Továbbá a valósággal való kapcsolat és a lelki világ egyensúlyban tartása, valamint, hogy az egyén bizonyos fokú konfliktust is el tudjon tűrni s azzal együtt tudjon élni. A fentieket tovább finomítja a pszichoanalitikus Kubie (idézi Wurmser, 1978). Kiemeli a személyiség hajlékonyságát (flexibilitását), belső szabadságát, alkalmazkodó készségét, szemben a kóros impulzusok nyomán jelentkező tünetekkel, automatikus ismétlődésekkel, kényszerű megnyilvánulásokkal. Előbbi esetben a személyiségben a tudatos és tudatelőttes dominál, szemben a tudattalan (az id, az ösztön-én) automatizmusaival. Kiemeli a pszichológiai folyamatok egyensúlyban tartását, rendeződését - integrációját - valamint az önmegfigyelés, belátás, önismeret készségét.

24 Tress a "lelki egészség rejtélyé"-ben (1986) statisztikai-pszichológiai kutatásai és az irodalmi adatok alapján választ keres kérdésére, hogy mi az oka annak, hogy azonos megterhelésekre az egyik ember megbetegszik, a másik nem. A lelki egészség alapjai a kora gyermekkorban, az iskoláskor előtt alakulnak ki. Ennek fő pillére egy olyan személy, aki a gyermek számára állandó, töretlen, meleg érzelmi légkört nyújt, fejlődésének, önbizalmának kialakulását elősegíti. Az ilyen - mondhatni kulcsszemély - elsősorban az anya vagy pótanya, esetleg nagyszülő. Tress eseteinek 87,5 %-ában az ilyen kapcsolat esetén az ember felnőttkorára egészséges marad. Ezt természetesen különféle hatások leronthatják: lelkileg károsodott apa, a szülők közötti diszharmónia, időben túl közel (1 éven belül) vagy túl távol (6 éven túl) született testvérek. Hermann Imrével hozzáfűzhetnénk ehhez, hogy a lelki egészség alappillére - ha úgy tetszik - fő védő tényezője a megkapaszkodás. Ha tehát a gyermeknek a megkapaszkodásra iskoláskor előtt kedvező lehetősége van, nagy a valószínűsége, hogy felnőttkorára egészséges marad. Gyakorlati megközelítésben is célszerű foglalkoznunk kérdésünkkel az egészség elvesztése oldaláról. A lélek orvosát felkereső beteg panasszal fordul a pszichiáterhez. A látszat és valóság néha egészen más. Ugyanis a panaszok legtöbbször elvezetnek valahova, s megfelelő munkával kiderülhetnek a súlyos megterhelések, a személyiségben működő antagonista hatások, a baj igazi forrása, az ún. konfliktusok. E megvilágításban a panaszok és a konfliktusok együttese nyújtja a lelki egészség vagy betegség első megközelítését. A beteg megnyilvánulásainak jellegét és mennyiségét az orvoshoz való kapcsolatán kívül aktuális érdekhelyzete is befolyásolja: pl., ha alkalmasság szempontjából kell minősíteni (gépkocsi-vezetői alkalmasság, fegyverviselési engedély stb.), panaszait bagatelizálja, akár el is titkolhatja.

