A buddhizmus viszonya más vallások igazságaihoz Porció Tibor SZTE Vallástudományi Tanszék

A buddhizmus igazsága(i)

Alapvető tények Története során a buddhizmusban sohasem alakult ki olyan intézményes hierarchia, amelynek az élén egy vezető áll. Buddha tanításai többnyire szituáció-specifikusak és rendszerezetlenek voltak; nyitottak a további interpretációkra.

Buddha tanítása “Én magam szereztem meg a tudást, ki követőjének nevezném magam? Nincs tanítóm, én vagyok a senkihez sem mérhető tanító.” A buddha szó a szanszkritban a “budh” = ‘felébredni’ jelentésű igetőből képzett múlt idejű szenvedő melléknévi igenév tőalakja, jelentése: a “felébredt”. Azaz olyan felismerésre jutott az emberi létmódot illetően, amely számára megszabadulást eredményezett. Ez a felismerés, a világról és az emberről alkotott ama tudás, amely ezt a gyökeres átalakulást okozza, alkotja a buddhista hagyományban a bölcsesség, azaz a pradnyá (prajñā) lényegét.

Buddha felismerésének rövid vázlata (sok szútrában előfordul ): “meglátni a dolgok valódi mivoltát”. yathā-bhūta-jñāna-darṣaṇa, szó szerint: “úgy ismerni és látni a dolgokat, ahogyan valójában vannak”. - így az ember léthelyzetét is, vagyis a meg-nem-világosodottak nem így látják.

A buddhista hagyomány történelmi és kulturális hatások következtében nagyon változatosan alakult. Olykor az egyes irányzatok ill. iskolák közötti különbözőségek zavarba ejtően élesnek tűnnek. A megszabadulásról vallott nézeteik alapja közös: A 4 Nemes Igazság

Doktrinális alap: 4 Nemes Igazság Szenvedés (a létezés nem kielégítő módja). A szenvedés oka (káprázat). A szenvedés okának megszűntetése. A megszűntetéshez vezető ösvény.

Anti-esszencializmus Tanítási egyértelműen nominalisták voltak, amit a több évszázados buddhista filozófiai hagyomány is jól tükröz, amely azt vallja, hogy a dolgok, ahogy érzékeljük őket vagy beszélünk róluk, csupán „címkék”. A buddhista hagyomány a problémának (szenvedés) a gyökerét abban látja, hogy az ember hajlamos a reprezentációkat abszolutizálni és ragaszkodni hozzájuk mind a hétköznapi mind a vallásos gondolkodásban.

A Buddha anti-esszencialista nézete magáról a buddhizmusról Ő maga különbséget tett tanításainak tartalma (amiről a tanítások szólnak: dharma) és tanításainak „intézményesülése” (szászana) között

Dharma Igazságok rendszere, s mint ilyen elvont és örök (hasonlóképpen a matematikai igazságokhoz); Buddha felismerte, felfedezte. (Az igazság igaz voltát nem valakitől tanulta, nem kikövetkeztette, hanem megtapasztalta.)

Sászana (páli: szászana, tib: bstan pa’i bcos pa) A buddhizmus történelmi jelenség: sászana. Minden tapasztalati jelenség mulandó. Ugyanez érvényes a sászanára is! a buddhizmus egy emberi (ember alkotta) jelenség, s mint ilyen, nincs egy nem-változó, örök esszenciája, hanem kezdettől fogva alá van vetve a változásnak.

Buddha tanításai korának más vallási tanítóival ill. más vallások követőivel folytatott vitái során kristályosodtak ki.

Miként viszonyuljanak követői a nem-buddhista tanításokhoz?

2 paradigma Kritikus: elutasít mindenfajta abszolutizálást. Inkluzivista.

Az első paradigma lényege Buddha kritizálta azokat a nézeteket, amelyek a valóság reprezentációit (pl. védikus istenek) abszolutizálják és ekként ragaszkodnak hozzájuk; elutasítják, hogy az egzisztenciális szenvedés mögött egy ok-okozati folyamat áll, s ekképpen tagadják a módokat, amelyek az ok megszűntetésével megszűntetik a szenvedést, s ily módon eltántorítják az embereket a buddhizmus gyakorlataitól. (Pl. Makkhali Gószala)

A második paradigma lényege Amennyiben a másfajta nézet célja is hasonlóan a megszabadulás, látszólag elfogadja annak rítusait, szimbólumait és terminológiáját, de azokat buddhista tartalommal tölti fel. Upája: „ügyes módszer”. Imitálás (Vaszéttha története).

Upája “ügyes módszer”, mely azt mondja ki, hogy a Buddha a tanításait hallgatói jelleméhez, beállítottságához (adhimukti) szabja, tehát egy tanítás értéke annak eredményétől függ. ez a módszer fontos szerepet játszott a buddhizmus elterjesztésében mind Indiában, mind Indián kívül.

Mindkét paradigma, természetesen, a buddhista lételméletben és szoteriológiában, vagyis tkp. az alaptanításban gyökerezik és csak azáltal értelmezhető. Az alaptanítás: a Négy Nemes Igazság

A paradigmák hatása Buddha mindkét említett paradigmája didaktikus, pedagógiai célzatú volt. A két paradigma a buddhizmus története során egymást erősítve, de olykor egymásnak feszülve fejlődött tovább.

