INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Alapfokú játékvezetői ismeretek Készítette a Nemzetközi Floorball Szövetség Játékvezetői.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
15. SZABÁLY – A B erugás. 15. SZABÁLY – A BE RUG ÁS A be rug ás a játék újrakezdésének egyik módja. Be rug ást kell ítélni annak a csapatnak a javára,
Advertisements

13. Szabály Szabadrúgások
Les – a gyakorlatban február 25. Nyíregyháza.
Alapok • Büntetőrúgás jár az ellen a csapat ellen, amely elköveti a közvetlen szabadrúgást maga után vonó tíz szabálytalanság valamelyikét a saját büntetőterületén,
A foci Varga Dávid.
Vonalbírói tevékenység. Vonalbírók szerepe •Részei a mérkőzés játékvezetői testületének •Magas szintű mérkőzésen elengedhetetlen a működésük •Fontos szerepük.
Büntetőrúgás. Büntetőrúgás jár az ellen a csapat ellen, amely elköveti a közvetlen szabadrúgást maga után vonó tíz szabálytalanság valamelyikét a saját.
3. szabály A játékosok száma. A A játékban két csapat vesz részt, legfeljebb játékossal, ezek közül 1-1 a kapus. A mérkőzés nem kezdhető el csapatonként.
FEGYELMEZÉS.
7. szabály – A mérkőzés időtartama. Félidők A mérkőzés két egyenlő 45 perces félidőből áll, hacsak a játékvezető és a két résztvevő csapat kölcsönösen.
Játékvezetők teendői mérkőzés előtt, közben és után
7. szabály – A mérkőzés időtartama. Félidők A mérkőzés két egyenlő 20 perces félidőből áll, hacsak a játékvezető és a két csapat kölcsönösen másként nem.
3. szabály A játékosok száma. A játékban két csapat vesz részt, legfeljebb öt-öt játékossal, akik közül egy-egy a kapus. A mérkőzés nem kezdhető el csapatonként.
1. szabály: A játéktér Alapfokú játékvezetői tanfolyam 2013/14.
Játékjogosultság A) Európai Unió-beli és azzal azonos elbírálású labdarúgók: A bajnoki mérkőzéseken a sportszervezet számbeli korlátozás nélkül jogosult.
Lány Ádám Labdarúgás Testnevelés.
Minden csapatjátékban, a legfontosabb része a játéknak a VÉDEKEZÉS.
9. szabály: A labda játékon kívül - A labda játékban.
A Belga LSZ fejlesztési terve
4. szabály A játékosok felszerelése Nyíregyháza, január 08.
Testnevelés (Labdarúgás)
Szabadrúgások. Szabadrúgások A szabadrúgások fajtái Közvetlen szabadrúgás Ha közvetlen szabadrúgásból a labda közvetlenül az ellenfél kapujába jut, a.
SZABÁLYTALANSÁGOK ÉS SPORTSZERŰTLEN VISELKEDÉS.. A szabálytalanságok és a sportszerűtlen viselkedés büntetése a következő Közvetlen szabadrúgás Büntetőrúgás.
8. szabály – A játék kezdete és újraindítása. Kezdőrúgás A játék kezdetének vagy újraindításának egy módja. Mikor lehet kezdőrúgás? A mérkőzés elején.
8. szabály – A játék kezdete és újraindítása. Kezdőrúgás A játék kezdetének vagy újraindításának egy módja. Mikor lehet kezdőrúgás? A mérkőzés elején.
Nyilvánvaló gólhelyzetek, szimulálások, büntetőrúgások
EDZŐTÁBOR – 29. MARCALI Az asszisztens segítő jelzései és zászlótechnikája. Előadó: Kiss Balázs.
1. Szabály A játéktér. 1. Szabály – A játéktér A játéktér borítása A versenyszabályoknak megfelelően természetes és mesterséges borításon is lehet mérkőzéseket.
5. Szabály – A játékvezető. A játékvezető hatásköre Minden mérkőzést egy játékvezető vezet, akinek korlátlan joga, hogy azon a mérkőzésen érvényt szerezzen.
Barcs Nyári Tábor Somogy megye. KÖVETKEZETES ÍTÉLETEK A FIZIKAI KIHÍVÁSOK ESETÉN Nyilvánvaló gólhelyzet Büntetőterületen belüli lökések-
A les Edzőtábor j úli u s Egy játékos leshelyzetben van ha: közelebb van az ellenfél kapuvonalához, mint a labda és az utolsó előtti ellenfél.
10. szabály – A gól.
Szabadrúgások.
Büntetőrúgások. Végrehajtás A játékvezető kijelöli azt a kaput, amelynél a rúgásokat elvégzik A játékvezető pénzfeldobással sorsol, és amelyik csapatkapitány.
16. SZABÁLY – A KI DOBÁS. 16. SZABÁLY – A KIRÚGÁS A ki dobás a játék újrakezdésének egyik módja. Ki dob ást kell ítélni, amikor a labda utoljára támadójátékost.
Büntetőrúgás. Büntetőrúgás jár az ellen a csapat ellen, amely elköveti a közvetlen szabadrúgást maga után vonó tíz szabálytalanság valamelyikét a saját.
3. szabály A játékosok száma. A A játékban két csapat vesz részt, legfeljebb játékossal, ezek közül 1-1 a kapus. A mérkőzés nem kezdhető el csapatonként.
SZABÁLYTALANSÁGOK ÉS SPORTSZERŰTLEN VISELKEDÉS.. A szabálytalanságok és a sportszerűtlen viselkedés büntetése a következő Közvetlen szabadrúgás Büntetőrúgás.
A les.
1. Szabály A játéktér. 1. Szabály – A játéktér A játéktér borítása A versenyA játéktér felületének simának, egyenletesnek kell lennie, érdes felület nem.
A z IFAB döntése alapján (2013. március 2.): A z IFAB döntése alapján (2013. március 2.): Zavarja ellenfelét…
Olvasd lassan és csendben!.
A pálya 5 mezőnyjátékos és 1 kapus lehet maximum a pályán egy csapatból. Ha egy csapat leviszi a kapusát, akkor helyette egy mezőnyjátékos jöhet fel.
6. Szabály - A JÁTÉKVEZETŐ ASSZISZTENSEK. A játékvezető asszisztensek hatásköre Két játékvezető asszisztens működhet egy mérkőzésen (a 3. számú játékvezető.
6. szabály – A játékvezető asszisztens. Játékvezető asszisztens kötelességei Az asszisztens kötelessége, hogy jelezze: 1. Labda elhagyta a játékteret.
SZABÁLYTALANSÁGOK ÉS SPORTSZERŰTLEN VISELKEDÉS Alapfokú játékvezetői tanfolyam.
6. szabály – A játékvezető asszisztens
8. szabály – A játék kezdete és újraindítása. A kezdőrúgás meghatározása A kezdőrúgás a játék kezdetének vagy újraindításának egy módja. a mérkőzés elején.
15. SZABÁLY – A BEDOBÁS.
4. szabály: A játékosok felszerelése. Biztonság - Alapfelszerelés Biztonság A játékos nem használhat olyan felszerelést és nem viselhet semmi olyat, ami.
JÁTÉKVEZETŐI TESZTKÉRDÉSEK UTÁNPÓTLÁS KLUB MÁRCIUS BUDAPEST.
10. szabály – A gól. Gólszerzés Gólt kell ítélni, amikor a labda teljes terjedelmével áthalad a kapuvonalon a kapufák között és a keresztléc alatt, feltéve,
10. szabály – A gól. Gólszerzés Gólt kell ítélni, amikor a labda teljes terjedelmével áthalad a kapuvonalon a kapufák között és a keresztléc alatt, feltéve,
12. szabály: Szabálytalanságok és sportszerűtlenségek (2. rész) Alapfokú játékvezetői tanfolyam 2015.
Magyarország évi kisiskolás versenyei
6. szabály – A játékvezető-asszisztens
Kérdések az előző óra anyagából? 11. szabály – A les.
13. szabály Szabadrúgások
4. szabály: A játékosok felszerelése. Biztonság - Alapfelszerelés Biztonság A játékos nem használhat olyan felszerelést és nem viselhet semmi olyat, ami.
3. szabály A játékosok száma. A A játékban két csapat vesz részt, alapesetben játékossal, Akik közül 1-1 fő kötelezően a kapus. A mérkőzés nem kezdhető.
Alsó korhatár: 16. életévét a mérkőzés napjáig naptári napra betöltötte A mérkőzésre kötelezően nevezendő legalább 3 fő január 1. és utána született.
Outdoor-indoor mozgásprogramok 2.
KÖVETKEZETES ÍTÉLETEK A FIZIKAI KIHÍVÁSOK ESETÉN
UEFA Grassroots Tornák szervezése
10. Szabály: A mérkőzés VÉGEREDMÉNYÉNEK meghatározása
14. Szabály Büntetőrúgás.
13. szabály: Szabadrúgások
17. szabály - A szögletrúgás
Alapfokú játékvezetői tanfolyam
Alapfokú játékvezetői tanfolyam
Előadás másolata:

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Alapfokú játékvezetői ismeretek Készítette a Nemzetközi Floorball Szövetség Játékvezetői Bizottsága

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Tartalomjegyzék 1.Bevezetés 2.Játékvezető, mint vezető (6 dia) 3.Játékvezetői jelek (30 dia) 4.Játékvezetők mozgása és helyezkedése (33 dia) 5.IFF Játékvezetők fizikai felkészültsége (78 dia) 6.Elvek (85 dia) 7.Szabályok (95 dia)

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 2. Fejezet Alap játékvezetői anyag A játékvezető, mint vezető Készítette a Nemzetközi Floorball Szövetség Játékvezetői Bizottsága

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Játékvezető, mint vezető 3. Kommunikáció 4. Fizikai állapot 5. Lélektan 2. Vezetői képesség 1. Tudás 6. Érti a játékot 7. Együttműködés

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 1. Tudás  Szabályok  Jogi ismeret  Ismeri a gyerekek és a fiatalok fejlesztési elveit A játékvezetők ismerik a szabálykönyvet, tudják hogyan értelmezzék azt, mert ez az egyik legfontosabb követelménye annak, hogy jó játékvezető légy és így fontos része egy tiszta mérkőzésnek. Hasznos, ha vannak információid a csapatokról, de ne legyenek előítéleteid. Fontos tudnod, hogyan játszik a két csapat, milyen volt a mérkőzés képe, amikor utoljára játszottak egymással. Tekintettel arra, hogy számos mérkőzésen ahol fiatalok vagy gyerekek játszanak a játékvezetőknek tudniuk kell – ahogy magának is – hogyan fejlessze a gyerekeket és a fiatalokat.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 2. Vezetésre való képesség  Vezető Játékvezető mint vezető. Sosem ő domináljon a játéktéren, de vezesse és segítse a csapatokat abban, hogy a lehető legjobban játsszák le a mérkőzést és néha próbáljon meg a lehető leginkább láthatatlanná válni. A mérkőzésvezetők feladata, hogy szabályos keretek között játszanak a csapatok. Ha megnyered a játékosok bizalmát, akkor a játékvezető lehetőséget teremt arra, hogy pozitív tapasztalat legyen a mérkőzés a játékosoknak és a nézőknek egyaránt A játékvezető aki elnyeri a bizalmat és tiszteletet: …megfelelő típusú vezető legyen …határozott …objektív …gyors döntéseket hozzon …legyen jó humora és jókor használja …jó példa legyen

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 2. Vezetésre való képesség  Következetesség A következetesség egy képesség, ami azt jelenti, hogy a mérkőzés folyamán ugyanazokban a szituációkban ugyanúgy ítéljen a játékvezető. A csapatok elfogadják, hogy a játékvezetők is hibázhatnak néhány szituációban. Nekik az a legfontosabb hogy a játékvezető semleges legyen és objektív. A játékvezető soha sem kompenzálhatja az előzetesen elkövetett hibáit, mert ez ahhoz vezethet, hogy elveszíti a csapatok bizalmát. A következetes intézkedésekkel a játékvezető fejleszti magában a magabiztosságot, hogy megoldja a különböző szituációkat.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 2. Vezetésre való képesség  Bíráskodás A játékvezetőnek meg kell szabadulnia minden előzetes feltételezéstől a csapatokkal vagy a játékosokkal kapcsolatban. Egyúttal megvan arra a lehetősége, hogy visszautasítsa a mérkőzés vezetését előzetesen, ha számára visszataszítóak a csapatok. A játékvezetőknek ugyanúgy kell felkészülnie a mérkőzésre, mint a játékosoknak. Nem nézheti le a mérkőzést attól függetlenül, hogy milyen szintű mérkőzést, vagy hogy kiknek vezeti. 13 éves lány csapatok közötti mérkőzés ugyanolyan fontos, mint az utolsó bajnoki döntő a fiúknak vagy a lányoknak.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 3. Kommunikáció  Testbeszéd Sok esetben a testbeszédnek nagyobb szerepe van, mint azoknak amiket mondasz. Ezért figyelj oda a tartásodra és a megjelenésedre. Próbáld meg megérteni, hogy a testbeszéd mit jelent a játékosoknak és a csapatvezetőknek. Győződj meg róla… … hogy karizmatikus és magabiztos legyél … hogy kimutatod, a kötelességedet végzed … hogy tisztán látható légy és megfelelő jeleket használj

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 3. Kommunikáció  Beszélgetés és kapcsolatok A játékvezetőnek észben kell tartania, hogy a sikeres meccs alapja a jó kapcsolat a játékosokkal és a csapatvezetőkkel. Ezért a játékvezetőnek úgy kell kommunikálnia a játékosokkal és a csapatvezetőkkel, hogy tiszteljék és megértsék. Győződj meg róla… … hogy elkerülöd a hosszú beszélgetéseket a játékosokkal ”meeting clubs” … hogy be tudod ismerni, ha hibáztál … hogy ne káromkodj a játékosokkal és a csapatvezetőkkel, legyél nyugodt és határozott Az önkontroll erény!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 4. Fizikai karakter  Fizikai karakter A floorball egy intenzív sport és a játékvezetőknek a mérkőzés részeivé kell válni anélkül, hogy egy percet is pihennének. Ez – amellett, hogy mindenki azt várja, hogy a játékvezető minden szituációban jól ítél – ahhoz vezet, hogy a játékvezetőknek nagyon jó állóképességgel kell rendelkezniük. A játékvezető, aki rossz fizikai állapotban van könnyen elveszíti a koncentrációját a mérkőzés alatt, és a teljesítményét, mint játékvezető nagyon legyengíti. A játékvezetőknek jó fizikai állapotban kell lenniük azért, hogy minden szituációhoz közel kell legyenek az egész mérkőzés alatt. A jó fizikai állapot és állóképesség segít kiegyensúlyozottnak maradni az egész mérkőzés alatt és ezáltal a nyomást is könnyebb elviselni. A fizikai karaktere egy játékvezetőnek kölcsönös viszonyban van a tudásával és azzal, hogy megfelelő módon mozog a pályán.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 5. Lélektan  Lélektan A játékvezető nagyon fontos tényező a mérkőzésen, az ő teljesítménye döntően befolyásolhatja a mérkőzés kimenetelét, ha nem elég felkészült. Ezek a dolgok edzéssel fejleszthetők. Ez az oka annak, amiért a játékvezetőknek folyamatosan edzésben kell lenniük és egy tervet kell kitűzniük maguk elé. A játékvezetőknek minél jobban fel kell készülniük minden szituációra, mert ez megmentheti a mérkőzést Sport pszichológia ajánl néhány technikát a következőkre: Motiváció: Energiát ad. Önbizalom:Elhiteti veled, hogy tudod kezelni a szituációt. A nyomás kezelése:A stresszt és a nyomást tudod irányítani. Koncentráció:Központosítja a figyelmed. Célmeghatározás:Felállítod a célokat amik befolyással vannak a motivációdra és a koncentrációdra a feladat elvégzése közben. Elképzelés: Kontrollált belső megérzéseink útmutatása. Légző technikák: Hogy nyugodt maradj, tudj koncentrálni és ezt tudod irányítani a légzésed ritmusával.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 6. A játék megértése  A játék megértése A játék megértése azt jelenti, hogy képes vagy olvasni a taktikai és a technikai elemeit a játéknak. E szerint a játékvezetőnek értenie kell mikor kell sípolni és mikor kell előnyszabályt ítélni vagy a játékot tovább engedni sípszó nélkül.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 7.Együttműködés  Együttműködés Játékvezető pár A két játékvezető közötti kommunikációnak gördülékenyen kell mennie! Versenybíróság A játékvezetőknek és a versenybíróságnak csapatot kell alkotniuk, amely együtt tesz meg minden tőlük telhetőt a mérkőzés érdekében, ezért a játékvezetőknek mindig ügyelniük kell arra, hogy a kommunikáció és a kapcsolat mindig tökéletes legyen a versenybizottsággal. Ne veszítsd el a türelmedet, ha a versenybíróság valami teljesen nyilvánvaló dolgot megkérdez vagy nem ért. Így elkerülhetitek a félreértéseket. Kollégák Együttműködés a többi játékvezetővel (nemzeti & nemzetközi)

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Kötelező felszerelés A hazai vagy a nemzetközi szövetség által meghatározott felszerelés: mez, rövidnadrág és sportszár Terembe való sportcipő, ha lehet fekete legyen Terembe való síp (közepes méretű síp) Mérőszalag Piros lap Szabálykönyv (Ne használd mérkőzés közben, csak a szünetekben)

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Egyéb felszerelések Csapatjelzések nélküli melegítő Ceruza vagy toll és papír Jegyzőkönyv Ragasztószalag a kapukhoz/csereterületekhez/kapusterülethez Mérőeszköz a felszerelések mérésére

