ARANY JÁNOS (1817-1882)

A KLASSZIKUS „Már életében halhatatlannak számított. Nagy epikai műveiben — a Toldi verses regényhármasában, a Buda halálában — és a művészi tökéllyel kiformált balladákban kora világirodalmának szintjére emelte a lélekábrázolást. Népi ihletésű, de a romantika és a realizmus eredményeit magába foglaló költészetében a hibátlan formaművész, a költői nyelv zeneiségének és szemléletességének művésze egyesül, hogy kifejezze a népét féltő, kora problémáitól gyötört, a hajdani képek látomásait idéző, minden hatásra érzékenyen rezdülő lelket.” (Német G. Béla)

LÍRÁJA 1845-1849 1849-1866 1877-1880 A pályakezdés ideje: Verses episztolák:Válasz Petőfinek , Kedves barátom; Toborzók: A szabadság zengő hárfája:Legszebb virág, Nemzetőr-dal; Haj, ne hátra, haj, előre! Allegóriák, életképek:A rab gólya, A szegény jobbágy; 1849-1866 A szabadságharc utáni hármas gyökerű veszteségélmény: 1. személyes válság: magány, Petőfi ,a költőtárs és barát elvesztése; 2. a szabadságharc bukásának kínzó élménye, önkényuralmi megpróbáltatások; 3. Általános kiábrándultság, válsághangulat, a romantikus történelemeszmény kiüresedése; 1877-1880 Őszikék: hosszú hallgatás előzi meg; a Kapcsos Könyvbe írja az akadémiai titkári tisztségről való lemondása után margitszigeti magányában; Nagyrészük 1877-ben keletkezett; ihletett versek, költői szándék nélkül; régi műfajokat elevenít fel, gyakori a visszatekintés, összegzés, befele fordulás, apró dolgokra figyelés; megcsendesült, belenyugvó hangnem;

1. PÁLYAKEZDÉS „Derű, remény, népi-nemzeti törekvések beteljesülése, vágy és hit, akarat és biztonságtudat...” jellemzi –K.D. szerint – a pályakezdés verseit. Örökre szóló barátság jegyében született költői episztolák: Válasz Petőfinek, Kedves barátom, stb. Allegóriák, életképek Arany illúziótlan realizmusát jelzik: A rab gólya –talán első ars poeticája, az ‘50-es évek lírájának előfutára, allegorikus személyiségrajz, elvágyódás-szimbólum, befele fordulás, a népszerűséget börtönnek érzi; A szegény jobbágy (Életkép a múltból) több mint 100 évig iskolai olvasmány, nemzedékek erkölcsi magatartását alakító mű;

A SZABADSÁGHARC SODRÁBAN ”És itt látható a népköltő, aki a nép költője is akar lenni(...)” (Sz. D.)

1848-1849 Kezdetben lelkesítő toborzókat, a szabadság kivívásáért folytatott harcra buzdító, népies hangvételű verseket ír: A legszebb virág, Mit csinálunk? Beállottam..., Haj , ne hátra, haj, előre, stb; Ezek helyét egyre inkább átveszik az aggodalom, a kétségbeesés versei:Álom – való, Válság idején

1. Személyes válság: magány, Petőfi elvesztése: 2. „ A lírikus csak későbben búvik – pontosabban: kényszeríttetik – elő (az ötvenes évek közepétől: „hajlamom, irányom, munkaösztönöm” ellenére); (Sz. D.) 1. Személyes válság: magány, Petőfi elvesztése: 2. A szabadságharc bukásának kínzó emléke: 3. Általános kiábrándultság, válsághangulat: 4. Vigasz-versek: A lantos (1849), Koldus-ének (1850), A pusztai fűz (1852), Névnapi gondolatok (1850), Emléklapra (1850), Emlények (1851 - 1855) Ősszel(1850), Évnapra (1850) Családi kör(1851), Ráchel siralma (1851), Gondolatok a béke-kongresz-szus felől (1850) Évek, ti még jövendő évek (1850), Letészem a lantot (1850), Kertben (1851), Visszatekintés (1852), Mint egy alélt vándor... (1852), A lejtőn (1853), A vigasztaló(1853), Széchenyi emlékezete (1860), Rendületlenül (1860), Vojtina ars poetikája (1861)

