Egy egészségesen növekvő gyülekezet és a kiscsoportok jelentősége Magyarország 2014. október.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Közösség 4. ISTEN CSALÁDJÁBAN ÉLNI
Advertisements

Kapcsolatok hiánya Kulturális környezet Kicsi a terem.
A menórát sokan zsidó szimbólumnak tartják, amit a választott nép használt Isten rendelésére. A Messiás (Krisztus) követői az évezredek folyamán egyre.
Elhívás, Felkészítés, Elküldés
ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
Isten célja a gyülekezettel 2: Közösség
Bibliai lelkigondozás Mi a célja? A materialista és a humanista ugyanarra törekszik: Érezze jól magát a segítséget kérő Önértékelésében Társkapcsolataiban.
Ezért senki se kérkedjék az emberekkel. Hisz minden a tietek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek.
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Krisztus uralma alatt élni 5.
MBE Gyülekezetplántáló regionális találkozó április 20. Eger
Krisztus uralma alatt élni 1. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Elhívás, Felkészítés, Elküldés
Lemondás az uralomról I.Jézus Krisztus megtiltotta a tanítványkörnek az uralkodást, úgy, ahogy azt a társadalomban gyakorolják. Mk 10:35-45 „Ekkor hozzálépett.
A házasság még nem a mennyország
„Református – szeretem.” Tiszaparti Római Katolikus Általános
„Honnan jön segítségem?”
Növekedési plafonok a gyülekezetekben
Krisztus uralma alatt élni 4. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Vegyetek erőt! Folk Iván.
IGAZ-GYŐNGYŐK.
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ ig Az okos istentisztelet.
TEMESVÁR FEBRUÁR 17 HÁZICSOPORTOK A GYÜLEKEZETBEN.
1. Kedvelte őket az egész nép ApCsel. 1:42-47 (47/a) „… és kedvelte őket az egész nép.” χαρις (khárisz):- kegyelem (mint örömteli jutalom),
AzÉletigéje március „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.” (Jn 4, 34)
IGAZ-GYŐNGYŐK.
Készíts utat a Kegyelem előtt!
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
* * * "Folyamodjatok az Úrhoz, az Ő hatalmához,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
Koinónia a gyakorlatban
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
Asztal- és életközösség Jézussal
A békéltetés szolgálata
A TÉKOZLÓ FIÚ (Tizedik lecke) Újra felöltözés III. rész.
Kicsoda Isten? 4. prédikáció
Gyülekezeti látás Jon A. Palmer.
A Biblia tanítása a gyermekekről (2.) Máté 18, 1-14 © Copyright 2009 Child Evangelism Fellowship.
Az Újszövetség könyvei
Mi a gyülekezet? Mi a célom? Bibliai gyülekezetplántálás
Ki és mi szükséges ahhoz, hogy egy új gyülekezet jöhessen létre? Magyarország.
„ Én vagyok az ÚR, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem – így szól az Úr ! „ Jer a.
Az Élet Igéje november „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24)
ISTEN hozott köztünk!.
1 Továbblépés - Az üzenet.
2013. június Az Élet Igéje „De ha jót cselekesztek és ugyanakkor türelmesen szenvedtek, ez értékes Isten előtt.” (1Pét 2,20)
Az élet igéje Az élet igéje április április.
Folyamodjatok az Úrhoz,
Az Élet Igéje január A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt.
Az Élet Igéje szeptember.
Református istentisztelet 2015 január 11 vasárnap.
Református istentisztelet 2014 december 21 advent negyedik vasárnap.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
XI Évközi Vasárnap Á - év
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
ISTEN NÉPE A JELENÉSEK KÖNYVÉBEN Gallusz László Belgrádi Teológiai Egyetem
Igeolvasás.
Áldozatkész szolgálat János 12,20-26
Értékeld az elmúlt évet:
Húsvét II Vasárnapja B év
Kérdések az alkalomhoz:
VIII. A Szentlélek Isten
KERESZTÉNY FUNDAMENTUMOK III. Az egyéni hívő élet alapja
Bemerítés ...merítkezzetek be mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára… (Apcsel 2: 38b)
Előadás másolata:

Egy egészségesen növekvő gyülekezet és a kiscsoportok jelentősége Magyarország október

EGY EGÉSZSÉGES GYÜLEKEZET MINDIG NÖVEKSZIK: 1. MENNYISÉGBEN – MEGTÉRÉSEK ÁLTAL 2. MINŐSÉGBEN – TANÍTVÁNYSÁG ÁLTAL (HŰSÉGES KÖVETŐI KRISZTUSNAK) 3. SZERKEZETÉBEN (AHOGYAN FUNKCIONÁL)

Egészségesen növekvő gyülekezet az ApCsel alapján. ApCsel 2:37-39 „ Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: ‘Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?’ Péter így válaszolt: ‘Térjetek meg, és merítkezzetek be valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentszellem ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az ÚR, a mi Istenünk.’” „ Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: ‘Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?’ Péter így válaszolt: ‘Térjetek meg, és merítkezzetek be valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentszellem ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az ÚR, a mi Istenünk.’”

ApCsel 2:40-41 „Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: ‘Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!’ Akik pedig hittek a beszédének, bemerítkeztek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”

ApCsel 2:40-41 „Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: ‘Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!’ Akik pedig hittek a beszédének, bemerítkeztek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk…” MENNYISÉG

ApCsel 2:42-47 Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben, dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az ÚR pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel. MINŐSÉG

TANÍTVÁNYOZÁS MÓDJA A KISCSOPORTOK INDÍTÁSA – ISTEN IGÉJE SZERINT I. Az Evangéliumok A. Jézus módszere a kiscsoport volt. Simon és András Simon és András Jakab és János Fülöp és Bertalan Tamás és Máté Jakab és Taddeus Simon (a Kananeus) és Júdás

B. Miért korlátozzuk tizenkettőre? (Amit a csoportdinamizmusról megértettünk.) „Másokról gondot viselni nagyon kimerítő. Egy bizonyos ponton túl, valahol 10 és 15 fő között, kezdünk túlterheltekké válni…” „Másokról gondot viselni nagyon kimerítő. Egy bizonyos ponton túl, valahol 10 és 15 fő között, kezdünk túlterheltekké válni…” Malcolm Gladwell,The Tipping Point 2002, Back Bay Books, 177.o.

Mindig kezdjük Isten igéjével II. Apostolok Cselekedetei Másodszor, Tanítások az ApCsel-ben Mit látunk itt? A. ApCsel 2:46 „Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben.”

Mindig kezdjük Isten igéjével II. Apostolok Cselekedetei Másodszor, Tanítások az ApCsel-ben Mit látunk itt? A. ApCsel 2:46 „Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben.”

Nézzük meg még közelebbről az Apcsel 2:46-ot Apcsel 2:46, amit szó szerint jelent: „És napról napra állhatatosan, egy szívvel voltak a templomban, és különböző házakban (kat’ oikon) megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben.” „És napról napra állhatatosan, egy szívvel voltak a templomban, és különböző házakban (kat’ oikon) megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben.”

Hogy is néz ez ki? Az első gyülekezet 2 pólus körül forgott. TEMPLOM Otthon Ünneplés (Istentisztelet) Sejt Vissza kell juttatnunk a Gyülekezetet az otthonokba, ahhoz, hogy decentralizáljuk és hatalommal elérjük környezetünket.

Apostolok Cselekedetei (folytatás) B. ApCsel 5:42 „és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként (kat’oikon)”

Roger W. Gehring megértése erre a versre vonatkozóan Kiazmus: a templomban a templomban és házról házra és házról házra tanítottak... és tanítottak... és evangélizáltak evangélizáltak

Mit láthatunk ebből a kiazmusból? a templomban házról házra tanítottak és hirdették a Krisztust Ez a kettő együtt jár Ez a kettő együtt jár

Gehring fordítása ApCsel 5:42 „Nap nap után (soha nem hagytak fel vele), megvallották, hogy Jézus a Krisztus a templomban, és tanítottak az egyes házakban.” „Nap nap után (soha nem hagytak fel vele), megvallották, hogy Jézus a Krisztus a templomban, és tanítottak az egyes házakban.”