25 Egyes paranoid betegek olyan rendezett módon viselkednek, disszimulálnak, hogy megtéveszthetik a legkitűnőbb szakembert is. Hasonlóképpen egyes szenvedélybetegek összehasonlítják magukat a nálunk súlyosabb állapotban lévőkkel, mondják, hogy "nem vagyok alkoholista, mint az, aki az árokban fetreng”. Mások ellenben panaszaikat a maguk teljességében igyekeznek kiemelni, hangsúlyozni, vagy akár túlozni, pl. rokkant állományba helyezéskor vagy kellőképpen el nem ismert betegségnél. Ilyenkor azzal is "bizonyítgatják" állapotuk súlyosságát, hogy újabb kivizsgálásokat, szanatóriumi beutalást stb. kérnek. A lelki bántalmakban a személyiségnek rendkívül nagy szerepe van. Ha valamilyen panasz vagy konfliktus meg is állapítható, még nem feltétlenül "beteg", jól van, dolgozik. Az egész embert, azaz a személyiséget (valamint a környezetet) is kell értékelnünk. Mennyire kerül patogén hatása alá az egész személyiség? Mennyire körülhatárolt a konfliktus kisugárzása? Mennyire nem? Mennyire akadályozza s mennyire engedi érvényesülni a belső szabadságot? "Egy kis kényszer", "egy kis szorongás" és bizonyos fokú konfliktusok egészségesek életében is előfordulhatnak. Különösen jelentősek itt a személyiség erőforrásai, értékrendjei s legbelsőbb impulzusainak érvényesülése. Szemünk előtt bontakozik ki belső munkájának működése és a környezethez való viszonya, az élmény és a viselkedés világa. Tapasztalhatjuk a lelki megnyilvánulások érzelmi, hangulati színezését, amely pl. eleven életközeli világnak, vagy elidegenedettségnek, esetleg "kihűltségnek", "kiégettségnek" impresszióját kelti. Természetesen túl a szavakon, itt is előtérbe kerül a beteg megnyilvánulásainak megközelíthetősége, érthetősége, átélhetősége. Ez az empátia világa: mennyire tudjuk magunkat beleélni az elhangzottakba és azok a vizsgálóban milyen rezonanciát keltenek. Mindezek immár nem pusztán fogalmakba önthetően, de kellőképpen jelzik a beteg egészségi vagy betegségi fokát.

26 A közösségi mentális egészségügyi programok alapját a tudatbefolyásoló neuroleptikumok jelentik. A gyógyszerek megakadályozzák az agy normális működését, és a lobotómiához - melyet pszichotróp szerek váltottak fel - nagyon hasonló kórtörténetet eredményeznek. Azokon a hajléktalanokon, akiket gyakran látunk grimaszolni, illetve magukban beszélni, a pszichiátriai szerek okozta káros tüneteket láthatjuk. Az újabb neuroleptikumok (antipszichotikumok) sokkal többe kerülnek; az egyik esetben 30-szor annyiba, mint a régebbi szerek és nincs előnyös hatása a tünetekre, illetve nem eredményez általános javulást a páciensek életében. A gyógyszerek súlyos mellékhatásokat eredményezhetnek, különösen cukorbetegséget, melyek néhány esetben halálhoz is vezethetnek. 1994 és 2002 között 288 új antipszichotikumot szedő beteg lett cukorbeteg, 75 lett súlyos beteg és 23 pedig meghalt. A gyógyszerek öngyilkosságot és erőszakos viselkedést okozhatnak. Lehet, hogy a közvetlen foglalkozás, megbeszélés nem ad megnyugtató választ, hisz a megfigyelési tér és idő körülhatárolt. Ilyenkor a hozzátartozók, a családtagok beszámolói, a szomszédok olyan adatok birtokába is juttathatnak, melyek a közvetlen impressziókat kiegészítik. A gyógyulás folyamatában az egészség visszanyerése is betekintést nyújthat kérdésünkre. Laikus megközelítésben is akkor beszélhetünk igazi gyógyulásról, amikor valaki "ugyanolyan lesz, mint annak előtte volt", "ismét a régi". Vagyis a betegség előtti - premorbid személyiségét - a maga teljességében visszanyeri a panasz elmúlásával. Így pl. a lázas delírium tünetei, a nyugtalanság, a