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Teendők a mérkőzésen  A mérkőzés előtt  Mérkőzés alatt  Mérkőzés után

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés előtt  Érkezés Érkezz kipihenten és jó fizikai és mentális állapotban! Indulj el korán a mérkőzés helyszínére. Legalább 30/60 perccel a mérkőzés kezdete előtt érj oda a helyszínre. Utcai ruhában érkezz. Értesítsd a hazai csapatot az érkezésedről, és ha szükséges kérd el a játékvezetői öltöző kulcsát. Mutatkozz be a csapatoknak és mutasd meg, hogy a játékvezetői ruha alatt is ember van.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés előtt  Feladatok a pályán Ellenőrizd a pályát, a vonalakat, a kapukat és minden lehetséges veszélyforrást, ami a palánkhoz közel van. Ezeket minél hamarabb javítsd/javíttasd ki, hogy időben elkezdődhessen a mérkőzés. (A hazai csapatnak / rendezőnek kötelessége minden javítást elvégezni és gondoskodni a biztonságos pályáról – nem a játékvezetőknek) A kapukat a bemelegítés után kell ellenőrizni. Ellenőrizd a jegyzőkönyvet. Húzz át minden ki nem töltött sort. Egy hivatalos személynek csapatonként alá kell írnia a jegyzőkönyvet mielőtt a mérkőzés elkezdődik. Ellenőrizd, hogy a kapusok és a csapatkapitányok megfelelően vannak jelölve. Melegíts be, de ne a játéktéren!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés előtt  A felszerelések ellenőrzése Győződj meg róla, hogy a játékosok nem viselnek semmi olyan dolgot, amik veszélyesek lehetnek rá, vagy a játékostársaira nézve. Ha szükséges, vetesd le vagy ragasztasd le a nyakláncokat, fülbevalókat, stb.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés alatt  Játékvezető mint vezető Legyél precíz. Mutasd meg, hogy tudod mit csinálsz! Ne felejtsd el a szemkontaktust a bíró pároddal! Legyél pozitív! Mutasd meg, hogy emberből vagy, ha a szituáció megköveteli! Legyél résen és használd a józan eszed! Ne keress hibákat a csapatokban! Ne foglalkozz a közönséggel!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés alatt  Kommunikáció Legyél nyugodt, határozott és állj ki az álláspontod mellett! Ha a csapatkapitányon kívül más kérdez tőled valamit: Adj rövid választ, ha hosszabb válaszra van szükség, várd meg a szünetet. Kerüld a tömörülést a pályán!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés alatt  Sípolás, mozgás és jelek Sípolj tisztán. Tisztán és érthetően mutasd a jeleket. Ne sétálj és sípolj, fuss! Ugyanakkor használd az eszed a pályán, ne használd el minden energiádat arra, hogy körbe-körbe futsz.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Szünetben  Megbeszélés  Teljesítmény  Öltöző Ne maradj a pályán, menj be az öltözőbe pihenni! Soha ne ülj a palánkra! Ne beszélj a közönséggel! Ne vitázz a játékosokkal vagy a csapatvezetőkkel a pályán – ha szükség van rá, menjetek máshova! Beszéljétek át a pároddal a harmadban történteket!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés után  Teljesítmény  Jegyzőkönyv  Megbeszélés Figyeld a csapatokat a lehetséges konfliktusok miatt. Jelezzétek a lehetséges hiányokat a jegyzőkönyvben (versenybírósági tag hiánya, játékosoknak bármilyen felszerelése, vagy egyéb más hiányosságok) Írjátok alá a jegyzőkönyvet miután mindent rendben találtatok és adjátok oda a másolatokat a csapatoknak. Köszönjétek meg a versenybíróságnak a munkát! Ha szükséges a jegyzőkönyvet az öltözőben is aláírhatod. Ha bármilyen fegyelmi intézkedést kell végrehajtani beszéljétek meg az öltözőben a mérkőzés végét követő 15 percen belül. Ha játékvezetőknek joga van 15 perc szünetre a mérkőzés után. Ha további intézkedésre van szükség, értesítsetek minden szükséges szervet.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 3.Fejezet Alap játékvezetői anyagok játékvezetői jelzések Készítette a Nemzetközi Floorball Szövetség Játékvezetői Bizottsága

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A bírói jelek fontos részét képezik a játéknak. A jó „játékvezető” tudja a jeleket, tudja hogyan és mikor mutassa őket. A jelek segítik a csapatokat és a nézőket, hogy megértség a játékvezetők miért hozták ezt a döntést. Ugyanakkor, túl sok jel vagy a jelek rossz használata összezavarhatja, irritálhatja a játékosokat valamint az edzőket. Az alapszabály az, hogy először mindig az irányít mutasd és csak utána a jelet! Ha a szabálytalanság nagyon tiszta, akkor megfontolhatod, hogy megmutatod-e miért fújtad le, de a kiállításnál MINDIG megkell mutatni miért állítod ki a játékost! Bírói jelek

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Néhány jel

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 4. Fejezet Alap játékvezetői anyagok játékvezetők mozgása és helyezkedése Készítette a Nemzetközi Floorball Szövetség Játékvezetői Bizottsága

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A következő diákon megmutatjuk, hogyan mozogj a pályán, hova kell állnod bizonyos szituációkban és milyen együttműködésre van szükség. Ha lehet mozogj gyorsan és jól a pályán, a játékvezetőknek mindig jó kondícióban kell lenniük. Mozgás

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A pálya alapvető felosztása R1 R2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A pálya alapvető felosztása  A játékvezetőknek az átlós mozgást kell követniük minden esetben és bizonyos szituációkban gyors cseréket kell végrehajtaniuk.  A kapuhoz közeli szituációkban a játékvezetőknek úgy kell helyezkedniük, hogy mindig lássák a gólvonalat.  Ne legyél túl közel a játékosokhoz és kerüld az érintkezést is.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 1 a R1 R2 Alapvető információk a helyezkedésről és a mozgásról

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 1 b R1 R2 Alapvető információk a helyezkedésről és a mozgásról

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a középpontról R1 R2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a középpontról  Az 1-es játékvezetőnek szemkontaktust kell teremtenie a versenybírósággal. 1-es játékvezető ellenőrzi a kapusokat, hogy készen állnak-e a játékra és ellenőriznie kell a játékosok számát is.  A 2-es játékvezető ellenőrzi a húzáshoz felállt játékosokat, hogy készen állnak-e a kezdésre.  Ha a húzás gól miatt történik, a játékvezetőknek úgy kell helyezkedniük, hogy a 2-es játékvezetőnek a gólt szerző csapat kispadja előtt kell legyen.  A játékvezetők jeleznek egymásnak, hogy mehet és sípszóval jelzik a csapatoknak ha kezdődhet a mérkőzés.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a középvonalról R1 R2R2 R2 Ellenőrzi a mérkőzést, a játékosokat, a kapusokat és a húzást R1 ellenőrzi a játékosokat, kapusokat, a cseréket, a kispadokat, a versenybíróságot és az órát Alapvető információk a helyezkedésről és a mozgásról

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a sarokban R1R2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 1-es játékvezető úgy helyezkedik, hogy lássa a gólvonalat anélkül, hogy előtte játékosok lennének. A játékvezető, ha szükséges, lépjen ki abból a zónából, ahol a játék folyik. 2-es játékvezető az ellentétes oldalon helyezkedik, hogy kontrollálja a szituációt ami a kapu előtt történik és gyorsan tudjon reagálni kontra támadás esetén. 1-es játékvezető indítja a játékot. Húzás a sarokban

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a sarokból 1/a R2 R1 R1 figyeli a beütést, majd meghatározott irányban mozogva figyelemmel kíséri a játék helyzetét R2 figyeli a területen kívüli, egymás elleni szituációkat

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a sarokból 1/b R2 R1 R2 figyeli a területen kívüli Egymás elleni szituációt R1 figyeli a beütést

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a középvonalról R2R1

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a középvonalról  R2 úgy helyezkedik, hogy kontrollálja a húzást anélkül, hogy a játékosok útjába lenne.  R1 az ellentétes oldalon van, így követni tudja a gyors támadásokat mind a két oldalra megfelelő távolságból.  Ha a másik csapat nyomást gyakorol (5-4), okos dolog, ha a R1 a védekező csapat térfelén van.  R2 indítja a játékot.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a félpályánál 1/a R1 R2 R2 figyeli az egymás elleni játékot, majd mozog középre, összhangban a támadással R1 figyeli a játékot a területen és a rajzolt irányban mozog

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Húzás a félpályánál 1/b R1 R2 R2 figyeli a játékot és mozog a rajzolt irányban a támadást követve R1 figyeli a játékot és a rajzolt irányba mozog

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Gól és időkérés R2R1

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF R1 síppal jelzi a gólt, ezzel egy időben a kapura mutat és ellenőrizni, hogy a másik játékvezetőnek nincs-e más véleménye az esetről. Ezután a R1 rámutat a középpontra. Egyik vagy mindkét játékvezető a versenybíróság felé fut egy időben és ezzel egy időben ellenőrzik, hogy a pályán nem történik incidens. A játékvezetők a versenybírósággal együtt bejegyzik a gólszerzőt és a gólpasszt adó játékost. R1 bediktálja a játékosok számát, R2 ellenőrzi a pályát. R1 megerősítést vár, hogy a játékosok szerepelnek a jegyzőkönyvben. Ez egy jó lehetőség, hogy a játékvezetők oldalt cseréljenek (átlósan). Gól

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Helyezkedés és mozgás gól esetén 1/a (Néha preferált) R2 R1 R1 Tartja a szemkontaktust a társával és figyeli azt, ki adta a gólpasszt, majd a rajzolt irányba mozog Bediktálják a gólszerző és a gólpasszt adó játékosok nevét és figyelnek a játékosokra Team scores R2 Figyeli ki volt a gólszerző és mozog a rajzolt irányba

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Helyezkedés és mozgás gól esetén 1/b (Preferált) R1 R2 Gólszerző csapat R1 szemkontaktust tart a párjával és megadja a gólt, valamint figyeli a játékosokat és ha lehetséges, oldalt cserél R2 szemkontaktust tart a párjával és megadja a gólt, valamint a játékosokat figyeli, majd bediktálja a gólt szerző és a passzt adó játékos nevét

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A játékvezető, akitől kikérték az időt sípol és bemutatja az időkérés jelét. Ezzel tisztán jelzi a játékosoknak, hogy időkérés lesz az egyik oldalon. A másik játékvezető megismétli a jelet, hogy a csarnokban mindenkinek világos legyen mi történik. Mindkét játékvezető a versenybíróság elé fut és így ellenőrzik a pályát. Amikor mindkét csapat a csereterületén tartózkodik, akkor a másik játékvezető sípol és bemutatja az időkérés jelét. A játékvezetőknek tudniuk kell, honnan folytatódik majd a játék az időkérés után, hogy megfelelően tudják folytatni azt. Időkérés

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Időkérés R2R1

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Büntetőütés R1R2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF R2 úgy helyezkedik, hogy tökéletesen lássa a gólvonalat. A játékvezetőnek úgy kell helyezkednie, hogy egyszerre lássa a kapust és a büntetőütést elvégző játékost is. R1 a kapusterületen kívül 1 m-rel helyezkedik, mert ott van a legnagyobb esély arra, hogy a játékos visszahúzza a labdát. Ez a legjobb helyezkedés a játékvezetők számára, mert a R1 így nem lesz a védekező csapat kispadja előtt. R1 indítja a büntetőütést sípolással, amikor a kapus és a játékos is készen áll. Büntetőütés

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Helyezkedés büntetőütés alatt R1 R2 R2 úgy helyezkedik, hogy ne zavarja a kispadot és tisztán lássa az esetleges gólt R1 úgy helyezkedik, hogy tisztán lássa a büntetőütést és a kapusterületen kívül helyezkedik 3

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Kiállítás D1D2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Az a játékvezetőnjek, aki a kiállítást adta meg kell mutatnia azt, hogy miért kapja a játékos. A játékvezető nem futhat el a szituációtól amíg a játékos meg nem értette miért állítják ki. A játékvezető párja megismétli a jelet, hogy támogassa a döntést és azért, hogy a csarnokba mindenki megértse mi történt. Mindkét játékvezetőnek úgy kell a versenybizottság elé futni, hogy közben ne veszítsék el a kontrollt a játéktér felett. Az egyik játékvezető a versenybíróságnak elmondja ki kapja a kiállítást, a kiállítás hosszát valamint azt, hogy miért kapja a kiállítást. Eközben a másik játékvezető kontrollálja a játékteret. A játékvezetők megvárják, amíg beírják a jegyzőkönyvbe a kiállítást. Jó lehetőség átlós cserére. Kerüld a játékosok között való átfutást, vagy a kiállítást kapott csapat kispadja előtt való mozgást. Kiállítás

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Sérülés  A játékvezetőnek meg kell néznie, és gondoskodnia kell a sérült játékosról. Ha szükséges, segítséget kell hívni a játékoshoz.  Mindkét játékvezetőnek semleges zónában kell tartózkodnia, úgy hogy a kontrollt ne veszítsék el a pálya fölött.  A versenybíróság előtti terület tekinthető semleges területnek, ha a sérülés nem ott történt.  Ne felejtsétek el megbeszélni mi történt.  Jó lehetőség az oldalcserére.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Sérülés R1R2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Szabadütés a támadó csapatnak  R1 megmutatja a szabadütés pontos helyét.  R2 a gólvonal vonalában helyezkedik. Fontos, hogy a játékvezetők között meglegyen a szemkontaktus, tehát a R2 egyenesen a gólvonal vonalához futhat.  R1 indítja a játékot.  Ha ez a védekező csapat számára ítélt szabadütés, akkor elég ha a R1 megmutatja a szabadütés helyét, majd ezután visszamegy az eredeti helyére.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Szabadütés a támadó csapatnak 1 a R2 R1 R1 Megmutatja a szabadütés helyét, majd hátralép, hogy figyelje szabályos-e az elvégzése R2 Figyeli a gólvonalat, valamint a játékosokat A szabadütés iránya Szabadütés helye

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Szabadütés a támadó csapatnak 1 b R2 Szabadütés helye R1 R1 megmutatja a szabadütés helyét, majd visszalép a helyére, valamint oldalt cserélhetnek, ha szükséges R2 figyeli a gólvonalat, valamint a játékosokat, és oldalt cserélhetnek, ha szükséges Szabadütés iránya

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Szabadütés a védekező csapatnak 1a R1 R2 R1 visszalép, hogy figyelje a kaput és a támadást R2 Ellenőrzi a szabadütést, valamint a saját felelőssége, hogy oldalt vált-e a területén vagy sem. Szabadütés iránya Szabadütés helye

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Szabadütés a védekező csapatnak 1/b R1 R2 Szabadütés iránya Szabadütés helye R1 Visszamegy, hogy figyelje a támadást, valamint a kaput és oldalt válthatnak, ha szükséges R2 Figyeli a szabadütést és oldalt válthatnak, ha szükséges

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Kritikus zónák a pályán 1/a R1 R2 A kapu előtti terület, valamint a gólvonal a legfontosabb Támadás iránya

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Kritikus zónák a pályán 1/b (Áthaladás rajtuk) R1 Támadás iránya R2 4 kritikus terület. Ha a labdával mozognak oda, akkor nagyon figyelni kell. A kapu előterét kiemelten figyelni kell.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Hogyan kell viselkedni a versenybírósággal  Határozzunk meg egy találkozási pontot, ahol az első játékvezető megáll és megvárja a másikat.  A húzás pont jó távolság a versenybíróságtól. A versenybíróságnak nem kell tudnia, hogy mit mond az egyik játékvezető a másiknak. A másik játékvezetőnek mindig a pálya felé kell néznie, hogy felügyelni tudja azt.  A másik játékvezető megfordul és információkat közöl a versenybírósággal.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Hogyan kell viselkedni a versenybírósággal D1D2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Hogyan kell mozogni miután a versenybíróságnál volt a két játékvezető  A játékvezető, akinek át kell mennie a pálya másik oldalára a versenybíróságtól úgy kell megválasztania az útvonalat, hogy lehetőleg ne a játékosok között menjen át.  Soha ne fuss át két csapat között, akik készen állnak a kezdésre!  Nem kell megadni a lehetőséget a csapatoknak arra, hogy odaszóljanak a bírónak.  A gól, vagy a kiállítás után mindig a „pozitív” csapat kispadja elé kell mennie az egyik játékvezetőnek.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Hogyan kell mozogni miután a versenybíróságnál volt a két játékvezető D1D2D1D2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Viselkedés a pályán konfliktus esetén  Ha lehetőséged van közbe lépni, tedd meg! Csak az egyik játékvezető! A másik játékvezető felügyelje, hogy máshol nem történik-e hasonló eset.  A másik játékvezető ezzel egy időben figyelje a szituációt és ha kell, büntessen.  Nagyobb konfliktusok esetén a játékvezetők maradjanak ki a szituációból és csak figyeljék meg az esetet és a megfelelő büntetéseket adják a megfelelő játékosoknak.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Viselkedés a pályán konfliktus esetén R1R2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés végén  A kispadoktól mindkét játékvezető fusson az ellenkező irányba.  A játékvezetőknek a csapatok irányába kell nézniük addig amíg meg nem köszönik egymásnak és el nem hagyják a pályát.  A játékvezetők, ha lehetőségük van figyeljenek arra, hogy a csapatok ne legyenek hozzájuk túl közel.  Ha a versenybíróság és a kispadok azonos oldalon vannak, akkor a gólok és kiállítások, valamint a mérkőzés után az ellenkező oldal lesz a semleges zóna. Ebben az esetben a másik játékvezetőnek értesítenie kell a versenybíróságot.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Mérkőzés vége R1R2

