Készítette: Szoboszlai Gabriella 6. b osztály Megyeri Úti Általános Iskola Felkészítő tanár: Gerbnerné Váradi Anna

Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza; Gárdony-Agárdpuszta, 1863 Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza; Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista- szimbolista stíluseszménye között.

Apja: Ziegler Sándor Mihály, Anyja: Nagy Terézia Testvérek: Tera (1861–1865), Géza (1863–1922), Béla (†1865), Béla (1866–1888), Dezső (1868–1874), Árpád(1869–1871), Árpád (1875–1893). Gézának hat testvére közül két öccse érte meg felnőttkort.

Géza születésekor a Gárdonyhoz tartozó agárdpusztai Nádasdy-uradalomban élt a család, ahol a családfő uradalmi gépészként dolgozott. Agárdpusztán sem sokat időztek azonban, az apa haláláig összesen tizenhat településen fordult meg a család.

Géza Budán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, majd miután apja 1870. május 1- jén a Borsod vármegyei Sályban, a Laszty- birtokon kapott állást, három osztályt a faluban, az 1873–1874-es tanévet pedig már Hejőcsabán végezte. Az 1873. május 26-áig nyúló hároméves sályi tartózkodás volt Gárdonyi gyermekkorának legemlékezetesebb, legönfeledtebb korszaka. Itt alakult ki benne a magyar vidékről alkotott idillikus képe, s itt ismerkedett meg a nép gondolatvilágával, hiedelmeivel, a népköltészettel – és Duka Vilmácska személyében az első gyerekszerelemmel.

Géza az 1874–1875-ös tanévben a sárospataki református kollégium tanulója volt. Noha apja jóvoltából és mintájára kora gyermekkorától falta a könyveket, meglehetősen gyenge képességű diáknak bizonyult. Saját szavaival: „Februárban kimaradtam az iskolából, mert mindenből szekundám volt.”

Gézát 1876-ban a budapesti Calvin téri református gimnáziumba íratták be. Nem tartozott a szorgalmasabb vagy kiemelkedő képességű nebulók közé, de tanulmányi előmenetelére ekkor már nem volt különösebb panasz. Itt kötötte első barátságait – többek között későbbi pályatársával, Pekár Gyulával –, itt érte az első diákszerelem, tizenöt évesen itt szerezte első maradandó irodalmi élményeit (Cervantes Don Quijotéja) és itt írta első verseit.

1878-ban leérettségizett, szeptemberben az Egri Érseki Római Katolikus Fitanítóképző Intézet (Líceum) növendéke lett. Noha szegény sorú család sarjaként, de ösztöndíjban részesült, és házitanítóként sovány keresethez is jutott, mégis mostoha körülmények között élt. Egy évig egy diákmenhely egyik szobájában lakott, majd egy fáskamrából kialakított deszkafalú házikóban élt. Lelki állapotára és anyagi helyzetére további csapást mért apja 1879. októberi halála.

1879-ben a részben általa szerkesztett és illusztrált Drukk című diákélclapban jelentek meg első írásai. Ennek megszűntével a Frici című hetilap élcrovatába írt rövid, csattanós történeteket. 1881 elejétől egy újonnan induló egri élclap, a Füllentő illusztrátora és Don Vigole álnéven néhány humoreszkjének szerzője volt. A városi papságot, a túlbuzgó egri híveket és a líceum tanárait kifigurázó – szintén álnévvel megjelent – írásai többször sodorták kínos helyzetbe.

A pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdte, majd 1885 után újságíróként folytatta. Gárdonyi 1897 után vidéki visszavonultságban alkotott, szépírói munkásságának szentelve életét. Az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését (Az én falum, 1898), de az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben keletkezett történelmi regényei révén ismeri (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908)

1881. szeptember 28-án a Somogy vármegyei Karádon vállalt segédtanítói állást. 1882. május 30-án átvehette népiskolai tanítói oklevelét is. 1882. szeptember 5-én a Veszprém vármegyei Devecser elemi iskolájában helyezkedett el segédtanítóként 1884. január 20-a és június 29-e között a Vas vármegyei Sárváron volt osztálytanító.