zavart viselkedés és beszéd, tájékozódási zavarok stb. a láz elmúltával megszűnnek, a beteg "feltisztul" és ugyanazzal az emberrel találkozunk, mint akit előzetesen megismerhetünk. A mai modern gyógyszeres kezelésekkel (a pszichotrop gyógyszerek alkalmazásával) kedvező esetben hasonlóképpen sokszor visszanyerjük az eredeti embert. A melankolikus visszakapja régi munkakedvét, kedélye visszatér, ismét tud örülni, környezetével kapcsolata helyreáll, szociabilitása, önértékelése is rendeződik. Ismétlődő hangulatzavarokban, krónikus betegségekben, pl. a skizofrénia egyes formáiban már nem ilyen egyszerű a helyzet. A mai modern kezelések ellenére is kisebb-nagyobb - esetenként súlyosabb - személyiségváltozással találkozunk. Hétköznapi szóval élve "heges" gyógyulásról beszélhetünk, a kórfolyamat nyomán a betegben különféle hiányosságok maradtak: fáradékonyabb lett, emberi kapcsolatai is megritkultak, vagy csak a legszűkebbre korlátozódtak. Visszavonult lett és aktivitása is csökkent. A lelki egészség szempontjából ezek a személyiség energetikai, érzelmi tényezőinek, a valósághoz való viszonyainak megváltozását jelentik. A lelki egészségnek olyan tényezőiről van szó, melyek további javításra vagy legalábbis támogatásra szorulnak. A mai modern gyógyszeres kezelésekkel (a pszichotrop gyógyszerek alkalmazásával) kedvező esetben hasonlóképpen sokszor visszanyerjük az eredeti embert. A melankolikus visszakapja régi munkakedvét, kedélye visszatér, ismét tud örülni, környezetével kapcsolata helyreáll, szociabilitása, önértékelése is rendeződik…

27 Modern gyógykezelésnél ezek a tünetek, valamint a kórokozó konfliktusok is hangsúlyt kapnak, ugyanis a gyógyszerek hatása gyakran az ún. "deszimptomatizálásban", tehát tünetmentesítésben merül ki. A beteg színtelen, inkatív emberré válik, külső vagy belső megterhelések nyomán igen könnyen visszaesik a betegségébe. A pszichoterápia által megközelíthető és átélhető egészségfogalomról - elsősorban a lélekelemzési tapasztalatok nyomán - már szóltunk. A betegek lehetősége, hogy elmondják, ami bennük van, hogy szavakba önthetik feszültségeiket, hogy megértő fülekre találtak stb., sajátos megkönnyebbülési, tisztulási, rendeződési folyamatot indít el. Az analitikus, feltáró jellegű pszichoterápia lényege a szakember segítségével zajló önmegismerés. Ennek folyamán kedvező esetben lépésről lépésre érezhető a gyógyulási folyamat. A tulajdonképpeni, eredeti személyiség, az egészséges - vagy már eleve beteg - mag megközelíthető és élményszerűen átélhető. A szorongások, a gátlások, a különféle torzulások folyamatos oldása fehér foltokat töröl le a lélek világából, lelki holt területek szinte "feltámadnak". Az önismeret növekedésével fokozódik az én tevékenysége, erősödik az önkontroll. Szellemes Freud (1933) hasonlata a Zuyder-See lecsapolásáról: miként a hollandok a tengertől hódítanak el területeket a megművelhető szárazföld számára, a lélekelemzés is gazdagítja az én tevékenységének "területeit", "ahol id volt, legyen én" - mondja Freud . A betegekkel való foglalkozásban a ráismerés öröme (az ún. "aha" élmény) a beteg önbizalmát, aktivitását segíti elő. Jó példa az érzelmek visszanyerésére az a beteg, akit első felesége "egy darab fának", "érzéketlennek" minősített. Problémáinak feltárása nyomán folyamatosan szabadult meg szorongásaitól, önállótlanságától és jelentkeztek érzelmei, s az emberek iránti szeretetének kifejezései. Az ún. támogató terápiákban az orvos a személyiség és a konfliktusok ismeretében az én szabályozó, integráló tevékenységét igyekszik erősíteni, segíteni.