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 6. Fejezet Alap játékvezetői anyag Etikai elvek Készítette a Nemzetközi Floorball Szövetség Játékvezetői Bizottsága

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A fő cél az az etikai elveknél, hogy a játékvezetőt segítsük abban, hogy megértse ezeket az alapvető értékeket, amelyekből megbízható és korrekt bíráskodást építhet fel. Az a feladata a játékvezetőnek, hogy meggyőződjön arról, hogy a mérkőzést, vagy a versenyt a szabályoknak megfelelően játsszák. A játékvezető az a személy, aki felelős azért, hogy a fair play megjelenjen a pályán.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Az igazságosság fontos része a játékvezetésnek és megjelenik mindenhol a sporton belül. Az őszinteség fontos része az igazságosságnak. A játékvezetőnek őszintének kell lennie a sportban, a versenyzőkkel és saját magával szemben is. IGAZSÁGOSSÁG ŐSZÍNTESÉG

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Fontos hogy őszinte legyél magadhoz! A játékvezetőknek be kell ismerniük ha hibáznak, a játékosok és edzők tisztelik azokat a játékvezetőket, akik beismerik ha hibáznak. Ahogy egy ismert bölcsesség is mondja, a legjobb mód önmagunk és tetteink fejlesztésére az, ha tanulunk a múltbeli hibáinkból. ŐSZÍNTESÉG

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A játékvezetőnek elfogulatlannak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a játékvezetőnek ki kell zárnia minden olyan tényezőt a játékosokkal vagy a versennyel kapcsolatban ami befolyásolná az elfogulatlanságát. A bíró feladata az, hogy ügyeljen arra, hogy a mérkőzés vagy a verseny tisztességes legyen. Ha néhány gesztus nem ezt sugallja, akkor ez megkérdőjelezheti az elfogulatlanságát. Ahhoz, hogy sikeres vezető legyen egy mérkőzésen szükség van kommunikációra a játékosokkal, az edzőkkel és a szervezőkkel a mérkőzés előtt, közben, valamint utána. ELFOGULATLANSÁG

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A mérkőzés vagy a verseny eredménye nem számíthat a játékvezetőnek. A játékvezető nem fogadhat arra a mérkőzésre, amit vezetni fog. Az a legjobb, ha a játékvezető nem fogad arra a sportra, ahol ő is vezet mérkőzéseket. FÜGGETLENSÉG

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A játékvezetőnek tudnia kell, hogy felelősséggel tartozik a mérkőzés alatt a játékosok biztonságáért. A játékvezetőnek azt is figyelembe kell vennie, hogy a játékosok hány évesek és milyen szinten állnak. A játékvezetőnek emlékeznie kell arra, hogy a játékosoknak sokszor a nap vagy a hét fénypontja a mérkőzés, ezért tiszteletben kell tartaniuk ezt. A játékvezetőnek komolyan kell vennie az oktatást és mindig próbálja magát fejleszteni, próbálja meg komolyan venni a feladatot amit adtak neki. A felelősség arra is vonatkozik, hogy a játékvezető figyelmesen készüljön fel a mérkőzésre és érjen oda időben. FELELŐSSÉG

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A játékvezetőnek tudnia kell a sport szabályait és ezt a biztonság érdekében tartassa is be pontosan. Tudnia kell a játékszabályokat és meg kell értenie a játékot. A játékvezetőnek tudnia kell olvasni a játékot és nem garantált az, hogy a mérkőzés folyamán valaki nem szegi meg a szabályokat. A játék olvasásával pontosan be tudja tartatni a szabályokat a pályán. A felelős bíró hű a sporthoz és a verseny szervezőihez, valamint a résztvevőkhöz és más játékvezetőkhöz. Ragaszkodik a megállapodásokhoz és gondoskodik a bírói feladatok elvégzéséről. FELELŐSSÉG

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A játékvezetőnek nyitottnak kell lennie a játékosok, edzők, nézők és más játékvezetők felé, valamint ismerje be az esetleges hibáit és fogadja el a kritikákat! NYITOTTSÁG

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A sport mindenki számára nyitott. Minden embernek, függetlenül a kortól, nemtől, nemzetiségtől és fajtól egyenlő esélyeket kell biztosítani! Az egyenlőség része a fair play-nek. Ezt betartatni a játékvezetők feladata. Azonnal reagálnia kell minden olyan viselkedésre, amivel inzultálás vagy rasszizmus történik. A sport leginkább a fiataloké ahol a játékvezetők legfontosabb feladata az oktatás. Ő maga is kívülről ismeri a „játékszabályait” az életnek, a társadalomnak és ad egy irányt a játékosoknak hogyan cselekedjenek. EGYENLŐSÉG

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 7. FEJEZET Alap játékvezetői anyagok Játékszabályok Készítette a Nemzetközi Floorball Szövetség Játékvezetői Bizottsága

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A játékvezetőknek ismerniük kell minden játékszabályt és tudniuk kell alkalmazni a mérkőzéseken! A játékvezetőknek emellett tudniuk kell az érvényes nemzetközi versenyszabályzatot, ismerniük kell az alapvető versenybírósági szabályokat, valamint tudniuk kell kitölteni jegyzőkönyvet is. A következő diák bemutatják az alapvető szabályokat és rávilágítanak a fontosabb pontokra. Játékszabályok

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF UGYANAZT A SZITUÁCIÓT SOK FÉLE KÉPPEN LEHET ÉRTELMEZNI => Nincs fault => ELŐNY (ELŐNYSZABÁLY) => SZABADÜTÉS => KIÁLLÍTÁS...  játékvezető  játékvezető ellenőr  játékos (saját ellenfél)  nézők (saját ellenfél)  újságírók  egyéb ”Nem ütött meg?!” ”Köztetek volt a labda!” ”Lökött!” ”Váll a vállal!” ”mit csinált?!”... UGYANAKKOR A DÖNTÉS, HOGY HOGYAN FOLYTATÓDIK A MÉRKŐZÉS AZ ADOTT SZITUÁCIÓ UTÁN MINDIG A JÁTÉKVZETŐ KEZÉBEN VAN Játékszabályok Legtöbbször mindenki, minden esetben tudja, hogy mit lát és korrektnek ítéli a szituációt attól függően, hogy milyen kapcsolatban van a mérkőzéssel

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF IFF Játékszabályok A játékszabályok a következő 10 fejezetet tartalmazzák:  1 – 4 fejezet: Játékterület, játékidő, résztvevők, felszerelések  5. fejezet: Szabályozott helyzetek »húzás, beütés, szabadütés és büntetőütés  6. fejezet: Kiállítások »2 perc, 5 perc, perc és Végleges kiállítás 1-3  7. fejezet: Gólok »Engedélyezett gólok, megadható és nem megadható gólok  8 – 9. fejezet: Következmény jelzések, szabálytalanság jelzések  10. fejezet: A pálya méretei

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 1. JÁTÉKTÉR  A játéktér méretei, 101  Jelzések a játéktéren 102  A kapuk, 103  A csereterületek, 104  A versenybíróság és a büntetőpadok, 105  A játéktér ellenőrzése, 106 »A játékvezetők jóval a mérkőzés előtt ellenőrizzék a játékteret és gondoskodjanak az esetleges hibák kijavíttatásáról! »Fordíts különös figyelmet a hálókra, a csereterületekre, a jelzésekre és a biztonságra! »Győződj meg róla hogy a hibákat kijavították!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF BüntetőterületKapusterület (ház) Játéktér Gólvonal Húzás pontok Képzeletbeli meghosszabbítása a gólvonalnak Középpont A pálya méretei

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A pálya méretei Büntetőterület Kapusterület (ház) Gólvonal

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Ejtőháló  20 cm a felső kapusvas mögött  Csak a felső része van rögzítve

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A versenybíróság és a cserepadok nem ugyanazon az oldalon vannak VersenybíróságPP A csapat B csapat 5 M10 M

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Versenybíróság P Team A Team BP A versenybíróság asztal és a csereterület ugyanazon az oldalon van In Ebben az esetben minimum 2 m-nek lennie kell a kispadok és a büntetőpadok között

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 2. JÁTÉKIDŐ 201A rendes játékidő 13 * 20 perc, két 10 perces szünettel  3 * 15 perc (2 * 15 perc), 2 perces szünettel vagy szünetekkel »A szünet mérése a harmad vége után azonnal elkezdődik »A csapatok felelőssége időben visszatérni a pályára, hogy azonnal folytatódjon a játék a szünet után  A hazai csapat választ térfelet jóval a mérkőzés előtt »Ha térfelet kell cserélni a 3. harmad közepén azt a 3. harmad előtt egyeztetni kell

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF JÁTÉKIDŐ  A játékidő megállítható a következő esetekben: » gól, » kiállítás » büntetőütés » időkérés » bíró jelzésére » a mérkőzés utolsó 3 percében  A csapatoknak joga van 10 perces szünetekre a harmadok között (Csak 3x20 perces meccseken)  Időkérés

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF JÁTÉKIDŐ 201A rendes játékidő 2 Tiszta játékidő  Az óra megáll minden esetben, amikor a játékvezető sípol  Az óra elindul, amikor a labda játékban van = megmozdul  Különleges játékmegszakítások  Három sípszó + jel »Megsérül a labda »A palánk részei szétválnak »Sérülés »Felszerelés mérés »Nem engedélyezett személy vagy tárgy a pályán »Részlegesen vagy teljesen elmegy a világítás »A harmad/mérkőzés végét jelző duda véletlen megszólalása

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 201 RENDES JÁTÉKIDŐ 2Nem tiszta játékidő használata esetén, a játékidő a következő esetekben állítható meg:  Gól  Kiállítás  Büntetőütés  Időkérés  Játékvezetők hármas jelzése  Az utolsó 3 perce a rendes játékidőnek mindig tiszta játékidő

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 202 IDŐKÉRÉS 1A mérkőzés alatt mindkét csapatnak lehetősége van arra, hogy egyszer időt kérjen.  Időt bármikor lehet kérni, beleértve a góllal és büntetőütéssel kapcsolatos eseteket, kivéve a hosszabbítást követő büntetőütéseket, de ezt csak a csapatkapitány vagy egy csapatvezető teheti.  A játékmegszakítás közben kikért időt azonnal meg kell adni, kivéve, ha ez negatívan befolyásolná a másik csapat helyzetét. Ekkor az időt a következő játékmegszakításkor kell megadni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 202 IDŐKÉRÉS 1 FOLYTATÁS  A kikért időt mindig meg kell adni, »Kivéve a gól után, amikor a csapat elállhat az időkérés szándékától »A büntetett játékos nem vehet részt az időkérésben  Hossza 30 másodperc »A játékvezetők az időkérés elejét és végét is sípszóval jelzi

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 203 HOSSZABBÍTÁS 1Ha egy mérkőzés egyenlő állással ér véget, de ott győztest kell hirdetni.  10 perc hosszabbítás addig, amíg az egyik csapat gólt szerez.  Hosszabbítás előtt 2 perc szünet térfélcsere nélkül.  Ugyanolyan szabályok szerint kell elindítani és megállítani az időt, mint a rendes játékidő alatt.  A rendes játékidőből megmaradt büntetések mérését a hosszabbításban kell folytatni.  601, 2: A kiállított játékos nem hagyhatja el a büntető padot a rendes játékidő és a hosszabbítás közötti szünetben.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 204 BÜNTETŐÜTÉSEK 1Mindkét csapatból 5-5 mezőnyjátékos személyenként egy büntetőütést végez el  Játékvezetők döntenek arról, hogy melyik kaput használják.  A csapatkapitányok közötti sorsolás győztese döntheti el, hogy melyik csapat kezdje a büntetőütéseket. Minden esetben a játékvezetők vezetésével történik a sorsolás.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 204 BÜNTETŐÜTÉSEK  A csapatkapitány vagy a csapat egyik vezetőjének a feladata, hogy a bírókkal és a versenybizottsággal írásban közölje a kiválasztott (5) játékos mezszámát és a sorrendet, ahogy a büntetőütéseket el fogják végezni. »A játékvezetők felelőssége biztosítani a sorrendet. »Büntetés alatt álló játékos is részt vehet a büntetőütésekben, ha nem kapott végleges kiállítást. »Ha egy játékos bármilyen kiállítást kap a büntetőütések közben, akkor a csapatkapitánynak egy addig nem jelölt mezőnyjátékost kell kijelölnie, hogy helyettesítse a kiállított játékost. »Ha a kapus bármilyen kiállítást kap a büntetőütések közben, akkor a cserekapus helyettesíti, ha nincs cserekapus, a csapat 3 percet kap arra, hogy egy addig nem jelölt mezőnyjátékost felszereljen, de ez az idő nem használható bemelegítésre. Az új kapust jelölni kell a jegyzőkönyvben. »Kapust annyiszor cserél egy csapat, ahányszor akar.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 204 BÜNTETŐÜTÉSEK  A büntetőütéseket felváltva kell elvégezni, ha az állás a 10 büntetőütés után egyenlő, ugyanazokkal a játékosokkal kell további büntetőütéseket végrehajtani mindaddig amíg el nem dől a párharc. »A 10 büntetőütést követő ütések során az előzetesen megadott sorrend változtatható. »Egy játékos csak akkor végezheti el a harmadik ütését, ha a csapatból a többi kijelölt játékos már mind kettőt-kettőt elvégzett, és így tovább.  A győztes csapatnak elég 1 góllal nyernie.  Egy csapat amely nem képes öt mezőnyjátékost kijelölni, csak annyi büntetőütést végezhet, ahány jelölt játékosa van.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 204 BÜNTETŐÜTÉSEK  Ha a játékos száma nem szerepel a jegyzőkönyvben, de a büntetőütést elvégző játékosok között szerepel, játékvezetői hiba történt. A csapatnak új játékost kell jelölnie azok közül akik szerepelnek a jegyzőkönyvben. Ha a jegyzőkönyvben nem szereplő játékos végrehajtotta a büntetőütést az eredményét (gól vagy nem gól) nem lehet megváltoztatni. A játékvezetőknek jelenteni kell az esetet.  Ha az a játékos akinek a büntetőütést el kéne végezni nem áll rendelkezésre valamilyen ok miatt, pl.: sérülés, és nem tudja végrehajtani a büntetőütést, a csapat lecserélheti egy másik játékosra. A játékvezetőnek jelentenie kell ezt is.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 3 A RÉSZTVEVŐK 301 JÁTÉKOSOK 1Mindegyik csapat legfeljebb 20 játékost jegyezhet be a jegyzőkönyvbe.  A játékosok lehetnek mezőnyjátékosok vagy kapusok.  Csak a jegyzőkönyvbe beírt játékosok vehetnek részt a játékban és tartózkodhatnak a saját csapatuk csereterületén.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 301 JÁTÉKOSOK 2 Játék közben csapatonként legfeljebb 6 játékos, beleértve az egy kapust, vagy 6 mezőnyjátékos tartózkodhat a játéktéren egyidejűleg.  Ahhoz, hogy a játékvezetők elindítsák a mérkőzést, mindkét csapatból legalább 5 mezőnyjátékosnak és 1 szabályszerűen felszerelt kapusnak kell megjelennie  A mérkőzés folyamán, mindkét csapatnak legalább 4 játékossal kell tudnia játszani  Ha az egyik csapat nem tud kiállni, akkor ez eredmény 5-0.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF CSAPATKAPITÁNY A csapatkapitánynak viselnie kell egy karszalagot, valamint „C”-vel kell jelölni a jegyzőkönyvben JÁTÉKOSOK Maximum 20 játékos lehet benevezve. Egyszerre 6 (5+1)játékos lehet a pályán. Bármikor lehet cserélni. RUHA Egyforma: Mez, rövidnadrág és sportszár A vendég csapatnak kell mezt cserélnie, ha a játékvezetők úgy ítélik meg, hogy a 2 csapat nem megkülönböztethető. Minden játékosnak sportcipőt kell viselnie. FELSZERELÉS A játékosok nem viselhetnek olyan dolgokat, amik sérülést okozhatnak. ÜTŐ Az ütőfejnek és a szárnak is hitelesítettnek kell lennie. Az ütőfej hajlítása nem lehet nagyobb mint 30 mm Az ütőfejnek és a szárnak azonos márkájúnak kell lennie MEZŐNYJÁTÉKOSOK

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A kapusokat a jegyzőkönyvben „G”-vel kell jelölni! Ha a kapus elhagyja a büntetőterületet ütő nélküli mezőnyjátékosnak számít. SÉRÜLÉS ESETÉN A csapatnak maximum 3 perce van, hogy megfelelően beöltöztessen egy mezőnyjátékost. FELSZERELÉS A kapusoknak mezt és hosszú nadrágot kell viselniük. Nem használhatnak ütőt, valamint hitelesített sisakban kell védeniük. KIÁLLÍTÁSOK Ha a kapus egy, vagy több 2 perces kiállítást kap a csapatkapitánynak kell egy büntetés alatt nem álló játékost kijelölnie. KAPUS

