„Tehetséggondozás az örkényi mikrotérségben”

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
TÁMOP A/ projekt: Intézményi együttműködés, pedagógiai módszertani megújulás – pedagógiai szemléletváltás a sajátos nevelési igényű.
Advertisements

TÁMOP / TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Mosonmagyaróváron A pályázati kiírás forrását az Európai.
NTP-HHT-MPA „A hátrányos helyzetű térségekben élő tehetséges fiatalok támogatása” Megnyert összeg: FT.
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM Fiatalok Lendületben Program •Időtartam: •Célja: –Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási.
Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda
A TÁMOP / projekt megvalósításába bevont intézmények Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola Hunyadi.
Mindenki tehetséges lehet valamiben!
„Művészettel a jövő művészeiért” TÁMOP-3. 1
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével a Nemzeti.
Integráció a sportiskolai és a művészeti nevelés segítségével A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pályázatáról Integráció sporttal és zenével.
Iskolánkról.
KÖSZÖNTÖM A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület nevében.
H Ú S V É T P R O J E K T TÁMOP pályázat
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés
TÁMOP – 08/2 Iskolai tehetséggondozás. A pályázat azonosító jele: TÁMOP – 08/2 Iskolai tehetséggondozás TÁMOP – 08/2 Iskolai tehetséggondozás.
Tehetségpont létrehozása
„Lépj feljebb! Tanulj tovább! Segítünk! A sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban”
„SZAKMÁVAL AZ ÉLHATŐBB JÖVŐÉRT”
T UDATOS INNOVÁCIÓ VAGY MÓKUSKERÉK ? Locsmándi Alajos Budapest, szeptember 25.
Ifjúsági és szabadidős programok Legyen az esély egyenlő- esélyteremtés a Sásdi kistérségben.
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
Arany János Általános Iskola Kisújszállás, Kálvin u. 3.
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
TÁMOP / „Munkába lépés” A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. TÁMOP.
A kompetencia-alapú oktatás bevezetése a kistokaji ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Biztos alap, biztos jövő.
Szűts József Általános Iskola
„Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” TÁMOP /
Napocska Napköziotthon
Esélyegyenlőségen alapuló tehetség- felismerés, tehetséggondozás egy innovatív Észak-Pest megyei gimnáziumban (TÁMOP 3.4.4/B-08/2/KMR) Az Európai Unió.
Pályaorientáció ÁMK Báta Hunyadi János Általános Iskola
„Környezet- és egészségtudatos iskola” Magyar Bioetikai Társaság 20. Nemzetközi Konferenciája szeptember 21.
Kisújszállás: itt mindenkire szerep vár TÁMOP A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában.
1 „Komplexen funkcionáló Zala megyei tehetségeket segítő program” Projektnyitó konferencia szeptember 23. Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete.
Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda Nagy Attila
A társadalmi felzárkóztatás és az életen át tartó tanulás Egy kísérleti projekt tapasztalatai Balázs Ákos Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért 2010.
TÁMOP /08/1 vizsgaanyag Támogatható tevékenységek: A kompetencia alapú oktatás implementációja A hátrányos helyzetű és SNI-s tanulók esélyegyenlőségének.
Összeállítója: Farkas István
Szeretettelköszöntöma PROJEKT NYITÓNAP résztvevőit!
Vezeti: Szigetváriné Söjtöry Andrea
„ LÉPTÉK az ÉRTÉK” Művészeti Tehetséggondozó Projekt TÁMOP / Nyitókonferencia és sajtótájékoztató május 6.
LÉPÉSRŐL – LÉPÉSRE program
A művészeti nevelés hozzájárulása az oktatási– nevelési folyamat interdiszciplináris jellegéhez az elemi osztályokban.
„Migráns tanulók a magyar közoktatásban” Oktatási és Kulturális Minisztérium Társadalmi Megújulás Operatív Program „BÁBEL- interkulturális pedagógia porjekt”
„Együtt a tehetségekért a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben” TÁMOP-3.4.4/B/08/ Projektindító rendezvény Készítette: Vizváriné.
ILOSVAI SELYMES PÉTER ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI
A Magyar Tehetséggondozó Társaság tehetségfejlesztést segítő tevékenysége a gyakorlati programokban Debrecen, szept Dr. Polonkai Mária a.
Szakmai beszámoló TÁMOP B-13/ Partnerség és hálózatosodás „Az iskola közös ügyünk” „Ki tud többet Szorgalmatosról?”
Köszöntjük kedves vendégeinket!. A projekt az Európai Unió támogatásával, A z Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. ELŐZMÉNY Társadalmi.
Tehetséggondozás 1962 óta ének-zene tagozat indításával.
„21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” TÁMOP / számú kiemelt projekt „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció”
Kollégiumi csoportvezetők módszertani munkaközössége
BIHARINÉ dr. KREKÓ ILONA főiskolai docens
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Az Új Széchenyi Terv - keretében kiírt TÁMOP -_3.3.10/A-12 kódszámú, A hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítése a Lévay József református.
ÜNNEPÉLYES NYITÓRENDEZVÉNY Iránytű az esélyhez TÁMOP B
Családoknak szóló, helyi szemléletformáló programok támogatása „Tehetséges vagyok a családom támogat” NTP-CSSZP-M –
TÁMOP /10/ Együtt-Működők Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységének támogatása szeptember.
Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete Verein für Ungarische Pädagogen und Pädagoginnen in Österreich Kaposvár 2016.
Barcsák Marianna - KPSZTI
Márkus Lászlóné Intézményvezető Közoktatási szakértő
„Referenciaintézmény kialakítása a II
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
A LURKÓ-TÁBOR, mint a jó gyakorlat dokumentációja
Helyi védett értékek bemutatása a
Iskolánk rövid, környezeti nevelési programjának bemutatása
MINŐSÍTETT TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELY PÁLYÁZAT
HELYI ÉRTÉKEK KÖZVETÍTÉSE AZ ÓVODÁS GYERMEKEKNEK
SZOKÁS SZABÁLYRENDSZER, NEVELŐMUNKA TERVEZÉSE ELLENŐRZÉS TERÜLETEI FELADATMEGOSZTÁS Farkasné Egyed Zsuzsa
Zárórendezvény.
Előadás másolata:

„Tehetséggondozás az örkényi mikrotérségben” A Huszka Hermina Általános Iskola, mint a TÁMOP-3.4.3-08/1-2009-0011 számú, „Tehetséggondozás az örkényi mikrotérségben” című projekt főkedvezményezettje szeretettel köszönti Önöket! Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

„Iskolai tehetséggondozás” ELŐZMÉNY A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén A TÁMOP-3.4.3-08/1 kódszámú „Iskolai tehetséggondozás” elnevezésű pályázati kiírásra 4 oktatási intézmény konzorciumi együttműködés formájában elkészült a pályázati dokumentáció Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

KONZORCIUMI PARTNEREK Huszka Hermina Általános Iskola, Örkény Cziffra György Művészeti Iskola, Örkény Csurgay Franciska Általános Iskola, Táborfalva Tatárszentgyörgyi Általános Iskola, Tatárszentgyörgy Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

FŐBB DÁTUMOK Pályázat benyújtása: 2009. október 5. Támogató döntés: 2010. március 10. Támogatási szerződés aláírása: 2010. június 23. Nyitórendezvény: 2010. szeptember 27. Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

Tehetséggondozás az örkényi mikro-térségben A PROJEKT A pályázat címe: Tehetséggondozás az örkényi mikro-térségben Projektszám: TÁMOP-3.4.3-08/1-2009-0011 Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A PROJEKT KÖLTSÉGVETÉSE A projekt teljes költsége: 17 909 207 Ft Támogatás összege: 17 909 207 Ft Támogatás mértéke: 100 % Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A PROJEKT KÖLTSÉGEINEK MEGOSZLÁSA Huszka Hermina Általános Iskola: 9 544 019 Ft Cziffra György Művészeti Iskola: 1 223 123 Ft Csurgay Franciska Általános Iskola: 3 867 727 Ft Tatárszentgyörgyi Általános Iskola: 3 274 338 Ft Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A PROJEKT CÉLJAI: Hosszú távú célok: Az oktatás minőségének javítása Az egyes területeken kiemelkedően tehetséges, valamint az alulteljesítő tehetséges, és lemaradó tanulók képzése, nevelése Az iskolai tehetséggondozás feltételeinek fejlesztése A projektben résztvevő pedagógusok és a tehetséges fiatalok bekapcsolása az országos tehetségsegítő hálózatba A tanulók eltérő szociális helyzetéből, az iskolák közötti színvonaleltéréséből fakadó esélykülönbségek mérséklése Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A PROJEKT CÉLJAI: Rövid távú célok: A projektben résztvevő intézmények bevonása az Országos Tehetségsegítő Hálózatba A pedagógusok szakmai-módszertani ismereteinek fejlesztése A tehetségek felkutatását lehetővé tévő módszerek alkalmazása és elterjesztése a részt vevő iskolákban A tehetségek felismerését elősegítő programok, rendezvények fejlesztésének, indításának ösztönzése Egyéni fejlesztési programok kialakítása Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