28 Öngyilkosságok Magyarországon “Édes Pannikám
Öngyilkosságok Magyarországon “Édes Pannikám! Ne csinálj felhajtást, sikoltozást és cirkuszt. Ez nem való! Leveled majd lesz. Diszkréten majd átadják. Csókol: Anyu.” A kérdést újabb oldalról is megközelíthetjük: egészség és betegség között a határvonalat a szenvedés jelentheti (Wurmser 1978). A betegség fogalma a különböző kultúrákban igen sok érdekes hasonlóságot tartalmaz. A latin "aeger" és "aegrotus" kifejezés fájdalmat jelent, ez megfelel a XIII. századbeli angol meghatározás szerinti "ill" szónak, ami "ártalmat, fájdalmat és bajt" tartalmaz. Az ősi indoeurópai eredetű germán "siech" szó az angol "sick" fogalmának megfelelően rendszerint testi eredetű szenvedésre utal. (Valószínűleg kapcsolatban áll a "gyenge" jelentésű "schwach" szóval.) A lelki egészség elvesztésére utaló szenvedés különösen jelentős, mert hiszen a gyakori előítélet miatt az orvostól ódzkodó betegek éppen emiatt fordultak hozzá segítségért. Lelki szenvedést okozhatnak a kiváltó okok, pl. ha valaki hozzátartozóját elveszti, vagy nemi erőszak áldozata lesz, s az elszenvedett támadás után - melynek élménye vissza-visszatér - a lelki traumától nem tud szabadulni. Okozhatnak külső-belső konfliktusok fájdalmat, pl. válóper, hűtlenség. Természetesen a konfliktusok oly mélyek lehetnek, hogy a gyötrődő tudata számára nem is hozzáférhetőek. Ilyenkor az okozott tünetektől szenved, pl. az oly gyakori szorongástól, esetleg ismeretlen eredetű feszültségtől, s a nyomában jelentkező vegetatív tünetektől (remegés, izzadás, gyengeségérzet stb.). A krónikus betegek az állapotuktól szenvednek, pl. a nem gyógyult krónikus skizofréniások a társadalom peremén kitaszítva, esetleg elhagyottnak érzik magukat. Némely paranoid beteg panaszkodik a "megbélyegzettségről", ez zavarja beilleszkedését, s visszatérő gondolatként gyötrelmet okoz neki. Szenvedést kelthetnek az esetleges következmények, pl. a mániás állapot okozta kritikátlan cselekmények után a hangulatilag rendeződött beteg kétségbeesve gondol társadalmi presztízse elvesztésére. Így történt pl. egy kiváló pedagógussal: osztályában mániás magatartása után depressziós állapotba kerülve szörnyű önmarcangolása volt mindattól, amit tett s ami vele történt. Életének önkezével vetett véget. A világ kutatói a nyolcvanas évek óta kiemelten figyelik a megdöbbentő rátát mutató Magyarországot. A százezer főre jutó esetszám ekkor volt a legmagasabb (a nemzetközi első helyre jogosító 45), amikor a sorban utánunk következők 26, 25, 21 (Ausztria, Finnország, Csehország) esetarányt jelentettek (Írország, Spanyolország és Görögország három-négy fővel zárta a listát). Az utóbbi évtizedben középértékhez tartás figyelhető meg, a mi 29-ünk után következők es, a mediterránok 4-7-es arányt produkálnak.

29 Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo's Nest) 1975-ben készült, színes amerikai film, Ken Kesey azonos című regényének adaptációja.. Ken Kesey veteránkórházi munkatapasztalatait írta meg a regényben, az adaptálás egy elmegyógyintézetben játszódik, ide küldik rehabilitációra a vad fegyencet, Randle P. McMurphyt, aki a szadista Ratched nővér kezei közé kerül, de betegtársai közreműködésével lázadást szít ellene. A szenvedés tárgya maga okozhat gyötrelmet. Pl. a beteg "nem bír belenyugodni" hozzátartozója elvesztésébe. Bánkódik, gyötrődik, "emészti magát". Máskor a szenvedés a tünet okozta gyötrelmekkel jár, szorongással, feszültséggel, üldöztetéses tartalmú hallucinációkkal. Kínlódást jelent pusztán maguknak a kóros tüneteknek az elviselése is. Mint láttuk a fentiekben, a szenvedés legsúlyosabb formája akár öngyilkossághoz is vezethet. Sok beteg nem számol be szenvedéseiről, igyekszik azokat még maga előtt is titkolni, rejteni, néha elködösíteni. Ismerjük a némán szenvedő embereket. Mások viszont panaszaikat feltárva könnyíteni tudnak magukon, megnyitva az utat a segítségnek. Az elmondottakból is következik - mint azt több elmélet is hangsúlyozza - hogy az egészség és a betegség között folyamatosság, átmenet van, s a kettő sokszor nem választható el élesen egymástól. Hogy mikor tartja magát valaki lelki betegnek, az egyfelől tőle