 2008-ban kezdődött a munka  Fogyasztóvédelmi szabályok kódex szerű összefogása  Harmonizáció kérdései  Még nincs vége 2011. 06. 20. Dr. Morvay György.

Slides:



Advertisements
Hasonló előadás
Áfa változások
Advertisements

Webshopok+jogi megfelelőség
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok a GVH eljárásaiban
EMCS RENDSZER JOGSZABÁLYI HÁTTERE
Általános áruismeret Termékfelelősség
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Karcag, november.
Polgári jog Biztosítási szerződés PTK XLV. fejezet a biztosítás
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS
Timeshare © dr. Horváth Zsófia – Dr. habil. Miskolczi Bodnár Péter.
Környezetvédelmi termékdíj tanácsadó
Távollevők között létrejött szerződések
A DÍJKÉPZÉS SZERKEZETE TEKINTETTEL AZ EU ÁLTAL TÁMOGATOTT BERUHÁZÁSOKRA, A TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉSBEN FOGLALT KÖTELEZETTSÉGEKRE Szabó IstvánnéMAVÍZ Közgazdasági.
FOGYASZTÓVÉDELMI ALAPISMERETEK
1 Polgári jog Szerződésszegés Magatartás, körülmény, állapot mely szerződésbe ütközik vagy sérti a fél szerződéssel kapcsolatos jogait. szerződésszegés.
Zalaegerszeg december 13.
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Biztosításgazdaságtan 6. téma
Prof. Dr. Nagy János Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács Elnöke Budapest, február 24. A felsőoktatási intézmények vagyongazdálkodása.
A fogyasztók tájékoztatása
A fogyasztóvédelmi szabályozás rendszere Fogyasztóvédelmi törvény (1997. évi CLV. törvény) 10 fejezetből áll: pl.: -fogyasztók életének, egészségének,
A fogyasztók tájékoztatása
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Általánosságban A kötelezett helytáll azért, hogy a termék vagy szolgáltatás 1. megfelel a minőségi követelményeknek,
Versenyjog és fogyasztóvédelem
© dr. Horváth Zsófia – Ujváriné dr. Antal Edit. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés Szabályozás 85/577/EGK tanácsi irányelv 370/2004. (XII.26.) Kormány.
EU KÖLTSÉGVETÉS MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS SZERKEZETE. IDŐZÍTÉS Április 1-ig: tervezett összegek Július 1-ig: becslések Szeptember 1-ig: előzetes költségvetési.
Áfa Várható változások 2012  Közhatalmi tevékenység fogalma  ig: feltétel az, hogy a tevékenység során az államigazgatási jogkörben.
Fogyasztóvédelmi tapasztalatok a tőkepiacon
Polgári jog Szerződések joga évi IV. törvény:
A fogyasztói tanácsadás fontossága Civil szervezetek szerepe.
Simon Gábor a Fogyasztóvédelmi Bizottság elnöke Budapest, június 16. Fogyasztóvédelem és jogalkotás napjainkban.
Fogyasztóvédelmi panaszok, vállalkozások, oktatás dr. Kispál Edit április 3.
Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése” c. 2002/2003 évi Phare program FIZETÉSI KÉRELMEK TIPIKUS HIBÁI Hayde Nóra, pénzügyi menedzser VÁTI Kht.
Debrecen, június 21. Ráczné dr. Lehóczky Zsuzsánna NRSZH