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 302 CSERE 1A mérkőzés folyamán bármikor és akárhányszor lehet cserélni.  Minden cserének a csapat csereterületén belül kell történnie.  A cserélő játékosnak meg kell kezdenie a játéktér elhagyáság, mielőtt a cserejátékos a pályára lép » A pályát a saját csereterületén kívül elhagyó sérült játékost nem lehet helyettesíteni a játék megszakításáig.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 303 KAPUSOK 303 Különleges szabályok kapusok számára 1Minden kapust jelölni kell a jegyzőkönyvben.  Az a játékos, akit kapusként nevezetek, ugyanazon a mérkőzésen nem szerepelhet ütővel rendelkező mezőnyjátékosként.  Ha egy csapatnak a kapusa megsérül / kiállítják / 5 / V1 / V2 / V3 és nincs másik kapusa, akkor »A kapus helyettesíthető mezőnyjátékossal. »Legfeljebb 3 percet kapnak arra, hogy a cserét megfelelően felszereljék, de ez az idő nem használható bemelegítésre.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 303 KAPUSOK 303 Különleges szabályok kapusok számára 2Ha a kapus játék közben teljesen elhagyja a büntetőterületet, visszatéréséig mezőnyjátékosnak kell tekinteni, még ha nincs is ütője!  A kapus akkor hagyja el teljesen a büntetőterültet, ha testének egyik része sem érinti a talajt a büntetőterületen belül. »A vonalak a büntetőterülethez tartoznak. »A kapus mindemellett a büntetőterületén belül felugorhat.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF C 304 SZABÁLYOK A CSAPATKAPITÁNYOKNAK 404 CSAPATKAPITÁNYOK FELSZERELÉSE  Mindegyik csapatnak legyen egy csapatkapitánya, akit a jegyzőkönyvben jelölni kell!  A csapatkapitányoknak karszalagot kell viselniük!  Csak a csapatkapitánynak van joga beszélni a játékvezetőkkel.  Kötelessége segítenie a játékvezetőket » A kiállított csapatkapitány elveszíti a jogát, hogy beszélhessen a játékvezetőkkel, hacsak nem a játékvezetők szólítják meg.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 305 CSAPATVEZETÉS 1Maximum öt személy csapatonként  Csak a jegyzőkönyvben szereplő személyek tartózkodhatnak a saját csapatuk csereterületén.  Időkérés kivételével a vezetők nem léphetnek be a játéktérre a játékvezetők engedélye nélkül.  Minden edzői tevékenységet csak a csereterületen belül szabad ellátni.  A csapatvezetés azon tagját, akit játékosként is bejegyeztek, a csereterületen történt szabálytalanságokkal kapcsolatosan bármilyen vitás esetben mindig játékosnak kell tekinteni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 305 CSAPATVEZETÉS 1 Maximum öt személy csapatonként  A mérkőzés előtt a vezetők egyikének alá kell írnia a jegyzőkönyvet. A mérkőzés kezdése után változtatni már nem lehet, kivéve a hibás számozás javítását. Értelmezések:  Ha a játékos számozása a csapat listán helyes de a jegyzőkönyvben nem, a felelősség a csapatvezetés azon tagját terheli aki aláírta a hibás jegyzőkönyvet. Ezért a csapatot a megfelelő szankciókkal lehet súlytani.  A jegyzőkönyvben minden változtatás engedélyezett a mérkőzés kezdetét jelző sípszóig, de a játékvezetőket értesíteni kell mielőtt a változásokat bejegyeznék a jegyzőkönyvbe.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 306 JÁTÉKVEZETŐK 1A mérkőzést két egyenjogú játékvezetőnek kell vezetnie és ellenőriznie.  A játékvezetőknek joguk van félbeszakítani a mérkőzést, ha nyilvánvaló kockázata van annak, hogy a játékot nem lehet a szabályoknak megfelelően folytatni. 402 JÁTÉKVEZETŐK RUHÁZATA 1A játékvezetőknek mezt, fekete nadrágot és fekete sportszárat kell viselniük. 408 JÁTÉKVEZETŐK FELSZERELÉSE 2Közepes méretű műanyag síp, mérő eszköz, piros lap.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 307 VERSENYBÍRÓSÁG 1Semlegesnek kell lenniük.  Felelősek a jegyzőkönyvért  Felelősek az időmérésért  És ha lehetséges hangszórókon való tájékoztatásért 409 VERSENYBÍRÓSÁG FELSZERELÉSE 1Minden olyan felszerelésről gondoskodnia kell, amelyek szükségesek feladatai ellátásához.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések! A felszereléseket az IFF-nek jóvá kell hagyni és megfelelően jelölni kell ezt. 4 FELSZERELÉSEK 401 A játékosok ruházata 1A mezőnyjátékosoknak egyforma ruházatot kell viselniük, amely mezből, rövidnadrágból és sportszárból áll. Női játékosok viselhetnek rövid szoknyát, vagy dresszt (egyrészes mez és szoknya). A csapat összes mezőnyjátékosának pontosan ugyanolyan modellt kell viselnie.  Ha a játékvezetők úgy látják, hogy a két csapat ruházata nehezen megkülönböztethető, a vendégcsapatnak kell ruházatot cserélnie. 2Mindegyik kapusnak mezt és hosszú nadrágot kell viselnie.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: Felszerelések FELSZERELÉSEK  Hivatalos mérkőzéseken csak olyan ütőt, ütő alkatrészt (ütőfej, szár), labdát, palánkot kaput és kapussisakot lehet használni ami az IFF által engedélyezett és jóváhagyott.  Ha a játékosok felszerelése nem szabályos, akkor a játékvezetőknek joga van kizárni addig a mérkőzésből, amíg meg nem javítja vagy le nem cseréli a kérdéses felszerelést.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: Játékosok ruházata 401 JÁTÉKOSOK RUHÁZATA  Az összes játékosnak, aki be van írva a jegyzőkönyvbe, kötelező viselnie a csapat mezét. A csereterületen engedélyezett a melegítő felső használata.  Ha sípcsontvédőt használ egy játékos a sportszárat térdig fel kell húzni, más esetben a zoknit nem kell felhúzni térdig.  Hitelesített egészségügyi eszközök használata engedélyezett.  Rugalmas, csomó nélküli fejpánt használata engedélyezett.  Intézkedések a ”401 Játékosok ruházata” szabállyal szemben: »Egyik ruha vagy személyes felszerelés sem lehet veszélyes beleértve az egészségügyi eszközöket. A veszélyesnek minősített ruházatot vagy eszközöket el kell távolítani, vagy veszélytelenné kell tenni őket.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF

401 JÁTÉKOSOK RUHÁZATA 1Ha helytelenül számozott játékos részt vesz a mérkőzésen, a jegyzőkönyvet ki kell javítani és a szabálytalanságot jelenteni kell. 3Mindegyik mez legyen számozott 1-99 (1-es mezszám a kapusnak van fenntartva). 4Mindegyik játékosnak cipőt kell viselnie, a sportszárat nem lehet a cipőn kívül hordani.  Ha egy játékos játék közben elveszíti egyik vagy mindkét cipőjét, a következi játékmegszakításig játszhat nélküle.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 403 A KAPUS FELSZERELÉSE 1A kapus nem használhat ütőt. 2A kapusnak arcvédő maszkot kell viselnie, ami megegyezik az IFF eszköz szabályzatában foglaltakkal és megfelelő jelzéssel ellátott! 3A kapus használhat bármilyen fajta védőfelszerelést, de azok nem tartalmazhatnak olyan részeket, amelyek a kaput szándékosan takarják.  Sisak és vékony kesztyű megengedett  Mindenféle ragasztó vagy súrlódás gátló anyag használata tilos.  Semmiféle tárgyat nem lehet a kapuban vagy a kapun tartani.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 4 FELSZERELÉS 405 SZEMÉLYES FELSZERELÉS 1 A játékosok nem viselhetnek olyan személyes felszerelést, ami sérülést okozhat.  Személyes felszerelésnek számítanak bizonyos védő és orvosi felszerelések, órák, fülbevalók és egyéb ékszerek  Kivételre csak a hivatalos szerv adhat engedélyt írásbeli kérelem alapján.  A játékvezetők döntik el, hogy mi tekinthető veszélyesnek.  Minden védőfelszerelést lehetőleg a ruházat alatt kell viselni.  Fejvédő nem viselhető »Kivétel a csomó nélkül rugalmas fejpánt.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 406 A LABDA 1A labda legyen az IFF által hitelesített és a megfelelő jelzéssel ellátott. A labda felszínének egyszínűnek kell lennie és nem lehet fluoreszkáló. A labda belső színe sem lehet fluoreszkáló.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 407 AZ ÜTŐ 1Az ütő legyen az IFF által hitelesített és a megfelelő jelzéssel ellátott.  A nyél mindenféle átalakítása tilos, kivéve a lerövidítést.  Az ütőfej cseréje megengedett ha az ütőfej hitelesített és a nyéllel azonos márkájú.  A gripszalagot a szalagjelzés fölött szabad a nyélre tekerni. »De semmilyen hivatalos jelzést nem szabad letakarni. 2Az ütő feje nem lehet éles és 30 mm–nél jobban meghajlított.  A fej mindenféle átalakítása tilos, kivéve a meghajlítást »A meghajlított fej görbületét a sík felületre fektetett fej belső felének a legmagasabb pontján kell mérni.  A fej és a nyél találkozását be lehet ragasztani ragasztószalaggal. » legfeljebb 10 mm-t takarhat a fej látható részéből.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 410 A FELSZERELÉS ELLENŐRZÉSE 1A játékvezetők döntenek minden felszerelés ellenőrzésével és mérésével kapcsolatban.  Ellenőrizhetnek a mérkőzés előtt és közben is.  A nem megfelelő felszereléssel játszó játékos, beleértve a sérült, hibás ütőket - de az ütő hajlításának mérését kivéve – akkor folytathatja a játékot, ha kijavította azokat.  Minden a mérkőzés alatt felfedezett szabálytalan felszerelés az előírt kiállításhoz vezet. »Kivétel a személyes felszerelés és az ütő kisebb hibái. »A csapat ruházatával és a csapatkapitányi szalaggal kapcsolatos szabálytalanságokért egy csapat egy mérkőzésen csak egy kiállítást kaphat.  Minden felszerelési hibát jegyzőkönyvbe kell venni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 2 Az ütőfej mérése és a nyél és az ütőfej márkájának egyezősége a csapatkapitány kérésére történik.  A csapatkapitánynak joga van a játékvezetők figyelmét felhívni bizonyos szabálytalanságokra a másik csapat felszerelését illetően. »Ilyen esetben a játékvezetők döntik el, hogy cselekszenek-e vagy sem.  Ellenőrzést bármikor kérhetnek. »De arra csak a játékmegszakításkor kerülhet sor.  Ha az ellenőrzést játékmegszakításkor kérik, arra azonnal sort kell keríteni. »Kivéve ha a játékvezetők úgy ítélik meg, hogy ez negatívan befolyásolná a másik csapat helyzetét  következő játékmegszakítás.  Játék megszakításonként és csapatonként csak egy dolgot lehet ellenőrizni.  A mérés alatt a játékvezetőkön, a csapatkapitányokon és az ellenőrzésre odaszólított játékosokon kívül más nem tartózkodhat a versenybírói asztalnál. 410 A FELSZERELÉS ELLENŐRZÉSE

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 5 Szabályozott helyzetek Húzás Beütés Szabadütés (kiállítással vagy nélküle) Büntetőütés (kiállítással vagy nélküle)

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 5 SZABÁLYOZOTT HELYZETEK 501 A SZABÁLYOZOTT HELYZETEKKEL KAPCSOLTOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1Beleértve húzás, beütés, szabadütés és büntetőütés. 2A játékvezetőknek egy sípjelet kell alkalmazniuk, az előírt jelzést mutatni és megjelölni a szabályozott helyzet helyét.  Szabálytalanság jelzés csak, ha szükséges. » Kiállításnál vagy büntetőütésnél mindig mutatni kell.  A labda megjátszható a jel után, ha a megfelelő helyen és mozdulatlan állapotban van. »Ha a játékvezetők véleménye szerint a játékot nem befolyásolja a labdának nem kell pontosan a szabálytalanság helyén lennie és nem kell mozdulatlan állapotban lennie.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 5 SZABÁLYOZOTT HELYZETEK 501 A SZABÁLYOZOTT HELYZETEKKEL KAPCSOLTOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 3Egy szabályozott helyzetet nem lehet ok nélkül késleltetni.  A játékvezetők döntik el, hogy mi tekinthető ok nélküli késleltetésnek.  Ha egy szabályozott helyzetet késleltetnek a játékvezetők, ha lehetséges figyelmeztessék a játékost, mielőtt bármit is cselekednének.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 502 A HÚZÁS 1Új játékrész kezdetekor és szabályosan szerzett gól megerősítéseként húzást kell elvégezni a középponton.  A középponton elvégzett húzáskor mindkét csapatnak a saját térfelén kell tartózkodnia.  A hosszabbítás alatt szerzett gólt, valamint a mérkőzést eldöntő, vagy egy játékrész vége után büntetőből szerzett gólt nem kell húzással megerősíteni. 2Amikor egy játék félbeszakadt és egyik csapatnak sem jár beütés, szabadütés vagy büntetőütés, a játékot húzással kell folytatni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 502 A HÚZÁS 3A húzást a legközelebbi húzásponton kell elvégezni, ahhoz a helyhez képest, ahol a labda játékmegszakításkor volt. 4Minden játékosnak - kivéve akik a húzást elvégzik -, haladéktalanul a játékvezető figyelmeztetése nélkül a labdától 3m-re kell eltávolodnia.  Ütőt is beleértve.  Húzás előtt a játékvezető feladata ellenőrizni, hogy a csapatok készen állnak-e és minden játékos elfoglalta-e a helyét.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 502 A HÚZÁS 5A húzás végrehajtása »Nem érhetnek egymáshoz a húzás előtt. »A játékosok húzás előtt arccal legyenek a másik csapat térfelének rövid oldala felé. »A játékosok lába a középvonaltól egyenlő távolságra legyen. »Az ütőket szabályos fogással mindkét kézzel a szalagjelzés fölött kell fogni. »Az ütőfejek a középvonalra merőlegesen, a labda érintése nélkül, a labda két oldalán helyezkedjenek el. »A labdának az ütőfejek között kell lennie, de az ütőfejek nem érinthetik. * Mindig a védekező csapat játékosa határozhatja meg hogy a labda melyik oldalára teszi az ütőjét. * A középvonalon mindig a vendég csapat játékosa határozhatja meg hogy a labda melyik oldalára teszi az ütőjét. »Ha a húzáshoz felállt játékos nem fogadja el a játékvezető utasításit  játéktéren lévő másik játékossal kell helyettesíteni! »A húzást végző játékos lecserélésével kapcsolatos vitás esetben a vendégcsapat köteles először végrehajtani a cserét. 6Húzásból közvetlenül gólt lehet szerezni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A HÚZÁS A Húzás végrehajtása  Helye: legközelebbi húzáspont  Középvonalon a vendég csapat választ oldalt  A gólvonalnál a védekező csapat választ oldalt  Játékosok nem érintkezhetnek  A lábak azonos távolságra legyenek a vonaltól  Az ütőfej merőleges a középvonalra  A labdának a két ütőfej között kell lennie  Az ütőt szabályos fogással kell fogni  A többi játékosnak 3m-es távolságot kell tartania  Húzásból lehet közvetlenül gólt szerezni Mikor van húzás?  Amikor a játék félbeszakadt és egyik csapatnak sem jár beütés, szabadütés vagy büntetőütés

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 503 HÚZÁSHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK 1Amikor a labda véletlenül megrongálódik. 2Amikor a labda szabályosan nem játszható meg. 3Amikor a palánk részei szétválnak és a labda a kérdéses hely közelébe kerül. 4Amikor a kapu véletlenül elmozdul, és nem lehet elfogadható időn belül a helyére tenni.  A kapus feladata, hogy a kaput visszaállítsa az eredeti helyére. 5Súlyos sérülés történik  Ha ennek a gyanúja fennáll azonnal meg kell szakítani a játékot.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 503 HÚZÁSHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK 6Amikor játék közben rendkívüli esemény történik  A játékvezetők döntik el, hogy mit tekintenek rendkívüli eseménynek.  Minden esetben amikor »Nem engedélyezett személy vagy tárgy kerül a játéktérre »Ha a világítás teljesen vagy részlegesen megszűnik »Ha a mérkőzés végét jelző hang tévedésből megszólal »Ha a labda eltalálja a játékvezetőt, és ez jelentős hatással van a játék menetére. 7Gól annak ellenére is érvénytelen még ha azt a támadó be is lőtte.  Ha azt szabálytalanság előzte meg. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: HÚZÁSHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK 503 HÚZÁSHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK 6Amikor játék közben rendkívüli esemény történik.  Beleértve, amikor a labda véletlenül eltalálja egy cserepadon ülő játékos ütőjét, de az ütő ahol eltalálta a labda a pályán volt. A játékvezetőknek tájékoztatniuk kell a csapatot. Ha a szituáció megismétlődik a figyelmeztetés után kiállítást kell ítélni (túl sok játékos a pályán).  Ha a labdát szándékosan a csereterületről játsszák meg azt játék szabotálásának kell minősíteni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 503 HÚZÁSHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK 8Amikor büntetőütésből nem szereztek gólt.  ide tartozik a büntetőütés szabálytalan végrehajtása is. 9Késleltetett kiállítás alkalmazásakor.  A vétkes csapat megszerzi a labdát.  Ha a játékvezetők véleménye szerint a vétlen csapat szándékosan próbálja húzni az időt. 10Amikor kiállítást ítélnek egy olyan szabálytalanságért, amit játék közben követnek el vagy fedeznek fel de nem azzal kapcsolatos.  Ide tartozik, ha egy kiállítás alatt álló játékos kiállításának letelte előtt a játéktérre lép. 503 HÚZÁSHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 503 HÚZÁSHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK 11Amikor a játékvezetők nem tudják eldönteni a beütés vagy a szabadütés irányát.  Ide tartozik ha mindkét csapat játékosai egyszerre követnek el szabálytalanságot. 12Amikor a játékvezetők döntése hibás. 503 HÚZÁSHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 504 BEÜTÉS 1A labda elhagyja a játékteret  a vétlen csapat számára beütést kell ítélni.  Vétkes csapat= amelynek játékosa vagy annak felszerelése utoljára érintette a labdát mielőtt az a játékteret elhagyta.  Ide tartozik, ha az egyik játékos- annak érdekében, hogy a kapura került labdát megszerezze – megüti a hálót anélkül, hogy a labdát érintené.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 504 BEÜTÉS 2A beütést onnan kell elvégezni, ahol a labda elhagyta a játékteret, 1,5 m-re a palánktól.  De sohasem a gólvonal képzeletbeli meghosszabbítása mögött  legközelebbi húzáspont.  Ha a játékot nem befolyásolja, a labdának nem kell pontosan a helyén lennie, valamint nem kell megállított pozícióban lennie.  Ha a labda a mennyezetet vagy egy játéktér fölötti tárgyat érint.  a beütést az érintés középvonaltól való ugyanolyan távolságára, 1,5 m-re a palánktól kell elvégezni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Beütés helye A labda elhagyja a pályát A gólvonal képzeletbeli meghosszabbítása 504 BEÜTÉS 2 A beütést onnan kell elvégezni, ahol a labda elhagyta a játékteret, 1,5 m-re a palánktól  De sohasem a gólvonal képzeletbeli meghosszabbítása mögött!  Ilyenkor a legközelebbi húzáspontról kell elvégezni a beütést. 504 BEÜTÉS

