 1927. július 1-én született Almásfüzitőn  Diákéveit a váci piarista gimnáziumban töltötte  1945 februárjában testvérével behívót kaptak  Az orosz.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Az iskola otthonai 100 év alatt 1912 Az iskola ideiglenes elhelyezésére a Ciszterci Rend Apáca utcai házának I. emeleti helységeit bérelték ki.
Advertisements

VALKÓI EGYHÁZKÖZSÉG.
Feltehetek egy kérdést?
A nap kezdete Urunk, akit jobban elrejt ez a világ, mint a sírbolt, Te, akit bűneink keresztre feszítenek, Te, akit eltemettünk szívünkben - feszítsd fel.
Köszönöm Neked Szebenyi Judit.
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
LámpásLámpás Keresztyén Ifjúsági Dicsőítő Csoport.
2009.jún. 19 – jún. 10. Ebben az időben az egyház a papokra emlékezik. Június 19.-e Jézus Szívének ünnepe, amikor a papokért is imádkozunk világszerte:
Szilvási Lajos: Egymás szemében
Selyem Melinda Mercédesz
Megszentelődés Péter levelei alapján Ifi óra - Békés
FERENCES ÉLETÜNK SZENT FERENC KISN Ő VÉREI KÖZÖSSÉGÉBEN.
? ? ? ? ? Kicsoda Jézus ? ? ? ? ? ? ? ? ?.
(A tudomány szemszögéből)
A történelem legnagyobb személyisége Jézus Krisztus volt.
Intézményvezetői Értekezlet október 6.
Nemes Nagy Ágnes Élete
Isten akarata-e, hogy megházasodjam? A házastárs kiválasztása.
Polgár Péter XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia
Fekete István január 25. – június 23..
A hazai iskolai könyvtárak fejlődéstörténete
Ez a kislány Tippi Degre jelenleg majdnem 20 éves és Franciaországban, Párizsban él. Afrikában, Namibiában született 1990-ben és ott élt a szüleivel akik.
Szeretnék bemutatni valakit:
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon KÜLDETÉSNYILATKOZATA MUNKAANYAG: az augusztus i csoportmunkák, a vezetőségi együttgondolkodás,
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
Közösség Az Egyház – ecclesiola. Ő Átala, Ő Vele, Ő Benne.
Nemes Nagy Ágnes Született Budapesten január 3-án, ugyanitt halt meg augusztus 23-án.
Élete IttSzületett -Élt-ésHalt A Líceum homlokzata A Líceum tornaterme 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett.
Nemes Nagy Ágnes.
Készítette: Sümegi Dániel
Nemes Nagy Ágnes.
Hálát adok Neked mennyei Atyám,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Készítették: Szendi-Horváth Fanni 8/b Török Hanna 7/b
A boldogság is kegyelemből fakad
Sokszor úgy érzem, Összeroskadok, Többé nem lesznek jó és szép napok,
„Ott föntről, ha ránk tekintenek a szüleink, örülnek.”
ZRÍNYI IFJÚSÁGI KÖR „Kiművelt emberfők által tenni nagy nemzetté a magyart” (Széchenyi István)
A Történelem Forrásai Minden olyan dolgot, eszközt, mely a múlt megismeréséhez, megértéshez hozzásegít forrásnak nevezzük.
Az Élet Igéje augusztus.
Isten mondta.
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Kecskemét az első világháború éveiben
Készítette: Szép Zsófia 8.a
Isten szeretetének szabad szerető viszonzása nem lehet pusztán spekulatív vagy elméleti. Az elméleti elveknek mindenáron döntő cselekvéshez kell vezetniük:,,a.
Kegyelem által Élet Világosságban.  Jn20,30-31 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek.
Halld az angyalujjongást, Zeng az Istengyermekről
Született 1966 Június 26.  Fiatalkorában aktív, később a Budapesti Vasas főállású sportolója, válogatott kerettag ben felnőtt magyar magasugró.
Kovács András ( ) Pap, hitoktató Készítették: Médiamanók.
Atyám, megigazítottad életem, Jézus Krisztus igazsága Enyém lehet
Beszámoló ELFT Békés Megyei Csoport 2007–2011. Beszámoló 2007–2011 Taglétszám Jelenleg 14 tag  Létszám lassan csökken  Nőni fog a nyugdíjasok száma.
1927-ben született az olaszországi Subiacoban, művészeti középiskolát végzett tól statisztált, 1947-ben harmadik lett a Miss Italia szépségversenyen.
Magyar nyelvészek, nyelvművelők Készítette:Vizy Amália.
Légy áldott Isten, Fiad úgy szeretett, Hogy a fán szenvedett értem és mennybe ment! Halleluja, hála néked, Halleluja, ámen! Halleluja, hála néked, Ébreszd.
Megváltóm szerelminek! E rohanó, gazdag árba Elmerülök és hiszek.
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
Eötvös Loránd élete és munkássága ( Pest, július 27. – Budapest, április 8.)
Géza fejedelem és Szent István Az államalapítás Készítette: Nagy György Magyary Károly Általános Iskola és Zeneiskola, Kerecsend,
405. Ne félj, mert enyém vagy, ne félj, ne félj! Neveden hívtalak, szeretlek én. Szeretlek, enyém vagy, ne félj, ne félj! Én megváltottalak!, Dicséretek.
KOLPING-MOZAIK. ADOLF KOLPING ÉLETE I ban született a németországi Kerpenben ig különböző cipészműhelyekben segédként dolgozott ben.
A mintegy negyven vetített képes előadás tartalmi vázlata
Urunk megkeresztelkedése
Bródy Imre Készítette: Ambruzs Liliána, Sinka Borbála, Sinka Regina Felkészítő tanár: Simon Tibor, Szabó Anita.
Harmatozzatok égi magasok
Budapesti hidak. Ferenc József híd Ez a híd 1896-ban épült. Másnéven a Szabadság híd. Az alapakokat keszon módszerrel rakták le. A híd 1901-ben A híd.
PETŐFI SÁNDOR Készítette: Bíró Anna. GYERMEK- ÉS IFJÚKORA január 1- én született Kiskőrösön Édesapja: Petrovics István – mészárosmester és kocsmáros.
Árpádházi Boldog Jolán
Előadás másolata:

 július 1-én született Almásfüzitőn  Diákéveit a váci piarista gimnáziumban töltötte  1945 februárjában testvérével behívót kaptak  Az orosz fogságból hazatérve 1946-ban érettségizett

 1946 augusztusában beadta felvételi kérelmét a váci piarista rendbe  1950-ben a kommunisták feloszlatták a szerzetesrendeket, így örökfogadalmát egy pincében tette le  1952-ben Pétery József szenteli pappá

 Újmiséjét Almásfüzitőn mondta, egy kis iskolahelységben, hiszen nem volt templom  Az Alsó-Krisztinavárosi templomban lett káplán  október 23 után őt bízták meg az iskolai hitoktatás megszervezésével

 1953 őszétől kezdte járni a kórházakat, kötelességének érezte és érzi ma is az Oltáriszentség eljuttatását a betegekhez  Először Az Országos Onkológiai Intézet, majd a Városmajori Szívkórház beteglátogatója lett

 1970-ben helyezték Nagymarosra, ez jelentette a nagymarosi ifjúsági mozgalom kibontakozásának kezdetét  Sillye Jenővel kötött barátságának hála a találkozókon a fiatalok Isten újfajta dicséretével ismerkedhettek meg

 1976 őszén került a budapesti Szent Kereszt-plébániára  Megszervezte a hitoktatást és felpezsdítette a vallási életet  Jelenleg is itt tevékenykedik

 1980-as évek elején kezdték szervezni Domán Ferenc atyával az egerszalóki ifjúsági találkozó  Ismertették a hitigazságokat, sokoldalúan világítottak meg olyan témaköröket, mint a szerelem, a családtervezés és a keresztény élet megélése

 január 23-án tüntették ki az európai kereszténységért végzett áldozatos munkájáért, az Európa Polgári díjjal „A krisztusi értékrendet kilopták a világból, ezáltal nem tudjuk jól értelmezni sem a világot, sem az embert. Számomra nagyon fontos Európa és a magyar nép sorsa!”

Iskolánkban, a Szent Margit Gimnáziumban több mint tíz éve tanít, a diákok is bekapcsolódnak beteglátogatói tevékenységeibe.  „Ne legyetek lekvárok!”  „Mondjátok el: Jézusom, dinnye vagyok, de nagyon szeretlek!”  „Ne legyetek üres fazekak, legyetek teli a hit finom levesével!

Flaskó Dorottya Véghelyi Borbála Koncz Petra