Bízd Újra Életed Krisztusra!

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

A kiáltó világ.
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Feltehetek egy kérdést?
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Istenfélelem. Meghatározás  Istent és az Ő akaratát tartani a legfontosabbnak  NEM azt jelenti,hogy félni Istentől, habár meg van írva:  „Mert a mi.
Vegyetek erőt! Folk Iván.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek.
ALAPIGE: 1Kir 3,
„Szorongattatásomban az Úrhoz folyamodtam” Jónás 2, 3
BÁTOR VAGY GYÁVA (alamuszi) KERESZTYÉN VAGY?
Jézus te vagy minden álmom
Versek
Zsolt 6,3-5 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim! Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel? Fordulj.
(Elhívás, felkészítés, elküldés 3.). a) Mt 10:16/a – Én elküldelek titeket… Jn. 10,11: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Mt.
Vajon mit gondol Rólam az Isten?
Anyák napjára szeretettel… Budaörs, 2013.május 7.
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
"Folyamodjatok az Úrhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
A Mennyben fenn a trónusnál a Krisztus értem közbenjár
„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
EGYHÁZI IMATALÁLKOZÓ AZ EURÓPAI ROMÁKÉRT április 12. csütörtök KDOBVI baracskai objektum.
A boldogság is kegyelemből fakad
Volt egyszer ... Volt egyszer egy sziget. Ott lakott minden emberi tulajdonság - Vidámság, Szomorúság, Bölcsesség… és többek közt Szeretet is.
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt. Mózes első könyve 1:1 A Biblia legelső mondata ez: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a.
Barnett Newman: ( ) Ábrahám olaj, vászon 1949
ISTEN hozott köztünk!.
7. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,
Néhány napja az élet útján sétáltam, amikor megláttam egy feliratot, melyen ez állt: “A Mennyország boltja”.
Isten mondta.
Mindig kapcsolatban Vele
1Mózes2,16-17; Jób1,6-22 Ter 2, Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert.
Folyamodjatok az Úrhoz,
….??. Várni… Kegyelem Álom Kíváncsiság Bosszankodás Békesség Bizalom Kitartás Türelem Remény Kölcsön Átverés Csalódás „ Ő ” Biztonság Kegyetlenség Öröm.
Bízd Újra Életed Krisztusra!
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Mt 19,16-30.
Az első csoda: Kánai Menyegző
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn. 3:16 Mint Bárány.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
Nagyböjt II Vasárnapja Á - év
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
Református istentisztelet

Nagy-csütörtök C - év Jn 13,1-15.
Miért olyan fontos a hit?
Felszólító igék Máté evangéliumában
Ökumenikus imahét bezárása
Húsvét II Vasárnapja B év
Nagyböjt II Vasárnapja Á - év
a reformáció 500 éve ünnepe
Húsvét III vasárnapjaC - év Jn 21,1-19.
54.
„47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való
Előadás másolata:

Bízd Újra Életed Krisztusra! Református istentisztelet 2015 január 4 újév első vasárnapja BUÉK Boldog Új Évet Kivánunk! Bízd Újra Életed Krisztusra!

János 21 1Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: 2együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő. 3Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” Ők erre ezt mondták: „Mi is elmegyünk veled.” Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.

4Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. 5Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Így válaszoltak neki: „Nincs.” 6Ő pedig ezt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.

7Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: „Az Úr az!” Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. 8A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal.

9Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret. 10Jézus így szólt hozzájuk: „Hozzatok a most fogott halakból!” 11Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. 12Jézus erre ezt mondta nekik: „Jöjjetek, egyetek!” A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő.

13Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is. 14Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.

15Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én bárányaimat!”

16Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem 16Másodszor is megszólította: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: „Őrizd az én juhaimat!” 17Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat!

18Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” 19Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem!”

20Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?” 22Jézus pedig így szólt hozzá: „Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!”

23Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: „Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?” 24Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele. 25De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.

Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” János 21: 15

Újévi fogadalmak

Újévi fogadalmak Önmagunknak

Újévi fogadalmak Önmagunknak Egymásnak

Újévi fogadalmak Önmagunknak Egymásnak Istennek

Péter fogadkozása 31„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, 32de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.” 33Ő erre így válaszolt: „Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!” 34Jézus azonban ezt felelte: „Mondom neked Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem.” Lukács 22: 31 – 34

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Az kérdezi a másiktól, hogy szereti-e – aki maga is szeret.