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 504 BEÜTÉS 3Az ellenfél játékosai kötelesek a játékvezető figyelmeztetése nélkül azonnal 3 m-re eltávolodni a labdától.  Ütőt is beleértve 4A labdát ütővel kell megjátszani, tisztán kell ütni.  Nem lehet húzni, pöccinteni vagy emelni. 5A beütést végző játékos nem érintheti meg a labdát újra, mielőtt az egy másik játékost vagy annak felszerelését érintette volna. 6Beütésből közvetlenül gólt lehet szerezni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Beütés és szabadütés Beütés és a szabadütés végrehajtása  helye: ahol a szabálytalanság történt (szabadütés) vagy ahol a labda elhagyta a játékteret (beütés; 1,5 m-re a palánktól).  Ha ez a gólvonal képzeletbeli meghosszabbítása mögött lenne, akkor a legközelebbi húzáspontról.  Minimum 3,5 m-re a kapusterülettől  Ütni kell a labdát; nem lehet húzni/emelni/pöccinteni; csak 1 érintés  3 m-re kell állniuk az ellenfél játékosainak az ütőt is beleszámítva.  Közvetlenül lehet belőle gólt szerezni. Mikor beütés?  A labda kimegy a palánkon.  Ha a labda a mennyezetet vagy egy játéktér fölötti tárgyat érint.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 505 BEÜTÉSHEZ VEZETŐ ESEMÉNYEK 1Amikor a labda  Palánkon kívülre kerül  Hozzáér a mennyezethez vagy bármilyen más tárgyhoz a játéktér felett.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 506 SZABADÜTÉS 1Amikor szabadütéshez vezető szabálytalanság történik  a vétlen csapat számára szabadütést kell ítélni.  Ha lehetséges alkalmazzuk az előnyszabályt Előnyszabály= Ha a vétlen csapat a szabálytalanság után még mindig birtokolja a labdát, lehetőségük van arra, hogy tovább játsszanak, ez számukra előnyösebb, mint a szabadütés.  Ha a játék megszakad, mert a vétlen csapat elveszíti a labdát  A szabadütést az eredeti szabálytalanság helyéről kell elvégezni. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Játék ! Értelmezések SZABADÜTÉS 506 SZABADÜTÉS  Ha a játékvezető használja az előnyszabályt azt hallani és látni is kell!  Két alapvető elv az előnyszabály használatához: »Leginkább a támadó zónában használd o Ha a labda a legjobb gólszerzési területen volt, de a szituáció átkerült a sarokba  szabadütés »A védekező zónában csak biztonsági okokból.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 506 SZABADÜTÉS 2 A szabadütést onnan kell elvégezni, ahol a szabálytalanságot elkövették  Sohasem a gólvonal képzeletbeli meghosszabbítása mögött. »A legközelebbi húzáspontról kell elvégezni a szabadütést.  A kapusterülethez nem közelebb mint 3,5 m  Ha nem befolyásolja a játékot a szabadütés elvégzésekor a labdának nem kell teljesen mozdulatlannak vagy pontosan a megfelelő helyen lennie.  Azokat a szabadütéseket, amelyeket a palánkhoz közelebb, mint 1,5m-re ítéltek meg, ilyen távolságba elhozva is el lehet végezni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Szabadütés 3,5 m-re a háztól X A szabálytalanság helye 506 SZABADÜTÉS  Menj gyorsan a szabadütés helyére!  Mutasd meg a szabadütés pontos helyét!  Add meg a lehetőséget a vétlen csapatnak, hogy gyorsan megjátszhassák a labdát!  Ha a támadó csapat akadályozza a védekező csapatnak kialakítani a sorfalat, a védekező csapat szabadütést kaphat!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 506 SZABADÜTÉS 3Az ellenfél játékosai kötelesek a játékvezetők figyelmeztetése nélkül azonnal 3 m-re eltávolodni a labdától.  Beleértve az ütőket is 4A labdát ütővel kell megjátszani és szabályosan ütni kell.  Nem lehet húzni, pöccinteni vagy emelni 5A szabadütést elvégző játékos nem érintheti meg a labdát újra, mielőtt az egy másik játékost vagy annak felszerelését érintette volna. 6Szabadütésből közvetlenül gólt lehet szerezni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 1Amikor egy játékos megüti, lefogja, megemeli, megrúgja egy ellenfele ütőjét. =amikor egy játékos megüti, lefogja, megemeli vagy megrúgja ellenfele ütőjét VAGY megfogja ellenfelét vagy ellenfele ütőjét  Ha a játékos a labdát játszotta meg, mielőtt megütötte ellenfele ütőjét, semmit nem kell ítélni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 2Amikor egy mezőnyjátékos a derék magassága fölé emeli az ütője fejét az ütés előtti hátralendítés vagy az ütés utáni előrelendítés közben.  A magas előrelendítés engedélyezett, ha nincs másik játékos a közelben, és sérülés veszélye nem áll fenn. Értelmezés:  Hátralendítés közben az ütő megemelése derék magasság fölé megengedett ha nincs a közelben másik játékos és a sérülés veszélye nem áll fenn, valamint ha a lendítés nem váratlanul magas.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 3Amikor egy mezőnyjátékos az ütője bármely részével vagy a lábfejével térdmagasság fölött megjátssza, vagy megpróbálja megjátszani a labdát.  A labda combbal való megállítása nem tekintendő térd fölötti játéknak, kivéve, ha azt a játékvezetők veszélyesnek ítélik meg. 4Amikor egy mezőnyjátékos az ütőjét, a labdát vagy a lábfejét ellenfele lábai vagy lábfejei közé helyezi. 5Amikor egy játékos, miközben birtokolja, vagy megpróbálja elérni a labdát, váll-váll elleni lökésen kívül más módon löki ellenfelét.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 6Amikor egy játékos miközben birtokolja, vagy megpróbálja elérni a labdát, vagy próbál előnyösebb helyzetbe kerülni, hátrafelé nekimegy ellenfelének, vagy akadályozza ellenfelét tervezett irányú mozgásban.  Ide tartozik, amikor a támadó csapat akadályozza, gátolja a sorfal felállását a kapusterülethez 3,5 m-nél közelebb megítélt szabadütésnél. Értelmezés:  Ha a lába a mezőnyjátékosnak a házon kívül van, de a teste, pl.: fenekével akadályozza a kapust a mozgásban szabadütést kell ítélni akadályozás miatt. A mezőnyjátékos nem állt a házon belül.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 7Amikor egy mezőnyjátékos szándékosan kétszer rúg a labdába.  Kivéve, ha a labda két érintés között az ütőjét, egy másik játékos ütőjét vagy egy másik játékos felszerelését érintette. 8 Amikor egy játékos átveszi a lábbal passzolt labdát egy saját mezőnyjátékosától.  A kapusnak adott lábpassz nem tekinthető gólhelyzetnek  nem vezet büntetőütéshez

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 9 Amikor egy mezőnyjátékos a kapusterületen belül (házon belül) tartózkodik.  A mezőnyjátékos áthaladhat a kapusterületen, ha a játékvezetők véleménye szerint ez nem befolyásolja a játékot, és nem akadályozza a kapus mozgását.  Ha az ellenfél szabadütésnél közvetlenül kapura üt és a védekező csapat egy mezőnyjátékosa a kapusterületen belül a kapuban, vagy ha elmozdult kapu azon területén tartózkodik, ahol a kapu szabályos körülmények között áll.  Büntetőütés  Ha a kapus a kapusterületen kívül fogja meg a labdát. 10Amikor egy mezőnyjátékos szándékosan elmozdítja az ellenfél kapuját. 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 11Amikor egy mezőnyjátékos passzívan akadályozza a kapuskidobást.  Ez csak akkor tekinthető szabálytalanságnak, ha a mezőnyjátékos a büntetőterületen belül tartózkodik vagy 3 m-nél közelebb van a kapushoz, onnan mérve ahol a kapus megszerzi a labdát.  Passzívan annyit jelent, mint akaratlanul vagy mozdulatlanság miatt. 12 Amikor egy mezőnyjátékos felugrik és megállítja a labdát. Értelmezések:  Ugrás közben testtel irányítani a labdát szintén szabálytalan.  Ha a labda térd alatt van, megjátszható ütővel is.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 13 Amikor egy mezőnyjátékos a játéktéren kívülről megjátssza a labdát.  Csere alatt  túl sok játékos a pályán  A csereterületről nem csere közben  Játék szabotálása 14 Amikor a kapus a kidobáskor teljesen elhagyja a büntetőterületet.  Ezt a szabályt kell alkalmazni, ha a kapus a büntetőterületen belül megszerzi a labdát, és azután teljes testtel kicsúszik a büntetőterületről 15Amikor a kapus túldobja vagy túlrúgja a labdát a középvonalon.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 16Amikor a húzást, a beütést vagy a szabadütést szabálytalanul végzik el, vagy szándékosan késleltetik.  Ide tartozik, amikor a vétlen csapat a játékmegszakításkor elviszi a labdát, a beütéskor vagy a szabadütéskor a labdát húzzák, pöccintik vagy emelik.  Ha a beütést vagy a szabadütést rossz helyről végzik el, vagy a labda nem teljesen mozdulatlan, akkor azt csak meg kell ismételni. 17 Amikor a kapus 3 másodpercnél tovább birtokolja a labdát. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: A Kapus túl sokáig tartja a labdát 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 17 Amikor a kapus 3 másodpercnél tovább birtokolja a labdát Értelmezések:  A labda birtoklás azt jelenti, hogy a kapus a kezében tartja a labdát vagy szándékosan magánál tartja úgy a labdát, hogy az ellenfél csapat nem tudja megszerezni szabályos keretek között.  Ha a kapus nem birtokolja a labdát beleértve azt, hogy fekve elhagyja a labdát, újra felveheti és újra birtokolhatja 3 másodpercig.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 18 Amikor a kapus átveszi a saját mezőnyjátékosa által passzolt labdát.  Az átvétel azt jelenti, ha a kapus hozzáér a labdához a karjával vagy a kezével, még akkor is ha esetleg előtte érintette vagy megállította a labdát bármilyen más testrészével.  A kapus átveheti a saját mezőnyjátékosa által passzolt labdát, ha a kapusterületén kívül tartózkodik akkor, amikor a labda hozzákerül és ezáltal mezőnyjátékosnak tekinthető.  A kapusnak adott átadás nem tekinthető gólhelyzetnek és nem vezet büntetőütéshez. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: KAPUS ÉS AZ ÁTVETT PASSZ 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 18 Amikor a kapus átveszi a saját mezőnyjátékosa által passzolt labdát. Értelmezések:  Példák a szándékos passzra (tiltott): »a védekező csapat egyik játékosa szándékosan ott hagyja a labdát a kapus mellett (kapu mögött vagy mellette ). »A kapus elveszi a labdát a csapattársától (amikor a játékos elfut a kapusterület mellett). »A kapus passzt blokkol két védekező játékos között és ezzel megszerzi a labdát (a passz áthalad a kapusterületen). »A védekező játékos úgy passzol a kapusának, hogy palánkról pattan hozzá a labda. »A védekező játékos valamelyik testrészével passzolja a kapusnak a labdát.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: KAPUS ÉS AZ ÁTVETT PASSZ 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 18Amikor a kapus átveszi a saját mezőnyjátékosa által passzolt labdát. Értelmezések:  Példák a nem szándékos passzra (engedélyezett): »A labda a védekező játékostól odapattan a kapushoz »A kapus elveszi a labdát a védekező és a támadó játékos elől amikor próbálják elérni a labdát (a védők birtokolják a labdát) »Húzásnál (kivéve a „fair play” húzást) nem szándékos passz a kapusnak Megjegyzés! Amikor a labda odapattan, az nem szándékos…

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 507 SZABADÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 19Amikor egy kiállítást a játékkal kapcsolatos szabálytalanság miatt ítéltek meg. 20Amikor egy játékos késlelteti a játékot.  Amikor egy mezőnyjátékos azért, hogy időt nyerjen, úgy helyezkedik a palánkkal vagy a kapuval szemben, hogy az ellenfél szabályos módon nem képes a labdát tartani.  Ha lehetséges a játékvezető figyelmeztesse, mielőtt bármit cselekedne.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 508 BÜNTETŐÜTÉS 1Amikor egy büntetőütéshez vezető szabálytalanságot követnek el, a vétlen csapat javára büntetőütést kell ítélni. 2A büntetőütést a középpontról kiindulva kell elvégezni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 508 BÜNTETŐÜTÉS 3Minden játékosnak, kivéve azt, aki a büntetőütést elvégzi és az ellenfél kapusát, a saját csereterületén kell tartózkodnia a büntetőütés egész ideje alatt.  A kapus nem helyettesíthető mezőnyjátékossal.  Ha a kapus szabálytalanságot követ el »Új büntetőütést kell ítélni, és az előírt kiállítást végre kell hajtani  Ha a vétkes csapat egy másik játékosa szabálytalanságot követ el a büntetőütés ideje alatt. »Új büntetőütést kell ítélni, és a szabálytalanságot a játék szabotálásának kell tekinteni Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: 508 BÜNTETŐÜTÉS 508 BÜNTETŐÜTÉS 3Minden játékosnak (kivéve azt, aki a büntetőütést elvégzi és az ellenfél kapusát) a saját csereterületén kell tartózkodnia a büntetőütés egész ideje alatt Értelmezések:  A kapus foglalja el a helyét elsőnek  A büntetőütés akkor kezdődik amikor a játékvezető síppal jelzi és akkor fejeződik be ha a játékvezető újra sípol.  A játékvezetők a kapust és a büntetőütést végző játékost bármilyen kiállítással büntethetik. A többi játékost és a csapatvezetőket a játékvezetők csak a 615/6 játék szabotálása kiállítással büntethetik.  Tapsolás nem számít a játék szabotálásának.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 508 BÜNTETŐÜTÉSEK 4 A büntetőütést végző játékos akárhányszor hozzáérhet a labdához, de annak a büntetőütés egész ideje alatt előrefele kell mozognia.  Amint a kapus hozzáért a labdához, a büntetőütést végző játékos már nem érhet hozzá újra a büntetőütés ideje alatt.  Ha a labda a kapufáról visszapattan a kapusra, és elölről áthalad a gólvonalon »A gólt meg kell adni  Ha a labdát a büntetőütés indításánál hátrahúzzák a büntetőütést meg kell szakítani, és újra kell indítani. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: 508 BÜNTETŐÜTÉSEK 508 BÜNTETŐÜTÉSEK 4A büntetőütést végző játékos akárhányszor hozzáérhet a labdához, de annak a büntetőütés egész ideje alatt előrefele kell mozognia.  Ha a labdát a büntetőütés indításánál hátrahúzzák Értelmezések:  Indítás alatt az első érintést értjük

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 508 BÜNTETŐÜTÉSEK 5A büntetőütéssel összefüggő 2 perces kiállítást csak akkor kell bejegyezni a jegyzőkönyvbe, ha a büntetőütésből nem született gól.  A büntetett játékosnak a büntetőütés ideje alatt a büntetőpadon kell tartózkodnia.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Büntetőütés A büntetőütés végrehajtása  A játékos a középpontról kezdi  A kapus a gólvonalon áll a kezdésnél  A többi játékos a csereterületen tartózkodik (vagy a büntetőpadon)  A játékosnak a labdával előre fele kell haladnia  A labdának egész idő alatt mozognia kell  Miután a kapus hozzáért a labdához a játékos nem érhet hozzá többet Mikor kell büntetőütést adni?  A gól helyzetet valamilyen szabálytalansággal akadályoznak meg  A védekező csapat egyik mezőnyjátékosa a házon belül van szabadütésnél és ezzel gólt akadályoz meg  A játékos a saját kapujába tartózkodik szándékosan gól helyzetben  A csapat szándékosan túl sok játékossal játszik gól helyzetben