Az 1884–1885-ös tanévben Géza a Veszprém vármegyei Dabronyban tanított Az 1884–1885-ös tanévben Géza a Veszprém vármegyei Dabronyban tanított. Szolgálati lakást kapott, így maga mellé vette édesanyját és Árpád öccsét is. Tanítói munkájában szabad kezet kapott: egy sor játékos módszert vezetett be az írás-olvasás tanítására, a maga elképzelése szerint oktatta a betűírás tudományát. 1885 februárjában rámosolygott a nem várt szerencse: a pécsi Dunántúl című lap külső munkatársa lett.

1885. október 15-én lemondott kántortanítói állásáról, október 28-án házasságot kötött Csányi Máriával. Eleinte házitanítóskodásból kívánta fenntartani magát, de nem sikerült, így a zsurnalisztika felé fordult. 1885 őszén Pereszlényi János lapszerkesztő meghívására három hónapon keresztül a negyvennyolcas függetlenségi eszmékhez hű Hazánk főmunkatársa lett. 1886 januárjában megindította és 1888-ig szerkesztette a Tanítóbarát című tanügyi folyóiratot, valamint sajtó alá rendezte a Néptanítók Naptárának 1886–1888-as évfolyamait.

1886. január 1-jétől a Győri Közlöny munkatársa lett. 1886 szeptemberében családjával együtt Győrből Budapestre költözött, a Budapesti Hírlap munkatársa lett. Aktív sakkversenyző lévén szerkesztette a Magyar Sakklapot, illetve az Egyetértés sakk rovatát. Ugyanakkor rövid időre a Budapesti Állami Tanítóképezde magyar–történelem szakos hallgatója lett. A Pedagógium magyar nyelv és irodalom tanárával, Király Pállal csakhamar összekülönbözött. . Ezzel párhuzamosan nem szünetelt hírlapírói tevékenysége sem, 1886. január 1-jétől a Győri Közlöny főmunkatársa, 1886. június 18-ától pedig ezzel egyidejűleg a Budapesti Hírlap külső munkatársa volt. 1886 szeptemberében családjával együtt Győrből Budapestre költözött, s a Budapesti Hírlap munkatársaként tevékenykedett. Aktív sakkversenyző lévén szerkesztette a Magyar Sakklapot, illetve az Egyetértés sakkrovatát. Ugyanakkor rövid időre a Budapesti Állami Tanítóképezde magyar–történelem szakos hallgatója lett. A Pedagógium magyar nyelv és irodalom tanárával, Király Pállal csakhamar összekülönbözött, miután a Budapesti Hírlap hasábjain vitriolos kritikát írt professzora tudományos munkásságáról, s azt nem is volt hajlandó visszavonni. 14

1887. december 25-étől a Garabonciás Diák élclapnál dolgozott. 1888. július 1-jétől átmenetileg ismét a Hazánk hírlapírója volt. Géza a kormánypárti Szegedi Híradó munkatársa lett 1888. december 25-étől 1890. április 1-jéig szerkesztette az újság mellékletét és az általa alapított Szögedi Paprika című élclapot is. 1890. május 1-jén átszegődött a Szegedi Naplóhoz, a Hüvelyk Matyi szerkesztője lett. Baráti kapcsolatba került Dankó Pistával. 1891. augusztus 1-jei kezdéssel felkínálták számára az Arad és Vidéke munkatársi, riporteri állását. Aradon azonban ismét súlyos csalódás érte.

1895-ben először az akkor még a fővárostól különálló Rákospalotán akart házat venni, s magyar–történelem szakos tanári állást is ajánlottak számára a Pápai Állami Tanítóképző Intézetben, amit végül nem fogadott el. Egy időben fejébe vette, hogy kivándorol Amerikába, s ott vagy hegedűművész lesz, vagy saját fejlesztésű vízibiciklijével szerez vagyont magának. Gyakran kirándult a főváros környékére, s egy ízben, 1896 októberében diáksága színhelyére, Egerbe is ellátogatott.

1897. február 10-én az egri várra néző sáncnegyedi Hóhér-dombon megvásárolt egy tornácos parasztházat és Egerbe költözött. Hamarosan megvásárolták a szomszédos szőlőterületet, s az így kibővült portán 1899-ben másik ház épült. Az új házban alakították ki a konyhát, ebédlőt és ide költözött be a család többi tagja, míg ő maga a szintén átalakított, megnagyobbított régi épületbe fészkelte be magát.

1899 tavaszán Konstantinápolyba utazott anyagot gyűjteni az Egri csillagokhoz 1900-ban pedig Franciaországba ment, ekkor már A láthatatlan emberen gondolkozott, s a catalaunumi csatatérre akart eljutni. A bor című színművét két hét alatt írta meg, vonatról vonatra szállt és beutazta fél Magyarországot; 1901-ben álnéven szobát vett ki a kolozsvári New York szállóban, hogy befejezhesse Annuska című darabját. 1903-ban végiglátogatta gyermekkora helyszíneit, 1908-ban Olaszországban 1909-ben Bajorországban járt 1912-ben nagyobb körutazást tett Erdélyben.

1917-ben felkínálták számára az aradi Kultúrpalota igazgatói állását, de ezt Gárdonyi nem fogadta el. A világháború lezárultával visszakapta életben maradt fiát, örömmel üdvözölte a Monarchia megszűnését és 1918 októberében az őszirózsás forradalmat. Elapadt életereje visszatért, ha csak rövid időre is. Tanügyi és művelődéspolitikai javaslatokat fogalmazott meg a Károlyi Mihály-kormány számára, s megválasztották a budapesti Otthon Kör tiszteletbeli elnökének is

1919-ben eleinte támogatta a Tanácsköztársaságot Áprilisban elvállalta az írói direktórium választmányi tagságát, főmunkatársként csatlakozott a Krúdy Gyula szerkesztésében megjelenő Néplaphoz, és korábban írt darabjai, népdrámái némelyikét ismét színpadra állították. Csakhamar azonban ellenérzést keltettek benne a proletárdiktatúra Egerben megtapasztalt módszerei. Augusztusban már megkönnyebbüléssel fogadta a Tanácsköztársaság leverését, Októberben pedig megválasztották az ellenforradalommal szimpatizáló irodalmárok szervezete, a Magyar Írók Nemzeti Szövetsége díszelnökévé, később pedig versben köszöntötte Horthy Miklóst.

Tétova politikai és közéleti lépései következményeként elveszítette szeretett barátját, Bródy Sándort. Az utolsó években további csapást mért lelki és egészségi állapotára, idegrendszerére a kiadójával, a Singer és Wolfner Irodalmi Intézettel folytatott vitája, majd 1920-tól a viszály nyomában járó szerzői jogi per. A vitatott kizárólagossági jog miatt a Singer és Wolfner vonakodott műveinek jogát visszaadni, az író pedig nem volt hajlandó új kéziratokat megjelentetésre átengedni, ráadásul más kiadókkal sem tárgyalhatott érdemben, így 1916 után írásai csak folyóiratok hasábjain jelentek meg. A pert kevéssel halála előtt megnyerte ugyan, de gyümölcsét már nem élvezhette.

Testi-lelki egészségét a megpróbáltatások megkoptatták, állapota leromlott. Bár szív-, máj- és vesebántalmakra egyaránt panaszkodott, s látása is meggyengült, orvosai még közvetlenül halála előtt sem állapítottak meg végzetes kórt nála. Fia beszámolója szerint Gárdonyi akarta magának a halált. 1922. október 14-e után nem mozdult ágyából, kezébe többé tollat nem vett, s ötvenkilenc esztendősen, október 30-án, egri otthonában elhunyt. Noha végakaratában arról rendelkezett, hogy szűk családi körben helyezzék örök nyugalomra egri háza kertjében, Eger városa ezt méltatlannak érezte volna láthatatlan emberével szemben.

Az Egri csillagok Gárdonyi Géza 1899-től folytatásokban megjelenő, majd 1901-ben könyvben is kiadott regénye, az egyik legismertebb magyar történelmi regény. A regény a valóságos 1552. évi egri ostrom eseményeinek és előzményeinek történetét dolgozza fel. Cselekménye 1533- ban indul, és az egri hősök 1552-es győzelmével zárul. Az író maga e művét legjobb alkotásának tartotta. A regény 2005-ben, „A Nagy Könyv” elnevezésű országos felmérés során a „Magyarország legkedveltebb regénye 2005” címet nyerte el. Az Egri csillagok volt az író első nagyregénye. Gárdonyi csupán a millennium után kezdett érdeklődni a magyar történelem eseményei iránt. A műben valóságos történelmi alakok életútjának egy részét követhetjük nyomon. Valós szereplői romantikus hősök.