A „NYÍLÓ ABLAKOK” című projekt bemutatása KOVÁCS ÁRPÁDNÉ

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Támogató Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „Képzés, foglalkoztatás szakembereknek” tárgyú felhívás.
Advertisements

NTP-HHT-MPA „A hátrányos helyzetű térségekben élő tehetséges fiatalok támogatása” Megnyert összeg: FT.
KÖZÖSSÉGI HÁZ KISVASZAR 2012.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
„Érdekérvényesítő képességek, kompetenciák fejlesztése, munkajogi és munkaügyi ismeretek gyarapítása, a szociális párbeszéd erősítése a víziközmű - és.
A TÁMOP / projekt megvalósításába bevont intézmények Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola Hunyadi.
Jóvá Tett Hely Közösségi Foglalkoztató
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Határtalan Szív Alapítvány (Esztergom)
Házi dolgozat Csibésztábor, Csibésztanya – feketén - fehéren
TÁMOP / RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium „Innovatív speciális szakiskola” című projekt tevékenységeinek bemutatása.
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés
Tehetségpont létrehozása
„Lépj feljebb! Tanulj tovább! Segítünk! A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban”
„SZAKMÁVAL AZ ÉLHATŐBB JÖVŐÉRT”
TÁMOP A projekt: Segítség a sikerhez.
TÁMOP A/ projekt:„SZIGET, AMELY BEFOGAD” – AZ INKLUZÍV ELLÁTÁS EGYÜTTMŰKÖDŐ, EGYMÁSRA ÉPÜLŐ MODELLJE SZOLNOKON.
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
Arany János Általános Iskola Kisújszállás, Kálvin u. 3.
„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” TÁMOP /
Vezetői tájékoztató a SZIE-DPR és SZIE-IMIR projektekről
TÁJÉKOZTATÓ „ A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon című projektről” (TÁMOP-3.1.4/08/2 pályázat) A Társadalmi Megújulás Operatív Program.
NYELVI EL Ő KÉSZÍT Ő ÉVFOLYAMMAL INDULÓ EMELT IDEGEN NYELVI KÉPZÉS NYELVI EL Ő KÉSZÍT Ő ÉVFOLYAMMAL INDULÓ EMELT IDEGEN NYELVI KÉPZÉS.
A gyakorlatvezető mentor
1 „Komplexen funkcionáló Zala megyei tehetségeket segítő program” Projektnyitó konferencia szeptember 23. Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete.
TÁMOP ÚJ Oktatásszervezés -és várható hatásai Nagy Anna Magdolna Eger, szept.03.
Az Új Széchenyi Terv - Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében kiírt TIOP /1 kódszámú, Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése.
TÁMOP /08/1 vizsgaanyag Támogatható tevékenységek: A kompetencia alapú oktatás implementációja A hátrányos helyzetű és SNI-s tanulók esélyegyenlőségének.
Társadalmi Megújulás Operatív Program Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP /10/1.
„ Karöltve” Integrációs közoktatási referencia Intézmény kialakítása hálózati együttműködés keretében a Csertán Sándor Általános Iskola és Óvodában TÁMOP /
Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola
Szakmai munkánk a pályázatban
Innováció Intézményi fejlesztés Egyenlő hozzáférés
„Rövidebb képzési idejű szakképzés bevezetése az SZLTISZK Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményben” TÁMOP A -12/1– Szakmai munkánk.
TÁMOP „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt Utak és esélyek az Egyéni Tehetséggondozás területén.
TÁMOP b-14/ „határokon túl-ha/tár”
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás Egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben.
„P EDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA ” TÁMOP-3.1.5/ A szaktanácsadó összetett szerepe a TÁMOP kiemelt projektben.
„Migráns tanulók a magyar közoktatásban” Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program „BÁBEL- interkulturális pedagógia porjekt”
Társadalmi Megújulás Operatív Program A TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben Ikervári ÁMK Hosszúperesztegi.
A NYANYELVI ISMERETEK ÉS KOMMUNIKÁCIÓ FEJLESZTÉSE A T EHETSÉGHIDAK P ROGRAMBAN Abaújszántó, május 22. Tehetségnap Vezető fejlesztő: Nagy Ottóné Fejlesztő:
TÁMOP B-14/ Az elnyert összeg: 17 millió forint
A hátrányos helyzetű fiatalok felsőfokú tanulmányait elősegítő esélyegyenlőségi programom, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogat és megvalósítója.
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája
Nyugodt légkör, barátságos környezet játszóudvar műfüves pálya.
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
TÁMOP – A- 12/1. ALAPVETŐ CÉL  HH és HHH tanulókat nevelő iskolák kapcsolatfelvétele, programkínálatuknak bővítése  testvériskolai kapcsolat.
Köszöntjük kedves vendégeinket!. A projekt az Európai Unió támogatásával, A z Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. ELŐZMÉNY Társadalmi.
Tanodavezető, Motiváció Tanoda-Tiszasziget
K OMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS. Háttér 2000 Lisszabon EU határozata 2004 Európai Bizottság dokumentuma Hazánkban: Nat Oktatási Minisztérium stratégiája Nemzeti.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
„Adj teret, nyiss utat! – Szociális kompetenciákkal a hátrányok ellen” TÁMOP A-12/
Ökoiskola? Károlyi a régióban. Gyermekvédelem EGYÜTT A DROG ELLEN Az egész iskolát átfogó program: - szülők - tanárok - diákok részére előadásokat szerveztünk.
Okos Jövő Fórum 2015 Smart Future Fórum 2015 Győr A Széchenyi István Egyetem és az Okos Jövő Innovációs Klaszter közös rendezvénye.
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Az Új Széchenyi Terv - keretében kiírt TÁMOP -_3.3.10/A-12 kódszámú, A hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítése a Lévay József református.
TÁMOP / „GYÖNGYÖSSOLYMOS ÖSSZEFOG A CSALÁDOKÉRT, A MUNKÁÉRT!”
„ÚT A JÖVŐBE” Pályaválasztást segítő, pályaorientációs program a gyermekotthonokban és lakásotthonokban nevelkedő gyermekek számára.
Bemutatkozik A Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolája NYITOTT KAPUK NAPJA
TÁMOP /10/ Együtt-Működők Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységének támogatása szeptember.
TÁMOP „A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése” Előadó: Petromán Anikó.
Barcsák Marianna - KPSZTI
ANDRÁSSY GYULA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
Veszprémi Szakképzési Centrum Gönczy Pál Szakközépiskolája és Szakiskolája Tapolca .
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
Álmodtunk egy iskolát magunknak
A pályázat címe: Erdély aranykora, Bethlen nyomában nyomában
A Színező Munkacsoport az Aktív Európai Fiatalokért Egyesület szervezésében valósul meg.
Pályaválasztási Kiállítások 2008
Tájékoztató a Győri tanoda-klubról a toborzó önkéntes munkára s 2018
Előadás másolata:

A „NYÍLÓ ABLAKOK” című projekt bemutatása KOVÁCS ÁRPÁDNÉ Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

Társadalmi Megújulás Operatív Program Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059 „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

A pályázat … Pályázat címe: „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között Tervezett megvalósítás: 2014.01.15-2015.01.31. Igényelt összeg: 16 997 418 Ft Benyújtás: 2013. augusztus Célcsoport: Pókaszepetki iskola 5-7. osztályos tanulói összesen 30 fő „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

A projekt … Célkitűzés: A sokoldalú személyiségfejlesztés. A szociális kompetenciák fejlesztése, ezen belül az életvitellel és a környezettudatos magatartással kapcsolatos fejlesztésekre szeretnénk hangsúlyt fektetni. „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

Tevékenységek A heti egy alkalommal történő csoport foglakozások (15-15 fővel) az életvitellel az egészséges életmóddal, és a környezettudatos magtartással kapcsolatos témák feldolgozása „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

Tevékenységek Tantárgyi fejlesztésekkel a kötelező tanórai órákat szeretnénk megtámogatni. Heti 1 órában A foglalkozásokon az anyanyelvi és az idegen nyelvi ( angol vagy német) kommunikációs gyakorlatokon kapcsolódva az egészséges életmód és életvitel témakörökhöz tantárgyi fejlesztés valósul meg. „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

Tevékenységek Tantárgyi fejlesztésekkel a kötelező tanórai órákat szeretnénk megtámogatni. Heti 1 órában A foglalkozásokon az anyanyelvi és az idegen nyelvi ( angol vagy német) kommunikációs gyakorlatokon kapcsolódva az egészséges életmód és életvitel témakörökhöz tantárgyi fejlesztés valósul meg. „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

Tevékenységek Iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok: 3 színházlátogatás, 1 múzeumpedagógiai kirándulás, 1 úszóverseny, 1 Harc a cápákkal – vízi sorverseny, 1 vízi aerobic foglalkozás 1 gyalogtúra horgásztóhoz, 1 almafesztivál, 1 tej-és sajtnap „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

„ Nyíló ablakok” – személyes találkozók: Tevékenységek „ Nyíló ablakok” – személyes találkozók: 30-30 bevont tanuló és 8 pedagógus részvételével 2014 második felében kétnapos (1 éjszaka)találkozó a két településen kívül. „Feste - tücsök”t-ügyességi sportverseny az egészséges életmód jegyében. Helye: Pókaszepetk „Lépések egymás felé „Esélyegyenlőségi projekt –helye: Alsónemesapáti-Nemesapáti „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

Tevékenységek Az intézményi előadássorozat: az alsónemesapáti Csertán Sándor Általános Iskola –partneriskola bemutatása „Dönts okosan! „– alkohol és drogpervenciós előadás „Élj egészségesen!”- az egészséges életmód fontossága „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

Tevékenységek Pályaorientáció: Kerekasztal beszélgetést szervezni a tanévkezdést követően, ahol tanult szakmájukat, hivatásukat szerető és gyakorló, iskolánkban tanulmányokat folytatott fiatal munkavállalókat látnánk vendégül. Önéletrajz írásának megtanulása. Helyi vállalkozók bemutatkozása Pl. Közszolgálatban dolgozók bemutatkozása: egészségügyben, polgármesteri hivatalban, pedagógus pályán, rendőrségen, tűzoltóságon, mentőknél dolgozók. „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

Tevékenységek Nyári bentlakásos program 2014. július: 5 nap 4 éjszaka 30 fő Tervezés alatt. Tematikus tábor: „Útkeresők - Úttévesztők”: Életvitel, életstílus, életforma, életminőség- mentálhigiénés és prevenciós programok Fürdés Kirándulások (Tapolcai tavasbarlang, Sümegi vár, Afrika Múzeum, Zánkai kalandpark szabadidős programok: naponta legalább 1 órás foglakozás: kézműves foglalkozás, sport és táblajátékok, táncház,”bagolytúra”beszélgető kör, közös zenélés-éneklés. A programokba külsős szakembereket előadókat is bevonunk „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET „NYÍLÓ ABLAKOK” Testvériskolai kapcsolat kialakítása a Csertán Sándor Általános Iskola és a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola között TÁMOP - 3.3.14.A-12/1-2013-0059