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 509 KÉSLELTETETT BÜNTETŐÜTÉS 1Késleltetett büntetőütést kell alkalmazni, amikor a büntetőütéshez vezető szabálytalanság után a vétlen csapat birtokában marad a labda, és a gólszerzés lehetősége fennáll.  Kiállításhoz vezető szabálytalanság miatt még akkor is lehet késleltetett büntetőütést ítélni, ha egy késleltetett kiállítás már folyamatban van.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 509 KÉSLELTETETT BÜNTETŐÜTÉS 2A késleltetett büntetőütés azt jelenti, hogy a vétlen csapatnak lehetősége van addig folytatni a támadást, amíg a közvetlen gólhelyzet meg nem szűnik.  A késleltetett büntetőütést a játékrész vagy a mérkőzés végén végre kell hajtani.  Ha a késleltetett büntetőütés alatt a vétlen csapat szabályos gólt szerez, akkor a gólt meg kell adni, és a büntetőütést vissza kell vonni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 510 BÜNTETŐÜTÉSHEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 1Amikor egy gólhelyzet megszűnik, vagy a kialakulását megakadályozzák, mert a védekező csapat szabadütéshez vagy kiállításhoz vezető szabálytalanságot követ el.  Büntetőütést kell ítélni ha a védekező csapat: »Szándékosan elmozdítja a kaput gólhelyzetben »Szándékosan túl sok játékossal játszanak gólhelyzetben »Mezőnyjátékos tartózkodik a házon belül vagy, ha a kapu elmozdul a helyéről amikor az ellenfél szabadütése eltalálja a kaput

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 6 KIÁLLÍTÁSOK 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1Amikor a kiállításhoz vezető szabálytalanság történik, az elkövető játékosra kiállítást kell kiróni.  A csapatkapitánynak kell kijelölnie egy büntetés alatt nem álló mezőnyjátékost »Ha a játékvezetők nem képesek rámutatni a szabálytalanságot elkövető játékosra vagy azt a csapatvezetők egyik követte el  Játékvezetőknek kell a kiállítást letöltő játékost kiválasztaniuk »Ha a csapatkapitány visszautasítja a kijelölést »Ha a csapatkapitány büntetés alatt áll

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1folytatás…  Ha a kiállítást játékkal kapcsolatos szabálytalanság okozta, a vétlen csapatnak szabadütést kell ítélni.  Ha a kiállítást nem a játékkal kapcsolatos szabálytalanság okozta, a játékot húzással kell folytatni.  Ha a kiállítást játékmegszakítás alatt elkövetett szabálytalanság okozta, a játékot a megszakítás okának megfelelően kell folytatni. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1...ha a kiállítást nem a játékkal kapcsolatos szabálytalanság okozta, a játékot húzással kell folytatni Értelmezések:  A pályán kívül elkövetett szabálytalanságok, például a csereterületről elkövetett szabálytalanság nem a játékkal kapcsolatos.  Szabálytalan csere nem a játékkal kapcsolatos szabálytalanság. »Ugyanakkor, ha gólt akadályoznak meg ezek a szabálytalanságok, a vétlen csapatnak büntetőütést kell ítélni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 2A kiállított játékosnak a büntetőpadon kell maradnia a kiállítás egész ideje alatt.  Az a kiállított játékos, akinek a kiállítása lejárt, azonnal elhagyhatja a büntetőpadot. »Kivéve, ha a csapat büntetéseinek száma ezt lehetetlenné teszi, vagy ha személyi büntetés jár le.  Minden kiállítás lejár, amikor a mérkőzés véget ér. »A rendes játékidő végével le nem járt kiállítás a hosszabbításban folytatódik.  A kiállított játékos a rendes játékidő alatt a szünet idejére elhagyhatja a büntetőpadot.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 2 Folytatás…  A kiállított játékos a rendes játékidő és a hosszabbítás közötti szünetben nem hagyhatja el a büntetőpadot.  A kapus a kiállítása leteltekor nem hagyhatja el a büntetőpadot a következő játékmegszakításig.  Azt a kiállított játékost, aki megsérül, helyettesítheti egy büntetés alatt nem álló mezőnyjátékos.  Ha a versenybíróság felelős a játékos szabálytalan, túl korai játéktérre lépéséért, és a hibát a rendes büntetés ideje alatt észrevették, a játékosnak vissza kell térnie a büntetőpadra. Ilyenkor nincs hozzáadott büntetőidő és a játékos visszatérhet a játéktérre amikor a rendes büntetés ideje lejár.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 2…Azt a kiállított játékost, aki megsérül, helyettesítheti egy büntetés alatt nem álló mezőnyjátékos. Mindkét játékost jegyzőkönyvbe kell venni, a helyettesítő játékos számát zárójelbe kell írni… Értelmezések:  10 perces büntetésnél kell egy másik játékos ki jelölni aki leüli a büntetést.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 2folytatás…  A sérült játékos aki helyettesítve lett a sérülése miatt, nem léphet pályára amíg az őt helyettesítő játékos vissza nem térhet a büntetőpadról »Beleértve azokat a szituációkat, amikor a helyettesítő játékos nem léphet pályára a következő játékmegszakításig, mert a csapatnak több kiállítása van vagy személyi büntetést tölt.  Ha a sérült játékos felépül amíg tart a kiállítás odaülhet a büntetőpadra játékmegszakítás alatt, de csak a játékvezetők engedélyével. »Ebben az esetben a helyettesítő játékos elhagyhatja a büntetőpadot.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 3 Kapus kiállítások  Egy vagy több 2 perces kiállítás. »A csapatkapitánynak kell kijelölnie egy büntetés alatt nem álló mezőnyjátékost, hogy a kiállítást letöltse.  5 perces kiállítás vagy személyi büntetés. »A kapus saját maga tölti a büntetést.  Ha a kapus egy vagy több 2 perces kiállítást kap, miközben egy másik kiállítást, illetve személyi büntetést tölt, illetve személyi büntetéssel kapcsolatban ítéltek meg, akkor azokat saját magának kell töltenie. »A kapus saját maga tölti a büntetést.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 3folytatás…  Csak a kiállított játékost kell jelölni a jegyzőkönyvben.  Ha a kapus kiállítást tölt és nincs csere kapus, akkor »A csapatnak max. 3 perce van arra, hogy megfelelően felszereljen egy mezőnyjátékost, az új kapust jelölni kell a jegyzőkönyvben. »Az idő nem használható melegítésre.  Amikor a kiállítás lejár a kapus nem léphet a játéktérre, amíg a játék meg nem szakad. »A csapatkapitánynak egy büntetés alatt nem álló mezőnyjátékost kell kiválasztania, aki elkíséri a kapust a büntetőpadra azért, hogy a kiállítás lejártakor a játéktérre lépjen. »A játékvezetőknek a versenybírósággal együtt segítenie kell a kapust, akinek a kiállítása játék közben jár le, hogy elhagyhassa a büntetőpadot rögtön az első játékmegszakításkor.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 601 A KIÁLLÍTÁSOKKAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 4A kiállítás idejét a játékidővel együtt kell mérni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 6 KIÁLLÍTÁSOK Kiállítások  2 perces kiállítás  5 perces kiállítás Személyi büntetések  10 perces személyi büntetés*  Végleges kiállítás 1, 2 and 3 ** * A 10 perces büntetést mindig kíséri egy 2 perces kiállítás ** a végleges kiállítást követi egy 5 perces kiállítás megjegyzés: 10 perces személyi büntetés enyhébb mint az 5 perces kiállítás

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Kiállítások 2 perces kiállítás  Része a játéknak  Hiper motivált játékos  Bizonyos esetekben nagy előny  Ellenőrizhetetlen  Nem szándékos sérülés okozás 5 perces kiállítás  Nem része a játéknak  Szándékosan túl kemény  Indokolatlan  Szándékos sérülés okozás a kiállítások alatt a büntetett csapat mindig egy emberrel kevesebbel játszik

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 602 KIÁLLÍTÁS 1A kiállítás a csapat egészét érinti, ennek megfelelően a kiállított játékos nem helyettesíthető a büntetés ideje alatt.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 602 KIÁLLÍTÁS 2Egy időben játékosonként egy, és csapatonként kettő kiállítást lehet tölteni.  Minden kiállítást ugyanabban a sorrendben kell mérni, ahogy azokat megítélték.  Ha egy csapat ellen, amelynek van már egy kiállítása, egynél több kiállítást ítélnek egyszerre »A csapatkapitánynak kell eldöntenie, hogy az új kiállítások közül melyik mérést kezdjék el először »Rövidebb kiállítást kell mérni a hosszabb előtt

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 602 KIÁLLÍTÁS 3Annak a csapatnak, amelynek több mint kettő játékosa van kiállítás alatt, joga van négy játékossal folytatni a játékot.  A csapatnak addig kell négy játékossal játszani, amíg már csak egy kiállítást mérnek.  Annak a játékosnak akinek a kiállítása ezelőtt jár le »A büntetőpadon kell maradnia, amíg a játék megszakad. »A játékvezetők és a versenybíróság segítsen hogy a kiállítást letöltött játékos a játék megszakításakor rögtön elhagyhassa a büntetőpadot.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 602 Kiállítás 4Ha egy játékos, akinek van már egy kiállítása, további kiállításhoz vezető szabálytalanságokat követ el, a kiállításait közvetlenül egymás után kell letöltenie.  Ez független attól, hogy az első kiállítás már elkezdődött-e vagy sem.  Ha egy személyi büntetés alatt álló játékos kiállítást kap, akkor amint a kiállítás idejét el lehet kezdeni mérni, a személyi büntetés mérést fel kell függeszteni a kiállítás idejének leteltéig.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁS 1 Ha egy csapat 2 perces kiállítást tölt, és ezalatt az ellenfél gólt szerez, a kiállítás véget ér, kivéve ha az ellenfél kevesebb vagy egyenlő számú játékossal játszik.  A kiállítás nem ér véget, ha a gól késleltetett kiállítás alatt, vagy egy a kiállításhoz vezető szabálytalanság miatt megítélt büntetőütésből születik. 2Ha egy csapatnak több mint egy 2 perces kiállítása van, akkor azokat ugyanabban a sorrendben kell megszakítani, ahogy megítélték őket.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 604 KÉSLELTETETT KIÁLLÍTÁS 1Minden kiállítás késleltethető  Késleltetett kiállítást kell alkalmazni, amikor a kiállításhoz vezető szabálytalanság után a vétlen csapat birtokában marad a labda.  Egyszerre csak egy kiállítás lehet késleltetett.  Ha gólhelyzet áll fenn, ebben az esetben a második kiállítás is lehet késleltetett. Értelmezések:  A késleltetett kiállítás nem kedvez a vétkes csapatnak »Például az utolsó másodperce a harmadnak vagy a mérkőzésnek

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 604 KÉSLELTETETT KIÁLLÍTÁS 2 A késleltetett kiállítás azt jelenti, hogy a vétlen csapatnak lehetősége van folytatni a támadást, amíg az ellenfél megszerzi és birtokolja a labdát vagy a játék megszakad.  Késleltetett kiállítás alatt a vétlen csapatnak lehetősége van a kapusát egy mezőnyjátékosra cserélni és folytatni a támadást.  A vétlen csapatnak a késleltetett kiállítás alatt támadó játékot kell játszania »Ha a játékvezetők véleménye szerint a csapat csak időt próbál nyerni, akkor figyelmeztetni kell őket! »Ha még ekkor sem próbálnak támadni, a játékot meg kell szakítani, a késleltetett kiállítást végre kell hajtani és a játékot húzással kell folytatni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 604 KÉSLELTETETT KIÁLLÍTÁS 2folytatás…  A késleltetett kiállítást végre kell hajtani ha vége van a harmadnak vagy a mérkőzésnek.  Késleltetett kiállítás alatt ha a vétkes csapat megszerzi a labdát a kiállítást végre kell hajtani és a játékot húzással kell folytatni.  Késleltetett kiállítás alatt a vétlen csapat gólt szerez. »A gólt meg kell adni, és az utoljára ítélt késleltetett 2 perces kiállítást vissza kell vonni. Ez nem befolyásol más kiállításokat.  Késleltetett kiállítás alatt a vétkes csapat gólt szerez »A gólt érvényteleníteni kell és a játékot húzással kell folytatni  Ha a vétlen csapat öngólt lő, a gólt meg kell adni

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 1Amikor egy játékos annak érdekében, hogy jelentős előnyhöz jusson vagy nincs lehetősége a labda elérésére, ellenfelét vagy egy ellenfelének ütőjét megüti, lefogja, felemeli, megrúgja, vagy ellenfelét, vagy annak ütőjét megfogja. 2Amikor egy mezőnyjátékos ütője bármely részével vagy a lábfejével a labdát derékmagasság fölött játssza meg. 3Amikor egy játékos az ütőjével veszélyesen játszik.  Ez magában foglalja az előre és hátra történő ellenőrizetlen ütőlendítést és az ellenfél feje fölötti ütőemelést, ha az veszélyezteti, vagy zavarja az ellenfelet.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 4Amikor egy játékos a palánknak vagy a kapunak szorítja vagy löki az ellenfelét. Értelmezés:  A pálya középső részén történő lökés szabadütéssel büntethető 5Amikor egy játékos lerántja vagy elgáncsolja ellenfelét. 6Amikor egy csapatkapitány egy fej mérését, vagy az ütőfej és nyél márkáinak egyezésének az ellenőrzését kéri és az ellenőrzött felszerelés szabályos.  A kiállítást a csapatkapitánynak kell töltenie. 7Amikor egy mezőnyjátékos ütő nélkül vesz részt a játékban.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 8Amikor egy mezőnyjátékos a saját csereterületén kívülről hoz egy ütőt. 9Amikor egy mezőnyjátékos elmulasztja törött vagy elejtett ütőjét a játéktérről felszedni és a saját csereterületére kihozni. 10Amikor egy játékos szándékosan mozgással akadályozza a labdát nem birtokló ellenfelét.  Ha egy játékos előnyösebb helyzet elérése érdekében hátrafelé nekimegy az ellenfelének, vagy akadályozza tervezett irányú mozgásában, akkor csak szabadütést kell ítélni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 11 Amikor egy mezőnyjátékos aktívan akadályozza a kapuskidobást.  Ez csak akkor minősül szabálytalanságnak, ha a mezőnyjátékos a büntetőterületen belül, vagy 3 m-nél közelebb van onnan számítva, ahol a kapus megszerzi a labdát.  Aktívan annyit jelent, mint követni a kapus oldalirányú mozgását vagy az ütővel a labda elérésére törekedni. 12Amikor egy játékos megszegi a 3 m-es távolságtartás szabályát beütésnél vagy szabadütésnél.  Az ütő is számít

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 13 Amikor egy játékos megállítja, vagy megjátssza a labdát, miközben ül vagy fekszik.  Ez magában foglalja azt is, ha mindkét térd vagy egy kéz a talajon van, az ütőt tartó kéz kivételével. 14 Amikor egy játékos megállítja vagy megjátssza a labdát a kezével, karjával vagy a fejével. 15 Amikor Szabálytalan csere történik.  A pályát elhagyó játékosnak már a palánkon át kell lépnie mielőtt az új játékos a játéktérre lép.  Vitás esetben csak akkor kell cselekedni, ha a csere a játékot befolyásolja.  Szabálytalan csere az is, amikor egy játékos saját csereterületén kívül cserél játékmegszakítás közben.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 16 Amikor egy csapat túl sok játékosa van a játéktéren. Értelmezés:  Cserejátékos ütője belóg a pályára, figyelmeztetik, de nem veszi el onnan és másodszor is hozzáér a labda.  Ha a pályán több játékos tartózkodik játék közben a megengedettnél. 17 Amikor egy kiállított játékos:  A játéktérre lépés nélkül elhagyja a büntetőpadot a kiállítása lejárta vagy megszűnése előtt.  Nem hagyja el a büntetőpadot a kiállítása lejárta vagy megszűnése után.  Játékmegszakítás alatt a játéktérre lép, mielőtt a kiállítása lejár vagy megszűnik. Ha a kiállított játékos közben a játéktérre lép, azt a játék szabotálásának kell tekinteni

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 18 Amikor egy játékos ismételten szabadütéshez vezető szabálytalanságokat követ el.  Ez rövidebb vagy hosszabb idő alatt is történhet. 19 Amikor egy csapat ismételten szabadütéshez vezető szabálytalanságokkal tördeli a játékot.  Ez magában foglalja azt is, ha egy csapat rövid időn belül több kisebb szabálytalanságot követ el.  Az utolsó szabálytalanságot elkövető játékosnak kell a kiállítást letöltenie.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 20 Amikor egy játékos szándékosan késlelteti a játékot.  Ha a támadó csapat játékosa »Játékmegszakítás alatt elüti vagy elveszi a labdát. »Szándékosan palánknak vagy a kapunak szorítja. »Szándékosan rongálja a labdát. 21 Amikor egy csapat rendszeresen késlelteti a játékot.  A csapatkapitányt figyelmeztetni kell, ha lehetséges, mielőtt bármit cselekednénk.  A csapatkapitánynak kell kiválasztani egy büntetés alatt nem álló mezőnyjátékost, hogy a kiállítást letöltse.  Ez vonatkozik arra is, amikor egy védekező játékos szándékosan elmozdítja a kaput.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 22 Amikor egy játékos vagy a vezetők bármely tagja tiltakozik a játékvezetők döntése ellen vagy, amikor az edzői tevékenység zavaró vagy helytelen modorú.  Ez magában foglalja azt is amikor a csapatkapitány folyamatosan és ok nélkül kérdőjelezi meg a játékvezetők döntéseit.  Ez vonatkozik arra is, ha a csapatvezetés egy tagja a játékvezetők engedélye nélkül a játéktérre lép. 23Amikor a kapus a játékvezetők felszólítása ellenére sem teszi vissza a kaput az eredeti helyére. 24 Amikor egy játékos a játékvezetők felszólítása ellenére sem igazít a felszerelésén.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 25 Amikor egy játékos szabálytalan ruházatot visel.  A további eseteket, úgy mint a csapatkapitányi karszalag, vagy az elöl lévő mezszám hiányát jelenteni kell a hivatalos szervnek. A játékvezetőknek, amennyiben lehetséges először figyelmeztetniük kell a játékost.  A ruházatra vonatkozó szabálytalanságok csapatonként és mérkőzésenként csak egy kiállításhoz vezethetnek.  A további eseteket jelenteni kell a hivatalos szervnek. 26Amikor egy kapus helytelen felszereléssel vesz részt a játékban.  Ha a kapus véletlenül elveszíti a sisakját, a játékot meg kell szakítani, és húzással kell folytatni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 27 Amikor egy játékos annak érdekében, hogy gólt vagy gólhelyzet kialakulását akadályozza meg, egyébként csak szabadütést érő szabálytalanságot követ el. ( nincs szabálytalanság jelzés)