függ "mikor nem megy már tovább", "nem bírja tovább" Másfelől a környezettől: a társadalom, a közösség, sőt a család minősítő szerepétől: mikor nevezi a különösen viselkedőt, a tüneteket produkáló embert betegnek. Különösen fontos ez a lelki bántalmaknál, ahol nagyon sok függ a környezet pszichológiai, pszichiátriai kulturáltságától, tűrőképességétől és megértésétől. Tapasztalatok szerint az agresszív személyeket sokkal könnyebben minősítenek elmebetegeknek, mint a másféle kóros megnyilvánulásban szenvedőket. Kiváló példát láthatunk erre Milos Forman: 1975-ben készült, színes amerikai filmjében: a Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo's Nest) című filmben. SOKK, AMI SOKK…

30 Az öngyógyítás A betegség, a kóros tünetek s a konfliktusok ellen belső és külső küzdelem zajlik. A védekezésnek sokféle módja van. Felszínes, sőt laikus észlelések is arra utalnak, hogy a szenvedő ember általában tesz valamit bajának orvoslására. Ha valakit "valami bánt", az ellen az egyik gyakori védekezés a figyelem elterelése: az ember a kínosat igyekszik félretenni, nem törődik vele. Ez lehet meghatározott célra irányuló eltérés, pl. belemerül az olvasásba vagy valamilyen kedvtelésbe, de lehet akaratlan: a figyelem szóródik, szinte menekül valami elől. A környezet nemegyszer "szórakozottnak" véli az ilyen embert. Ugyancsak hétköznapi a bajtól, belső vagy külső megterhelés elől menekülés a képzelet világába. Ismert a nappali álmodozás vagy az álmok világa. A valóságtól való elfordulás kisebb mértékben minden ember életének a lelki egyensúlyt segítő része. Távollevőinkre "rágondolunk", elképzeljük, ha ismét megjönnek, hogyan találkozunk velük, milyen programokat tervezünk velük stb. A hiányt így pótoljuk. Ez történik hozzátartozók elvesztésénél, amikor a fantázia világa nemcsak az elmúltra, hanem a jelenre is kiterjed, ennek egyik mellékterméke pl. az a hit, hogy az elhalt "szellem formájában visszatér". Történelmi eseményeknél pl. korrektív módon felmerül a gondolat - ahogy hazánk nem egy szomorú történelmi eseményénél láttuk - "mi lett volna, ha" (ha semlegesek maradtunk volna a második világháborúban stb.). Ismeretes, hogy egyes betegek a fantáziájukban "gyógyítják" a betegséget, ahogy ezt pl. Tolsztoj nagyszerű regényében, az "Iván Iljics halálá"-ban olvashatjuk: hogyan próbálja a beteg a lesüllyedt veséit "helyre rakni", "rendbe hozni". Természetesen a súlyos pszichotikusok teljesen elfordulhatnak a valóságtól, s képzeletvilágba menekülnek a számukra elviselhetetlen külvilág elől. A hétköznapokban találkozunk intellektuális védekezéssel, bizonyos kérdések és témák iránti erőteljes érdeklődés formájában. A túlvilág iránti hirtelen érdeklődés, a spiritizmussal, okkultizmussal való intenzív foglalkozás mögött esetleg az elvesztett hozzátartozó utáni gyász vagy halálfélelem rejtőzik. Spiritizmus (a lat. spiritusból, a. m. szellem), modern kifejezése annak a már ősidők óta meggyökerezett hitnek, amely idézés és varázseszközök útján a halottak lelkeivel való érintkezést lehetségesnek tartja. Ez a hit a nomád vad népeknél terjedt el leginkább, de a pogány és zsidó ókorban is számos nyomára bukkanhatunk. Noha a szellemekkel való spiritiszta érintkezés teoretikus lehetetlensége szigorúan nem bizonyított, mégis tagadhatatlan, hogy az efféle szellemidézéseknél nagy szerepe van az öncsalatkozásoknak és mások ravasz módon történő becsapásának. A spiritizmus abból a felfogásból indul ki, hogy a szellem önállóan létező lény, amely a halál beálltával (olykor az életben is) elhagyja a testet és tovább folytatja létét. E szellemek aztán mindig körültünk vannak, kisértenek. Életük folyamán a periszprit (egy éterikus szubsztancia) által vannak a testhez kötve. Ez a szubsztancia áthatja az egész testet, és némelyikben nagy bőségben van meg, ugy hogy ezek más vagy szabaddá lett szellemeket lekötni, materizálni képesek. Az ilyen különösen megáldott embereket médiumoknak nevezik. Ezeknek közvetítésével jelennek meg a szellemek, amelyek vagy láthatók, sőt fotografálhatók (Amerikában nagyban űzik a csalásnak e faját), vagy hallhatók vagy kopognak (kopogó szellemek), vagy a médiumok kezét vezetik és írnak.