PETŐFI GYÁSZOLÁSA, SIRATÓ VERSEK A magánember kétségei, reményei, félelmei és a költőtárs ismeretlen és feltételezett sorsa közvetlenül tematizálva: A lantos a számkivetett, bújdosni kényszerülő költőt láttatja; Emléklapra Júliának címzett episztola-szerű „üdvözlőlap”, ami már a kétségbeesésről, reményvesztésről szól; Emlények első két, korábban írott része az előbbiek tematikájába illeszkedik, a harmadik, 1855-ből datált rész már valódi sirató, Petőfi allúziókkal, s a költőtárs fájdalmas hiányának kifejezésével;

Ősszel: szimbólumokra épülő elégiko-óda: Homér és Osszián* világa Letészem a lantot: időszembe-sítő elégiko-óda;értéktelített múlt és leromlott jelen szembeállítása; Ősszel: szimbólumokra épülő elégiko-óda: Homér és Osszián* világa Kertben:meditatív, létösszegző vers az elidegenedésről, értékvesztésről; A lejtőn: időszembesítő vers az elmúlás előérzetével Visszatekintés: számvető vers, az Őszikék ciklus verseinek előfutára; A vigasztaló: ars poetica: a költészet teszi elviselhetővé az értékvesztett életet, Vojtina* ars poetikája: szerepvers, ars poetica, valóság és művészi alkotás viszonyáról; *Osszián= utolsó kelta bárdnak hitt költő, versei James Mac Person skót költő hamisítványai, amiről Arany korában még nem tudtak; *Vojtina Mátyás.=tehetségtelen tót versfaragó, kocsmákban adta elő verseit

3. KAPCSOS KÖNYV A „kapcsos könyv” a magyar irodalom egyik legkitüntetettebb szellemi és tárgyi emléke. A Gyulai Pál által 1856. augusztus 20-án-án Arany Jánosnak ajándékozott kéziratos könyv a Kisfaludy Társaság gyűjteményébe tartozott, majd annak megszüntetése után, 1953-ban került mai helyére. Így ma a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs KözpontKézirattára őrzi.Az eredeti vagy hasonmás kiadásokban bárki megnézheti a bejegyzést: „Arany Jánosnak. Aug. 20. 856. Gyulai Pál.”  Elkezdte bemásolni a Szondi két apródját. Ezekben az években gyakran jegyez bele: még hat vers került ide 1856-ban ill. 1857-ben, közöttük egy vígballada, a Pázmán lovag. Az 1865 és 1871 közötti időszakban megint ennyi beírás van, magánéleti kudarcainak emlékei (akadémiai keservei, Juliska betegsége és halála stb.) Majd sok évig semmi. 1877-ben aztán új lap és új cím: Új folyam. Alatta ceruzával a lírai újrakezdés dátuma s mellette, ugyancsak ceruzával, egészen halványan, a ciklus címe:Őszikék.

ŐSZIKÉK Olvasó, ha fennakadsz, hogy Könyvem címe „Őszikék” Tudd meg: e néven virágok Vannak ősszel, és – csibék. Ha virágok: a deres fű Hantját szépen színezik; Ha csibék: ez is megjárja, Ki olyanra éhezik. A virágnak nincs illatja, Ha megcsapta őszi dér; De csibének húsa, vére- S a konyhában többet ér. (1877. aug. 13)

„Az öreg költő egyedüli vigasza a Kapcsos Könyv. ( „Az öreg költő egyedüli vigasza a Kapcsos Könyv. (...) az „irón” óvatosan araszolgat, szinte naponként kerül ki alóla vers; négysoros sóhaj vagy káprázatos ballada, pajzán életkép vagy csöndes idill.” Sz. D. A lepke: nyitóvers, számvetés és létösszegzés, zsánerkép, föld felé irányuló tekintet, félig leélt élet; Mindvégig: utolsó ars poeticák egyike: az elidegenedő világban egyedül a versírást tartja megtartó értéknek; Himnusz és Petőfi allúziók; Kozmopolita költészet: hitet tesz a nemzeti költészet értékei mellett; Évnapra: önironikus hang, halálvárás; Mi vagyok én?: gúnyos önportré Sejtelem: utolsó lírai vers (1882) az elmúlás tragikumát oldja a gondviselésbe és a világ célszerűségébe vetett bizakodás;