Az első paradigma a teizmus skolasztikus kritikájában teljesedett ki. A második módszer egyrészt eszköz volt a térítésben, másrészt pedig lehetővé tette a buddhisták számára, hogy a más vallások követőit úgy tekintsék, mint partner-résztvevők a buddhák kozmikus megszabadító törekvésében.

A teizmus skolasztikus kritikája (Vaszubandhu, 5. sz.) Hogyan lehet egy egyedüli, osztatlan és nem-váltózó Isten a változó és sokféle világ elégséges oka? Egy tökéletes lénynek mi szüksége volt a teremtésre? Mi értelme van egy olyat Istent imádni, aki a végső teremtője és fenntartója a szenvedésnek és bűnnek? Ha viszont egy ilyen Isten nem egyedüli, hanem csak egyik oka és fenntartója a világnak, akkor mi értelme van egy ilyen Istennek kiemelt szerepet tulajdonítani?

Az upája irányzat képviselői a skolasztikusokat konzervatívoknak tartották és ők indították el a mahájána mozgalmat. Az ügyes módszer alkalmazása révén váltak elfogadottá a tantrikus buddhizmusban a teisztikus indiai hagyományok ábrázolási formái és rítusai.

A tradicionális paradigmák kortárs kifejeződései

Skolasztika Gunapala Dharmasiri (Srí Lanka), "Extracts from a Buddhist Critique of the Christian Concept of God," in Christianity through Non-Christian Eyes, ed. Paul Griffiths (Maryknoll, N.Y.: Orbis, 1990) 153-61. Nyugati műveltség (University of Lancester). Hatottak rá: Gilbert Ryle és James Strawson kereszténység kritikái. „…to a Buddhist, the conception of God either as analogous to or as identical with the soul would not be able to make any sence”.

Upája Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma Elismeri, hogy a nagy vallások céljai között sok a közös elem: szeretet, együttérzés, belső harmónia, a másik tisztelete. sokfélék vagyunk, a vallási pluralizmus szükséges és természetes (a buddhizmuson belül is, kívül is) DE: a különféle vallások eltérő végső célokat határoznak meg, tehát a buddhista cél megvalósulása csak a buddhizmus módszereivel lehetséges.

Új megközelítés Bhikku Buddhadasa (tájföldi szerzetes, buddhista gondolkodó); 3 szintet különböztet meg: Legkülső: a vallási hagyományok eltérőek. Belső: alapvető törekvéseik azonosak. Legbelső: „üresek” (víz példázat). „There is no such thing as religion! There is only reality!”. Teológia pluralizmus, de nem a nyugati értelemben!

Hivatalos katolikus álláspont A Nemzetközi Teológiai Komisszió 1997 augusztusi dokumentuma: „Kereszténység és a világvallások” Dominus Iesus, 2000. szeptember

A két dokumentum okfejtéseinek összefoglalása Ha a valóság (v. abszolútum) valamennyi reprezentációja csupán relatív lenne, gyökeresen elválasztva az abszolútumtól, amely azokon túlmutat (transzcendens), akkor minden ilyen reprezentáció kivétel nélkül relatív lenne, és egyik sem lehetne egyedülállóan üdvözítő. Ahhoz, hogy megállapítson egy egyedülállóan üdvözítő reprezentációt (a keresztényt), azt állítja, hogy az közelebb van az Abszolúthoz, mint a többi, következésképpen azok nem eredeztethetőek az Abszolútumtól (-ból), és nem tekinthetők annak a teljes kifejezéseinek.

Megállapítások 1. a buddhista gondolkodók, csakúgy mint a vatikáni iratok szerzői, egyaránt elutasítják a teológiai pluralizmust, saját hagyományukat tekintve a leghatékonyabbnak az üdvözüléshez/megszabaduláshoz. DE: a mahájána (upája) buddhista hagyomány ezt nem oly módon teszi, hogy a reprezentációit az abszolútumhoz legközelebb levőnek tekinti, hanem az ellenkező irányból közelíti meg a kérdést. A maguk módján(!) a nem-buddhista hagyományok is teljes kifejezései az abszolútumnak (és abból levezethetőek), amely a buddhista ösvényt járva megtapasztalható – buddhaság, nirvána. Ugyanakkor úgy vélik, a buddhista módszer a valóság kifejezésére és megismerésére egyedülállóan hatékony.

Megállapítások 2. a teológiai inkluzivizmus buddhista formája sokkal inkább fókuszál az emberi problémára (második nemes igazság), mint a vatikáni iratok. Az üdvözítő módszert az eredménye alapján kell megítélni. a buddhizmus saját perspektívájából tekintve, nem a buddhista reprezentációk per se vannak közel az Abszolúthoz, hanem annak közvetlen megismerése és megtapasztalása az, ami a valóság buddhista kifejezéseit érvényessé és hatékonnyá teszik. „A Holdat nem téveszthetjük össze az újjal, ami a Holdra mutat.”

Köszönöm a figyelmüket!