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁS 1Ha az ellenfél gólt szerez az 5 perces kiállítás alatt, a kiállítás akkor sem szűnik meg.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 1Amikor egy mezőnyjátékos ütőjével veszélyesen és erőszakosan üt.  Ez magában foglalja azt is, amikor egy mezőnyjátékos átemeli az ütőjét az ellenfél feje fölött, és azzal megüti őt. 2Amikor egy mezőnyjátékos ütőjével megakasztja az ellenfél játékosát. 3Amikor egy mezőnyjátékos eldobja az ütőjét vagy más felszerelését a játéktéren és eltalálja, vagy megpróbálja eltalálni a labdát.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 4Amikor egy játékos eldobja magát ellenfele felé, vagy más veszélyes módon támadja őt. 5Amikor egy játékos az ellenfelét a palánknak vagy a kapunak löki, rántja vagy gáncsolja. 6Amikor egy játékos ismételten 2 perces kiállításhoz vezető szabálytalanságokat követ el.  Az utolsó 2 perces kiállítást felváltja az 5 perces kiállítás.  A szabálytalanságoknak hasonlóaknak kell lenniük.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 608 SZEMÉLYI BÜNTETÉS 1Személyi büntetést csak kiállítással együtt lehet ítélni.  Mérést nem lehet elkezdeni, amíg a kiállítás lejár vagy megszűnik. 2A személyi büntetés csak a kiállított játékost sújtja, ezért őt a játéktéren egy másik játékos felválthatja a büntetés alatt.  A csapatkapitánynak kell egy büntetés alatt nem álló mezőnyjátékost kijelölnie.  Amikor a személyi büntetés lejár, a játékos a következő játékmegszakításig nem léphet be a játéktérre.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 608 SZEMÉLYI BÜNTETÉS 2Folytatás…  Ha a csapatvezetés egy tagja részesül személyi büntetésben, akkor őt a nézőtérre kell küldeni a játék hátralevő részére.  Csak a kiállított játékost kell bejegyezni a jegyzőkönyvbe. Értelmezések:  Amikor egy csapatvezető a nézőtérre lett küldve, akkor a későbbiekben ha szükséges, további kiállítással is sújtható.  Ebben az esetben nem szükséges felmutatni a piros lapot, de az incidenst mindenképpen közölni kell a csapatkapitánnyal. Ezután a csapatvezetőnek el kell hagynia a nézőteret.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Személyi büntetések 10 perces személyi büntetés  Sportszerűtlen magatartás  Szándékos sérülés okozás  Sportszerűtlen viselkedés V1  Főként technikai V2  Nagyon kemény/durva viselkedés  Szándékos unfair játék V 3  Extrém kemény/durva viselkedés  Sértő beszéd

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF PERCES SZEMÉLYI BÜNTETÉS 1Ha az ellenfél gólt szerez a 10 perces személyi büntetés alatt, a büntetés akkor sem jár le.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF perces kiállításhoz + 10 perces személyi büntetéshez vezető szabálytalanságok 1Amikor egy játékos vagy a csapatvezetés egy tagja sportszerűtlenül viselkedik.  A sértő vagy tisztességtelen magatartás a játékvezetők, más játékosok, csapatvezetők, a mérkőzés hivatalos személyzete vagy a nézők felé.  Bármilyen szimuláló magatartás, színlelés, ami a játékvezetők megtévesztésére irányul.  A palánk vagy a kapu szándékos megrúgása, felborítása, megütése.  Az ütő vagy más felszerelés eldobása beleértve azt is ha a játékmegszakítás alatt vagy a csereterületen történik.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: perces kiállításhoz + 10 perces személyi büntetéshez vezető szabálytalanságok perces kiállításhoz + 10 perces személyi büntetéshez vezető szabálytalanságok 1Amikor egy játékos vagy csapatvezetés tagja sportszerűtlenül viselkedik. Értelmezések:  Ha a kapus eldobja a labdát (nem dühből) szándékosan az ellenfél egyik játékosa irányában, a kapust ennek a szabálynak megfelelően kell büntetni.  Ha egy játékos vagy csapatvezető megrúgja a palánkot a pályán kívül (a palánk állva marad) és a palánk érinti a labdát, a palánkot megrúgó személyt ennek a szabálynak megfelelően kell büntetni. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: perces kiállításhoz + 10 perces személyi büntetéshez vezető szabálytalanságok perces kiállításhoz + 10 perces személyi büntetéshez vezető szabálytalanságok 1…ütő vagy más felszerelés eldobása, beleértve azt is ha játékmegszakítás alatt vagy a csereterületen történik… Értelmezések:  Ha a játékos a játékvezetők véleménye szerint eldobja az ütőjét úgy, hogy irányította azt anélkül, hogy sérülés veszélye fennállna először figyelmeztessük ha lehetséges,  Ha a játékos nem irányított módon dobja el az ütőjét, sérülést vagy veszélyes szituációt okozva ezzel a játékost ki kell állítani,

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 611 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 1 Egy végleges kiállításban részesülő játékosnak vagy csapatvezetőnek azonnal az öltözőbe kell mennie, és nem vehet részt a mérkőzés további részében!  A rendező csapat felelős meggyőződni a fentiekről.  A végleges kiállítást kapó személy nem töltheti a mérkőzés hátralevő részét a nézőtéren vagy a játéktéren, a lehetséges hosszabbítást és a büntetőütéseket is beleértve.  A mérkőzés előtti és utáni szabálytalanságokat is, amelyek általában végleges kiállításhoz vezetnek, jelenteni kell, de ezek nem járnak 5 perces kiállítással. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: 611 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 611 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 1 …azonnal az öltözőbe kell mennie, és nem vehet részt a mérkőzés további részében Értelmezések:  Egy játékos vagy a csapatvezetők egy tagja ellen mérkőzésenként csak egy végleges kiállítás ítélhető, eltekintve az olyan végleges kiállítástól, ami nem kerül a jegyzőkönyvben bejegyzésre. Újabb végleges kiállításhoz vezető szabálytalanságokat jelenteni kell, de újabb kiállítások nem ítélhetők, kivéve az olyan végleges kiállítást, amelyet olyan játékos vagy csapatvezető kap, amely nincs feltüntetve a jegyzőkönyvben.  Ha a játékos, akit végleges kiállítással büntettek, újabb végleges kiállításhoz vezető szabálytalanságot követ el, jelenteni kell. A vonatkozó szabályt és a kiállítás mennyiségét fel kell tüntetni a jelentésben.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: 611 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 611 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 1 … A mérkőzés előtti és utáni szabálytalanságokat is, amelyek általában végleges kiállításhoz vezetnek jelenteni kell, de ezek nem járnak 5 perces kiállítással.. Értelmezések:  A mérkőzés előtti szabálytalanságot jelenteni kell. Az ide vonatkozó szabállyal és a kiállítás mértékével együtt.  Ha a jegyzőkönyvet már lezárták, a szabálytalanságot a mérkőzés után jelenteni kell.  Ha a jegyzőkönyvet még nem zárták le, a szabálytalanságot a szokásos módon kell bejegyezni a jegyzőkönyvbe.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 611 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 2A végleges kiállítást mindig 5 perces kiállítás követi.  A csapatkapitánynak egy büntetés alatt nem álló mezőnyjátékost kell kijelölnie, hogy a kiállítást és a véglegesen kiállított játékos vagy csapatvezető lehetséges más kiállítását letöltse.  A végleges kiállítást kapó játékos lehetséges személyi büntetései megszűnnek.  Ha egy játékos, miután megkapta a végleges kiállítást további végleges kiállításhoz vezető szabálytalanságot követ el, a jegyzőkönyvbe a súlyosabb végleges kiállításhoz kapcsolódó szabálytalanságot kell bejegyezni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 612 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 1 1A végleges kiállítás 1, a mérkőzés hátralévő részéről való felfüggesztéshez, és semmilyen további büntetéshez nem vezet.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 613 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 1-HEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 1Amikor egy mezőnyjátékos olyan ütőt használ, ami nincs hitelesítve, vagy az ütőfej és nyél márkája eltérő, vagy ütőjének feje túlhajlított. Amikor a kapus szabálytalan fejvédőt használ. (nincs szabálytalanság jelzés) 2Amikor egy jegyzőkönyvbe be nem jegyzett játékos vagy csapatvezető részt vesz a mérkőzésen. 3Amikor egy sérült játékos, akit helyettesítenek a büntetőpadon, részt vesz a játékban, mielőtt a kiállítása lejárna. Értelmezések!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Értelmezések: 613 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 1-HEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 613 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 1-HEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 2Amikor egy jegyzőkönyvbe be nem jegyzett játékos vagy csapatvezető részt vesz a mérkőzésen. Értelmezések:  Ha egy olyan játékos követ el szabálytalanságot (ami kiállításhoz vezet) aki nincs a jegyzőkönyvben, akkor két játékosnak kell a büntetőpadra mennie. Egyikőjük tölti az 5 perces kiállítását annak a játékosnak, aki nincs beírva a jegyzőkönyvbe, a másik játékos pedig azt az elkövetett szabálytalanságért tölti a büntetést.  Ilyen esetben a jegyzőkönyv megjegyzés rovatába kell beírni az esetet, és a jegyzőkönyvbe a vétkes játékos mellé kerül a kiállítás.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 613 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 1-HEZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 4 Amikor egy játékos folyamatosan vagy ismételten sportszerűtlen viselkedést tanúsít.  A végleges kiállítás helyettesíti a második 2+10 perces kiállítást (5 perces kiállítás következik)  Folyamatos = ugyanabban az esetben  Ismételt = ugyanazon a mérkőzésen másodszor 5 Amikor egy játékos mérgében összetöri az ütőjét vagy más felszerelését. 6 Amikor egy játékos veszélyes fizikális megmozdulást követ el.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 614 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 2 1A végleges kiállítás 2 ugyanazon verseny következő mérkőzéséről való eltiltásához vezet. 615 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 2-HÖZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 1Amikor egy játékos vagy a csapatvezetés egy tagja dulakodásban vesz részt. (ütés és rúgás nélkül) 2Amikor egy játékos ugyanazon a mérkőzésen másodszor követ el 5 perces kiállításhoz vezető szabálytalanságot.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 615 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 2-HÖZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 3 Amikor a csapatvezetés egy tagja folyamatosan vagy ismételten sportszerűtlen viselkedést tanúsít. 4Amikor egy játékos, akinek a felszerelését ellenőrizni készülnek, megpróbálja azt kijavítani, vagy kicserélni a felszerelés ellenőrzése előtt. Értelmezések:  Ez a szabály akkor alkalmazható, miután a játékvezető kérte mérésre az ütőt, nem pedig akkor, amikor a másik csapat kérte a mérést a játékvezetőktől.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 615 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 2-HÖZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 5Amikor egy játékos vagy a csapatvezetés egy tagja olyan szabálytalanságot követ el, ami nyilvánvaló szándékkal szabotálja a játékot.  Egy kiállított játékos szándékosan büntetőideje lejárta vagy megszűnése előtt a játéktérre lép.(ha a pályára lépés játékmegszakítás alatt történik, 2 perces kiállítást kell ítélni).  Ha egy játékos, akinek lejárt a kiállítása vagy a személyi büntetése, pályára lép, mielőtt a pályán lévő játékosok száma, vagy a következő játékmegszakítás ezt lehetővé tenné, azt az esettől függően „túl sok játékossal való játéknak” lehet tekinteni.  A büntetőütés közben akármelyik csapat a csereterületen szabálytalanságot követ el.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 615 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 2-HÖZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 5Folytatás…  A csereterületről felszerelést dobnak be a játéktérre a játék alatt.  Egy játékos a csereterületről, nem csere közben részt vesz, vagy megpróbál részt venni a játékban.  Egy játékos mezőnyjátékosként szerepel, miután kapusként részt vett ugyanazon a mérkőzésen.  Egy csapatnak szándékosan túl sok játékosa van a játéktéren. Értelmezések:  Ez magában foglalja azt a szituációt, amikor a kapust mezőnyjátékosra cserélik és ez idő alatt az ellenfél csapat támad és a kapus visszamegy a pályára úgy, hogy a csere nem történik meg (mezőnyjátékos elhagyja a játékteret).

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 615 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 2-HÖZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 6Amikor egy mezőnyjátékos tovább használja hibás ütőjét, illetve meghosszabbított vagy megerősített ütővel játszik.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 616 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 3 1A végleges kiállítás 3 ugyanazon a verseny következő mérkőzéséről való eltiltáshoz, és további hivatalos szerv által meghatározott büntetéshez vezet (jelenteni kell!).

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 617 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 3-HOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 1 Amikor egy játékos vagy a csapatvezetés egy tagja verekedésben vesz részt (Az a játékos tekinthető résztvevőnek, aki üt vagy rúg). 2Amikor egy játékos vagy csapatvezetés egy tagja durva, brutális szabálytalanságot követ el.  Ez magában foglalja az ütő vagy más felszerelés ellenfélnek dobását. 3Amikor egy játékos vagy csapatvezetés egy tagja gorombán viselkedik.  A goromba viselkedés a játékvezetők, a játékosok, a csapatvezetés, a mérkőzés hivatalos személyzete, a nézők súlyos megsértését jelenti.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 617 VÉGLEGES KIÁLLÍTÁS 3- HOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK 4Amikor egy játékos vagy a csapatvezetés egy tagja erőszakos cselekedetet hajt végre. Az erőszakos cselekedet szándékos összeütközést, belemenést jelent, amely nem okoz sérülést.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 618 A KIÁLLÍTÁSOK ÉS A BÜNTETŐÜTÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI 1Ha egy büntetőütés gólt eredményez, akkor a kiállítást, amelyet maga után von, amennyiben az 2 perces kiállítás, vissza kell vonni. Ha 5 perces kiállítást ítélnek egy büntetőütéssel, vagy késleltetett büntetőütéssel összefüggésben, akkor egy korábban létező 2 perces kiállítás végrehajtását kell megszűntetni, ha a büntetőütés gólt eredményez.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Szabadütéshez (5. Fejezet) és kiállításhoz vezető szabálytalanságokat (6. Fejezet) együtt tárgyaljuk ebben az anyagban. Ilyen módon ugyanazokat a szabályokat másképp mutatta be. A témák segítenek hogy lásd és megértsd a kapcsolatokat különböző szabálytalanságok között és levond a következtetéseket. Emlékeztetőül, nagyon fontos hogy elolvasd önállóan az 5-6. fejezetet! SZABADÜTÉSHEZ/KIÁLLÍTÁSHOZ VEZETŐ SZABÁLYTALANSÁGOK

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Ütés, leszorítás, felemelés, rúgás, fogás Szabadütés:  az ellenfél ütőjének vagy lábának megütése vagy megrúgása  Az ellenfél ütőjének leszorítása vagy felemelése  Ellenfél vagy az ellenfél ütőjének a fogása 2 perces kiállítás:  Ezekben az esetekben, de csak akkor ha nem labdaszerzésre irányul, valamint jogosulatlan előnyhöz juttatja a játékost

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Magas labda Szabadütés:  Ugrás közben megjátssza a labdát.  Térdmagasság fölött ütővel vagy lábbal megjátssza a labdát. »Labda combbal való megállítása nem tekinthető térd fölötti játéknak, kivéve ha azt a játékvezetők veszélyesnek ítélik meg. 2 perces kiállítás:  Labda megjátszása fejjel, kézzel vagy karral.  Térdmagasság fölött ütővel vagy lábbal megjátssza a labdát és ezzel gólt vagy gólszerző akciót akadályoz.  Derék magasság fölött ütővel vagy lábbal megjátssza a labdát.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Magasütő Szabadütés:  Hátralendítés derék magasság fölé  Előre lendítés derék magasság fölé, ha közelben tartózkodik egy másik játékos. »Előre lendítés lehet magasabb ha kontrollált és nem veszélyes. 2 perces kiállítás:  Nem kontrollált/veszélyes ütés/lendítés  Veszélyesen vagy zavaróan az ellenfél feje fölé emeli az ütőjét 5 perces kiállítás:  erőszakosan vagy veszélyesen üt az ütővel ( Ez magában foglalja azt is, amikor egy mezőnyjátékos átemeli az ütőjét az ellenfél feje fölött és azzal megüti)

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Láb használat Szabadütés:  Az ellenfél lába közé helyezett ütő vagy láb.  Egymás után kétszer belerúg a labdába szándékosan.  Csapattárstól átvett lábpassz »Hacsak az ellenfél lehetősége ellenére elmulasztja megszerezni a labdát »A támadó átveszi, nem rúgja a labdát. »Ahol a lábpasszt fogadta a játékos onnan kell elvégezni a szabadütést. »Csak a kapustól engedélyezett a lábpassz fogadása.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Akadályozás szabadütés:  Az ellenfélbe hátrálás  Megakadályozza, hogy az ellenfele az adott irányba mozogjon 2 perces kiállítás:  Szándékosan, labda nélküli feltartás

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Távolság Szabadütés:  A játékos nem tartja be a 3 méteres távolságot (ütő is számít) a húzásnál.  A játékos passzívan akadályozza a kapus kidobást (a kapusterületen belül vagy 3 méteren belül ahol a kapus megfogta a labdát). 2 perces kiállítás  Az ellenfél szándékosan nem tartja be a 3 méteres távolságot (ütő is számít) szabadütésnél vagy beütésnél. »Egy időben csak egy játékos állítható ki  A játékos aktívan akadályozza a kapus kidobást (a kapusterületen belül vagy 3 méteren belül ahol a kapus megfogta a labdát).