31 A testi egészség vagy az "emberi test csodái" iránti lelkesedés mögött esetleg hipochondriás szorongás bújhat meg. (Ugyanakkor a fenti összefüggés nem fordítható meg! Foglalkozhat valaki az okkultizmus vagy parapszichológia jelenségeivel, s ez önmagában még nem kóros, származhat a legegészségesebb tudományos érdeklődésből!) A megbetegedett emberek diagnózisukról a szóbeli érdeklődésen túl a lexikontól kezdve a legkülönbözőbb szakkönyveket olvashatják. A pszichológiai, pszichopatológiai műveket bújják, hogy "megtudják, mi a bajuk" A szakkönyvek olvasásának és az ismeretterjesztő előadásoknak egyik legnagyobb problémája a szorongás okozta félreértés, amikor a hiányosan tájékozott ember magára vonatkoztat olyan dolgokat, melyeknek esetleg semmi közük hozzá. "Rólam szól a könyv" Így pl. neurotikusoknál (különösen kényszergondolatoknál) megjelenhet az elmebajtól való félelem ("aki ilyet gondol, az nem lehet normális). Ha ezt az illető nem mondja ki, akkor nem lehet félelmével foglalkozni, s a megfelelő felvilágosítással tévedését korrigálni. Az érdeklődés tehát lehet egyenes vonalú, a konfliktusnak, tüneteknek, diagnózisnak megfelelő vagy valami teljesen más, meneküléses jellegű. Sakk, sport, örömet nyújtó figyelemelterelés, szenvedélyek, különféle gyűjtések, pl. bélyeggyűjtés, numizmatika stb. ugyancsak segíthetnek a lelki küzdelemben. Sokan hasznos narkotikumként foglalkoznak hobbijukkal. A hétvégi házakban, kertekben való tevékenykedés nemcsak testi, hanem lelki felüdülést is: "kikapcsolódás" a hétköznapok fáradságos és küzdelmes munkájából. Az "olvasás gyönyörűsége" sokrétű segítséget nyújt, csakúgy, mint a művészet. Nem csupán gondolatokkal, ismeretekkel gyarapodunk, hanem élményekkel is, melyek éppúgy eredményezhetik az olvasó problémáinak, feszültségeinek oldását, mint az azoktól való elmenekülést és egy új világba való elmerülést. Nem véletlen, hogy az olvasással, a könyvekkel való gyógyítás, az irodalmi tevékenység (pl. naplóírás) mint gyógymód is szerepel a pszichiátriában. Így beszélünk pl. "biblioterápiáról" is. Tizenként év irodalomtanítás után miért nem válnak tömegesen olvasókká a fiatalok? A primitív humán hordák és az emberi társadalom közötti alapvető különbség, hogy az utóbbiak tagjai (elvben) képesek szabatosan megfogalmazni és kifejezni a gondolataikat. A jelenlegi közoktatás nem gondolkodókat nevel, hanem „hasznos” állampolgárokat „gyárt” a társadalmi gépezetek számára. A tanítás, miközben a mindennapi tapasztalataiból és az olvasáskutatási eredményekből egyaránt tudja, hogy egyre kevesebbet olvasnak az emberek, az információhordozók számának, jellegének radikális megváltozása, növekedése ellenére sem épít a hang- és képhordozókra a tanításban. Nemcsak a tanári bemutató olvasás marad el, de egyre ritkábban szólalnak meg a szövegek művészi interpretációban is, miközben űrhajókkal ostromoljuk a világűrt, lassan elfelejtünk olvasni és beszélni… Rég volt… Szép volt…