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Mezőtúr, november.
Vállalkozói - szakhatósági fórum üzleti partnerkeresés Tóth Katinka fogyasztóvédelmi felügyelő Kunszentmárton, december.
TÁMOP Közüzemi ivóvízellátás és szennyvízelvezetés Kocsis György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület.
A z alternatív vitarendezés lehetőségei a hagyományostól eltérő értékesítési formák terén, a békéltető testületek jövője és lehetőségei Konferencia 2011.
Üzleti Jog II. 9. Előadás A szerződéskötés sémája Szerződés módosítás
ÖNKOMRÁNYZATI PÉNZÜGYI INNOVÁCIÓK május 30. hétfő U D V A R H E L Y I ü g y v é d e k PPP KONSTRUKCIÓK: A VÁLLALKOZÓI TŐKE, AZ ÖNKORMÁNYZATI.
Az e-kereskedelem fogyasztóvédelmi aspektusai
Egészségügyi panaszok az Európai Fogyasztói Központ gyakorlatában „Egészségügyi szolgáltatások – békéltető testületek szerepe és jövője a fogyasztóvédelemben”
HEFOP/ /2 Szerződéskötési alapismeretek. HEFOP/ /22 Tartalomjegyzék Szerződéskötés folyamata Támogatási szerződés.
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)
Munkaerő-kölcsönzés A munkaerő-kölcsönzés különös szabályai.
A munkaviszony megszüntetése
A Központi hitelinformációs rendszer bemutatása
Allergének jelölése a nem előre csomagolt élelmiszerek esetében
A Bit módosítása évi LXXXVI. tv június január január 1.
Jótállás. Kisajátítás Építési jog április 3. Készítette: Dr. Pintér Szilvia.
Előadó: dr. Kártyás Gábor
ORSZÁGOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐFELÜGYELŐSÉG 1 Gábriel Edit Engedélyezési Főosztály január 21. felsőfokú ügyintéző.
 6:142. § Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért  Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül.
Kereskedelmi gyakorlatok megítélése a hatóságok joggyakorlatában dr. Dobó-Kocsis Veronika Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály 2016.
Pénzforgalmi elszámolás az általános forgalmi adóban.
Kétszakaszos eljárások V szeptember 15-től hatályos Kbt. alapján.
Dr. Dávid Ivett Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Hatósági és Jogi Főosztály április 22. Várható szankcionálási eszközök.
Munkajogi ismeretek.
E – Ügyintéző Bt. Küldetésünk: - Környezetvédelmi termékdíj és jövedéki szaktanácsadás, szakértés és ügyintézés.
M UNKAÜGYI KAPCSOLATOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd Székesfehérvár, május 17.
SIMANECZ TÜNDE FŐTANÁCSOS ADATSZOLGÁLTATÁS ELLENŐRZÉS BÍRSÁGOLÁS HADITECHNIKAI ÉS EXPORTELLENŐRZÉSI HATÓSÁG.
Általános forgalmi adó törvény 2017.
Az elektronikus kereskedelem
Fogyasztói jogok és a fogyasztók magánjogi védelme
A bírósági végrehajtás I.
Közbeszerzési jogorvoslat, a Döntőbizottság aktuális döntései Dr
SZÁMVITEL.
Fogyasztóvédelem Vevőszolgálati előadás 2017 Előadó: Lehotkai Péter.
Üdvözöljük az előadás résztvevőit!
Nemzeti Élelmiszer Nyomon Követési Platform
Közbeszerzési Hatóság
Előadás másolata:

 2008-ban kezdődött a munka  Fogyasztóvédelmi szabályok kódex szerű összefogása  Harmonizáció kérdései  Még nincs vége Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Terv:  Szinte minden fogyasztói szerződést szabályozott volna  Tisztességtelen szerződési feltételek  Távolevők között kötött szerződések  Üzleten kívül kötött szerződések  A két utolsó + egy kicsi maradt Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 A Tanács még nem fogadta el.  Még nem kihirdették a Hivatalos Lapban.  Ennek várható időpontja november vagy december.  Ezt követően kell majd átültetni a nemzeti jogba Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 A tagállamok nem tarthatnak fenn vagy nem vezethetnek be a nemzeti jogukba az ebben az irányelvben megállapított rendelkezésektől eltérő rendelkezéseket, ideértve az eltérő szintű fogyasztóvédelmet biztosító szigorúbb vagy kevésbé szigorú előírásokat = maximum harmonizáció  A kereskedő és a fogyasztó között megkötött szerződésekre kell alkalmazni Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Nem alkalmazható:  Szociális szolgáltatások  Egészségügyi szolgáltatások  Szerencsejáték  Pénzügyi szolgáltatások  Ingatlan értékesítése, bérbeadás  Szervezett utazások  Timeshare, üdülési jog  Élelmiszer, ital házhozszállítás  Személyszállítás  Automata értékesítés Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Újdonság:  tagállamok határozhatnak úgy, hogy nem alkalmazzák ezt az irányelvet és az irányelvnek megfelelő nemzeti rendelkezéseket sem tartanak fenn vagy vezetnek be az üzlethelyiségen kívül kötött olyan szerződésekre, amelyek esetében a fogyasztó által fizetendő összeg nem haladja meg a 50 eurót.  A tagállamok nemzeti jogszabály keretében alacsonyabb értékhatárt is meghatározhatnak Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 A fogyasztót ajánlat mindaddig nem köti, amíg a kereskedő világosan és érthető módon nem tájékoztatja a fogyasztót az alábbi információkról, ha ezek az információk a körülmények alapján nem nyilvánvalóak:  áru vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságai  kereskedő azonosítási adatai  adóval növelt teljes ár  a fizetés, a szállítás és a teljesítés feltételei (ha értelmezhető)  Jótállás megléte (ha értelmezhető)  Szerződés időtartalma (ha értelmezhető)  Digitális tartalom működése (ha értelmezhető)  Kompatibilitás (ha értelmezhető) Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Tagállamok további, szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségeket fogadhatnak el vagy tarthatnak fenn.  Itt nincs maximum harmonizáció!  A tájékoztatás bizonyítási terhe a kereskedőre hárul Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Távollévők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetén:  Kereskedő földrajzi címe  Elállás lehetősége, melyhez formanyomtatvány van  Visszaküldés költsége  Jogorvoslati mechanizmus  A tájékoztatás bizonyítási terhe a kereskedőre hárul Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Távollévők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetén:  14 nap (indokolás nélkül)  Ha nem tájékoztatják 12 hónap  Van rá formanyomtatvány, de nem kötelező ezen lemondani  Írásban kell  Az elállási jog bizonyítási terhe a fogyasztóra hárul.  A hitelszerződés automatikusan megszűnik Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Hatásai:  14 napon belül vissza kell küldeni a vételárat (szállítás költségeit is)  Visszatarthatja a vételárat, amíg nem kapja meg a terméket, vagy a feladást nem igazolják  14 napon belül fogyasztónak vissza kell küldeni a terméket (ennek költségét akkor állja a fogyasztó, ha ezt a kereskedő kikötötte)  A fogyasztó csak az áruk természetének, jellemzőinek és működésének megállapításához szükséges kezelésből adódó értékcsökkenést meghaladó értékcsökkenésért felel Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Elállási jog alóli kivételek:  Teljesített szolgáltatás  Termék/szolgáltatás ára a piaci ingadozástól függ  Egyedi (rendelt) termék  Romlandó termék  Higiéniai okból nem cserélhető termékek  Ami felbontás után szétválaszthatatlanul keveredik  fogyasztó kifejezetten megkérte a kereskedőt, hogy keresse fel abból a célból, hogy sürgős javítási vagy karbantartási munkálatokat végezzen  lezárt csomagolásban lévő hang-, illetve képfelvétel, szoftver, ha felbontják  Hírlap  Nyilvános árverés  szállás, árufuvarozás, autókölcsönzés  digitális tartalom szállítása Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Szinte minden szerződésre  Eltérő megállapodás hiányában a kereskedő a szerződés megkötését követően indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb 30 napon belül  Felszólításra nem teljesít, fogyasztó jogosult felmondani a szerződést  Ha a fogyasztó a szerződés megkötése előtt tájékoztatja kereskedőt annak alapvető fontosságáról, hogy a leszállítás legkésőbb a megadott időpontig vagy időpontban megtörténjen, és a kereskedő elmulasztja a fogyasztó jogosult a szerződés azonnali felmondására.  A szerződés felmondása esetén teljes összeg visszatérítése + egyéb jogorvoslat is lehet (pl kártérítés.) Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 Ha a kereskedő elküldi az árukat a fogyasztónak, a termékek elveszésének vagy sérülésének kockázata akkor száll át a fogyasztóra, amikor a fogyasztó (képviselője) fizikailag birtokba vette a termékeket  Kivéve, ha a szállítót a fogyasztó bízta meg a szállítással, és nem a kereskedő ajánlotta ezt a lehetőséget Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

 A tagállamok gondoskodnak az irányelv betartását biztosító megfelelő és hatékony eszközökről.  A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lennie Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

Dr. Morvay György Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület