Általános esztétika – bevezetés és az antik görögök művészetfelfogása

Fogalmak Aiszthészisz (gör.): ‘érzékelés’, ‘érzéki észlelés’ Poiézisz: ‘alkotás’, ‘költés’, ‘létrehozás’ Esztétika: a 18. sz. végétől a művészetekkel kapcsolatos általános, filozófiai kérdésekkel foglalkozó tudományterület. Főbb kérdései: Melyek a művészetek főbb jellemzői? Milyen kapcsolatban áll a művészet az ún. objektív valósággal? Mi jellemző a műalkotások létmódjára? Milyen jelentősége van a műalkotásoknak az emberi létezésben? Mi jellemző a műalkotások befogadására, a művészetek hatására?

A korai görögök a művészetekről A művészet mint mimészisz: ‘utánzás’, az emberi tettek, cselekedetek, gesztusok, valamint a természet „utánzása”. Püthagorász (i. e. 582-496/497): filozófia, matematika, csillagászat. A zenei harmóniaviszonyok kutatása: a hangrendszer számszerűsíthető viszonyainak megállapítása. Égi harmónia („szférák zenéje”) és az emberi zene harmóniája között szoros összefüggés feltételezése. A zene hatása az emberi lélekre: ‘lélektisztítás’: „Úgy gondolta (Püthagorász), hogy az első az emberek számára az érzékelés útján szerzett tudás – mint például ha valaki szép alakzatokat vagy alakokat lát, és szép ritmusokat vagy dallamokat hall -, és ezért az első helyre tette a zenében való képzést, bizonyos dallamok és ritmusok révén, melyek segítségével emberi jellemek és szenvedélyek gyógyulása következik be, s a lélek képességeinek harmóniái összerendeződnek úgy, mint kezdetben voltak.”

Platón (i.e. 427-347.) a művészetekről Kalokagathia: a szép, a jó (és az igaz, helyes) egysége. Szókratész hatása: a szépség ideájának megalkotása. A szépség maghatározásának nehézségei: „ami szép, az nehéz”. (A nagyobbik Hippiász). A szépben rejlő mérték és arányosság: lásd Philébosz(64e-65a). Ión: a költészet nem pusztán techné (‘mesterségbeli tudás’) eredménye, hanem a megszállottságé, ihletettségé (enthuziaszmusz): „Egyetlen nagy epikus költő sem mesterségbeli tudása, hanem ihletettsége és megszállottsága következtében alkotta meg gyönyörű költeményeit.”

A szép metafizikai fogalma Platón: A lakoma: a költő Agathon tiszteletére (megnyerte a dráma-versenyt) tartott ünnepi lakoma és dialógus: Erósznak, a szerelem istenének dicséretét zengő köszöntők. A szépség magasztalása: kettős Erósz és Aphrodité: egy isteni és egy „közönséges, földi”. Szókratész: Erósz mint daimón (szellem) közvetít az istenek és az emberek között. A szép utáni vágy útja: a lélek felemelkedése a szép testek szemléletétől a szép ideájának csodálatáig: „Mikor valaki a vezetés segítségével elérte ezt a pontot az úton, amely a szerelem ismerete felé visz (megszemlélte tehát a szép fajait egymásután, helyes sorrendben), az út utolsó szakaszán hirtelen valami csodálatosan szépet pillant meg, végre azt, amiért volt az út minden fáradalma. Ez a szép először is örökké létező, nem születik és nem pusztul el, nem nő és nem fogy; azután nem szép ebben, de csúnya abban, egyszer szép, máskor nem, szép ebben a vonatkozásban, de csúnya abban, szép itt, de csúnya ott (amennyiben egyesek számára szép, mások számára csúnya.)

A költészet értéke A költészet (a művészetek) megközelítése a nevelés szemszögéből: milyen szerepet játszik az ideális, erényes polgárrá nevelésben? A költészetet nem önmagában, nem önértéke szerint kezeli. Az állam c. dialógus X. könyve: A költészet értéke: Az utánzás elítélése: a festő és a költő csak a látszat utánzására képes, tehát eltávolítja az emberi lelket az ideák (a tökéletes létezők) szemléletétől. → A költészet az utánzás utánzása. Az utánzó művészet megtéveszti az embert: „Az utánzó művészet tehát nyilván igen távol van az igazságtól, s minden valószínűség szerint éppen azáltal tud mindent ábrázolni, hogy minden dolognak csak egy kis részét ragadja meg, s ez a kis rész is csak egy árnyképé. A festő például le tudja nekünk festeni a vargát, az ácsot s a többi mesterembert is, anélkül, hogy e mesterségekhez valamit is konyítana, de azért – ha jó festő – azáltal, hogy egy ácsot lefest, és azt messziről mutatja, a gyermeket és az oktalan embereket könnyen megtéveszti, mert a kép valóságos ácsnak látszik.”(598c) Az utánzó nem ért ahhoz, amit utánoz.