Nézzünk meg erre egy másik kulcsfontosságú Igét C. ApCsel 20:20 (egy látást ad) megvallottam neked tanítottalaknyílvánosanházanként Gehring House Church and Mission o.

III. Az apostoli levelek A. Pál házi gyülekezetei. 4 utalás (kat’oikon) „Priszka és Akvila, és a házukban lévő gyülekezet” Róma 16:3-5 „Akvila és Priszka a házuknál levő gyülekezettel együtt” 1 Kor. 16:19 „Nimfa és a házánál levő gyülekezetet” Kol. 4:15 „Filemonnak … és a házadban levő gyülekezetnek” Filem. 2v.

III. Az apostoli levelek (folyt.) B. Az „egyik a másikat” intések „szeressétek egymást” Róma 13:8 „tiszteljétek egymást” Róma 13:10 „építsétek egymást” Róma 14:19 „vigasztaljátok egymást” 1 Thessz. 4:18 „buzdítsuk egymást” Zsidók 10:25 „valljátok meg egymásnak bűneiteket” Jak. 5:16 „imádkozzatok egymásért” Jak. 5:16

Erőteljes igazságok ebből Először is, nem lehetséges, hogy egy hívő megtartsa ezeket az „egymásért” intéseket, anélkül, hogy része lenne egy kiscsoportnak.

Erőteljes igazságok ebből Másodszor, a kiscsoportok elősegítik az igazi „közösséget” itt a Földön, leképezve az isteni mintát.

AZ ATYA

A FIÚ SZERETI

AZ ATYA A FIÚ SZERETI

AZ ATYA A FIÚ SZERETI SZENT SZELLEM SZERETI

IV. Mit tanulhatunk meg a kiscsoportokról az Egyház történelméből? Amikor Isten csodálatosan munkálkodik az Egyházban, mindig van visszatérés a kiscsoportokhoz.

IV. Kiscsoportok az Egyház történelmében A. Jacob Spener ( ) Pia Desideria „ókori és apostoli gyülekezet jellegű találkozók” 62.o. B. Count Zinzendorf ( ) és a morvai kiscsoportok 69.o. C. John Wesley ( ) „irányított társaság” 100.o. D. George Whitefield „sejtjei” ( ) 115.o. E. Howell Harris ( ) „kiscsoportos találkozók” 86.o. F. Jonathan Edwards ( ) „kiscsoportok” 77.o. Mark Noll alapján, The Rise of Evangelicalism IVF Press, 2003.

Áttekintés: Két erőteljes tanúságtétel a kiscsoportok fontosságáról 1. Isten Igéje (I - III) 2. Az Egyház történelme és Ébredés (IV)

V. Miért fontosak ma a kiscsoportok? A. Először is, minél inkább növekszik egy gyülekezet, annál inkább szüksége van kiscsoportokra. B. Másodszor, minél több kiscsoportja van egy gyülekezetnek, annál inkább növekszik mind 1. mennyiségben, 1. mennyiségben, 2. és minőségben. 2. és minőségben.

Segít megérteni, hogy miért olyan fontosak a kiscsoportok: “Taken from the book Color Your World with Natural Church Development by Christian A. Schwarz,  NCD Media, Emmelsbuell, Germany.”

VI. A KISCSOPORTOK MEGSZOKSZOROZÁSÁNAK HATÁSA A GYÜLEKEZET EGYÉB TULAJDONSÁGAIRA. Kulcsfontosságúak a hét másik tulajdonsághoz

VII. Mit tudnak a házi csoportok hatékonyan, amire nagyobb struktúrák képtelenek? 1. Törődni (pásztorlás) a hívőkkel 2. Tanítani őket, hogy engedelmeskedjenek Krisztus parancsolatainak 3. Igazi tanítványozás 4. Sejt evangélizáció 5. Elszámoltathatóság 6. Bizalmasság 7. Szellemi ajándékok felfedezése

Milyen összefüggés van a házi csoportok és a minőség között? “Taken from the book Color Your World with Natural Church Development by Christian A. Schwarz,  NCD Media, Emmelsbuell, Germany.”

A kiscsoportok gyengesége kihatással van az egyéb jellemvonásokra

Nézzük meg ezeket egyesével! 1. Törődik a hívőkkel (pásztorlás). Egy pásztor példája, aki egy krízis után megjelent egy háznál. A házi csoportok megsokszorozzák a „pásztorokat” és támogatják a bárányokat.

Miért van szükséged kiscsoportokra, hogy vigyázzanak az emberekre?

Nézzük meg ezeket egyesével! 2. Krisztus parancsolataira tanítják őket. Nem csak azt tanítják meg, hogy mit kell tenni ünnepi és gyülekezeti alkalmakkor, hanem „megtanítanak engedelmeskedni”. Nem csak azt tanítják meg, hogy mit kell tenni ünnepi és gyülekezeti alkalmakkor, hanem „megtanítanak engedelmeskedni”. Példa Franciaországból, egy odaszánt életű hívőről. Példa Franciaországból, egy odaszánt életű hívőről.

Nézzük meg ezeket egyesével! 3. Valódi tanítványság. Bill Hull szerint a tanítványozás legjobb eszköze a kiscsoport. Tapasztalatunk Huckels-szel Franciaországban, és Nick-kel Ausztráliában.

Nézzük meg ezeket egyesével! 4. Sejt evangelizáció Van, aki eljön egy kiscsoportos alkalomra, de más gyülekezeti struktúrába nem. Nézzük meg ezt….

Többféle bejárati lehetőség! Ahhoz, hogy több halat fogjunk, ahhoz több horgot kell kivetnünk a vízbe. Nagy dicsőítő alkalom Kiscsoport Horgásztó Ajtó

Nézzük meg ezeket egyesével! 5. Elszámoltathatóság Más struktúrákban nehéz a valódi elszámoltathatóság. De a kiscsoportok ezen jellege segít a hívőknek.

Nézzük meg ezeket egyesével! 6. Bizalmasság Néha a legmagányosabb hely a gyülekezetben egy nagy dicsőítő alkalom, de a kiscsoportok biztosítják azt a személyes bizalmi kört, amire az embereknek szükségük van. Figyelmeztetés: ne keverd össze, hogy mit lehet az egyes struktúrákban!

Nézzük meg ezeket egyesével! 7. Szellemi ajándékok felfedezése Az a tapasztalatunk gyülekezet plántálás közben, hogy az ajándékokat kiscsoportokban fedezzük fel.

VIII. Hogyan fejlesszük a kiscsoportokat? A. Taníts a kiscsoportokról. Elsősorban bibliai tanításokat! B. Magyarázd el a kiscsoportok fontosságát. C. Élvezzen prioritást gyülekezetedben a dicsőítés és a holisztikus kiscsoportok. 1. az üzenetben/tanításban 1. az üzenetben/tanításban 2. a hirdetésekben 2. a hirdetésekben 3. hivatalos közleményben 3. hivatalos közleményben 4. bizonyságtételek által 4. bizonyságtételek által 5. előadás (dráma) által 5. előadás (dráma) által D. Őrizkedj attól, hogy nem használod az „egymásra utaltság” elvét.

Tedd ezt a „szolgálat filozófiáddá” ÜNNEPLÉS SEJTEK

Emlékszel a minőség-mennyiség ábrára?

Az egészséges gyülekezetek támogatják a kiscsoportok sokszorozódását

TEDD EZT A „FILOZÓFIÁDDÁ”  Ünneplésben (vasárnapi istentisztelet) tartsd az emberek elé a sejteket (kiscsoportok).  És a sejtekben az ünneplést/istentisztelet.

IX. Példa egy gyülekezetből „Része kell, hogy légy egy házi csoportnak! Miért?” 1. Nagyszerű módja, hogy növekedj Isten Igéjében, és alkalmazd. 2. Lehetőséget nyújt, hogy egy olyan csoport része légy, ahol törődnek az emberek egymással. 3. Gyakorolhatod az összes „egymásért” parancsolatot. 4. Lehetőséget nyújt, hogy felismerd szellemi ajándékaidat. 5. Közös szolgálati lehetőséget biztosít. 6. Nagyszerű módja annak, hogy nem hívő barátodat bemutasd egy csoport hívőnek, akik törődnek vele.

NE ÍGY….

HANEM INKÁBB ÍGY…