32 Gyógyszer ellen nincs orvosság!
Tehát nem pusztán figyelemlekötésről és esztétikai örömszerzésről van itt szó. Az olvasás mint értelmi tevékenység, a szellemi és érzelmi réteg megmozgatásán kívül a belső aktivitást ösztönzi és erősíti az ént. Már az előbbieket is nevezhetnénk öngyógyító tevékenységnek. Ez lehet ösztönös, melyre a szenvedő ember "rátalál", mely segíti, támogatja őt. Másrészt támaszkodhat bizonyos ismeretanyagra, információkra. Lehet a kettő kombinációja is. Az öngyógyítás legegyszerűbb formája a fent említettek mellett a különféle "gondűző jellegű" cselekvés vagy tevékenység. Ösztönös öngyógyító próbálkozások pl. sportban is mutatkozhatnak. Így egy kataton skizofréniás lány - nagy mozgásos nyugtalanságának kirobbanása előtt - rendszeresen futott. (Megismétlem: hogy valaki sportol vagy fut, önmagában még nem betegség jele.) Hipochondriás szorongástól szenvedők gyakran diétákat vezetnek be a maguk védelmére. Egy impotenciában szenvedő skizoid férfi - akinél a fő baj az emberektől elszakadt, izolált magatartás volt - baján nagy adag tojás- és vitaminfogyasztással (kilószámra megevett sárgarépával és gyümölccsel) próbált segíteni. Divatos könyvek javasolta előírások, füvek, teák ugyancsak kipróbálásra kerülnek. Mindezekkel, de pl. a kávéval, az alkohollal való visszaélés is már a káros öngyógyítás világába tartozik. A nagy mennyiségű kávéfogyasztás után keletkező nyugtalanság és vegetatív tünetek ellen estére nyugtató és altató szedése közismert. Már Ferenczi Sándor (1919) is rámutatott az alkohol öngyógyító célú - lelki megterhelések, feszültségek, konfliktusok ellen való - alkalmazására. Alkoholbetegek gyakran beszámolnak arról, hogy szorongás, feszültség vagy vita nyomán itallal "nyugtatják magukat". Volt olyan beteg, aki csak egy liter borral tudott elaludni. Ugyancsak ismertek a rendszeres fájdalomcsillapító- és gyógyszerszedők. A későbbiekben a visszaélés (abúzus), a megszokás és a függőség sokféle változatával találkozhatunk. Fájdalomcsillapítók vagy más tabletták szedése után kialakulhat, hogy a beteg "nem tud nélküle meglenni" Gyógyszer ellen nincs orvosság!

33 Vége a huszonharmadik résznek
A hétköznapi működések bármelyike is szolgálhat - kedvező esetben előnyösen - a lélek védelmére. Tudjuk, hogy mindnyájunknak van bizonyos mennyiségű alvásszükséglete. Döntés előtt nemegyszer gondolkodási időre lehet szükség, s jogos tehát, hogy "aludjunk rá egyet". Feszültségek, nyugtalanságok kifárasztják az embert, de egy jó alvás felüdíti. Az aluszékonyság lehet ugyan neurotikus tünet, de lehet gyógyító célú is. Így pl. egyik pszichotikus beteg hosszú alvásokkal javított állapotán. Úgy érezte, hogy a déli felkelések után jobban tud önmagán uralkodni és kóros késztetéseinek ellenállni. A ma már divatból kiment "tartós altatás" terápiára (Klaesi, Pavlov), az alvást használta gyógyítás céljára. Vége a huszonharmadik résznek