EPILOGUS nagy, létösszegző, drámai vers cím jelentése: utószó – külső nézőpontot teremt térben és időben hármas felépítés, az egyes szerkezeti egységek 5 versszakból állnak a szakaszok elején visszacsatolás az első strófához Első egység életút, etika allegorikus megjelenítése szerény, visszafogott életforma, szegénység konfliktusok elutasítása („úri lócsiszár”) szerénység mögé bújtatott gőg, bölcsesség a múltról szól ironikus hangnemben költői kibontakozás nehézsége, nem is sikerült teljesen („gyalog jártam”) Második egység belső értékhiány és külső elismerés ellentéte nemzeti (mandátumos) költő szerep visszautasítása, kiteljesületlenség-érzet töredékesség – a teljességet nem lehet versben megjeleníteni Harmadik egység teljesületlen vágyak, célok megjelenése intim, bensőséges hangulat megjelenik a kertészkedés, mint a művészlét, a nyugalom metaforája utolsó versszakban megbomlik az addigi bölcselkedő rezignáltság töredékes lezárás, a rab madár felidézése

ÉRTÉKELÉSEK „Falusi embernek indult, és városi ember lett, aki tanúként ismerte és tanúsította a Pestből és Budából Budapestté váló új nagyváros városi élményeit. Nincs az az igényes népiesség, és nincs az az igényes urbánusság a mi irodalmunkban, amely ne Arany Jánosban gyökereznék, és ne őbenne találná meg legfőbb hagyományát. Az ő életművének egysége bizonyítja a magyar népiesség és a magyar urbánusság elválaszthatatlan egységét, ugyanannak a nemzeti irodalomnak kétféle, de egybetartozó arculatát.” (Német G. Béla) „A költőben minden korszak mást lát, az új nemzedékek mindig a maguk igéit olvassák ki ugyanabból a könyvből, amit őseik az asztalon hagytak. Minden epocha feléje utazik s az évekkel új és új távlatok bukkannak fel. Apáink más Arany Jánost olvastak, mint mi. Övék volt az epikus, a fiatal, a nyugodt. Miénk a lirikus, az öreg, az ideges. Petőfi valaha így köszöntötte: „Toldi írójához elküldöm lelkemet...” Mi az „Őszikék” írójához küldjük el lelkünket.” (Kosztolányi Dezső)  

A népdalgyűjtő Arany János 1953 elején látott napvilágot az Akadémia Kiadónál Arany János 1871 és 1874 között Bartalus Istvánnak, a kor ismert zeneesztétájának és népdalgyűjtőjének a felkérésére Arany János által sajátkezűleg lejegyzett népdalgyűjteménye. A kézirat kritikai igényű sajtó alá rendezésére és a szükséges jegyzetek megírására Gyulai Ágost irodalom-történész és Kodály Zoltán kapott megbízást. Mindketten példás textológiai munkát végeztek, és terjedelmes jegyzetapparátussal látták el Arany kéziratát. Munkájukra ma is csak elismeréssel tekinthetünk. (...). A jelen kiadás a Kodály által széljegyzetelt példány hasonmása.

IRODALOMJEGYZÉK Arany János brevárium, összeállította Kozma Dezső, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár-Napoca, 1982; Rohonyi Zoltán: Az Arany-líra olvasatai, in Arany János: Kisebb költemények, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1987, 361-372; Szilágyi Domokos: Kortársunk, Arany János (kismonográfia), in Szilágyi Domokos: Élnem adjatok, Kriterion Könyvkiadó, 1990, 308-399; Németh G. Béla: Arany János, in: Uő, Mű és személyiség, Budapest, 1970. 7–41.

VISZONTLÁTÁSRA DECEMBERBEN. TÉMÁNK: KATONA JÓZSEF BÁNK BÁNJA KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMET! VISZONTLÁTÁSRA DECEMBERBEN. TÉMÁNK: KATONA JÓZSEF BÁNK BÁNJA www.pocsveiler_ilona.0fees.net