Kérem ismerjék meg az intézmények egyedi programját a projekt keretében! Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

HUSZKA HERMINA ÁLTALÁNOS ISKOLA Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A HUSZKA HERMINA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZAKMAI PROGRAMJA A Huszka Hermina Általános Iskolában 8 pedagógus tart tehetséggondozó foglalkozásokat, pedagógusonként 96 órában Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A FOGLALKOZÁSOK FŐBB TÉMAKÖREI Memóriafejlesztés, rímfaragás, nyelvtörők, logikai feladatok, szójátékok alkalmazása Barangolás az Egyesült Királyságban – angol nyelv gyakorlása játékos formában Színjátszó szakkör indítása Érdekes kémiai kísérletek bemutatása, kémiai témakörben foglalkozások Környezettudatosság – egészséges életmód témakörében foglalkozások Kézműves foglalkozások Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

„Számolgató” - matematika „Okoskodó” - logika, rejtvények ÉSZFORGATÓ SZAKKÖR A foglalkozások egy ” képzeletbeli tenger”-„Észforgató” szigeteire kalauzolnak el bennünket Ezek a szigetek: „Számolgató” - matematika „Okoskodó” - logika, rejtvények „Felfedező” - kirándulás, búvárkodás, kísérletezés „Olvasgató” - olvasás, szövegértés, helyesírás, történelmi ismeretek bővítése,tanulókat érdeklő témakörök pld:állatok, természeti jelenségek feldolgozása „Kézmozgató” - a témakörökhöz kapcsolódóan rajzolás, festés, tabló-, játék- és ajándékkészítés Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

KÖRNYEZETISMERET SZAKKÖR A foglalkozás által érintett néhány terület: - Napirend fontossága - Gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályai. - Betakarítási munkák áttekintése - Évszakok, hónapok - Őszből télbe halad az idő - Család szerepe - Vendégvárás szabályai - Ünnep a családban. - Hagyományok, népszokások, étkezési szokásaink - Téli örömök - szánkózás, csúszkálás veszélyei - Madarak védelme, etetése Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

KÉZMŰVES SZAKKÖR A kézműves szakkör célja olyan területek támogatása, amelyek kiegészítik a direkt tehetségfejlesztést, mindezt kézműves foglalkozások keretében Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

- Irodalom: versek és mesék - Szituációs játékok SZÍNJÁTSZÓ SZAKKÖR Drámajáték: improvizáció, helyzetgyakorlatok - Irodalom: versek és mesék - Szituációs játékok Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

- Térképkészítés az Egyesült Királyságról ANGOL NYELV SZAKKÖR - Térképkészítés az Egyesült Királyságról - Történelmi épületek Londonban - Christmas in the United Kingdom - Liverpool and the Beatles - Tea-time! - Kirándulás a Brit nagykövetségre, Budapestre Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

TATÁRSZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A TATÁRSZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZAKMAI PROGRAMJA A Tatárszentgyörgyi Általános Iskolában 4 pedagógus tart tehetséggondozó foglalkozásokat, pedagógusonként 96 órában Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

Foglalkozások főbb témakörei Játékos matematikai foglalkozások – sudoku, domino Természetvédelem, természetismeret szakkör Kreatív gyermektánc: néptánc, táncos játékok Játékos pénzügyi, gazdasági ismeretek Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

- Keresd a hiányzó darabot! - Kirakós - Találd ki a letakart számokat! MATEMATIKA SZAKKÖR - Hány szám alatt laknak? - Keresd a hiányzó darabot! - Kirakós - Találd ki a letakart számokat! - Területszínezés - Kerület, területszámítás - Melyik törtszámra mutat a nyíl! - Mérlegelés - Hol van Pithagoras kincse? - Számpiramis - Utazz a számok világában! Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

TERMÉSZETVÉDELEM SZAKKÖR - A természet iránti felelősség kinyilvánítása - Otthon felfedezése, otthoni hulladék - A víz körforgása és a savas eső – vizeink védelme - Védett vízi és vízparti állatok - Az erdők szerepe, az erdőpusztulás következményei - állatvilág - Növények az erdőben - Az évszakok változása - A Föld kincsei - Természetes környezet – mesterséges környezet - A település, mint ökológiai rendszer Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