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Az kérdezi a másiktól, hogy szereti-e – aki maga is szeret. Jézus feláldozta önmagát, anyira szeretett! Ezt mindenki hallotta!

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Az kérdezi a másiktól, hogy szereti-e – aki maga is szeret. Jézus feláldozta önmagát, anyira szeretett! Ezt mindenki hallotta! „Ezek” is…

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Az kérdezi a másiktól, hogy szereti-e – aki maga is szeret. Jézus feláldozta önmagát, anyira szeretett! Ezt mindenki hallotta! „Ezek” is… És Péter is…

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Az kérdezi a másiktól, hogy szereti-e – aki maga is szeret. Jézus feláldozta önmagát, anyira szeretett! Ezt mindenki hallotta! „Ezek” is… És Péter is… „Ezek” reménységet nyerhettek – Péter lett a tükör.

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Az kérdezi a másiktól, hogy szereti-e – aki maga is szeret. Jézus feláldozta önmagát, anyira szeretett! Ezt mindenki hallotta! „Ezek” is… És Péter is… „Ezek” reménységet nyerhettek – Péter lett a tükör. Péter megláthatta: 1. Jézus így is szereti.

Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Az kérdezi a másiktól, hogy szereti-e – aki maga is szeret. Jézus feláldozta önmagát, anyira szeretett! Ezt mindenki hallotta! „Ezek” is… És Péter is… „Ezek” reménységet nyerhettek – Péter lett a tükör. Péter megláthatta: 1. Jézus így is szereti. 2. Saját erőfeszítései Isten nélkül = csőd. Péter volt, aki a halászást javasolta. Elfelejtette, hogy mivel bízta meg, mire hívta el őt Jézus. 16Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” 17Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. 18Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. Máté 16:16–18

Hogyan lehet valaki mássá?

Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem!” 20Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?” János 21:19–21

Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek. 1Thesszalonika 4:3

Mother Mother: "Try To Change“ „Próbálni változni”   Próbálni változni Próbálok változni. Listát készítek mindazokról, amiken változtatok, De ugyanaz maradok Ugyanaz maradok Ohh Újra és úra meg fogom próbálni, hogy megváltozok, de csak ugyanaz maradok. (…) Egy hanyatló korban próbálok változni Minden hanyatló utamból, de nem kaphatok segítséget, hanem Ugyanaz maradok. Egy hanyatló korban. Ohh Meg fogom próbálni és próbálni, hogy változzak, de csak ugyanaz maradok. (…) Meg fogom próbálni és próbáni, hogy változzak De a listát, amelyet a változásokról készítettem, Elfújta a szél… Mindenki próbálja, hogy megváltozzon, Próbálni változni Próbálok változni Próbálok, ezt biztonságos mondani, néhányan Nem változnak Mother Mother: "Try To Change“ Try to change.. I try to change.. I make a list of all the ways to change my ways. But I stay the same, I stay the s-ame. Ohh.. I will try and try to change but I just stay the same. Stay the same, I stay the same. In a decadent age I try to change all my decadent ways but I just can't help but stay the same. In a decadent age. Ohh.. I will try and try to change but I just stay the same. The same.. The same.. The same.. The same.. Carry a cane. I carry a cane. 'cause I tried to change and I tried too hard so I hurt my leg and well, overall I just stayed the same. Now I carry a cane. Ohh.. I will try and try to change but the list I made of changes to make, it bleww awaayy.. blew away.. blew away.. blew away.. Try to change, Try to change, I try to change, Try to change, Everybody be tryin' to change, tryin' to change, I try to change, I try, it's safe to say, some Don't change

Én, az Úr szentellek meg titeket! 3 Mózes 20:7

Fogadalom helyett – rábízom magam Istenre Fogadalom helyett – rábízom magam Istenre! Kiszolgáltatom magam Jézusnak, Aki adta magát értem! Isten bűnbocsátó szeretete legyen 2015-ös évünk alapja! Megszégyenítő, kiapadhatatlan szeretet – mely egyedül képes, hogy mássokká legyünk!

Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt. 1Thesszalonika 5:23–24