Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Lépj tovább a szolgálatban!
Advertisements

ÖRÖK ÉRTÉKEK Életünk döntések sorozata: Mózes példája; Zsid.11,24-26; „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó leánya fiának mondják.
JÉZUS KRISZTUS A SZERETET „SZÉLSŐSÉGE”
Krisztus uralma alatt élni 3. András hadművelet Johan Lukasse írása nyomán Megváltóm és Királyom.
Krisztus uralma alatt élni 5.
Add a kezed, hogy zengjünk az Úrnak, zengjünk az Úrnak halleluját
Jó reggelt- Isten hozott !.
Megbocsátás és parancsba kapott szeretet
Nemde Isten szikrája rejtőzik minden emberi lélekben?
Értékeld az elmúlt évet: •Istenhez való hűséged, •a kegyelem megélése és •szíved szándékai alapján. 1.
Sámuel királlyá keni Sault
A keresztség A befogadás szentsége.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
Jézus te vagy minden álmom
Isten igéje éles kard,mely véd. Boldog a ki azzal vív csatát mert győzhet százszor is.
AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ
A Biblia – Kisifi Isten Igéjének hasonlatai Isten Ígéjének hasonlatai.
Miért ünnepeljük még ma is a reformációt?
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek
Istenünk, sok-sok feszültség,
Ádventi gyertyagyújtás 1. műsor
Adventi hírnök: friss fenyőág, Lobog az első gyertyaláng
A mélyből Hozzád száll szavam – Krisztus, kegyelmezz
Ballagók búcsúztató áhítata.
Uram, Istenem, tiéd az éjszaka és tiéd a nappal,
Helyettem meghalt Ő Elvette minden bűnöm Mondd, ó, mondd ki volt Ő? Meghalt a Golgotán, Függött a keresztfán, Jézus, Jézusnak hívják.
Jézus mondja: menjetek el tehát és tegyetek tanítvánnyá minden népet …
Folyamodjatok az Úrhoz,
Folyamodjatok az Úrhoz,
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Gyülekezet Koinónia - Közösség.
"Folyamodjatok az ÚRhoz, keressétek orcáját szüntelen!"
Folyamodjatok az Úrhoz,
A békéltetés szolgálata
Szentlélek, úgy kérünk szállj le ránk,
Dávid imádsága..
Az élet igéje november „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23).
Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk, töltsd el a szívünk, életünk, hogy béke, és áldás szálljon ránk, küldd el a lelked, úgy kérünk, Istenünk!
Az élet igéje december „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1,12).
Az élet igéje augusztus.
ISTEN hozott köztünk!.
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
Foucauld atya imája.
Isten mondta.
Az Élet Igéje február „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14).
Az Úrnak hála, tisztelet, Csak néki, senki másnak!
Folyamodjatok az Úrhoz,
Dicsőség mennyben az Istennek. Dicsőség mennyben az Istennek
Mt 19,16-30.
Adj hálát Istennek Szívvel, szájjal, élettel, Ki most is mindent jól Cselekszik mindenekkel! Csak jót ad nekünk is Mi bölcsőnktől fogva, Nagy irgalmasságát.
Karácsony Dicsőség mennyben az Istennek és
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn. 3:16 Mint Bárány.
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET 2014
JÓ REGGELT !.
Milyen a Szellemi életünk?.  Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették.
Húsvét II Vasárnapja A - év A - év J n 20,19-31 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek,
Hiszem és vallom Az Apostoli Hitvallás
Nagyböjt III Vasárnap Á-év János 4,5-42 Jézus megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabhoz, amelyet Jákob.
TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten, Hű támasz minden ínségben, Kit trónusáról jó Atyánk És Jézus Krisztus küld.
JÓ REGGELT !. Ki teremtette ezt a világot, az egész világot, az egész világot? Ki teremtette ezt a világot, Atyánk Istenünk! Ki teremtette a sok csillagot,
JÓ REGGELT !.
FOUCAULD ATYA IMÁJA.
Nagy-csütörtök C - év Jn 13,1-15.
Igeolvasás „14Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak.
…MIVEL EZ NEM NAGYON MEGY,
Húsvét V Vasárnap Á - év Jn 14,1-12.
Évközi 26. vasárnap Október 1. – „A” év.
A teremtő és gondviselő Atya
(Apostolok cselekedetei 16, 16-40)
Isten lakhelye.
Előadás másolata:

Jn 14,26 A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Róm 5,5 …mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.

Róm 8,16 Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk.

Róm 8,15 Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: »Abba, Atyánk!«

Róm 8,26 Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal.

Róm 15,13 A reménység Istene töltsön el titeket a hit teljes örömével és békéjével, hogy a remény bőségben legyen bennetek a Szentlélek erejéből.

Jn 14,12 Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek.

ApCsel 1,8 A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.«