- A társakkal való együttmozgás elsajátítása KREATÍV GYERMEKTÁNC - Gyermek- és népdalok éneklése ritmusgyakorlatokkal - A társakkal való együttmozgás elsajátítása - Népi gyermekjátékok, kiszámolók - Párral való táncolás - Lépések, tapsok, mozgások tempójának felezése - Tánctechnika – természetes és ritmikai gyakorlatok - Mozgásos és ritmikai gyakorlatok különböző stílusú zenére - Improvizációs gyakorlatok zenefelismerés alapján - Népi sportjátékok (küzdő, fogó, tréfás versengés) - Eredeti énekes-táncos gyermekjátékok - Tavaszi népszokások, játékok Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

CSURGAY FRANCISKA ÁLTALÁNOS ISKOLA Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A CSURGAY FRANCISKA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZAKMAI PROGRAMJA A Csurgay Franciska Általános Iskolában 5 pedagógus tart tehetséggondozó foglalkozásokat, pedagógusonként 96 órában Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

FORLALKOZÁSOK FŐBB TÉMAKÖREI Ember és társadalom, anyanyelv és irodalom képességfejlesztő foglalkozások Citera szakkör: citera története, hangszer kezelése, szeretete, népszokások Angol nyelvi foglalkozások játékos formában Kézműves szakkör: kézügyesség, kreativitás fejlesztése Természetvédelmi-környezetvédelmi szakkör Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

EMBER ÉS TÁRSADALOM, ANYANYELV ÉS IRODALOM SZAKKÖR A különböző életkorú és nemű, hátrányos és halmozottan hátrányos gyerekek tehetségének kibontakoztatása készségeik, képességeik fejlesztése által - A foglalkozások lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek játékos feladatokkal közelebb kerüljenek egymáshoz,elfogadják, tolerálják társukat, átérezzék a közös munka örömét, ill. megtanulják kezelni az esetlegesen felmerülő konfliktusokat Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

KÉZMŰVES SZAKKÖR A szakkör célja a hátrányos, és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek beilleszkedésének elősegítése tehetségük kibontakoztatása, fejlesztése által A vegyes életkorú és hátterű csoportban alkalom nyílik az együttműködés, az apróbb konfliktusok megoldásának gyakorlására, az elfogadó viselkedésminta átvételére Feladat még a természetes anyagok, az egyszerűbb népi kézműves technikák megismerése, gyakorlása; a gyerekek kézügyességének, kreativitásának, szépérzékének fejlesztése Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

TERMÉSZETVÉDELMI SZAKKÖR Cél felkelteni a tanulókban a környezetük élő és élettelen világa iránti érdeklődést. Bátorítson a természet és a lakóhelyi környezet önálló megismerésére, alkotóinak, jelenségeinek „felfedezésére”. - A tanulóknak az új ismeretek megszerzéséhez, azok rendszerezéséhez, rögzítéséhez és a mindennapi életben való alkalmazásához szükséges képességeit folyamatosan és rendszeresen fejleszteni tevékenykedtetéssel, tapasztalatok szerzésével változatos módon Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

CITERA SZAKKÖR A szakkör célja a hátrányos, és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek beilleszkedésének elősegítése tehetségük kibontakoztatása, fejlesztése által. A népi hagyományok ápolása, megismerése, megismertetése másokkal és rendezvényeken való bemutatása Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

CZIFFRA GYÖRGY MŰVÉSZETI ISKOLA Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

A CZIFFRA GYÖRGY MŰVÉSZETI ISKOLA SZAKMAI PROGRAMJA A Cziffra György Művészeti Iskolában 1 pedagógus tart tehetséggondozó foglalkozásokat 96 órában Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

FOGLALKOZÁSOK FŐBB TÉMAKÖREI Zenére fogékony tanulók személyre szabott tehetséggondozása, hallásfejlesztése, ízlés és személyiségformálása, zenei látásmódjának kiterjesztése Zeneelmélet alapismereteinek elsajátítása játékos formában Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.

KÖSZÖNJÜK MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET! KÉREM HONLAPJAINKON KÖVESSÉK NYOMON A PROGRAM EREDMÉNYEIT! www.iskola.orkeny.hu www.tatarszentgyorgy.hu www.taborfalva-iskola.sulinet.hu www.orkenyzeneiskola.hu Nyitórendezvény Bergman Group Kft. 2010.09.27.