Közel az olvasóhoz Kovács Béla Lóránt.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
- tájékoztató.  Szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független,
Advertisements

A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér hét fiókkönyvtárat is működtet, hogy a város távolabbi részén lakók is könnyen hozzájussanak a számukra.
Közösségi kertek a nagyvárosokban Dr. Kovács Teréz • egyetemi tanár PTE Bölcsészettudományi Kar MTA Regionális Kutatások Központja GENERÁCIÓK DISKURZUSA.
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat tevékenysége és céljai
Emberi Erőforrások Minisztere alapította,
Körzetközpontok és vonzáskörzetük viszonya, perspektívái a jogszabályi változások tükrében DR. KOVÁCS FERENC NYÍREGYHÁZA MJV POLGÁRMESTERE.
Csongrád megye , a területi tervezés aktualitásai 2014
Debrecen Megyei Jogú Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája
„Lépj feljebb! Tanulj tovább! Segítünk! A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban”
A személyes gondoskodás megszervezésére köteles szervek
általános főig. helyettes
Látássérültek közösségi mentorainak képzése és foglalkoztatása TÁMOP /
Mobil: (30) Cím: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 13.
KÖZEGESZSÉGÜGYI KÖZÖSSÉGI PROGRAM A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ELŐTÉRBE HELYEZÉSE AZ EMBERI ÉS AZ INTÉZMÉNYI ERŐFORRÁSOK RÉVÉN A KÖZÖSSÉGI ORVOSI ELLÁTÁSBAN.
A könyvtárak és a könyvtárosok szerepváltozásai Vidra Szabó Ferenc
Olvasunk és cselekszünk egészségünk megvédéséért: Egészséges életmódra nevelés a könyvtári foglalkozások keretében című program kipróbálásának tapasztalatai.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
PALLÓ Felnőttképzési Tájékoztató Szolgálat A Debreceni Művelődési Központ új felnőttképzési szolgáltatása TÁMOP 3.2.3/09/
A Magyar Vöröskereszt tevékenysége Pest megye népegészségügyében
Fiatalok Lendületben Program Előzmények: Fiatalok Európáért, Ifjúság Program Időtartam: Költségvetés: € – 2,5.
Közösségfejlesztés a debreceni városrészekben
„A MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATELLÁTÁS A JÖVŐBEN!” PÉCS Április 1.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Családsegítő Szolgálat Gyermekjóléti Központja.
„Szociális és Oktatási Önkéntes Tevékenység
Államtitkári Kabinetfőnök Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
A közösségfejlesztés hatásai Vizsgálat a debreceni tégláskert közösségének körében Név: Johanics Tünde Tanszék: Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika.
Készítette: Greges Dániel
„Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen” szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek
Települési mediációs modellprojektek tapasztalatai Benedek László Június 19.
Foglalkoztatási Információs Pontok munkatársainak képzése Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ május.
A Foglalkoztatási Információs Pontok a Dél-dunántúli régióban Márk László Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.
Europe Direct Hálózat Magyarország Vedd ki a részed! március 18. Vizsnyiczai Márta Békés Megyei EIP.
Bemutatkozik az Arcanum Digitális Tudománytár
MÁS-KÉPp 60 Esély a tanulásra – csatlakozás a jövőhöz Hatvanban Hatvan Város Önkormányzata Hatvan Városi Művelődési Központ és Könyvtár Grassalkovich Oktatási.
Pénzesné Tóth Márta kistérségi tanácsadó Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. „Civil pályázati lehetőségek a időszakban”
HEFOP központi program „Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása” 2005 – 2008.
CÉL BÁRKI, BÁRHONNAN RÉSZESE LEHESSEN A HAZAI KÖNYVTÁRI RENDSZER SZOLGÁLTATÁSAINAK KSZR = AZ ODR KIEGÉSZÍTÉSE, AMELY BIZTOSÍTJA AZ ORSZÁGOS SZOLGÁLTATÁSOK.
Konszolidációs törvény a megyei intézmények
FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM, MINT A HELYI ÖSSZEFOGÁS FÓRUMA Gödöllő, március 9.
eMagyarország Program
A Nemzeti Civil Alapprogram szerepe a civil szektor fejlesztésében
Digitalizálás és elektronikus hozzáférés az infokommunikáció világában
A Munkaerő-piaci helyzet Miskolcon Kiss Gábor főosztályvezető.
A kistelepülési könyvtári ellátás reformja
Dél-alföldi SZAK-TÁR Dél-alföldi SZAK-TÁRTÁMOP /2/B Projekttájékoztató nap Szakmai program bemutatása Béthel Alapítvány.
Napkor A mi településünk.
TÁMOP /1/B Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Csomópont - Ifjúsági Információs Pont kialakítás Álláskereső klub.
Bőcs Község Készítette: Csege Kornélia.
DEBRECEN I. RÉSZ.
Foglalkoztatási Információs Pontok
A projekt általános szakmai célkitűzései
Pécs Telep-programok Tenczer tamás EMMI SZÜTFFÁT.
Foglalkoztatási Információs Pontok Békés megyében
BerekfürdőSzórványkonferencia  A Magyaratádi Református Egyházközséghez 3 gyülekezet tartozik (Igal, Kazsok és Büssü).  A Missziói Körzet.
FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban
Iskolai közösségi szolgálat
Cegléd Prezentáció.
A magyar önkormányzati rendszer bemutatása OSLO április 22
Gersekaráti IKSZT – esély és lehetőség a közösség szolgálatára IKSZT Szakmai nap, Bak,
Debrecen, a gondoskodó város SZIME XVII. Konferencia Debrecen, szeptember Dr. Papp László polgármester.
Ajka város Belváros 1. akcióterület rehabilitációja KDOP /2f Pályázati összefoglaló KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAM.
A KSZR FORRÁSOK HATÉKONY FELHASZNÁLÁSA ZALA MEGYÉBEN KISS GÁBOR IgazgatóKSZR MŰHELYNAPOK – ZALAEGERSZEG 2015.november 11.
A kistelepülési könyvtári ellátáshoz kapcsolódó támogatások hatékony felhasználása Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság Kulturális.
Biczák Péter Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer KSZR.
„Gondoljunk a jövőre” Szakmai nap előadó: Magyar Mariann projektmenedzser Regionális Szociális Forrásközpont Kht. Szombathely június 22.
SZOCIÁLIS HÁLÓ SIÓFOKON Szociális gazdaság Készítette: Potocskáné Kőrösi Anita Siófok Város alpolgármestere december 4.
Fejér megye 2015 Szakmai kapcsolatrendszere Feladatfinanszírozási program keretében 29 település.
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
Proj_men_nazs_1 Nagy Zsolt
Ifjúsági feladatok az IKSZT-ben
Előadás másolata:

Közel az olvasóhoz Kovács Béla Lóránt

A program A „Közel az olvasóhoz” olyan kísérleti program, amelyet az EMMI hívott életre. Célja a nagyvárosi könyvtári ellátás biztosítása a lefedetlen területeken együttműködések kialakításával, költséghatékony módszerekkel. A program öt helyen hoz létre könyvtárpontokat 5 580 000 forintból.

Előzmények A program előzménye a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer, amely több, mint 2200 ötezer főnél kisebb településen kétmillió fő számára biztosít ellátást. Hajdú-Bihar Megyében 2013 januárja óta negyvenegy településen működik a KSzR. A kistelepüléseken ennek köszönhetően jobb ellátást biztosítunk, mint a nagyvárosok bizonyos részein. Ezt az aránytalanságot kell kezelnünk.

Debrecen földrajza Debrecen területe 232 km2, lakossága 205 ezer fő, Magyarország második legnépesebb városa. Megyeszékhely és megyei jogú város. Belvárosát úgynevezett Kertségek övezik, amelyek a XIX. század végétől fokozatosan benépesültek.

Debrecen könyvtárai Debrecenben három nagy közkönyvtár található: a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára, a Református Kollégium Nagykönyvtára és a Méliusz Könyvtár. A Méliusz központi könyvtárán kívül tizenkét fiókkönyvtárat üzemeltet.

Erősségek A Belváros könyvtári szempontból kitűnően ellátott. Debrecen iskolaváros, a polgárság igényli a közgyűjteményi szolgáltatásokat. Könyvtári hagyományai évszázadosak, képzett szakemberek élnek a városban, magas szintű könyvtáros-képzés van az egyetemen.

Hiányosságok A Kertségek könyvtári ellátása a hetvenes évektől kezdődően sok helyen elhalt. Szegregált jellegű városrészek alakultak ki, amelyek ellátatlanok. Az említett városrészek lakosságának döntő hányada havonta egy alkalommal sem hagyja el szűk értelemben vett lakóhelyét.

Célok Cél Debrecen közkönyvtári ellátásában meglévő aránytalanságok, a szolgáltatás szempontjából lefedetlen területek könyvtári- információs szolgáltatási rendszerének költséghatékony kiépítése. A polgárok munkaerő-piaci helyzetének javítása, a fogyatékosok és hátrányos helyzetűek kulturális integrációja.

