A Varga Tamás Általános Iskola és az SZTE Neveléstudományi Intézet együttműködése a TAMOP 3.3.3. pályázat keretében Fejes József Balázs

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Ifi István ügyosztályvezető november 2 4. Esélyegyenlőség a fővárosi TISZK-ekben.
Advertisements

A Hallgatói Mentorprogram működése
Tisztelt Látogatóink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni az általános iskolában megvalósuló új tanulásszervezési eljárásokról és azok tartalmáról a TÁMOP.
A hátrányos helyzet kezelésének középiskolai modellkísérletei Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium Tamási június 4.
Támop 3.1.4/ A kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézményekben.
TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés
A koragyermekkori nevelésről
„SZAKMÁVAL AZ ÉLHATŐBB JÖVŐÉRT”
TÁMOP /2 „Lenni, akik vagyunk, és azzá válni, amivé válni tehetségünk adatott: ez életünk egyetlen célja.” Robert Louis Stevenson.
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány bemutatása az egyenlő esélyű hozzáférés tükrében Budapest, június 17. Szentkatolnay Miklós.
Mobil: (30) Cím: 4100 Berettyóújfalu, Széchenyi u. 13.
A Magyar Köztársaság kormánya. Folytatódnak a kormány oktatási esélyegyenlőségi programjai Arató Gergely államtitkár prezentációja Budapest, augusztus.
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser „Kompetenciaalapú tanítási-tanulási programok elterjesztése a pedagógusképzésben” EKF HEFOP/2006/3.3.2 pályázat.
A köznevelési törvény tehetséggondozási aspektusai, felkészítés a minőségi felsőoktatásra a közoktatásban Dr. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő.
Estefánné Varga Magdolna projektmenedzser, dékán Kutatás-fejlesztés az EKF-en a kompetencia alapú tanárképzés támogatására A HEFOP projekt VII. Nevelésügyi.
Magyar Pedagógiai Társaság Somogy Megyei Tagozata november 21. Kis Jenőné dr. Kenesei Éva megyei elnök.
„Híd a forráshoz – forrásteremtő civil találkozó” (2009. május , Budapest) TÁMOP – TIOP A pályázati lehetőségek rendszere.
TÁMOP Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Befogadó intézmények Sárbogárdon
A tanácsadói tevékenység koordinálása Páll Viktória Ec-Pec Alapítvány.
ELTE TÁMOP /2/B/KMR projekt workshop
Szegedi Tudományegyetem TÁMOP „XXI. Századi kompetenciaalapú gyakorló iskolák Szegeden – az óvodától az egyetemig.” „XXI. Századi kompetenciaalapú.
MTA - SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eger, november 7-9. A természettudományos tudás és alkalmazásának.
Az esélyegyenlőség és a kompetencia alapú oktatás „Fókuszban a Z-Generáció” Szeged,
Pályaorientáció ÁMK Báta Hunyadi János Általános Iskola
IKT eszközök az oktatásban, digitális pedagógia
Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény prezentációja 2009.
Pedagógusok és tanárjelöltek felkészültsége az integrált nevelésre
Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
A gyakorlatvezető mentor
Mentorképzés a Debreceni Egyetemen
Szaktanácsadói értekezlet május 27.. Pedagógiai szakmai szolgáltatás a pedagógiai értékelés (benne az azt megalapozó mérés), a szaktanácsadás, a.
Integrációs és képesség-kibontakoztató felkészítés az intézményekben Bedőné Fatér Tímea IPR szakértő Integrációs szaktanácsadó
MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET TÁMOP /1-2F MENTORTANÁRI ÉRTEKEZLET A MENTORTANÁROK TEVÉKENYSÉGE JANUÁR
Együttműködés a HUMÁN TISZK és a Mérei Intézet között SÁRIK ZOLTÁN.
Patrónus program és ezzel együtt az IPR bevezetése 2007/ 2008-as tanévtől a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyenlőségének biztosítása céljából.
Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe Baráth Tibor SZTE Neveléstudományi Tanszék Közoktatási Vezetőképző Intézet Baráth Tibor SZTE.
Befogadó iskolák, befogadó pedagógus-közösségek
Nógrád TISZK sajtótájékoztató 2009 december 14. A Nógrád TISZK fejlesztése.
Felkészítés az Integrált /inkluzív nevelésre a pedagógusképzésben
A tehetséggondozás 25 éve a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskolában   „Az első lépések”
I ntegrációs P edagógiai R endszer. INTEGRÁLT NEVELÉS-OKTATÁS: A hátrányos (HH) és halmozottan hátrányos helyzetű (HHH), eltérő nevelési igényű, gyermekek.
„Míg élsz, egyre tanulj, és soha abba ne hagyd.” Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos.
A KEZDŐ KÉPZÉSI SZAKASZ FEJLESZTÉSI IRÁNYAI ÉS LEHETŐSÉGEI Dr. Csonka Csabáné 2007.
TÁMOP / jelű Együtt, hogy jobb legyen című projekt Kettős mentorálás Készítette: Bagi Lászlóné február 24. Hódmezővásárhely.
Első esély - esélyegyenlőség a mai iskolarendszerben
TÁMOP / „Integrációs bázisiskola a Jászságban”
Az EDUCOOP-projekt szakmai programja
KÖNYVBEMUTATÓ A SZEGEDI ÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI DESZEGREGÁCIÓT TÁMOGATÓ HALLGATÓI MENTORPROGRAM ÖT ÉV TAPASZTALATAI (SZERK.: FEJES JÓZSEF BALÁZS ÉS SZŰCS.
A Hallgatói Mentorprogram célkitűzései Fejes József Balázs tanársegéd, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet fejlesztési vezető, EDUCOOP-projekt.
„ Karöltve” Integrációs közoktatási referencia Intézmény kialakítása hálózati együttműködés keretében a Csertán Sándor Általános Iskola és Óvodában TÁMOP /
Vezeti: Szigetváriné Söjtöry Andrea
TÁMOP / „Karöltve” Integrációs közoktatási referencia intézmény kialakítása hálózati együttműködés keretében a Csertán Sándor Általános.
II. Calderoni Kompetencia Kerekasztal Konferencia
Az Ökoiskola hálózat helyzete és tervei
Motiváció Tanoda- Tiszasziget Balázs Ákos Tanodavezető Motiváció Tanoda-Tiszasziget.
TÁMOP / Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés –a szobi innovatív intézményekben.
A szakképzés és felnőttképzés struktúrájának átalakítása a TÁMOP /2-2F projekt Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Fejlesztési.
A HEFOP PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI A GYAKORLATI KÉPZÉSBEN.
Inklúziós Pedagógiai Fejlesztések Központja
Szakmai beszámoló TÁMOP B-13/ Partnerség és hálózatosodás „Az iskola közös ügyünk” „Ki tud többet Szorgalmatosról?”
Tanodavezető, Motiváció Tanoda-Tiszasziget
Debreceni Egyetem Kompetencia-alapú tanítási-tanulási programok elterjesztése a Hajdú-Bihar megyei pedagógusképzésben. HEFOP / /1.0.
Az Egressy Béni Kéttannyelvű Általános Iskola bemutatkozik Gyöngyös
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet AZ ÖKOISKOLA HÁLÓZAT HELYZETE ÉS TERVEI Varga Attila
Ki az a mentortanár? „az a pedagógiai gyakorlattal rendelkező tanár, aki tapasztalatai és a továbbképzésben szerzett speciális képzettsége eredményeként.
Fény vagy Te is, ragyogj, hát” TÁMOP / Társadalmi Megújulás Operatív Program Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő.
Esélyteremtés az iskolarendszerben hátrányos helyzetű fiatalok számára Schön Brigitta.
„Lépj feljebb. Tanulj tovább. Segítünk
Tájékoztató a Győri tanoda-klubról a toborzó önkéntes munkára s 2018
Előadás másolata:

A Varga Tamás Általános Iskola és az SZTE Neveléstudományi Intézet együttműködése a TAMOP pályázat keretében Fejes József Balázs december 15.

Az előadás áttekintése A TAMOP /1. pályázat céljai Az együttműködés szakmai indokai ▫Szegregáció és integráció ▫A „hódmezővásárhelyi modell” ▫A tanárképzés hiányosságai Az együttműködés előzménye: Hallgatói Mentorprogram A pedagógusjelöltek felkészítése ▫A tanárképzés jelenlegi szerkezete az SZTE-n ▫Egyetemi kurzusok ▫Szakmai gyakorlat Az eddigi tapasztalatok összegzése

A TAMOP /1. pályázat céljai (1) a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelésének elterjesztése (2) az inkluzív és minőségi oktatást biztosító intézményi feltételek fejlesztése (3) a pedagógusképző intézmények hallgatói számára az integrált nevelést megvalósító intézmények gyakorló helyekként történő bevonása (Pályázati felhívás TAMOP /1., 2009)

Az együttműködés szakmai indokai – Szegregáció A hazai iskolarendszer a hátrányos helyzetű tanulók hátrányait nem képes kompenzálni, sőt, inkább felerősíti azokat „Ez is olyan dolog, hogy nem az iskolarendszer kompenzál, hanem a pedagógus, aki nap mint nap foglalkozik a gyerekkel.” (Pedagógusinterjú, 2008)

A családi háttér kedvezőtlen hatásait felerősíti szelektív, szegregáló iskolarendszerünk A kiváló, átlagos és gyengébb tanulókat külön kell oktatni, mert a gyengébbek így nem „húzzák vissza” a többi tanulót, a jók pedig „szárnyalhatnak”. Mellesleg a lemaradók így a számukra legmegfelelőbb oktatásban részesülhetnek. Az együttműködés szakmai indokai – Szegregáció

A cél a képesség szerinti válogatás, a valóságban azonban családi háttér szerinti elkülönítés történik Hátrányos helyzetű iskolák, osztályok jellemzői: ▫ Tanulással szembehelyezkedő szubkultúra (motiválatlanság) ▫ Az elvárt tudás csökken (Pygmalion-effektus) ▫ Tanári kontraszelekció (fluktuáció, kevésbé képzettek, fiatalok) ▫ Tanári munka minősége csökken (fokozott terhelés, kiégés) ▫ A legrosszabbul felszerelt iskolák Az együttműködés szakmai indokai – Szegregáció

Kézdi Gábor és Surányi Éva (2008) hatásvizsgálata, 30 IPR iskolában 2-5 és 5-8 évfolyam között Ugyanolyan összetételű iskolákkal hasonlították össze az IPR iskolákat, a különbség: ▫tanulók elosztására ▫módszerek? Az eredmények az integrált oktatás előnyeiről tájékoztatnak a kognitív, affektív és szociális területeken egyaránt, mind a roma és nem roma, mind a hátrányos és nem hátrányos tanulók esetében Nem igaz, hogy a nem hátrányos és nem roma tanulók eredményei romlanának az integrált oktatás keretei között! Az együttműködés szakmai indokai – Integráció

Elméleti tárgyak rendszerét követő tananyagszervezés A gyakorlóiskolák általában „elit” iskolák Az iskolai gyakorlat és az elméleti ismeretek ellentmondása A tanulók közötti különbségek kezelése nem volt hangsúlyos korábban Az együttműködés szakmai indokai – A tanárképzés hiányosságai

Iskolakörzetek átalakítása a HH családok lakóhelye alapján Nincsenek egérutak (alapítványi és egyházi iskolák) HH arányok követése Javuló eredmények integrált feltételek között Az intézmény különösen alkalmas az integrált oktatás gyakorlatára való felkészítésre Az együttműködés szakmai indokai – A „hódmezővásárhelyi modell”

Az együttműködés előzménye: Hallgatói Mentorprogram 2007/2008-as tanévtől Szegeden 2008/2009-as tanévtől Hódmezővásárhelyen Pedagógusjelöltek általi mentorálás Mentoráltak tanulmányi előmenetelének segítése Szabadidős programok szervezése Kapcsolattartás szülőkkel, pedagógusokkal

A pedagógusjelöltek felkészítése A tanárképzés jelenlegi szerkezete az SZTE-n ▫Áttekintő táblázat (segédanyag 1. o.) Egyetemi kurzusok ▫A hatékony-nevelés oktatás feltételei c. kurzus (segédanyag 2. o.) Szakmai gyakorlat ▫Jövőben, közös gondolkodás ennek kereteiről

Az eddigi tapasztalatok összegzése Jellemző tevékenységek Csoportmunka irányításában részvétel

Az eddigi tapasztalatok összegzése Integrációhoz kapcsolódó észrevételek Fejlesztő pedagógusi munkakör Iskolaotthon Extrakurrikuláris programok jelentősége és a hozzá kapcsolódó feladatok (pl. pályaorientáció) Duálóra A differenciálás lehetőségei (pl. kooperatív módszerek, interaktív tábla) Hátránykompenzáló pályázatok

Köszönöm a figyelmet!