A 9.B projekt hete. Első nap: REMONDIS  Megtudtuk, mi történik a hulladékkal miután a kukába került.  Megnéztük a kézi hulladékválogatót.  Csoportvezetőnk.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Hosszú útra indultunk…
Advertisements

Az olasz diákok megérkezése Az első napon, mikor az olasz diákok megérkeztek, két csoportban ismerhették meg közelebbről is a magyar a nyelvet. Később.
Avagy egy hét másképpen 2011/2012. tanév 5. évfolyam SZÜLŐFÖLDÜNK PROJEKT.
Jártam a hegyeket, a hegyoldalakat borító erdőket, és csodáltam a természet szépségét, a fenséges tájakat…
JÁSZKISÉRRŐL KÁRPÁTALJÁRA Történelmünk nyomában Kárpátalján - nemzettudat formáló kirándulás -
A HÁROM FA.
„Hull a pelyhes fehér hó…”
Távol, de mégis közel!!!.
Óvodások a természetben SzatmáriAdrienn Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, Oktatási és Turisztikai Osztály Sopron,
Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel: „Vak vagyok. Kérem, segítsenek.“
ADVENT ANGYALAI.
PALICS ápr. 13-án mi, a szegedi SZTE Ságvári Gyakorló Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy nyertes pályázat jóvoltából részt vehettünk egy.
„Rendőrkézen a 9. D”. Az iskolában minden osztály kapott egy közintézményt a városban amiről a suli napra prezentációt kellett csinálnia. Nekünk nagy.
A Tisza szabályozása.
VIII. DÖNTŐ április 17..
Hogy tennéd még vonzóbbá a Dél-Dunántúlt?
A SZEMÉT ÚTJA Készítette:Kicsák Zoltán
Készítette: Rácz Imre Vince
Mi a Diósgyőri Református Óvoda középső csoportjában végeztük diakóniás szolgálatunkat.
Adaptív megjelenítés a WPF layout rendszer segítségével
Gyertek velünk az erdőbe, szép mezőre, ismerjük meg a fákat, bokrokat virágokat, találkozzunk az erdő állataival. Életkortól függetlenül 2 évestöl-100.
Nomád tábor Magyarkanizsán augusztus Egy kilenc gyerekből és kísérőként Dobszay Ambrusból álló kis csapat indult Magyarkanizsára élmény-táborba.
A víz.
Polgár az Európai Unióban A „Révaisok Uniója” által készített prezentáció
ZRÍNYIS ÖNKÉNTESSÉG – KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT
Szeged és környéke természeti értékei
Hulladékos terepgyakorlat Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola Törzsök Dávid.
Ökoiskolai beszámoló 2010/2011
Ungvár.
Fény nemcsak a mi szemszögünkből
A Sió környezete és élővilága
RADIX bináris számokra ___A___ Szembe 2 mutatóval, ha a felsőnél 1-es, az alsónál 0, akkor csere.
Az Arany János Tehetséggondozó Program diákszemmel
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Ezt a kislányt úgy hívták hogy Piroska.
Projekt 9.B. Remondis  A hétf ő i napon meglátogattuk a helyi szeméttelepet, ahol megnézhettük, hogyan szelektálják és tárolják a hulladékokat.
„Szolnok a vizek városa” Összefoglaló a héten tanultakról.
Készítette: Dömötöri Melinda
L ÉGSZENNYEZÉS 9.Ny Oxigén csoport. Ha a családalapításon gondolkoztok… Fontos, hogy lehetőségeitekhez mérten a fővárostól legalább kilométerre,
Az Eger-patak, mint élettér Korompainé Szitta Emese Eszterházy Károly Főiskola Környezettudományi Tanszék.
Csökkentsük együtt a hulladékot!
Comenius project. 3-kor indultunk az iskola elől kisbusszal a reptérre, ahová 4-kor érkeztünk ki. A rep- téren jól teletömtük ma- gunkat KFC-s kajával.
Torockó(falu,iskola) Székelykő 3.NAP. Iskola Az iskolában körülbelül 50 tanuló van, és 5 terem található az épületben. Az 1. és a 4. osztály össze van.
Ilyenek voltunk vadak és jók bűnösök közt is ártatlanok….
VÍZSZENNYEZÉS Előadók: - Kató Dávid - Zagyi Patrik
London Zoo kvíz. Melyik évben nyílt meg a nagy közönség előtt? O A 1829 O B 1847 O C 1856.
TÁMOP / A mindennapos testnevelés részét képező mozgásprogramok tapasztalatai.
IRODALMI KINCSKERESÉS ERDÉLYBEN! Agg Anna Bajorfi Eszter Fekete Antónia Németh Cintia.
Határtalanul. 1. nap Utazás 04:15-kor indultunk el Győrújbarátról. 11-kor már a határon voltunk. A vámosok mindenkinek elkérték a személyi igazolványát,
BUDAKESZI VADASPARK Testközelben a természet Zoopedagógiai Konferencia.
Kaland tábor Táborvezető: viraszkó Anett.
Hogyan áll ma a szelektív hulladékgyűjtés? Veszprém példáján keresztül.
Projekt hét a Békésyben decemberében „A globalizáció veszélyei, környezettudatos élet”
Környezetünk élővilága – A Tisza és a Tisza-part élővilága Készítette: Tóth Zsolt Felkészítő tanár: Apró Piroska és Kókai Anasztázia Jovan Jovanović Zmaj.
Svédországi beszámolóm TanumStrand
Csökkentsük együtt a hulladékot! Az Európai Hulladékcsökkentési Hét bemutatja.
Amikor Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van. Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez, ezért a zsidók közül sokan.
Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Rendszer közvélemény-kutatás az általános és középiskolások körében.
Erdély.
Készítette: Barna Alexandra Csordás Rita
A királyréti kirándulás Azért tetszett a kirándulás, mert utaztunk kisvonattal is. Amikor leszálltunk a kisvonatról,a tanösvény felé vettük utunkat. A.
Dátum Előadás Oktató/megjegyzés
Cím elrendezés Alcím.
Állati jó tábor
A HÁROM FA.
Papírtakarékos megoldások
Napközis tábor 5. évfolyam
Bolyai Farkas Szakképző Iskola
Szászvári gyalogtúrán a pécsi nyugdíjasok
Cím elrendezés Alcím.
HOGY SZELETELEM A PITÉT
Előadás másolata:

A 9.B projekt hete

Első nap: REMONDIS  Megtudtuk, mi történik a hulladékkal miután a kukába került.  Megnéztük a kézi hulladékválogatót.  Csoportvezetőnk elmesélte, mi mindent dobnak ki az emberek.  Többet tudtunk meg a szelektív hulladékgyűjtésről.

Második nap: Poroszló  Megtekintettük a főépületet  Láttunk: őzeket, vidrákat, őshonos magyar halakat, békákat, kecskéket, nádi farkast stb.  Felmentünk a kilátóba, de alig láttunk valamit az esőtől  Délután elmentünk csónakázni a Tisza-tóra

APoroszlón látott állatok

Még több állat…

„Felejthetetlen” kilátás

Harmadik nap: NEFAG Zrt. 1. A NEFAG Zrt-nél az első napon a következőket csináltuk:  Gyűrűztünk madarakat  Hallgattunk egy előadást a környezet védelemről.  Az előadás után kísérleteztünk Vízibolha szülés Vízibolha vizsgálata

Madarászás

Negyedik nap: NEFAG Zrt. 2.  Két csoportra voltunk osztva:  Egyik csapat kerékpár túrán vett részt  A másik csapat gyalogtúrán volt  Megnéztük a helyi erdő élővilágát  Megtekintettük a vadasparkot

Helyi élővilág

Vadaspark

Köszönjük a figyelmet! K ÉSZÍTETTE : Király Kinga Zakar Viktória Tóth Nikoletta Simon Gréta Tóth Szabina