Modell A modell alapelve az együttműködés. A könyvtár együttműködik a szolgáltatások kialakításában közművelődési, egyházi, szociális és egyéb intézményekkel, civil szervezetekkel. A partnerintézmények megállapodást kötnek közművelődési és könyvtári szolgáltatások nyújtásáról.

Tervezett szolgáltatások dokumentumszolgáltatás, könyvtárközi kölcsönzés közhasznú információszolgáltatás, eTanácsadás könyvtári rendezvények, programok felhasználóképzés számítógép- és internethasználat

Debrecen új szolgáltatási pontjai Nagymacs Kismacs Nagysándor-telep Tégláskert Pac

Nagymacs Debrecen nyugati részén elterülő település. Debrecen központjától 15 kilométerre fekszik. Lakóinak száma 1200 fő.

Nagymacs Közreműködő partner: Debreceni Művelődési Központ. Lehetőségek: a partnerintézmény úgy alakította ki az épületet, hogy könyvtár fogadására alkalmas legyen; központi elhelyezkedése van. Nehézségek: -.

Kismacs Debrecen nyugati részén elterülő településrész. A várostáblától öt kilométerre fekszik. Lakóinak száma 512 fő.

Kismacs Közreműködő partner: Debreceni Művelődési Központ. Lehetőségek: a közművelődési intézmény több évtizedes működése során kitűnő közösségszervező tevékenységet végzett; a helység alkalmas a szolgáltatások fogadására. Nehézségek: -.

Nagysándor-telep Debrecen nyugati részén fekvő szegregált jellegű városrész. Az önkormányzat régi szándéka a területen a közszolgáltatások fejlesztése. Lakóinak száma: 3000 fő.

Nagysándor-telep Közreműködő partner: Nagysándor Telepi Gondozó Szolgálat Pósa Utcai Idősek és Demens Idősek Klubja. Lehetőségek: a szolgálat és a társintézmények nagyon sok családhoz eljutnak. Nehézségek: a partner sajátos igényeihez való alkalmazkodás.

Tégláskert Debrecen délnyugati részén elterülő városrész. Tégláskert és Epreskert a repülőtér és a vasút közé eső elszigetelt városrészek, lakóik száma 3-4000 fő.

Tégláskert Közreműködő partner: Tégláskerti Református Missziói Egyházközség. Lehetőségek: egy aktív és fejlődő gyülekezet támogatására számíthatunk; a könyvtárnak már a tervezéskor központi helyet szántak. Nehézségek: megközelíthetőség.

Pac Debrecen déli részén elterülő városrész. Lakossága 3000 fő. Egyes területein szegregáció jelei figyelhetőek meg.

Pac Közreműködő partner: Kerekestelepi Református Egyházközség. Lehetőségek: a partner egy új gyülekezetet szervez, amelyben szerepünk lehet; az új templom kialakításában igényeinket figyelembe veszik. Nehézségek: részleges akadálymentesítés.

A projekt résztvevői Könyvtári Intézet: Fehér Miklós (szakmai konzulens), Méliusz Könyvtár: Tomasovszki Anita (könyvtáros), DMJV Kulturális Osztálya: Dallos-Nagy Gabriella (referens).

Tervek Debrecen könyvtári ellátásához öt-hat további szolgáltató- hely hiányzik az északi és a keleti területeken. Különösen fontos lenne két helyen: Pallagon és Halápon.

Tervezett együttműködések Együttműködő partner: Debrecen-Nagycsere- Haláp Református Egyházközösség, lelkész: ifj. Jenei Zoltán. A 800 fős településrésznek nincs más közösségi tere, csak a „templom”. A legközelebbi könyvtár 17 km-re található, jelentős a tanyasi lakosok száma.

Egyéb együttműködések A Nagyerdei Református Gyülekezet, melynek lelkésze Püski Lajos, együttműködési szándékát fejezte ki gyülekezeti könyvtáruk fejlesztésében. Projekt várható indítása: 2014. április vége.

Tapasztalatok A partnerek közül az egyházakkal volt a legkönnyebb együttműködést kialakítani. Rendelkezésre álltak önkéntesek és szakemberek. A gyülekezetek eleven közösségeket jelentettek, amelyek igényelték a kulturális szolgáltatásokat. Felismerték a program hozadékát, a benne rejlő missziós lehetőségeket és társadalmi kapcsolatokat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! igazgato@meliusz.hu