- A költészet varázsereje (601b). - A költő az erény árnyképeinek utánzója, nem segít az embereknek (599cde, 601a). - A költészet varázsereje (601b). - A művészet a léleknek a mérték figyelembevétele nélkül vélekedő részére hat (603ab). Az utánzó költő a polgárok lelkében rossz alkotmányt honosít meg: „költészete az igazsághoz mérve értéktelen,… a léleknek … nem a legértékesebb részével szokott társalogni… Az utánzó költő egyénileg minden egyes polgár lelkében rossz alkotmányt honosít meg azáltal, hogy az értelmetlen résznek kedveskedik.” (605bc)

„Óvakodjunk Homérosztól és a költészettől!” A tragédia és a komédia elítélése: túlzott szenvedélyeket kelt, ami ellentétes az erényes magatartással (605d, 606). „Óvakodjunk Homérosztól és a költészettől!” „…államunkba az egész költészetből jóformán csak az istenekhez írt himnuszokat és az erényes férfiakról szóló dicsőítő költeményeket szabad befogadnunk; mert ha a dalban vagy a hősi versformában megszólaló édes múzsát beengeded, akkor a törvény és az általánosan legjobbnak elfogadott józan gondolkodás helyett a gyönyör és a fájdalom foglalják el államunkban a királyi széket.”(607a) Filozófia és költészet éles ellentéte (607b). Törvények c. dialógus: Platón saját dialógusait tekinti egyedül helyes művészetnek (811d-811e).

Arisztotelész (i.e. 384-322.) művészetfelfogása Arisztotelész viszonya Platón filozófiájához: A platóni ideatan elvetése. Nem dialógusokat, hanem értekezéseket írt. A művészetek szerepét Arisztotelész pozitívan értékeli, a különböző műfajokat egyaránt elfogadja. A művészetek szerepét a nevelésben Arisztotelész is hangsúlyozza: pl. Politika c. könyvében a zenéről. A művészeti szép nem csak a nevelésben fontos, a szépség gyönyörködtet.

A szép és az erkölcsileg jó egysége: „A szépnek legfőbb formái a rend, arányosság és elhatároltság”. (Metafizika) Poétika (költészettan) c. könyve: szisztematikusan vizsgálja a mimészisz jellemzőit és a drámaköltészetet, annak hatását. Normatív költészettan. A mimészisz értelmezése: bevezetés: a művek három tekintetben különböznek egymástól: „más eszközökkel, mást és máshogyan – tehát nem ugyanazon a módon – utánoznak.”

A költészet létrejöttének okai: IV. fej. 48b Az utánzás az ember vele született tulajdonsága. Az utánzás, az összhang és a ritmus érzéke szintén természettől megvan az emberben. Az ember gyönyörködik a felismerésben. A dráma lényege: emberi cselekedetek, tettek, jellemek utánzása: legfontosabb a tettek összekapcsolása: 50a (VI. fej.).

A drámaköltészet és a valóság: A történet legfontosabb elemei: fordulat és felismerés: 52a, XI. fej., a tudatlanságból a tudásba való átfordulás; a felismerés fajtái: 54b, XVI. Fej. A drámaköltészet és a valóság: „nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy a szükségszerűség alapján.” (51b, IX. fej.) - A költészet filozofikusabb és mélyebb a történetírásnál: IX. fej.

Szemléletesség és képzelőerő : XVII. fej., 55a A nyelv kiválósága a drámaköltészetben: a metaforák használata, XXII. Fej. 55a-b Háromféle ábrázolási mód: valami milyen volt vagy milyen; milyennek mondják vagy látszik; milyennek kell lennie. XXV. fej. 60b A katharzis: a tragédia cselekménye által kiváltott hatás, erkölcsi megtisztulás. Az emberi lélek felemelkedése a „pathosztól” a „logoszig”.

A katharzis két fő eleme: részvét (eleosz) és félelem (phobosz): XIV A katharzis két fő eleme: részvét (eleosz) és félelem (phobosz): XIV. fej., 53b A valószínűsíthető és a lehetetlen ellentmondása a drámai cselekményben: XXIV., XXV. fej. Ötféle kifogás emelhető a kevésbé sikerült művekkel szemben: bizonyos dolgok lehetetlenek, ésszerűtlenek, ártalmasak, ellentmondásosak, vétenek a művészet szabályai ellen.

A tragédia és az eposz összehasonlítása: a tragédia művészi hatásban előnyben van: XXVI. fej., 62a-b.