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Kapus A kapus a kapusterületen belül csinálhatja:  felugrás  Kézzel és fejjel is beleérhet a labdába  Többször is belerúghat a labdába  A házon belül tartózkodhat A kapusterületen kívül tartózkodó kapus ütő nélküli mezőnyjátékosnak minősül. Ez azt jelenti, hogy a kapustól indított lábpasszt a saját csapatából egy mezőnyjátékos sem játszhatja meg Szabadütés:  A kapus kidobás közben elhagyja a kapusterületet  A kapus átdobja vagy átrúgja a labdát lepattanás nélkül a felező vonalon  3 másodpercnél tovább birtokolja a labdát  A kapus kézzel beleér egy szándékos passzba ami felé irányul 2 perces kiállítás:  A kapus a játékvezető kérésére sem teszi a helyére a kaput  Sisak nélkül játszik V1:  Nem hitelesített sisakot használ

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Játék késleltetése Szabadütés:  Szabálytalanul hajtja végre a húzást, beütést vagy a szabadütést  Szándékosan késlelteti a húzást, beütést vagy a szabadütést  A kapus 3 másodpercnél tovább birtokolja a labdát 2 perces kiállítás:  Szándékosan vagy szisztematikusan késlelteti a játékot

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Ismétlődő szabálytalanságok 2 perces kiállítás:  Egy játékos vagy csapata ismétlődő szabálytalanságokat követ el. 5 perc:  A játékos olyan szabálytalanságokat követ el ami 2 perces kiállításokhoz vezet. Az utolsó 2 perces kiállítást felülírja az 5 perces büntetés. V1:  A játékos olyan szabálytalanságot követ el ami 10 perces személyi büntetéshez vezet, és ezt folytatja vagy másodszor történik meg ugyanazon a mérkőzésen. A második 10 perces büntetést felülírja a V1. V2:  A játékos a mérkőzésen második alkalommal követ el olyan szabálytalanságot amiért 5 perces kiállítást kap.  A csapatvezető(k) olyan szabálytalanságot követ el ami 10 perces személyi büntetéshez vezet, és ezt folytatja vagy másodszor történik meg ugyanazon a mérkőzésen. A második 10 perces büntetést felülírja a V2.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Test használata Nincs szabálytalanság:  Váll a vállal ütközés, mialatt kontrollálja/megszerzi a labdát szabadütés:  Lökés úgy, hogy nincs ott a labda  Lökés kivéve vállal »kézzel, csípővel, alulról vagy hátulról 2 perces kiállítás:  Palánk- vagy kapu mellett szándékosan löki ellenfelét  Kigáncsolja vagy ütközik ellenfelével 5 perces kiállítás:  Amikor egy játékos ütőjével megakasztja az ellenfél játékosát.  Amikor egy játékos eldobja az ütőjét vagy más felszerelését a játéktéren és eltalálja, vagy megpróbálja eltalálni a labdát.  Amikor egy játékos az ellenfelét a palánknak vagy a kapunak löki, rántja, vagy gáncsolja.  Amikor egy játékos ismételten 2 perces kiállításhoz vezető szabálytalanságokat követ el.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Az ütő 2 perces kiállítás:  Ütő nélküli játék  A saját csereterületén kívülről vesz el egy ütőt  Törött vagy eldobott ütőt hagy a földön  A kapitány mérést kér, de az ütő szabályos 10 perces személyi büntetés:  Eldobja az ütőjét 5 perces kiállítás:  A labda irányába eldobja az ütőjét V1:  Szabálytalan ütővel játszik, az ütőfej és a nyél nem azonos márkájú, vagy az ütőfej hajlítása nagyobb mint a megengedett( az ütő hitelesítő matrica nélkül mindig szabálytalannak minősül)  Eltöri az ütőjét V2:  A játékos akinek az ütőjét mérik, próbálja javítani  Törött, megerősített vagy meghosszabbított ütővel játszik V3:  Másik játékosnak dobja az ütőjét

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Veszekedések, sértések 2 perces kiállítás:  Az edzői tevékenység zavaró vagy folyamatosan és ok nélkül ellenzi a játékvezetők döntéseit 10 perces személyi büntetés:  Sportszerűtlen viselkedés, amibe beletartozik: »Inzultálja a játékvezetőket, játékosokat, zsűrit vagy a nézőket »Megpróbálja becsapni a játékvezetőket »Belerúg a kapuba vagy a palánkba »Eldobja valakinek az ütőjét vagy felszerelését 5 perces kiállítás  Labda irányába eldobja az ütőjét vagy más felszerelését V1:  Dühből eltöri az ütőt vagy más felszerelését V2:  Dulakodásban vagy verekedésben vesz részt anélkül, hogy megütne vagy megrúgna valakit  Szabálytalanságot követ el a csereterületről büntetőütés alatt  Játék alatt bedobja a felszerelését a csereterületről  Szabálytalanságot követ el, amivel egyértelműen szabotálja a játékot V3:  Verekedik, brutális szabálytalanságot követ el vagy sértőn beszél

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Csereterület és büntetőpad szabadütés:  A pályán kívülről játszotta meg a labdát 2 perces kiállítás:  Szabálytalan csere, túl sok játékos a pályán  A kiállított játékos a pálya érintése nélkül hagyja el a büntetőpadon  A játékos, akinek a büntetése lejár megtagadja hogy elhagyja a büntetőpadot  A kiállított játékos pályára lép a játékmegszakítás alatt »A 2 harmad közötti szünetben csatlakozhat a csapatához, de a hosszabbítás előtti szünetben nem  A kiállított játékos pályára lép időkérés alatt V1:  Egy sérült és kiállított játékos, akinek a kiállítását más tölti, játéktérre lép mielőtt letelne a büntetése V2:  A csapat szándékosan túl sok játékossal játszik  A kiállított játékos pályára lép  A játékos nem a csere közben lép pályára a csereterületről ezzel szabotálja a játékot

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Hátralevő szabályok Szabadütés:  Játékos a kapusterületen belül  A játékos szándékosan elmozdította az ellenfél kapuját 2 perces kiállítás:  A labda megállítása vagy megjátszása fekve vagy ülve »Ebbe beletartozik ha 2 térd vagy a kéz a földön van (kivéve az ütőt tartó kéz)  Bírói felszólítás ellenére sem javítják ki egy játékos a felszerelését  Szabálytalan felszerelés (ruha ) (csak 1 kiállítás csapatonként)  A csapatkapitány nem viseli a szalagot V1:  Játékos vagy hivatalos személy nem lett beírva a jegyzőkönyvbe V2:  A játékos mezőnyjátékosként játszik, de kapusként szerepel a jegyzőkönyvben

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Előnyszabály Tovább kell engedni a játékot:  Ha a vétlen csapat a szabálytalanság után is birtokolja a labdát és a játék folytatása előnyösebb számukra mint a szabadütés Késleltetett büntetés:  Amikor a vétlen csapat birtokolja a labdát a kiállítást érő szabálytalanság után is  Ugyanebben az időben nincs egynél több késleltetett kiállítás, hacsak nem gólhelyzet, ebben az esetben a második büntetést lehet késleltetni  A kapus helyettesítése mezőnyjátékossal megengedett (ahogy mindig)  A vétkes csapat nem szerezhet gólt a késleltetett kiállítás alatt  A játékot meg kell állítani és a kiállítást meg kell adni, ha »A vétkes csapat kontrollálja a labdát: húzással kell folytatni a játékot »A csapat nem mutat konstruktív támadó játékot: húzással kell folytatni a játékot »Játékmegszakítás: a játékot annak megfelelően kell folytatni ahogy megszakadt  A büntetőütést is lehet késleltetni, de a játékot meg kell állítani amint a gólhelyzetnek vége.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A 2 perces kiállítást a kapusnak nem kell letöltenie, helyette egy olyan mezőnyjátékos tölti, aki nincs kiállítva, hacsak nem kapott más kiállítást ugyanabban az időben vagy nem tölt már kiállítást. Egy játékos az egymás után kapott büntetéseket sorrendben tölti. Egyszerre egy csapatnak csak 2 kiállítását lehet mérni. A többi kiállított játékos a büntetőpadon várja hogy a kiállítását elkezdjék mérni. Ha az ellenfél gólt szerez emberelőnyben, a legrégebben mért 2 perces kiállítás jár le. Csak a 2 perces kiállítás ér véget góllal! Az 5 perces és a 10 perces személyi büntetés nem! A kiállítások végrehajtása

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 1. példa: 2 kiállítás ugyannak a játékosnak  A játékos 4:00-nál 5 perces kiállítást kapott  A játékos 6:00-nál 2 perces kiállítást kapott »A második kiállítás mérése 9:00-nál kezdődik, amikor az első letelik »A második kiállítás 11:00 *-nál fog letelni »A játékos csapata emberhátrányban játszik 4:00-tól till 11:00 *-ig * Hacsak a másik csapat nem szerez gólt 9:00 és 11:00 között A játékos

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Példa 2: Több kiállítás ugyanannak a csapatnak  A játékos 4:00-nál 2 perces büntetést kap  B játékos 4:30-nál 2 perces büntetést kap  C játékos 5:00-nál 2 perces büntetést kap »4:00-tól 4:30-ig A büntetést mérik »4:30-tól 5:00-ig A és B büntetést mérik »5:00-tól 6:00-ig A és B büntetést mérik; C játékos a büntetőpadon vár »6:00-tól 6:30-ig B és C büntetést mérik; A játékos a következő játékmegszakításnál mehet vissza »6:30-tól 8:00-ig C büntetést mérik 4:30-tól 6:30-ig 3 mezőnyjátékossal játszik a csapat A játékos B játékos C játékos

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF player B Példa 3: Kiállítás és személyi büntetés  4:00-nál A játékos 2 perces büntetést kapott  5:00-nál A játékos 10 perces személyi büntetést kapott »5:00-nál B játékos A játékos mellé fog ülni a büntetőpadon »6:00-nál az első 2 perces büntetés lejár és a 2 perces büntetéshez tartozó személyi büntetés mérése elkezdődik »8:00-nál a második 2 perces büntetés is lejár és a B játékos visszamehet a pályára; a személyi büntetés mérése elkezdődik »18:00-nál a személyi büntetés lejár. A játékos elhagyhatja a büntetőpadot a következő játékmegszakításnál A csapat emberhátrányban játszik 4:00 –tól 8:00-ig A játékos

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Példa 4: megszakított személyi büntetés  A játékos 10 perces személyi büntetést kapott 4:00-nál »a B játékos helyet foglal a büntető padon A játékos mellett »6:00-nál a 10 perces személyi büntetéshez tartozó 2 perces büntetés lejár; B játékos visszamegy a pályára; a személyi büntetés mérése elkezdődik  A játékos 2 perces büntetést kapott 8:00-nál »A 10 perces személyi büntetésből 8 perc hátravan, a mérést fel kell függeszteni »C játékos helyet foglal a büntető padon A játékos mellett »10:00-nál a 2 perces büntetés lejár; C játékos visszamegy a pályára; A játékos személyi büntetésének a mérése folytatódik »18:00-nál a hátralévő 8 perc letelt; A játékos a következő játékmegszakításnál elhagyhatja a büntetőpadot A játékos B játékos C játékos

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF Példa 5: gól, mialatt több kiállítás van érvényben  A játékos 5 perces büntetést kapott 4:00-nál  B játékos 2 perces büntetést kapott 6:30-nál  C játékos 2 perces büntetést kapott 7:00-nél  A, B és C játékos ugyanabból a csapatból lett kiállítva  Az ellenfél gólt szerez 7:30-nál »B játékos elhagyhatja a büntető padot, mert őt állították ki legelőször »emlékeztető: 5 perces kiállítás nem jár le, ha gólt szerez a másik csapat A játékos B játékos C játékos

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 7 Gólok 701 Megadott gólok 1A gól megadottnak és érvényesnek tekinthető, ha szabályosan szerezték és húzással megerősítették.  Minden megadott gólt rögzíteni kell a jegyzőkönyvbe az idővel és a gólt, valamint a gólpasszt szerző játékos mezszámával együtt.  Az a játékos számít gólpasszt adó játékosnak, aki a gólszerzővel egy csapatban szerepel és részt vesz a gólszerzésben.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 701 MEGADOTT GÓLOK 1Folytatás…  Nem kell húzással megerősíteni a gólt a következő szituációkban »Hosszabbításban szerzett gólnál »A gólt büntetőütésből szerezte a harmad vagy a mérkőzés befejezése után  Ezekben a szituációkban a gól megadottnak tekinthető, ha a két játékvezető a középpontra mutat. A gólt ezután be kell jegyezni a jegyzőkönyvbe! Magyarázat:  Ha a gólt az utolsó másodpercben szerezték a rendes játékidőn belül, akkor meg kell erősíteni húzással akkor is, ha a játékrész vagy a meccs végét jelző duda megszólal.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 701 MEGADOTT GÓLOK 2 Megadott gólt nem lehet érvényteleníteni!  Ha a játékvezetők továbbra is biztosak abban, hogy a megadott gól érvénytelen, akkor jelenteni kell!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 702 SZABÁLYOSAN SZERZETT GÓLOK 702 Szabályosan szerzett gólok 1Ha a labda teljes terjedelmével áthalad a gólvonalon elölről egy mezőnyjátékos szabályos ütése után és a támadó csapat a góllal kapcsolatban vagy közvetlenül előtte nem követett el szabadütéshez vagy kiállításhoz vezető szabálytalanságot.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 702 SZABÁLYOSAN SZERZETT GÓLOK 1Folytatás…  A gól szabályosnak tekinthető a következő szituációkban is: »Amikor egy játékos a védekező csapatból elmozdította a kaput az eredeti helyéről és a labda elölről áthaladt a gólvonalon a kapufák jelzése között és a felső kapufa képzeletbeli helye alatt. »Öngól, ha a védekező játékos ütőjéről vagy testéről keletkezik »Ha a vétlen csapat öngólt szerez egy késleltetett kiállítás ideje alatt, akkor a gólt meg kell adni.  Az öngólt a jegyzőkönyvben OG-vel kell jelölni!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 702 SZABLÁYOSAN SZERZETT GÓLOK 2Amikor a labda teljes terjedelmével áthalad a gólvonalon elölről, miután a védekező csapat egy játékosának ütőjét vagy a testét érintette, vagy a támadó csapat játékosa nem szándékosan érintette a testével a labdát és a támadó csapat a góllal kapcsolatban vagy közvetlenül előtte nem követett el szabadütéshez vagy kiállításhoz vezető szabálytalanságot  A gólt nem lehet szabályosnak tekinteni, ha a támadó csapat egy mezőnyjátékosa szándékosan rúgta a labdát közvetlenül azelőtt, hogy az a kapuba jutott.  Ha a játékos szabálytalan ütővel szerezte a gólt és a hibát csak az után vették észre, hogy a labda áthaladt a gólvonalon, a gólt meg kell adni.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 702 SZABÁLYOSAN SZERZETT GÓLOK 3Amikor egy játékos, aki nincs a jegyzőkönyvbe bejegyezve vagy szabálytalanul számozott, részt vesz a gólszerzésben.  A gólszerzés magában foglalja a góllövést és a gólpasszt is.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 703 SZABÁLYTALANUL SZERZETT GÓLOK 1 Amikor a támadó csapat egy játékosa a góllal kapcsolatban vagy közvetlenül előtte szabadütéshez vagy kiállításhoz vezető szabálytalanságot követ el.  Ez magában foglalja azt, amikor egy csapat gólt szerez, miközben túl sok kiállított, illetve büntetett játékosan van a játéktéren.  Ez magában foglalja azt, amikor a támadó csapat egy játékosa szándékosan elmozdította a kaput az eredeti helyéről. 2 Amikor a támadó csapat egy játékosa szándékosan a kapuba irányítja a labdát bármely testrészével.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 703 SZABÁLYTALANUL SZERZETT GÓLOK 3Amikor a labda a hangjelzés közben vagy utána halad át a gólvonalon. 4Amikor a labda a kapuba kerül anélkül, hogy a gólvonalon elölről áthaladt volna. 5Amikor egy kapus egyébként szabályos módon az ellenfél kapujába dobja vagy rúgja a labdát.  A labdának érintenie kell egy másik játékost vagy annak felszerelését mielőtt a kapuba jut!

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF 703 SZABÁLYTALANUL SZERZETT GÓLOK 6Ha a támadó csapat játékosa szándékosan belerúg a labdába és az ezt követően áthalad a gólvonalon bármi érintése nélkül (játékos, ütő, felszerelés). 7Ha a vétkes csapat késleltetett büntető alatt szerez gólt. 8Amikor a labda a játékvezetőről közvetlenül a kapuba kerül.

INTERNATIONAL FLOORBALL FEDERATION (IFF) Ordinary member of AGFIS/GAISF A szabályok ismerete a legfontosabb része a bíróvá válás folyamatának! Ugyanakkor, a tudás nem elég. A játékvezetőknek meg kell tanulniuk olvasni a játékot és megfelelő módon alkalmazni a szabályokat a különböző szituációkban.